Nagyon régóta szeretnék egy drónt, de ami nekem megfelelt volna az elérhetetlen árban mozgott. A most megjelent Mavic Air 4K-s DJI drón szinte mindent tud, amit kell, árban viszont jóval a profi drónok alatt helyezkedik el. Instant Get?
Már majdnem megkaptam a kialkudott DJI Sparkomat a Duplitec-től, a DJI magyarországi disztribútorától, amikor a DJI hirtelen bemutatta a legújabb drónját, a Mavic Airt. Azonnal telefonáltam és finoman szólva is könyörögtem egy kicsit, hogy ha lehetne, hogy izé, szóval jó lenne ha már a Mavic Airt kaphatnám meg, mert hát 4K meg, egy csomó plusz fícsör a Sparkhoz képest, és így tovább, csak soroltam az indokokat.
Végül tegnap a hazi bemutató után a Mavic Airt kaptam, amitől tegnap óta vigyorgásra áll a szám. Kivéve, amikor majdnem lezúztam a vadi új drónt, de erről és a drón tudásáról majd a Mavic Air bemutató videómban mesélek. Hatalmas mázlim volt a mai időjárással, gyönyörű napos időben próbálhattam ki a kicsikét. Természetesen videót is készítettem a drónról, amiben elmondom róla a véleményem, illetve láthatjátok a Mavic Air által készített felvételeket is. Íme:
A Mavic Air vasárnap óta megvásárolható a Duplitec viszonteladóinál. Ha ti is szeretnétek Mavic Airt, vagy bármely más DJI drónt vagy akár kiegészítőket, akkor erre a linkre kattintva kereshettek számotokra szimpatikus üzletet. (X)
Frissítés: Egy hozzászóló a Youtube-on megjegyezte, hogy valszeg ki van kapcsolva az a kapcsoló, ami megmondja a drónnak, hogy ha jelet veszít akkor mit csináljon. Én biztos voltam benne, hogy nálam be van ez kapcsolva, ezért sem értettem miért lebeg csak ahelyett, hogy visszatérne a kiinduló pontra. Nos, azért megnéztem, és jelentem hülye vagyok, mert nem volt bekapcsolva. Lebegésre volt állítva. Szóval nem a drón, hanem én vagyok a buta… 🙂
Már nem is tudom hány éve van Xbox-om és már azt sem tudom hanyadikat vettem meg ma reggel. Csak azt tudtam, hogy végre 4K HDR-ben játszhatok mostantól a Forzával. Meg minden mással persze. Na de vajon mennyire lehet észrevenni a különbséget?
Idén korábban jött el a karácsony, már reggel úgy keltem fel, mint a kisgyerek aki várja az esti csomagbontogatást. Én estig se vártam, reggel 10-kor elmentem a konzolvilágba, és megvettem a Microsoft új konzolját. Vagyis csak félig új, ez is egy Xbox One, csak erősebb, mint az Xbox One. Ezért Xbox One X lett a neve. Nem tíz, mint az iPhone X, hanem iksz. Olyasmi mint az iPhone 8. Az is egy iPhone 7 csak kétszer erősebb, meg másfélszer drágább. Vajon ugyanazok az emberek számolnak xls-ben? Na mindegy.
6 teraflops, 12 GB GDDR5 grafikus memória, ha ezekre gerjed valaki, nekem semmit nem jelentenek, max annyit, hogy gyors mint a fene.
A lényeg, hogy az új Xbox One X végre 4K-ban HDR-ben 60 képkocka per másodperc sebességgel futtatja a most is kapható Xbox játékokat. Már amelyiket megírták rá persze. De egyébként elég sokat megírtak, én viszont csak a Forzával játszom, ezért a Forzával is készült a videó, amiben elmondom az új Xboxról az első benyomásaimat, tapasztalatokat.
Három hónapja van meg a BMW i3, három hónapja járok tisztán elektromos autóval. Ez idő alatt most már több, mint 4000 kilométert tettem meg, ideje volt egy újabb videó elkészítésének. Ha lemaradtál a 700 kilométeres videóról, akkor klikk ide.
A videó felvételéhez elautóztam egy Csákberény közelében található tájvédelmi körzethez, hogy a sok duma között legyen valami szép is a szemnek, ne csak az én kopasz fejemet kelljen néznetek. Ha tehetitek, érdemes ide ellátogatni, lehet terepezni is, amit én magam is kipróbáltam egy kicsit. Még ilyen borongós időben is durván szép a táj. Megéri innen tovább menni Székesfehérvárra, már egy éve kinéztem egy éttermet, mely a Beat névre hallgat. Most végre sikerült kipróbálnom a híres lecsójukat és az újragondolt rakottkrumplit is, hát mit is mondjak, mennyei volt mindkettő. Mind a lecsó, mind a rakottkrumpli életem legjobbja volt, ezt így ki merem jelenteni. Szerencsére nem egyedül mentem, így mindkettőt ki tudtam próbálni.
Visszatérve a villanyautózásra. Sokan azt hiszik, hogy a videóimat a BMW szponzorálja. Szeretném itt és most leszögezni, hogy ez nem igaz, azért szerepel sokat a BMW i3 a videóimban, mert én emellett az autó mellett döntöttem, ez felelt meg legjobban az igényeimnek. A jövőben szeretném tartósabban tesztelni más gyártók autóit is, de amíg nem kapok tesztautót, addig marad az i3. Alapvetően egyébként az elektromos autózást szeretném bemutatni a saját tapasztalataimon keresztül, lényegében a legtöbb elektromos autóra igaz, amiket itt elmondok, nyilván a hatótáv más és más autónként, de maga az elektromos autózás mindegyiknél ugyanaz, ugyanezeket a videókat le tudnám forgatni pl egy VW E-Golf, Nissan Leaf, vagy egy Renault Zoe kormánya mögött is, a lényeg ugyanaz: mennyire jó egy elektromos autó a mindennapi használat során.
A mostani videóban igyekeztem minden tapasztalatomat elmondani, ami az utóbbi hónapokban felgyűlt bennem. Tudom, hogy sokak szerint 4000 km szinte semmi három hónap alatt, de én ennyit megyek. Ez egyébként egészen pontosan annyi átlagban, amennyit az átlag autós vezet Magyarországon, vagyis évi 16 000 kilométer. Persze nem mindegy, hogy ezt hogyan adódik össze. Évi 15 távoli külföldi út, vagy 365 nap ingázás a városban, de mindenesetre beszédes, hogy a legtöbben nagyjából annyit autóznak, mint én. Na de nem is húzom tovább, nézzétek meg inkább a heti Elektronauta epizódot.
Ha még nem tetted meg, és érdekelnek az elektromos autók illetve az egyéb kütyük, akkor iratkozz fel a Youtube csatornámra, illetve az Instagram és Facebook oldalamra, ez utóbbit egyébként nemrég csináltam, de már ott is vagyunk jópáran. Twitter nincs, nem szeretem. 🙂
Elérkeztünk az elektromos autó sorozatom 10. részéhez. Ha a Frankfurtot is beleszámítjuk, akkor már a 11.
Most Dobogókőre mentünk fel nem lassú tempóban, de a lényeg igazából az volt, hogy vajon hány százaléknyi töltést sikerül visszapakolni az akkumulátorba. 5 százalékba került felmenni a hegyre, de vajon mennyi jött vissza ebből lefele? A mostani BMW i3 teszt videóból kiderül, ahogyan az is, hogy miért kellett egyetlen gombnyomás hiánya miatt még egyszer felmenni és újra lejönni.
A mostani videóban Roland, az iSTYLE grafikusa is a segítségemre volt, így végre nem csak egy kamerával vehettem fel az anyagot.
Amikor kiraktam a Facebook falamra, hogy lecseréltem a Z4-et egy Renault Espace-ra, pillanatok alatt jött egy csomó hitetlenkedő, és sok bólogató hozzászólás a kép alá. Volt aki azt mondta, hogy hülye vagyok, de volt olyan is aki azt mondta jól választottam. Persze csak vicceltem, mindössze pár napra ültem át a Renault Espace-ba. (Ejtsd Eszpász)
Úgy alakult, hogy nincs már BMW-m (hogy miért nincsen már a Z4, azt ne is kérdezzétek, hosszú sztori), de szerencsére nem maradtam autó nélkül. A Be Social és a Renault Magyarország közreműködésével egy kis időre olyan autót kaptam, ami egészen más azokhoz képest, amiket eddig vezettem: egy Renault Espace-t.
Azt tudtam, hogy az Espace egy hatalmas autó, nem kifejezetten az a kategória amiket én kedvelni szoktam. De hát a franc se akar buszozni, meg taxizni, mondtam, hogy bevállalom, lesz ami lesz.
Amikor elmentem az autóért, azt gondoltam, hogy ez lesz életem legviccesebb autós tesztje. Francia autó, akkora mint egy ház, tuti borzalmas élmény lesz. (Biztos vagyok benne, hogy majd jópár hozzászólás lesz ami arról szól, hogy francia autót ezért meg azért nem szabad venni…) Mint később kiderült, ilyen nagyot még sosem tévedtem, egy héten keresztül úgy utaztam ahogy a királyok.
Az Espace egy egyterű busz, legalábbis a kisbusz kategóriában szoktuk emlegetni az ilyen autókat. Kívülről viszont közel sem egy nagy doboz szerű valami. Meg belülről sem. A Renault dizájnerei csodálatos munkát végeztek, és sikerült egy olyan formájú autót megalkotniuk amit az emberek körben állva nézegetnek a parkolóban. Nem kamuzok, a Graphisoft parkban a parkolóban rendszeresen láttam, ahogy idősebbek és a fiatalabb korosztály is körbe járja az autót, megnézik kívül, majd belekukkantanak és elismerően bólogatnak. Pont annyi a króm amennyi még ízléses, és kellemesen vezeti a tekintetünket a karosszéria vonalain. Az ilyen kisbuszok általában egy dobozra hasonlítanak, de ez nem.
Ez az autó szép. Kissé laposabb tető, mint a kategóriában megszokott, mert valószínűleg rájöttek a Renault-nál, hogy totál felesleges fél méter tér a fejünk felett. Inkább egy jó kis panorámatető, amitől szellős lesz a beltér, cserébe lehet alacsonyabb a tető, ettől pedig sokkal áramvonalasabb formát kapunk. Látszik, hogy a külsőt nagyon átgondolták, nem is tudok belekötni, minden egyes részlet ki van dolgozva. Különösen tetszik a leghátsó ablak vonala, de ezen kívül is minden részlet, és egészében is. Annyira jól eltalálták az arányokat, hogy elképzelni sem tudok jobbat. Talán egy dolog volt ami nem tetszett, ez pedig a motorháztető. Mármint nem is a motorháztető, hanem az alatta levő rés. Olyan mintha nem csuktuk volna le rendesen, pedig de. Egyik kollégám rám is szólt az irodában, hogy hé András, nem zártad be a motorháztetőt! Mondtam neki, hogy de igen, csak ez ilyen. Valamiért úgy gondolták a mérnökök, hogy kell oda az a rés. De ennyi. Minden más tökéletes. A felniket például hazavinném, és kiraknám a falra dísznek, annyira szépek. Kicsit talán a BMW i3-as turbine felnijeire hajaz, de kit érdekel ha egyszer rohadtul gyönyörűek. Imádom a szálcsiszolt alumínium és a fekete kombinációját. Nem mellékesen egyébként az Eiffel tornyot formázzák. Csak mondom.
A nálam járt modell a csúcsfelszereltség volt, ezért látható rajta az Initiale típusnév. Roland, a grafikus kollégám egyből ezt szúrta ki, féllábon vonyított, hogy mennyire menő. Nem csak úgy odaírták pár random fonttal, ez bizony meg lett tervezve. A T egy kicsit nagyobb, az e betű kicsit kisebb lett, hogy szép szimmetrikus legyen a szöveg. Engem az ilyenekkel simán meg lehet venni. Ha egy gyártó ennyire figyel a részletekre, akkor már nagy baj nem lehet. Nem is volt.
Amikor először beültem szinte megszédültem. Már első pillantásra is láttam, hogy ez az autó nem csak kívül lett igényesen megcsinálva, hanem belül is. Persze ezek szubjektív megítélések, de talán a képeken a kedves olvasó is látni fogja, hogy ez nem egy fapados kisbusz, ami valahogy elvisz A-ból B-be. Ez bizony egy hét személyes négy keréken guruló luxus hajó! Hiába, ha van hely, akkor lehet tökéletes üléseket tervezni. Olyan mint egy fotel, mégis megfelelő az oldaltartás, és anélkül nyújt tökéletes komfortot, hogy fél órán keresztül állítgatnánk a motorokkal a helyzetét. Az oldaltartás mondjuk fontosabb egy sport autóban, de szeretem ha egy kanyarban nem kell a kormányba kapaszkodnom.
Ráadásul a hátsó üléssor is ilyen. Három különálló, fűthető fotel az utasoknak, gyönyörű fejtámlákkal. Ha mindez nem lenne elég, akkor kihajthatunk még két ülést a csomagtér aljából. Ezek azért már nem annyira kényelmesek mint az első két sor, inkább amolyan turista osztály gyerekeknek, vagy kisebb termetű utasoknak. Apró finomság, hogy a csomagtartó kinyitása után, ami természetesen motorosan nyílik, egyetlen gomb megnyomásával ledönthetjük a hátsó üléssorokat. Ha ezt megtettük, hatalmas helyünk lesz pakolni, egészen pontosan 2035 liternyi, vagyis két köbméter!!! Ha kihajtjuk a leghátsó üléssort 247 liternyi helyünk lesz, de ha csak öten utazunk, 680 literes lesz a csomagtér. Az én eddig megszokott 310 literes Z4 csomagteremhez képest egy valódi kamion.
De térjünk vissza a további finomságokra amikkel a belső tér kényeztet. Az ezüstből feketébe futó középkonzol egy légies híd, mely felfut a műszerfalra, ahol egyből kiszúrjuk az iPad mini méretű érintőképernyős kijelzőt.
Azért azt gyorsan szögezzük le, hogy nem az Apple tervezte a kezelőfelületet, tehát nem mondanám, hogy szépek a grafikai elemek, viszont cserébe nagyon könnyen kezelhető a szinte faék egyszerűségű kezelőfelület. Pár oldalas lapozható menü, ahol választhatunk, hogy a klímát vagy mondjuk az ülésekbe épített masszírozást szeretnénk-e állítgatni, vagy esetleg sportosabbra szeretnénk állítani a motort illetve a futóművet. A legmenőbb menü a hangulatvilágítás, ahol beállíthatjuk, hogy például piros fények borítsák be a belteret. Szerencsére ha akarjuk, akkor a középkonzolon lévő, iDrive-ra hasonlító kis tekerentyűvel is navigálhatunk a menüben, nem kell feltétlenül az érintőképernyőn eltalálni a gombokat. Az első nap még kicsit elveszett voltam a sok menüpont közt, de pár nap után, teljesen jól és gyorsan tudtam navigálni a beállítások közt.
Ugyancsak a középkonzolon érdemes megemlíteni a váltót, ami leginkább egy kis szoborhoz hasonlít. Egy Rolls Royce-ban is megállná a helyét annyira szép, és legalább ennyire jó megfogni is miközben Drive állásba tesszük.
Nagyon tetszett, hogy szinte mindent bőr borít az utastérben. Tudni kell, hogy bőr és bőr között van különbség. Van gyengébb minőségű, meg van jobb. Az Espace-ban szerencsére jó minőségű bőrt használnak fel, ezért nagyon kellemes a tapintása, és persze a varrások is gyönyörűen futnak, bármerre is nézünk. Legalábbis ahol bőr van, mert azért van egy csomó elem, ahol egyszerű műanyagot tapinthatunk, de legalább ezek is igényesek, pontos illesztésekkel. Megjegyzem ez az első autó, amiben tetszik a külső metálbarna, és a belső barna szín is. Tökéletesen illik ehhez az autóhoz ez a szín, míg egy sportkocsiban sosem értettem miért választ valaki barna bőr kárpitot. Valószínűleg az a trükk, hogy találunk világosabb berakásokat is a belső térben.
Az első szélvédő teljes felületén fűtött, hogy télen ne kelljen kapargatni róla a jeget. Ez nem is baj, hiszen egy átlagos háziasszonynak, vagy akár nekem is esélyünk sincs átérni a hatalmas üvegfelületet. Ugyanez vonatkozik a kézi mosásra is, ember legyen a talpán aki saját maga lemossa az Espace-t. Én megtettem egyébként, de legközelebb tuti inkább beállnék egy mosóba vele.
A műszerfal teljesen digitális, aminek én nem vagyok a híve, jobb szeretem az analóg mutatókat. Cserébe viszont szénné konfigurálhatunk mindent. Több féle számlap közül választhatunk, van köztük hagyományos, és modern stílus is. Apropó műszerfal. HUD is van, vagyis az a kis eszköz ami az út fölé vetíti a legfontosabb adatokat. Sebesség, navigáció, követési távolság. Ez egy kis felnyíló üvegre rakja ki az információkat, de az egész cucc úgy nyílik ki indításkor a műszerfal tetejéből, mintha egy vadászgépben ülnénk. Iszonyú menő!
De jöjjön a lényeg, mégpedig az, hogy milyen vezetni. Az általam használt autóban, egy 1,6 literes dCi dízel dolgozott, 160 lóerő teljesítménnyel, duplakuplungos hét fokozatú automata váltóval. Amikor megtudtam, hogy ehhez a nagy hajóhoz csak 160 paci dukál, kicsit lekonyult a szám széle, de hamar rájöttem, hogy ez teljesen lényegtelen, ugyanis ez az autó nem arról szól, hogy lámpától lámpáig gyorsulgassunk vele. Az Espace az utazásról szól. Most indítsátok el az alábbi számot, képzeljétek magatokat egy tükörsima vízen lágyan sikló vitorlásra és úgy olvassátok tovább a cikket.
Első nap mindjárt a Hungária körúton kezdtem, és ez volt az a pillanat amikor levett a lábamról az Espace. Ahogy korábban is írtam, ez egy négy keréken guruló hajó. Ahol egy sportosabb autóval elveszem a gázt és kerülgetem a kátyúkat miközben épp szétrázódnak a veséim, az Espace észrevétlenül siklik át a legdurvább úthibákon is, miközben szinte síri csend honol az utastérben. Egy picit nem figyeltem, és a HUD-ra pillantva azt láttam, hogy már 120-szal megyek ott ahol 40-nel szoktam araszolni, hogy ki ne szakadjon a futómű. Húha, gondoltam, és elengedtem a gázpedált. Később nem egyszer vettem észre, hogy bár nem akartam gyorsan menni, mégis túlléptem a sebességhatárt. Egyrészt annyira csönd van az utastérben, hogy nem lehet észrevenni a sebességet, másrészt a kis dízel meglepően lendületesen mozgatja az autót. A váltások teljesen észrevehetetlenek, motorzaj szinte nulla, egyszerűen csak vitorlázunk az úton, és pontosan ez a legnagyszerűbb ebben az autóban. A futóműnek és a hosszú tengelytávnak köszönhetően olyan érzésünk van, mintha a világ legjobb minőségű útjain közlekednénk. Ha akarjuk bekapcsolhatjuk a masszást is menet közben, és akkor tényleg olyan érzés mintha egy pihe puha felhőben utaznánk.
Több féle üzemmódot is választhatunk. Comfort, Normál, Eco, Sport, és van egy személyes mód is amit bekonfigurálhatunk ahogy szeretnénk. Így egyetlen gombnyomással mondhatjuk az autónak, hogy állítson mindent a legkomfortosabbra, és mondjuk kapcsolja be a masszírozást is. Városban egyébként a Sport módot használtam, mert ilyenkor sokkal gyorsabb a váltó, hosszabb úton viszont inkább a komfort módot részesítettem előnyben.
Autópályára is kimentem, mert kíváncsi voltam milyen lehet ha távolabbra megyünk vele. Nos, tökéletes. Gond nélkül csapathatjuk akár 160-as tempóval is, ha mondjuk Németországba utazunk, a 130-as korlátozás pedig szinte játék kategória az Espace-szal. Autóúton is lehet vígan előzgetni, városban pedig az elforduló hátsó kerekek teszik könnyeddé a szűk helyeken való forgolódást (4 Control a funkció neve). Ez egyébként egészen észrevehetetlen, 70-es tempóig engedi a hátsó kerekeket elfordulni 3,5 fokos szögben elfordítani. Persze a parkolás így is elég halál, hiszen egy nagy autóról van szó, de az elforduló hátsó kerék, a parkolást segítő kamera könnyít a dolgon. Van egyébként teljesen automata parkolás is, anélkül beteszi az autó magát az üres helyre, hogy hozzányúlnánk a kormányhoz. Persze csak akkor, ha találunk megfelelő méretű szabad parkolóhelyet.
Amikor egy új autóba ül az ember, mindig van egy első benyomás, aztán ez később vagy jó vagy rossz irányba változik. Amikor csak egy óra van kipróbálni egy autót, nem feltétlenül tud az ember reális véleményt alkotni. Az Espace majdnem egy hétig nálam volt, és egyre jobban megszerettem. Először ódzkodtam tőle, aztán egyre inkább élveztem a vele való gondtalan utazás élményét. Annak ellenére, hogy nem az általam kedvelt sportautó kategóriába tartozik, mégis úgy éreztem, hogy én vagyok az utak királya. A magas üléspozíció, a szellős és kényelmes utastér, a hatalmas szélvédőnek köszönhető jó kilátás, a szinte nulla menetzaj, egészen más dimenzióba helyezi az utazást. A-ból B pontba sokféleképp el lehet jutni, és az Espace megmutatta, hogy egy családi kisbusszal is nyújt olyan élményt az utazás, mint mondjuk egy minden jóval megspékelt 7-es BMW-vel. Pár nap után arra gondoltam, mennyire jó lenne az Espace-szal leugrani Horvátországba pár kollégával. A Bose hangrendszerből szólna a zene, miközben jó hangulatban végigdumálhatnánk az utat a csendes utastérben, nem mellékesen úgy, hogy a hátul ülőknek sem kellene kuporogniuk. Vagy elképzeltem, hogy ha lenne egy népesebb családom, feleséggel, két három gyerekkel, akkor mennyire jó választás lenne az Espace. Megmondom mennyire: nagyon!
Fogyasztás? Kapaszkodjatok meg: 7,2 liter volt az átlag, úgy, hogy nem foglalkoztam a gázpedál állásával. Ez töb mint szép egy ekkora monstrumtól. Csak mondom, hogy a Z4 13,3-at eszik vegyes átlagban, pedig az egy harmad ekkora autó.
Ára? 9,6 millió és 13 millió forint közt, nálam a 13 milliós fullos változat járt. Ez az ársáv soknak tűnhet, de minden csak viszonyítás kérdése. Nyilván lehet venni egy nagy dobozt négy kerékkel, jóval kevesebb pénzből, de ennyire kényelmes és szép autó szerintem nincs most ebben a kategóriában. Lehet például venni X6-ös BMW-t is ennyi extrával 25-30 millióért… Persze tök más a két autó, csak viszonyításképp írtam, hogy vannak ennél jóval drágább autók. Az extralistát felsorolni is nehéz lenne, ezt inkább nézzétek meg a Renault oldalán, tényleg minden benne van amit csak el lehet képzelni. Garancia öt év, vagy 150 000 kilométer.
Ha családod van, gondold meg, próbáld ki, és venni fogsz!
Mindjárt az elején le kell szögezzem: megrögzött Canon felhasználó vagyok. Talán ez nem is baj, így legalább biztos lehet benne mindenki, hogy nem egy elfogult Nikon P900 teszt következik, valaki olyannak a billentyűzetéből, aki Nikon szemellenzőn keresztül nézi a világot.
Még tavaly jött szembe velem egy videó, melynek már nem emlékszem pontosan a címére, de megnéztem, mert olyan szuperzoom anyagot ígért, amilyennel még sosem találkoztam. A Nikon P900-as legújabb bridge gépével készült egy holdas videó. Bevallom nem igazán hittem el amit látok.
Azóta már kapható a P900, én pedig nagyon kíváncsi voltam, hogy mire képes az én kezeim között. Az van az oldalára írva:
24-2000mm
Igen, jól olvastad: 24-ről indul, és 2000mm a vége. Egy kettes és három darab nulla mögötte. Mielőtt kézhez kaptam a gépet, többször is utánanéztem a speckóknak, mert nem akartam elhinni. Tényleg 2000mm-es optikai zoom egy 200 000 forintos kis fos bridge gépen? Na ne szívassatok már! Viszonyításképp a full frame Canon 5D-re fél millió forint egy 70-200mm-es objektív, ez a gép meg 24-2000mm-es átfogást ad 200 000 forintért??? Tudjátok mennyibe kerül egy Canon 600mm-es F4 L-es objektív? 3 millió forint. Ja és az majdnem 4 kg… Ráadásul az fix 600mm.
A Nikon P900-ason tényleg egy elég nagy átfogású objektívet találunk, ami igazából egy 4,3mm-től 357mm-ig terjedő tartományt fed le. Hahh, akkor tuti digitálisan tudja a 2000 milit, kiáltanak fel most sokan, de nem. (Ha a digitális zoomot is használjuk akkor 4000mm a vége, de ezt inkább hagyjuk, mert a digitális zoom nálam a vicc kategória.) A 2000mm akkor jön ki, ha a zoomtartományt egy fullframe 35mm-es vázzal hasonlítjuk össze. Tehát az 5D-vel akkor tudnám lefotózni ekkora méretben a Holdat, ha rácsavarnék egy 2000mm-es objektívet, vagy inkább egy távcsövet.
Hasonló képet a Holdról készítettem már a Canon 5D-vel, csakhogy kellett hozzá egy 2000mm-es Meade távcső is. A két eszköz értéke összesen durván 2 millió forint volt. A P900 pont a tizede. Beszarás… Mielőtt tovább olvasol, nézd meg az alábbi videót amit azért készítettem, hogy a lehető legegyszerűbben érezze mindenki, hogy mekkora átfogásról beszélünk.
Persze jó móka a Holdat fotózni, de valljuk be, hamar meg lehet unni. Nagyon kíváncsi voltam, hogy mennyire használható minden másra a P900. Azt hihetnénk, hogy ez a masina a fényképezőgépek Szent Grálja, de sajnos nem az. Bár ha csak az ár-teljesítmény viszonyt nézünk, akkor talán mégis.
De ugorjunk egy kicsit vissza, és kezdjük az elejéről. Bár egy bridge gépről beszélünk, a P900 nem egy kis gép, de nem is nagy. Mondjuk 70 százaléka a kamerának csak az objektív. Fogásra közel sem olyan kényelmes mint amihez hozzászoktam például az 5D-nél, de nem is mondanám nagyon rossznak, mert a viszonylag méretes objektívnek köszönhetően elég stabilan meg tudjuk támasztani a másik kezünkkel.
A keresőben digitális képet látunk, ami nem is lenne baj, ugyanis egyből látjuk, hogy alexpós-e a kép, illetve ha akarjuk látjuk az elkészített fotót is megmutatja pár pillanatra. A nagyobb gond, hogy nagyon kicsi képet látunk, így nem mindig tudjuk, hogy sikerült-e eltalálni a fókuszt, illetve a kompozíciót is nehezebb beállítani. Egy szó mint száz, ez fényévekre van egy fullframe gép keresőjétől, de nagyon jónak mondható a bridge gépek mezőnyében. Amit még észrevettem, hogy a kereső gumiborítása nagyon kicsi, nem igazán takarja be a szemünket, ezért erős napsütésben zavaró lehet a bevilágító fény. Pár nap után ezt is megszoktam, egyszerűen jobban odatapasztottam a szememhez a keresőt.
Belül a gépben egy egész kicsike 16 megapixeles szenzor kapott helyet. Nem akarod tudni mennyire kicsi. Egy Full Frame szenzor méretének a tizede. Ennek köszönhető a brutális zoomtartomány, cserébe hatalmas kompromisszumokat kell kössünk a képminőség terén. ISO 400 felett elég zajosak a képek, nem is nagyon engedtem a gépnek, hogy ISO 400 fölé menjen. Nem azt mondom, hogy használhatatlan ISO 400 felett, de az én szememnek már túl sok volt a zaj. A dinamikatartomány ugyancsak nagyon gyenge, emiatt nagyon oda kellett figyelni, hogy egymáshoz képest ne legyenek túl világos plusz túl sötét részletek a fotózni kívánt témán. A fentiek ellenére mégis, amikor megnéztem az első P900-zal készült képeimet, csak annyit tudtam mondani:
“Aztarohadtéletbe!”
Sokkal rosszabbra számítottam, mert a nagy átfogású objektívek és a kicsike szenzorok az álmoskönyv szerint sosem jelentenek jót. De ez a kis gép… Tényleg nem hittem el, hogy egy 600 dolláros kis kamera erre képes. Oké, RAW-t nem tud. Elsőre ez nagyon gáznak tűnt, de aztán rájöttem, hogy aki ilyen relatív olcsó géppel fotózik, annak valószínűleg semmi szüksége a RAW képekre. Engem sem zavar a dolog, mert így legalább nem kell egy csomó időt eltölteni a képek szerkesztésével. Hamar megszoktam, hogy alapból olyan beállításokkal fotózzak, hogy ne nagyon kelljen utómunkázni a képeket. A posztban és a galériában található képek legtöbbje teljesen nyers, a többin is csak minimális utómunka található. Kis vibrance, expo korrekció, ilyesmik.
A képfeldolgozásért felelős processzor kb. kőkorszaki, emiatt csínján kell bánni a sorozatképek lövésével. Hiába lőhetjük meg az Air Race-en a repülőgépet 7 képkocka per másodperc sebességgel, ha utána másodpercekig csak a bufferelést látjuk a keresőben, a repülőgépet meg szépen elveszítjük közben. Valószínű, hogy a lassú proci miatt maradt ki a RAW támogatás is. Vagy, hogy majd a P900 utódjában legyen mit fejleszteni… Hirtelen elröppenő madarat szeretnél fotózni? Felejtsd el! Az exponáló gomb lenyomása után még kell egy kis idő amíg ténylegesen megtörténik a fotó elkészülése. Tényleg nem értem miért nem tudtak, csak egy kicsit gyorsabb procit belerakni.
A rekeszértékek 2,8 és 6,5 közt változnak, attól függően, hogy mennyire toljuk ki a zoomot. Ha azt nézzük, hogy a belépő szintű Canon 70-200-as obik 4-es rekeszt tudnak, nem is hangzik olyan rosszul 2000mm-en az f6,5. Nyilván menő lenne, ha max zoomon is f2,8-as rekesszel lőhetnénk a szavannán a tigrisfotókat, de mint írtam, ha ezt is tudná a gép, akkor ez lenne Szent Grál. Így is egészen elképesztően élesnek mondható az objektív, főleg ha észben tartjuk, hogy egy teleszkóppal összevethető cuccról beszélünk.
Természetesen kapunk egy nagyméretű 3 hüvelykes kijelzőt, ami minden irányba kihajtható és elforgatható. Itt jegyzem meg, hogy az egymilliós Canon 5D MKIII vázon nem kihajtható a kijelző, a P900-on meg simán. El nem tudom mondani, hogy mennyire anyázok emiatt sokszor a Canonra. Gyakorlatilag vagy szemmagasságból fotózhat vele az ember, vagy vakon. Esetleg hasalhatunk le a földre, ha látni szeretnénk a kijelzőt. A P900 nem számít, hogy hol van, és merre néz a váz, simán magam felé fordíthatom a kijelzőt. Lifesaver! Ja, most jut eszembe, ebben a kamerában van GPS modul is ami geotaggeli a fotókat, és beépített Wi-Fi-t is találunk. Ezek ugyancsak nincsenek benne a méregdrága vázakban…
A kezelőszerveket és a menürendszert nagyon hamar megszoktam, pedig azt hittem, hogy a Canon után egy kínszenvedés lesz. De nem. Pár nap után megtanultam szinte vakon kezelni a legfontosabb beállításokat.
A fókusz meglepően gyors és pontos, igazából sokkal rosszabbra számítottam, de tény, hogy nagyon jól teszi a dolgát. Ha esetleg mégsem, akkor eléggé meg vagyunk lőve, ugyanis a manualis zoom is digitálisan vezérelt, emiatt pedig nagyon lassú, jobb ha inkább újra és újra megpróbáljuk az autófókusszal eltalálni az élességet.
Az optikai (5-stop) képstabilizátor egészen elképesztően jól teszi a dolgát. Mondjuk nem is lehetne máshogy kézből fotózni ekkora zoom mellett. A gyakorlatban 1/200 zársebességgel szinte bármit sikerült lefotóznom akár 2000mm-en is. Egy rendszeres problémám volt, ez pedig az exponáló gomb megnyomása. Sokszor előfordult, hogy 1000-2000mm közt kitolt zoom mellett pont az expo gomb megnyomását nem bírta már kikompenzálni a képstabilizátor, emiatt teljesen szétcsúszott a kompozíció. Ilyenkor lehet elölről kezdeni az egészet. Komponálás, fókusz, aztán nagyon finoman megnyomni az exponáló gombot. Ettől függetlenül az optikai stabilizátor tényleg szuper, szinte tökéletesen kiküszöböli a kézremegést. Azért persze nem árt ha viszonylag stabilak a kezeink, mert a 2000-es zoom nem gyerekjáték.
A negatívumok ellenére alig pár nap alatt hozzászoktam a kis gép gyengeségeihez, illetve megtanultam kihasználni az erősségeit. Első nap még sokat szenvedtem a brutális zoommal, folyamatosan elvesztettem a témát, fókuszt, de aztán ahogy egyre többet használtam a gépet, ráéreztem. Mostanra gond nélkül lefotózok kézből egy utazómagasságban közlekedő repülőgépet. Vagy bármit. Több kilométeres távolságból is. Állványról pedig tényleg csak a levegő remegése zavarhat be. Itt egy backstage kép, ahogy épp videóra veszem a tőlem sok kilométerre lévő szabadságszobrot. Köszi a képet Ervin! 🙂
Nagyon jók az előre programozott üzemmódok is, melyeket a forgatható tárcsáról érhetünk el. Pár kattintással beállíthatjuk a gépet gyerek, állat, hold, táj, makro, múzeum, esti, kaja, parti, naplemente, portré, sport vagy akár tűzijáték fotózásra. Ha például Hold üzemmódra váltunk, akkor a holdfotózáshoz szükséges legjobb beállításokat kapjuk. ISO 400, 1/200 zársebesség, és egy két másodperces időzítés, de például a white balance is kifejezetten a holdfotózáshoz lesz beállítva. Ugyanez, ha mondjuk naplementét fotózunk, kicsit húz a vörös színeken, és a rekeszt is szűkre állítja. Profi fotós csak nevet ezen, de őszintén szólva nagyon kényelmes, hogy 5-6 beállítás helyett két gombnyomással be tudjuk állítani a témához szükséges értékeket. Természetesen HDR módot is találunk. Nyilván már régen rossz ha HDR-ben kell fotóznunk, de a végeredmény egészen jó.
Ami a legelképesztőbb ebben a gépben, az a sokoldalúsága és a szabadság, amit a brutális zoomtartomámy ad. Bár elég nagy kompromisszumokkal, viszont viszonylag olcsón fotózhatjuk két centiről a macska szemét, vagy egy pillangót, aztán pár pillanattal később az utazómagasságon repülő A380-as repülőgépet, aztán ha akarjuk még nagylátószöggel ugyanennek a repülőnek a kondenzcsíkját egy kis felhőpornóval megfűszerezve. Mindezt objektívek cserélgetése nélkül, egy kevesebb mint egy kilogrammos géppel. Direkt a tesztfotók kedvéért elugrottam az állatkertbe, és vicces volt nézni ahogy az 50 méterre lévő állatokat próbálták fotózni a turisták – persze esélytelenül – miközben én olyan portrékat lőttem az unatkozó majmokról amilyet csak akartam, pedig a közeledő vihar miatt a fényviszonyok sem voltak ideálisak. Most arról ne is beszéljünk, hogy a legtöbben milyen képeket vihettek haza amiket a mobiljaikkal készítettek… Az állatkertben tűnt fel az is, hogy mennyire kényelmes egy ilyen kis gépekkel akár hosszú órákig mászkálni, szemben mondjuk amikor az ember felaggatja magára a vázat, meg még két három dög nehéz objektívet.
Ami talán legjobban hiányzik nekem ennél a gépnél, az a 16-17mm-es nagylátószög. Prágában például már felkenődtem egy falra, és még így sem fért bele minden 24mm-be. Az 5D-vel nem lett volna gond, de ismét mondom, 200 000 ft vs 2-3 millió forintos vázról beszélünk. Nehéz volt megszokni a közelpontokat is. Azt hittem, majd 10 méterről lőhetek képeket bogarakról, de nem. 135mm-ig lehet igazán makrózásra használni, aztán a zoom növelésével, már az emberi fej a legkisebb amit érdemes sok-sok méterről fotózni. Ez egyébként nem szokatlan, nincs ez máshogy a tükörreflexes gépemnél sem.
Összességében nem csalódtam, de nyilván azt sem tudom mondani, hogy eldobom az 5D-t és lecserélem erre a kis Nikonra. Az viszont biztos, hogy bizonyos témákhoz csak a P900-at vinném magammal. Például egy jó kis szafarin nem próbálkoznék az 5D nevetségesnek mondható 200mm-es zoomjával, de egy studióba portréfotóra biztosan az 5D-t választanám. Azt se felejtsük el, hogy mindig az a legjobb kamera ami éppen nálunk van, és egy jó kép sem a kamerától lesz jó, hanem az embertől, aki a kamerát tartja. A kamera csak segíthet, és a P900 a maga 200 000 forintos árával igen jó partner lehet. Kezdő fotósoknak semmiképp nem ajánlom, inkább azoknak érdemes beszerezni, akik tudják, hogy pontosan mire szeretnék használni. Én folyamatosan azt éreztem, hogy az extrém zoom miatt nagyon oda kell figyelni, hogy minden a helyén legyen, ezt pedig egy kezdő fotós nem fogja tudni megoldani. Az biztos, hogy ha például észrevétlenül szeretnéd a strandon a celebek fenekén lévő narancsbőrt fotózni, ez a kamera tökéletes választás. 🙂 Az alábbi képet például 80-100 meterről lőttem Prágában teljesen észrevétlenül:
Ha egy kérésem lehetne a Nikonhoz, hogy merre fejlesszenek, azt kérném kerüljön kétszer ennyibe a P900 utódja. Így belekerülhetne egy sokkal jobb szenzor és egy erősebb illetve gyorsabb processzor RAW támogatással. Ha ezeket belepakolná a Nikon, nagyon közel kerülnék ahhoz, hogy gondolkodás nélkül eladjam az összes Canon cuccomat. Addig is az a döntés, hogy ha el tudom adni a Canon 100-as Macro objektívemet, akkor veszek egy P900-as Nikont. A Macro obimat nagyon keveset használom, az árából pont kijönne a Nikon P900, amit viszont tudnék használni autóversenyeken, meg egyéb témáknál, amiknél jó jönne az extrém zoomtartomány. Szóval ha valakinek kell egy Canon 100-as L-es Macro obi, akkor nálam le lehet csapni egy megkímélt darabra. 🙂
Frissítés: A 100-as Macro elkelt, én pedig meg is vettem az árából a P900-at. 🙂
Az alábbi galériában megnézhetitek az összes képet amit megosztásra érdemesnek találtam, és az exif adatokat is meghagytam a képek mellett. 24-2000mm közt lehet szemezgetni.
