Tok vagy nem tok? Apple 5s Case

Évente legalább 100-an teszik fel a kérdést: milyen tokot használsz az iPhone-hoz Handrás?

A válasz mindig ez volt: nem használok tokot.
Eddig.

Tegnap óta viszont tokban van a telefonom, egy gyári Apple bőr tokban. Persze ki tudja meddig… Mondom is miért van most tokban a telefonom. Az iPademhez használtam egy piros bőr Smart Covert, aztán az iPad Air megjelenésekor kiderült, hogy az Apple többé már nem gyárt Smart Covert bőrből csak poliuretánból, egyedül a Smart Case kaphatő bőrben. A Smart Cover ugyebár csak az iPad elejét védi, a Smart Case meg teljesen beborítja az iPadet. Ezért úgy döntöttem, hogy Smart Case-t veszek az iPademre, mert mindenképp bőrt akartam, és az iPad Air egyébként is annyira vékony, hogy simán elfér rajta a Smart Case, még így is vékony marad. (Az iPadet elég sokat használom a konyhapultra fektetve, és nem jó érzés amikor csiszatolódik az iPad hátulja. Régebben a Smart Covert hajtottam a hátlapra, most a Smart Case megoldja a védelmet. Ja és persze a Smart Case-ből továbbra is a pirosat választottam, mert ez tetszik a fehér iPaden.

Az iPhone-ra továbbra sem használtam semmiféle tokot, aztán tegnap TG-vel beugrottunk a Duna Plaza iSTYLE-ba Noi-hoz ügyes-bajos dolgokat megbeszélni, amikor hirtelen megláttam a vitrinben, hogy megérkeztek a gyári Apple 5s Case tokok (alig pár hónapot kellett várni, de jött piros is végre). Gyakorlatilag az történt, hogy megláttam a pirosat, és megvettem. TG meg vett egy feketét, neki valami szénszálhatású műanyag fekete tokja volt, azt el is dobta azzal a lendülettel, ahogy felrakta a bőr Apple Case-t. Persze már szeptemberben láttam élőben Pulai G telefonján az Apple 5s Case-t sárgában, meg is fogdostam, és tetszett a fogása is, csak a színe nem jött be. A Piros tokba viszont azonnal beleszerettem, úgyhogy most van egy Apple 5s Case az iPhone-omon.

2F1B8391

A kérdés persze az, hogy egyáltalán kell-e bármilyen tok egy gyönyörűen kidolgozott alumínium iPhone-ra. Nincs egyértelmű válasz. Ugyebár a kocsink is hülyén nézne ki bebugyolálva, így van ez az iPhone-nal is, főleg ha valami gagyi műanyag tokot pattint rá az ember. Odaveszik a kidolgozott alumínium design, vastagabb is lesz a telefon, és a műanyag tok érintése is, hát… műanyag lesz. Persze aztán amikor leverjük a telefont tok nélkül mondjuk a mosógép tetejéről a kő padlóra (az idő lelassul, ahogy látjuk zuhanni a 250 000 forintos készüléket a kemény köpadló felé), és halljuk a tompa puffanást a kövön, közben a zsigereinkben érezzük az alumínium deformálódását, akkor egyből elgondolkozik az ember, hogy mégis kellett volna egy kurva tok a telefonra. Én eddig szerencsés voltam, és bár nem egyszer ejtettem le az iPhone 5-öt meg az 5S-t, mindig megúszta sérülés nélkül, vagy alig látható sérülésekkel.

Most mégis tokban van a telefonom, meglátjuk meddig. Egyelőre nagyon szeretem, mert egy nagyon igényesen kidolgozott tokról van szó, nagyon kellemes az érintése, a sarkok finoman belesimulnak a tenyerembe. Természetesen a bőr toknak ára van. Mármint nem a 11900 forintos árra gondolok, hanem a fentebb is említett dolgokra. A telefon vastagabb lett, nehezebben kapcsolható a rezgő mód (bár ez előny is lehet, mert így nem kapcsolódik át az üzemmód véletlenül a tok miatt), nem lehet beleállítani a Beoplay A8-ba tölteni (bár ez nem zavar, úgyis AirPlayen használom). Ja és még valami: tuti, hogy kopni fog a bőr. Bezony, ez a hátránya a bőr tokoknak a műanyag tokokkal szemben: egy idő után iszonyatosan meg tudnak kopni a használatban. Persze le lehet takarítani néha egy bőrtisztító szerrel, és akkor elég sokáig bírja, de mindenképp kopni fog, ahogy az autóban is kopik a bőr, úgy itt is ez lesz. Ellenben az iPhone nem fog kopni, amíg ez a tok rajta van, addig olyan lesz mint újkorában. Igaz ez nem látszik, hiszen tokban van. Néha kivehetjük, és gyönyörködhetünk benne. 🙂

Tehát. Akkor most ajánlom-e az Apple 5s Case-t vagy nem. A fentiek alapján döntsd el magad. Ha a kopás miatt aggódsz, menj rá a feketére, az bírni fogja sokáig. Ha szép színt akarsz, akkor vagy vigyázz a tokra is (LOL), vagy pár havonta cseréld le. (tudom tudom, rohadt drága, de ha az esetleges leejtések miatti kárral számolunk, a javítási költségek árából jópár ilyen tok kijön)
Vagy! Ne használj tokot. Vagy használj másmilyent, szinte korlátlan a választék. 🙂

Engem meggyőzött a marketing, és ha nem Vaja, akkor Apple Case. A marketing szöveg simán eladja:

“Egy ilyen gyönyörűen megmunkált telefonhoz egy ilyen gyönyörűen kidolgozott tok illik.
Az iPhone 5s Case tervezése hajszálpontos, hogy tökéletesen illeszkedjen az iPhone-ra. Az elegáns megjelenésű, luxuskategóriás tokok prémium minőségű bőrből készülnek. A készülék színével harmonizáló, puha mikroszálas bélés pedig segít megőrizni az iPhone 5s épségét.”

PS: van most minden boltunkban raktáron, de gyanítom karácsony előtt el fogják kapkodni őket a népek, szóval ha kedvet kaptatok, még most csapjatok le rájuk.

Screen Shot 2013-12-05 at 12.23.34

4153 karakter egy tokról… Így meg már 4190 🙂