Az élet egy Tesla Model 3-mal sem fenékig tejfel

A Tesla Model 3 első pillanattól lenyűgözi a legtöbb embert. Annyira más, mint amit megszoktunk, hogy mindenképp érzelmeket vált ki. De vajon milyen jópár ezer kilométer és pár hónap használat után?

A Tesla mindössze 10 éve kezdett autókat gyártani, de már nem nevezi senki niche autógyárnak. Elon Musk mindössze 10 év alatt bebizonyította, hogy lehet a semmiből jó elektromos autót gyártani nagy mennyiségben. Vagyis olyat, ami úgy gyorsul, mint egy jóval több pénzbe kerülő sportkocsi, elvezeti saját magát és persze olcsó. Az első pontot kipipálhatjuk. Az önvezetés folyamatosan fejlődik, fogjuk rá. Olcsó? Hát azért azt nem mondanám, de végül is olcsóbb, mint egy hasonló tudású német autó. Akkor ez a tökéletes autó? Nos, természetesen nem az, ahogyan az a következő videóból is látszódni fog, de rohadtul közel van hozzá.

Ha a Tesla Universalnál vásárolsz Teslát, a HANDRAS01 kóddal 50 százalék kedvezményt kapsz a falitöltőre!

Használt elektromos autók: http://teslaautok.com/

PS: A videó élesítése előtt pár órával érkezett Teslások.hu Attilától egy screenshot, melyen az látszik, hogy az említett programozható előhűtés illetve előfűtés már a következő szoftverfrissítéssel érkezik, az autopilóta pedig fel fogja ismerni a bójákat, ami egy szép nagy fejlesztés lesz. Kapunk majd kb 5% plusz lóerőt, teljesen egypedálos vezetést, automata navigációt a naptárunk alapján, meg hasonló finomságokat.


Ezek a videók, a Patreon támogatóim nélkül nem jöhetnének létre:

Kapu.hu, Tiszta energiák, SmartnapelemRackhost.hu, Gabler hűtőkamrák, Tesla Universal, Használt elektromos autók, Holló Gábor, Andrássy Miklós, Plavecz Péter, Ambrus Dani, Kasler Attila, Dobi Csaba, Lepsényi Gábor, Kabay Dávid, Meetupvideo, Attila, Ráth István, Kele Gábor, NEXTFOTO Studió, Rácz Gábor, Vajda Márk, Nagy Balázs, Kisvarga Richárd, Láda-Hartyányi András, Polgár Andor, Meskó Bálint, Alfa Amore, Bak László, Franko Viktor, TöltőPont.eu, Nagy Roland, Faragó Attila, Stefan Hornak, Szép Gábor, Kovács Patrik, Tóth AndrásStreamTrek, Kolbert István, Hadi László, Vitatom.hu, Bencze István, Kele Máté, Kósa János, Veres Lajos, Kanczler Csaba, SomazedMarkert László,  Polonkai Norbert, Misota Richárd, Péter Tamás, Hafra Dániel, Ady Krisztián, Springer Botond mesterfodrász, Szirbik Albert, dr. Koscsó Krisztián, Fehérvári Attila, Sándor Bence, Kránitz Lajos András, Dobi Csaba, István Fidric, Hájas Tamás, Légrádi Zoltán, Orosz Bálint, Csík Nándor, Balázs Géza, Péter Örkényi, Attila Mészáros, Kiss Tibor, webeditor.huKreatura Média, Kövér István, Szakonyi Gábor, Tóth Gergő, Gergő Imreh Baksai, Tőzsér Martin, Kőhalmi Péter, Bencze István, Kövér István, Makó Krisztián, Kenesei Tamás, Glacz Bernát, Csobádi Béla, Pergel Dániel, Valuch Máté, Horváth Géza, Németh Roland, Robotka Attila, BurzaChrissHun, Kancsal Tamás, Nagy Norbert, Peter Botyanszki, Zoltán Vörös, Tamás Miklós, Vajda Márk, Miszlik Ádám, Vágujhelyi Gergely, Hangszerdiszkont.hu, Faluvégi Balázs Péter, Fehér Péter, Rapcsok Patrik, Csaba Sándor, Urbán Viktor, Kovács István, Dávid Lencsés-Tóth, Tamás Borsos, Otto Olah, Bunyevácz Árpád Márk, Környezetbarát weboldal készítés, CoderWeb, Péter, Patonai Szabolcs, Széles Csongor

  • Köles Ákos

    Üdv!

    Több kérdés fogalmazódott meg bennem a videó megnézése után.
    Kérdés: Van e képe valakinek egy ilyen autóért elkérni kb. 20 milliót?
    Válasz: Igen van a TESLA-nak!

    Kérdés: Ha valóban ilyen problémák vannak ezzel az autóval, miért nincs tele az internet felháborodott TESLA MODEL3 tulajok véleményével?
    Válasz: Azért, mert az emberek többsége nem fogja reklámozni, hogy elszórt 20 milliót egy olyan autóért, aminél egy 3 milliós DACIA is jobb minőségű!

    Kérdés: Hogyan lehet, hogy a TESLA titkos fegyvereként emlegetett szoftver ilyen hibákkal jön ki? (ablakemelő, index, stb.)
    Válasz: Elon Musk nem is titkolja, hogy az autónak a tesztelését a TESLA tulajokkal végezteti el!

    Kérdés: Mikor lesznek ezek a hibák a szoftverben kijavítva?
    Válasz: Isten tudja mikor, majd egyszer!

    Kérdés: Mikor lesznek az összeszerelési problémák kijavítva?
    Válasz: Isten tudja mikor, majd egyszer!

    Kérdés: Kinek ajánlható ez az autó?
    Válasz: kőgazdagoknak sokadik játszós autónak, mert kb. a gyorsuláson kívül semmi pozitívumot nem lehet mondani róla.

    Kérdés: Van e alternatívája a MODEL3-nak, ami még olcsóbb is?
    Válasz: Van! HYUNDAI KONA, KIA E-NIRO.

    Ákos

    • W

      Kedves Akos a Te eseted tipikusan az, amikor a hulyeseg kitartassal parosul.

      • Köles Ákos

        Ne rám haragudj azért, amit Elon Musk művel!!!
        Nem én adok el embereknek túlárazott gyenge minőségű (mondhatnám, hogy DACIA minőségű, de az jobb nála) autókat teli szoftveres hibával!!!

        Vályi István autós műsorvezető és újságíró: “Én kicsit Musk-nak a nagyot mondásában annyira nem hiszek, mert inkább egy ügyes, jó piárral rendelkező mahinátort látok benne, mint egy nagy újítót, mert tulajdonképpen azért feltaláltuk a meleg vizet a villanyautóval!”

        De mondom nincs semmi gond, akinek annyi pénze van, hogy megveheti játszós autónak az vegye! Lehetőleg teljesen egyenes úton menjen vele, hogy indexelni ne kelljen és a napsütés sem árt nehogy beessen az eső az ablakon. Széles csomagragasztó sem hátrány, ha van a töltőpadra oda ragasztani a mobilt, hogy a nagy gyorsulásnál ne induljon el felfedező körútra az utastérben. Kétkomponenses ragasztó is kellhet, ha esetleg a kis hátsó légterelő csík leválna… 😀

        • W

          Nekem semmi bajom Elon Muskkal, hanem a sok suletlenseggel amit itt osszehordasz (nem csak ezalatt a cikk alatt). Ha EM nem jott volna ki ezzel a -szerinted- ocska autoval, akkor most minden gyarto ulne a baberjain es az imadott automarkaid tovabbra is nyomna a benyat es a gazolajat. 10 ev kellett nekik, hogy egyeduli gyartokent olyan szoget ussenek a benzines/dizel autok koporsojaba, amire evrizedek ota nem volt pelda.
          Es azt nem fogod fel, hogy ez mennyi penzbe kerult… ezt valahogy vissza kell lapatolni, kulonben nem lesznek uj modellek.
          “Szerencsere” most Andras adott egy kis municiot Neked, amiket majd itt masfel evig olvasgathatunk ujra es ujra.
          Egyebkent meg nyugodtan vehetsz masik elektromos autot is, es a Tesla tulajok is vehettek volna, megse tettek/teszik. Valahogy megsem lehet annyira rossz ez az auto. Es mivel ilyen beveteleket termel, van penz arra is, hogy folyamatosan javitsak a hibait es az uj modellek egyre jobbak lesznek. Ha kisebb marginnal dolgoznanak, akkor mivel nulla roke van volt/van mogottuk, ezt nem tudnak megcsinalni, ahogy egy olcsobb autoval sem. A tobbi autogyarto siman finansziroz veszteseget, Tesla belerokkanna, mutatjak is a szamok hanyszor laviroztak csodkozeli allapotban. Nezd meg a sajat toltohalozatukat, a legjobb a vilagon, kozelebe nem er a tobbi. Itt egy csomagot veszel, nem csak egy autot. De biztosan igazad van, meg lehetne ezt oldani 4-5 millabol is.

          • Köles Ákos

            Az elektromos autó dömpinget nem a TESLA indította be! Az egyre szigorodó káros anyag kibocsátási kvóták vitték rá a gyártókat, hogy elektromos autókat gyártsanak. Lásd Mitsubishi, Nissan, BMW, stb. Aztán ez beindította a TOYOTA Hybrid effektust. Annak idején a TOYOTA piacra dobta a PRIUST. Ennek hatására beijedtek a gyártók, hogy lemaradnak, ha netán ez lene a jövő és elkezdték ontani a Hybrideket. Majd beléptek a közelmúltban olyan gyártók is, akik nem szinte használhatatlan kvóta elektromos autókat dobtak piacra. A TESLA eddig azért tudott olyan népszerű lenni amilyen, mert a sok hiba és a magas ár ellenére használható elektromos autókat gyárt. Míg a többi gyártó autói nem ilyenek voltak. Viszont ez mára megváltozott. Az autógyárak elkezdték piacra dobni a használható elektromos autóit. Azaz már megvan a hatótáv, méretben, kényelemben is elfogadhatók, viszont minőségük sokkal jobb és olcsóbbak is!
            És tudod mit látok miért ilyenek a TESLA-k? Ha megnézed a videókat a gyárairól láthatod, hogy olyan modernek és csúcstechnológiásak, amilyet még a világ nem látott. Tehát nem ezzel van a baj! A baj azzal van, hogy Elon Musk iszonyatosan trehány és látszik rajta nem érdekli, hogy jobb minőséget gyártson. Úgy gondolkozik, hogy ha így is megveszik minek törjem magam. Ez viszont nem profi hozzáállás. de nagyon nem! Ne felejtse el senki, hogy az eddigi eladásokat annak köszönhette a TESLA, mert nem volt valós konkurencia. Egy MITSUBISHI I-MIEV??? VIcc az, az autó! Most van és egyre több a konkurencia. Azt látom, hogy Elon Musk annyira magabiztos, hogy ez fogja okozni a vesztét. Eszébe sincs letérni arról az útról, ami eddig elment, de most már ez kevés lesz!

            • szebe

              “Ennek hatására beijedtek a gyártók, hogy lemaradnak, ha netán ez lene a jövő és elkezdték ontani a Hybrideket.”

              2003-ban jelent meg a Prius2, onnantól érdemes számolni a “Prius-érát”. Ha számolunk egy 10 éves periódust, akkor 2013-ig bezárólag ki és hol ontotta a hibrideket? (a Honda az Insight-ot, igen, ez egy, többi?)

              Azóta is inkább az “adócsaló” hibridek mennek, azokat szépen be lehet illeszteni a kvótába.

          • Köles Ákos

            Na erről beszélek megjött a konkurencia rögtön esnek a TESLA eladások!
            “Norvégiában, amely elektromos autók szempontjából a legfontosabb piac Európában, 2019 októberében 873 db Audi e-tron talált gazdára, amely a teljes autó eladások 8,3%-a, írja az insideevs.com. Norvégiában idén összesen 4577 e-tront vásároltak. Egyre jobban teljesít a Jaguar I-PACE is, idén október végééig 2820 példányt vettek át a vásárlók, így a tavalyi 1081 darabos értékesítés év végére akár háromszorosára is növekedhet. A két új versenytárs megjelenése óta hatalmas gyengülésen van túl a Tesla Model X, amely korábban egyeduralkodó volt az elektromos SUV piacon. 2018-ban még 4981 db Model X kelt el a norvég piacon, idén a felét sem érik el az eladások. Október végééig csupán 1781 autót adtak át, és nem valószínű, hogy az év hátralévő két hónapjában megfordulna a trend.”

            • Péter Márkus

              Estek az eladások? Persze, mert eddig nem igazán volt konkurencia 😀 Ha bővül a választék persze, hogy megoszlik a vevők igénye is éppen mi a legjobb nekik. Ettől még a Tesla nem lesz rosszabb.
              Szerintem egész egyszerűen Musk beleugrott és minél előbb, minél inkább használható járművet akart kiadni, hogy bővítse az amúgy alig létező EV piacot. Föld megmentője? Biztos volt ilyen ambíciója is, de nyilván az üzleti lehetőséget is látta benne, ezzel semmi gond. Aki követi a híreket, látja és nem vesz zsákbamacskát, a Teslák nincsenek teljesen készek, de folyamatosan fejlődnek, mind szoftveres, mind technológiai, mind pedig összeszerelési minőségben.
              Nem a Tesla indította el az EV technológiát/piacot, de az rúgta be. A Tesla nélkül még nem itt tartanánk ahol most. Ezt IS fizetik a Tesla vásárlók, ez pedig becsülendő, ha direkt, ha indirekt teszik.

          • Bohutinsky Gábor

            Ne pazarold az idődet. Blokkold és végre nem kell a butaságait olvasnod minden bejegyzés alatt.

    • iamthehorsewitnoname

      miért nem veszel egy széria dacia dustert és használod elégedetten ha ennyire kurva jó autó? utána lehet nem azzal foglalkoznál hogy bullshitet kommentelj ide.

  • kadi

    Tesla mindössze 10 éve kezdett autókat gyártani, de már nem nevezi senki niche autógyárnak. Elon Musk mindössze 10 év alatt bebizonyította, hogy lehet a semmiből jó elektromos autót gyártani nagy mennyiségben. Vagyis olyat, ami úgy gyorsul, mint egy jóval több pénzbe kerülő sportkocsi, elvezeti saját magát és persze olcsó.

  • szebe

    Navi téma:
    A Tesla naviját használod, ami Google-t használt, ami megvette a Waze-t. Szóval nem véletlenül ügyes az útvonaltervező 🙂

    • Charles Borroneo

      Hát az már majdnem 7 éve volt. 🙂

    • Nope. A tesla a google terkepet hasznalja, de az utvonalat a tesla tervezi.

  • Secret Santa

    Azt azért érdemes megjegyezni, hogy az említett “minőségi problémák”-kal kapcsolatban említett német elektromos (vagy akármilyen) járgányok azért jóval drágábbak (némelyik 2x annyiban kerül), szóval el is várható, hogy jobb legyen (ha már másban elmarad :D)

    A másik az, hogy persze Magyarországon a szerviz még problémás lehet, de máshol ez azért elég jól meg van oldva (nem tökéletes, de más brandnél is van épp elég probléma). A Tesla olyan mértékű eladásokat produkál, hogy gyakorlatilag a trélerről adják át az autókat (lemossák és rendszám fel), így nincs átnézve/beállítva, viszont nagyon szépen kijavítanak minden problémát és a szerviz experience is nagyon kellemes (automatikusan Tesla csereautó, ha pl. festést kell javítani), és remek a kommunikáció is, csak 3 kattintás az app-ben, nálam kértek fényképet is, hogy előre be tudják rendelni az esetleges alkatrészeket. Itt főleg azért szoktak üzengetni Musk-nak, hogy nem minden csereautóban van FSD és hogy hát ezt mégis hogy… 😀

  • Charles Borroneo

    Én kedvelem az ilyen beszámolókat, mert sokkal értelmezhetőbbé teszi az adott terméket. Akinek ebből a videóból az jött le, hogy ez egy rossz autó, az téved. Volt pár autóm és mindegyikről tudnék hasonló hibalistát összeállítani. De érdemes olvasni mondjuk a külföldi Aston Martin fórumokat és, és ott aztán lehetne mondani, hogy 100 millióért elmennek a pi…-ba. És bizony volna mire.

  • Jayloe

    Porsche Taycannal viszont már az lenne (fenékig tejfel)

  • Jáger Roland

    Az önvezetésnél, beállítom, hogy menjen x sebességgel és tartja azt a tempót, eddig ok, de mi van akkor ha jön egy nagyobb kanyar? Lelassít, ha úgy ítéli meg, hogy az sok lenne, vagy akkor is tartja a megadott tempót?