Ti kérdeztétek #001: Hegyre fel, hegyről le, elektromos autóval

Elérkeztünk az elektromos autó sorozatom 10. részéhez. Ha a Frankfurtot is beleszámítjuk, akkor már a 11.

Most Dobogókőre mentünk fel nem lassú tempóban, de a lényeg igazából az volt, hogy vajon hány százaléknyi töltést sikerül visszapakolni az akkumulátorba. 5 százalékba került felmenni a hegyre, de vajon mennyi jött vissza ebből lefele? A mostani BMW i3 teszt videóból kiderül, ahogyan az is, hogy miért kellett egyetlen gombnyomás hiánya miatt még egyszer felmenni és újra lejönni.

A mostani videóban Roland, az iSTYLE grafikusa is a segítségemre volt, így végre nem csak egy kamerával vehettem fel az anyagot.

  • Valentin

    Handrás, jobb volna, ha kWh-ban számolnál inkább, és nem %-ban, mert a % egy relatív fogalom, a te autód akksi kapacitásának függvénye, s ilyen értelemben nem jól használható.
    Ezzel szemben ha azt mondanád, hogy felfelé elfogyasztottunk 3 kWh, de lefelé az autó meg visszatermelt 1,2 kWh-t, akkor ez egy jól megfogható érték.
    Az elektromos autósok így számolnak.
    Amúgy ezzel együtt is tetszett a videó, köszi!

    • 28 kWh az aksim, felfele ennek az 15 százaléka fogyott, és 1 százalék jött vissza. 🙂 Felefele egyébként elmondtam, mennyit fogyasztott, lefele meg ugyebár 0-át mutatott. 😛

  • apapp

    Lehetne egy olyan rész is, hogy mi történik akkor ha teljesen lemeríted útközben. Átvált majd “low power modeba”, vagy csak lekapcsol és megáll ha lemerül? Lehet ilyenkor haverral vontatni, vagy trailer kell hozzá?

    • Lekapcsolja magát és lehet trélerre rakni.

      • balage

        Ha ilyenkor lejőre rakod, akkor sincs esély, hogy kicsit megszívja magát?
        Teljesen letilt, ha egyszer lemerült?

        • Nem tud mágneses teret indukálni a motorban. Töltőre kell rakni mindenképp.

          • apapp

            vontatni vagy tolni se lehet ha “üresbe” teszed? egyébként teljesen engedi lemerülni 0-ra? vagy egy minimum marad, hogy pl a “gyújtást” rá lehet még adni? kpzár, riasztó, ilyenek mennek még egy hagyományos értelemben vett aksiról? vagy ha lemerül akkor annyi?

          • balage

            Ezek szerint hagyja az utolsó cseppig lemerülni – akkor jogos…

  • B. Csaba

    Szia, én kíváncsi lennék, hogy 4 személlyel (átlagos testsúlyúak) hány km-t lehet a városban menni egy fullra töltött autóval, vagyis mennyivel növeli a fogyasztást az autóban lévő súly? ugyanez esetleg autópályán (nem tökig nyomva 🙂 )

    • B. Csaba

      pl lemenni 4 személlyel ide (nincs messze, nem a reklám helye, max eltávolítod ha annak gondolod 🙂 nem voltam még, azt hallottam jó, max ezt is leteszteled :)) ) http://www.tekergoetterem.hu/
      aztán vissza bp-re és városan autózni kb 50-100 km-t ismét 4 személlyel hogy elegendő mintavételezés legyen

  • Hacsi

    “Természetesen csak 90-el a megengedett sebeséghatárokon autózunk”
    5:28-nál 109km/h 😀

  • Gipsz Jakab

    Témajavaslatom volna: elektromos autó karbantartása. Nem csak a szervizekre gondolok, hanem ilyenekre is: szabad-e bevinni pl. az IMO autómosójába? Szabad-e nagynyomású vízzel mosni az alját meg a kerékdobokat? A motorteret nem, ez nem is kérdés 🙂
    Aztán: milyen előírt karbantartás van? Futómű, féltengely gumiharangok, fékek? Milyen gyakran kell ellenőrizni? Milyen folyadékok vannak benne, amit ellenőrizni, cserélni kell? Nyilván nem az ablakmosóra gondolok 🙂

    Köszi!

    • Mosni simán lehet bárhogy, akár egy normál autót. Karbantartás nekem 1 év múlva lesz, fékolaj, meg pollenszűrő.

  • Agent 47

    Heló!
    Engem az érdekelne, hogy Pest-Debrecen útvonalat szerinted hogyan lehetne megoldani egy elektromos autóval?
    Ha jól láttam a térképeken, akkor megoldható lenne egy gyorstöltős pihenéssel Szolnokon? Ilyenkor kb. mennyi idő kellene megfelelő mennyiségű gyorstöltéshez?

    • Gipsz Jakab

      Szolnokon tavaly még csak ChaDeMo rendszerű villámtöltő volt, arról az i3 nem tölthető. Ha jól tudom, van Type2-es, 22 kW-os AC töltő is a városban, de az i3 nem tud 22 kW-tal tölteni. Tehát a beépített AC töltő teljesítményétől függően akár 3-4 óra is lehet.

    • Leginkább sehogy. Ahogy írták is, arra fele nincs CCS töltő.

  • W

    Most lehet, hogy naív és hülye a kérdésem amit felteszek: nem lehet átalakítót kapni az egyes töltők között? Például az EU-US töltők közötti szakadékot is áthidaltuk valahogy a konnektoroknál… Jóval több lehetőség lenne. Most olvasom, hogy a Nissan újabb 1000 töltőt pakol EU-ban, Tesla is rakosgatja. Baszhatja az emberfia, ha nem kompatibilis a töltője. Olyan mintha a MOL kutak 95-ös benzint árulnának, az OMV kutak meg 97-est. Totál érthetetlen számomra ez a “sok szabvány”…

    • Chademo-Tesla átalakító van, de CCS-Chademo nem létezik sajnos.

      • Gipsz Jakab

        Na, ezért lenne jó egy olyan filmecske, ahol Handrás rendet tesz a fejekben, hogy mit mivel és hogyan lehet tölteni 🙂

        • B. Csaba

          az egyik videóban el van magyarázva 🙂 talán a 2. vagy 3.ban, már nem emlékszem

          • Gipsz Jakab

            ennyire részletesen még nem lett kitárgyalva, pláne nem autótípusonként, meg hogy miről mire van átalakító

            • Megcsinálom majd több autóval bemutatva.

            • Gipsz Jakab

              Köszi, szuper!

  • Hacsi

    Csak én érzem ezt a vissza töltött energiát kevésnek?

    • Valentin

      Kevés???
      Biztos, hogy érted?
      Nem arról van szó, hogy
      I. megtettél 10 km-t, s nem 4 kWh-t fogyasztott az autód, hanem 2 kWh-t, azaz ennyivel kevesebb van az akksiban;
      II. hanem arról, hogy megtettél 10 km-t, s még ráadásul több is lett az “üzemanyagod” ezen út alatt!!!

      (Azaz nem 0,28kWh-t töltött vissza, hanem mondjuk 1,5 kWh-t. )

      • Hacsi

        Pontosan értem mi történt és mit mondasz és éppen ezért tűnik kevésnek.
        Nézd kicsit a fizika szemszögéből, befektettél 4.2kWh energiát, hogy felvidd a kocsit. Ha NEM lenne légellenállás, súrlódást, klíma, világítás (stb) és az energia átalakítása oda vissza 100% hatásfokkal menne akkor 4.2kWh-át kellett volna vissza nyerni, amikor vissza érkezel a kiindulási helyre. Mindamellett, hogy volt súrlódás, légellenállás stb. és a hatásfokok sem 100%-osak ELVESZETT az energia 93.3%-a.
        Én a film elején arra tippeltem, hogy 25% visszajön.

        András amikor nem nyomod neki felfele ennyire akkor mennyi energia felmenni?

        • Azt még nem próbáltam, de biztosan jóval kevesebb, mert azért most rendesen adtam neki. 🙂

          • Hacsi

            Igen, nagyon toltad gyanítom, hogy a rendszer veszteségei ilyenkor jóval magasabbak.

        • Valentin

          Azért meglehetősen vicces azt mondanod, hogy érted, ugyanakkor perpétum mobile alapokra mész vissza, és abból számolsz nulla mérleget (tudom, hogy csak elméletit, de ez is bődületes balfékség), hogy felmegyünk Dobogókőre meg vissza.
          Könyörgöm, megtettél egy utat miközben gyorsulgattál nem 1X!!!! Akkor milyen nulla mérleggel jössz elő???
          Miközben nézed Handrás videóját, láthatod, hogy gyorsít, ismétlem gyorsít, kanyarodik etc., azaz nem egyenes vonalú egyenletes mozgást végez egy tökéletesen sík terepen, vagy akár fölfelé és vissza!
          A meglehetősen intenzív felfele menethez képest visszanyerte a felfelé elfogyasztott E 1%-át mivel felfelé baromira nem takarékosan vezetett.
          Ha takarékosan ment volna fel, akkor kevesebb E fogyott volna felfelé, így ugyanilyen stílusú lejmenet mellett az E visszanyerés is lényegesen magasabb lett volna, akár az általad tippelt 25% is kijöhetett volna.
          Ne feledd, aki felfelé gyorsít, előz, az minden, csak nem E barát, így adódott ez a mérleg.

          És ha nem lenne…

          De van, és nincs perpetum mobile, és nem ugyan olyan vezetési stílus volt felfelé, mint lefelé, nem tudsz ugyanolyan körülményeket teremteni e két irányba, etc-etc, a többit meg már leírtam.

          • Hacsi

            Sajnálom, hogy nem érted. Ideális körülmények esetén nem számít a gyorsulgatás mert lassulgatásá (ebből újra energiává) vagy helyzeti energiává alakul át (jelen esetben pedig nagy része hővé).
            Nekem azért tűnik nagyon kevésnek mert állítólag nagyon jó a hatásfoka a kocsiban található hajtásnak (lehet csak az egyik irányba)

            • Valentin

              Hacsi, értem amit írsz, viszont neked meg azt kéne megértened, hogy
              NEM IDEÁLIS KÖRÜLMÉNYEKRŐL VAN SZÓ!

              Ezért minél többet gyorsulgat vele Handrás, annál több az jelentkező és összeadódó veszteség ahhoz képest, mint ha viszonylag egyenletes sebességgel ment volna föl Dobogó-kőre.
              Ezért nem jött ki az általad megcélzott 25% E visszanyerés.

  • Murek

    Az mindig érdekelt volna, hogy a töltőkábeleknél nincsen adapter, ami más töltőállomáson használatos dugót átalakítja a tiedre? Vagy egy akkumlátor szerű doboz ami átalakítónak szolgál? Sok “tankolási” problémát megoldana, hogy csak a tiedhez való állomásokat keress. Kiváncsi lennék egy ilyenre is, ez hogy működik élőben: https://bvb-innovate.com/mobilebattery

  • Gábor Garamvölgyi

    Ha legközelebb arra jársz, lefelé is ~90 km/h-t tartva haladj, úgy életszerűbb a tesztelés, mint így, hogy felfelé tolod neki, lefelé meg szuttyogsz, gurulgatsz.

    • Nem az volt a kérdés, hogy fel le 90-nel mennyit tölt vissza, hanem az, hogy mennyi a max, amit vissza lehet tölteni lefelé. Ha gyorsabban jövök lefele, akkor nem lesz visszatöltés.