Apple WWDC 14 dátum

Épp a Ferrari szalonban voltam (458 Speciale-t – ejtsd: szpecsále – akarom megnézni már fél éve), mikor Angeldaytől jött a hír, hogy megvan az Apple WWDC dátuma. Nocsak mondom, ez elég hirtelen jött, irány postot írni.

Idén még június közepéig sem kell várni, ugyanis június 2-án lesz a WWDC, vagyis az Apple fejlesztői konferenciája.

Tavaly itt mutatták be az iOS 7-et, tehát számíthatunk most iOS 8 bemutatóra, illetve Bence kollégám szerint az esemény logója alapján (kis Apple TV alakú kockák) erősen lehet fogadni valami teljesen új Apple TV-re. Mármint nem rendes TV-ről beszélünk, hanem a mostani Apple TV felturbózott változatáról. Ugyebár az Amazon is épp most mutatta be a saját Apple TV koppintását.

Én örülnék egy 4K monitornak, és új Pró alkalmazásoknak is, de nem akarok találgatni, pont két hónap múlva úgyis mindent megtudunk.

wwdc14-1

PS: persze bármi lehet, akár ez is 🙂 :

1980480_692013500841178_1479503693_o

23 hozzászólás

Fárr Vince

Szerintem a sok kis kocka pixeleket ábrázolnak. Megmerem kockáztatni azt az elképzelést, hogy most, az idén nem csak software hanem hardware is be lesz mutatva. Én fogadni mernék arra, hogy a sok kis kocka egy nagyfelbontású kijelző “idealizált” képe. Azért is van erre szükség egy software konferencián, mert szerintem az idén az Apple 100% hogy minimum dupláznia fogja az iPhone kijelzőjének a felbontását! ezért a fejlesztők időben kell értesűljenek erről! hogy szeptemberre mire jön az uj telefon már legyenek alkalmazások a nagy felbontású kijelzőre. Na most ha nem mutatják be az új kijelzőt akkor nem tudnak értesülni az uj felbontásról. Ha meg bemutatják a kijelzőt, akkor biztosan bemutatják melléje a hozzátartozó kütyüt is.
Tehát szertiem jön az iPhone 6 az idén a WWDC-n s ezzel előrébb lenne hozva az iPhone kiadási dátum, amiről persze szinten sok pletyka van.
Mit gondoltok?

Atkoo

Arra mekkora esély van, hogy ők is tesznek bele játék konzoli funkciót az Apple TV-be? Az Amazon feldobta a labdát

raczgabor

Szerintem meg Mac mini alakúak a négyzetek. 🙂 Logikus lenne, ha a Mini is hasonló lenne a Pro-hoz, mint a fenti képen, hacsak ki nem nyírják, ahogy a Macworld mostani számában egy eszemfuttatásban az le vagyon írva.
Bytheway, fura ez a Macworld. Túl sok újdonságot nem tudnak írni a Mac világról, mert nincs miről, max évente kétszer.

Pietro81

Arra rájöttetek, hogy ha a kockák közötti pontokra koncentrálva nézegetitek a képet, akkor felvillannak, majd eltünnek a pöttök? 😀 Szerintem jön az “ájáj” biomechanikus műszem, amellyel akár egy maláj gépet is eltéríthettek mérgetekben ha nincs wifi a fedélzeten. 😀

csab2

Fárr Vince:
Szerintem tévúton jársz. Én arra fogadnék, hogy nem lesz iPhone bejelentés. Persze láttunk már karón varjút, de én nagyon meglepődnék, ha június 2-án lelepleznék az új iPhone-t.

Fárr Vince

@csab2
Lehet tévúton járok, de szerintem valami kijelző mindenképpen lesz. Lehet nem iPhone, de ez egy kijelzőt ábrázol nagyon. Akár Apple tv is jöhet, kijelzővel, s azt jelképezi….

Nagy László

Tim Cook kiáll a színpadra és coming out-ol, amiben elmondja hogy buzi. Ez a szivárvány látványvilág erre enged következtetni.

Pepinke

Kérem szépen, ezek a lekerekített négyzetek a képen iWatch-ok, amelyek majd több színben jelennek meg. Az iPhonenal ellentétben ezt simán bejelenthetnék júniusban, egy karácsony előtti megjelenéssel.

Bence

Lehet hogy az lesz az ujsag, hogy felvettek egy grafikust aki tudja hogy kell hasznalni a color halftone-t. Egy uj vilag jon el.

gusson

Jony Ive kijön a színpadra ingben(!), és bocsánatot kér az iOS7 színvilágáért.
3:)

—–
Apropó, színvilág! Meg lehet változtatni a Notes betűszínét? Ez a fehér alapon sárgás szín nagyon nem jön be. Szinte olvashatatlan.

Ábrahám

A Ferrari szalonban voltál. És ennek hír értéke van? Vagy csak most azt gondolod, hogy tudja a pórnép, hogy milyen fasza gyerek vagy, mert egy Ferrari szalonban voltál?