Volkswagen E-Crafter – Van benne kraft?

Előbb vagy utóbb nemcsak a személyautók lesznek elektromosak, a postásautók, áruszállítók, vagyis a haszonjárműveket is villanyosítani kell. A Volkswagen az E-Crafter bemutatásával el is indult ezen az úton, én pedig vezettem.

Hajnal 3-as kelés, de persze 1 előtt nem tudtam elaludni, átszállással irány Hamburg a VW E-Crafter bemutatóra és tesztvezetésre. Finoman szólva sem vagyok szakértője az áruszállítóknak, vagy teherautóknak, de hát egy újabb teljesen elektromos autót nem akartam kihagyni. Kíváncsi is voltam mivel rukkol elő a VW, hiszen egyelőre nem sok gyártónak van ekkora méretben elektromos áruszállító járműve.

A sajtóbemutatón egy csomó infót elmondtak, hogy hogyan alkották meg az autót, de ezeket nem raktam bele a videóba. Arról volt szó, hogy sok ezer fuvarozót megkérdeztek a szokásaikról, aztán a válaszoknak megfelelően alakították ki az autót. Persze én elhiszem, hogy az áruszállítók 70 százaléka csak napi 100-150 km-t megy városban, de azért nagyon az volt az érzésem, hogy inkább a meglévő cuccokból összeraktak egy autót, aztán alátámasztották egy statisztikával. Elhangzott, hogy 30 százalékkal drágább, mint a dízel verzió, de valahogy nekem sokkal nagyobb különbség jött ki a konfigurátorban. Nettó 22 millió lenne ugyanis az elektromos Crafter ára ez pedig nagyon sok pénz ezért a tudásért. Talán nem is véletlen, hogy Magyarországon nem fogják forgalmazni.

Talán a fentiekből is látszik, hogy nem estem hasra az E-Crafter előtt, de nézzétek meg inkább videón, azért az mindenképp pozitívum, hogy a Volkswagen próbálkozik, és ha lassan is, de jönnek tőlük is az elektromos autók. Hejj egy VW ID-t már nagyon kipróbálnék, de addig is marad az E-Crafter. Íme:

Ezek a videók, a Patreon támógatóim nélkül nem jöhetnének létre:

Hírkereső.hu, Ebikeshop.hu, BMWelmény.hu Rackhost.hu Barna Ervin, PT, Andrássy Miklós, Plavecz Péter, Ambrus, Kasler Attila, Dobi Csaba, Lepsényi Gábor, Kabay Dávid, Meetupvideo, Attila, Ráth István, Kele Gábor, Kis Zoltán, Burza Miklós és Burza Krisztián, NEXTFOTO Studió, Rácz Gábor, Vajda Márk, Nagy Balázs, Kisvarga Richárd, Tőzsér Martin, Láda-Hartyányi András, Szilágyi Péter, Bakonyi Gábor Soma, Polgár Andor, Meskó Bálint, Alfa Amore, Bak László, Franko Viktor, Bihacsy Bence, Mátó Attila, TöltőPont.eu, Farkas Ákos, Nagy Roland, Faragó Attila, Stefan Hornak, Szép Gábor, Kovács Patrik, Tóth András, Jojart Ernő, Mester Gábor, StreamTrek, Kolbert István, Hadi László, Falu György, Vitatom.hu, Bencze István, Kele Máté, Kósa János, Veres Lajos, Dévényi Gábor, Kanczler Csaba, SomazedMarkert László, Bogdán Gergő, Polonkai Norbert, Kőhalmi Péter, Misota Richárd, Péter Tamás, Hafra Dániel, Mezriczki Ferenc Bálint, Lagolit, Károly Izsák, Ady Krisztián, Springer Botond mesterfodrász, Szirbik Albert, dr. Koscsó Krisztián, Fehérvári Attila, Sándor Bence, Kránitz Lajos András, Andras Keresztes, Dobi Csaba, Fenyősy György, István Fidric, Hájas Tamás, Légrádi Zoltán, Orosz Bálint, Csík Nándor

(Ha nem látod a listában a nevedet, pedig támogattál vagy ha valami változtatást szeretnél például linket a nevedre, írj nekem üzenetet Patreonon!)