Új elektromos autók 2020-ban

2019-ben nem kevés elektromos autót mutattak be, de ezek többsége csak most lesz megvásárolható. Ezeket a villanyautókat vezethetjük majd 2020-ban.

2017-ben még szinte egy kezemen meg tudtam volna számolni a megvásárolható elektromos autókat. Akkor mondtam is, hogy majd 2020 lesz az az év amikor igazán robbanni fog az elektromos autó piac. Ha másért nem, hát azért, mert idén lépnek életbe az EU-s szén-dioxid kvóták miatti büntik, amiket minden gyártó igyekszik elkerülni. Persze jobb lenne ha azért akarnának elektromos autókat gyártani, amiért a Tesla, vagyis egy jobb világért, tisztább levegőért, de egyelőre azt látni, hogy jópáran csak kényszerből cselekednek. Minden esetre azért csak idén több, mint 20 új elektromos autó közül válogathatunk, ami mindenképpen jó hír. Ülni már majdnem mindegyikben ültem, de a legtöbbet még nem vezettem. De ami késik nem múlik. Íme 2020 újdonságai:

Ezek a videók, a Patreon támogatóim nélkül nem jöhetnének létre:

Kapu.hu, Tiszta energiák, SmartnapelemRackhost.hu, Gabler hűtőkamrák, Teslounge, Használt elektromos autók, Holló Gábor, Andrássy Miklós, Plavecz Péter, Ambrus Dani, Kasler Attila, Dobi Csaba, Lepsényi Gábor, Kabay Dávid, Meetupvideo, Attila, Ráth István, Kele Gábor, NEXTFOTO Studió, Rácz Gábor, Vajda Márk, Nagy Balázs, Kisvarga Richárd, Láda-Hartyányi András, Polgár Andor, Meskó Bálint, Alfa Amore, Bak László, Franko Viktor, TöltőPont.eu, Nagy Roland, Faragó Attila, Stefan Hornak, Szép Gábor, Kovács Patrik, Tóth AndrásStreamTrek, Kolbert István, Hadi László, Vitatom.hu, Bencze István, Kele Máté, Kósa János, Veres Lajos, Kanczler Csaba, SomazedMarkert László,  Polonkai Norbert, Misota Richárd, Péter Tamás, Hafra Dániel, Ady Krisztián, Springer Botond mesterfodrász, Szirbik Albert, dr. Koscsó Krisztián, Fehérvári Attila, Sándor Bence, Kránitz Lajos András, Dobi Csaba, István Fidric, Hájas Tamás, Légrádi Zoltán, Orosz Bálint, Csík Nándor, Balázs Géza, Péter Örkényi, Attila Mészáros, Kiss Tibor, webeditor.huKreatura Média, Kövér István, Szakonyi Gábor, Tóth Gergő, Gergő Imreh Baksai, Tőzsér Martin, Kőhalmi Péter, Bencze István, Kövér István, Makó Krisztián, Kenesei Tamás, Glacz Bernát, Csobádi Béla, Pergel Dániel, Valuch Máté, Horváth Géza, Németh Roland, Robotka Attila, BurzaChrissHun, Kancsal Tamás, Nagy Norbert, Peter Botyanszki, Zoltán Vörös, Tamás Miklós, Vajda Márk, Miszlik Ádám, Vágujhelyi Gergely, Hangszerdiszkont.hu, Faluvégi Balázs Péter, Fehér Péter, Rapcsok Patrik, Csaba Sándor, Urbán Viktor, Kovács István, Dávid Lencsés-Tóth, Tamás Borsos, Otto Olah, Bunyevácz Árpád Márk, Környezetbarát weboldal készítés, CoderWeb, Péter, Patonai Szabolcs, Széles Csongor, Roland Csuk, Csikós Botond

Nincs komment