Tesla Supercharger BUDAPESTEN!

Az elektromos autók terjedéséhez nem nincs szükség 1000 kilométeres hatótávú akkumulátorokra. Sűrű és villámgyors töltőhálózat kell. A Tesla épp ez utóbbit valósítja meg Magyarországon, lerakták Budapesten az első két Supercharger állomást. Felkészülnek a vidéki nagyvárosok.

Pár hónapja Elon Musk kitweetelte: Kelet Európa jövünk. Pár nappal később nekem és még jópár hazai Teslás emberkének a postaládájában landolt egy email egy Teslás emailcímről. Mint kiderült, a tweet után, két ember kocsiba pattant és elindultak Magyarországra töltőhelyszíneket keresni. Nem azért mert utasítást kaptak, hanem mert olvasták Elon tweetjét. Így működik a Tesla. A főnök tweetel egyet, az alkalmazottak meg csinálják a dolgukat.

Én persze csak mosolyogtam, amikor elmondták, hogy még idén meg akarják nyitni a Supercharger állomásokat. Kis hazánkban könnyebb kilőni rakétát az űrbe, mint 120 KW-os villámtöltőket telepíteni – gondoltam magamban.

Aztán egyszer csak kaptam egy hívást az Auchan áruházak csapatától, hogy lenne-e kedvem videót készíteni még átadás előtt Fóton az Auchan áruháznál. Természetesen igent mondtam, mert nagyon kíváncsi voltam, hogyan jött össze ilyen gyorsan a töltők lepakolása, honnan volt elég Amper, meg persze arra is gondoltam, hogy milyen menő lesz elsőként tölteni a vadi új Superchargerekről. Aztán… Na mindegy. Az biztos, hogy a most telepített és a hamarosan vidéken megnyíló Superchargerek, hatalmas lökést adnak majd nemcsak a Teslák, de az összes elektromos autó terjedésének.

Magyarországon egyelőre ingyenesek a Superchargerek, mert a Tesla rendszere nem tudja kezelni a forintot, csak eurót.

Ezek a videók, a Patreon támogatóim nélkül nem jöhetnének létre:

Kapu.hu, Tiszta energiák, SmartnapelemRackhost.hu, Gabler hűtőkamrák, Tesla Universal, Használt elektromos autók, Holló Gábor, Andrássy Miklós, Plavecz Péter, Ambrus Dani, Kasler Attila, Dobi Csaba, Lepsényi Gábor, Kabay Dávid, Meetupvideo, Attila, Ráth István, Kele Gábor, NEXTFOTO Studió, Rácz Gábor, Vajda Márk, Nagy Balázs, Kisvarga Richárd, Láda-Hartyányi András, Polgár Andor, Meskó Bálint, Alfa Amore, Bak László, Franko Viktor, TöltőPont.eu, Nagy Roland, Faragó Attila, Stefan Hornak, Szép Gábor, Kovács Patrik, Tóth AndrásStreamTrek, Kolbert István, Hadi László, Vitatom.hu, Bencze István, Kele Máté, Kósa János, Veres Lajos, Kanczler Csaba, SomazedMarkert László,  Polonkai Norbert, Misota Richárd, Péter Tamás, Hafra Dániel, Ady Krisztián, Springer Botond mesterfodrász, Szirbik Albert, dr. Koscsó Krisztián, Fehérvári Attila, Sándor Bence, Kránitz Lajos András, Dobi Csaba, István Fidric, Hájas Tamás, Légrádi Zoltán, Orosz Bálint, Csík Nándor, Balázs Géza, Péter Örkényi, Attila Mészáros, Kiss Tibor, webeditor.huKreatura Média, Kövér István, Szakonyi Gábor, Tóth Gergő, Gergő Imreh Baksai, Tőzsér Martin, Kőhalmi Péter, Bencze István, Kövér István, Makó Krisztián, Kenesei Tamás, Glacz Bernát, Csobádi Béla, Pergel Dániel, Valuch Máté, Horváth Géza, Németh Roland, Robotka Attila, BurzaChrissHun, Kancsal Tamás, Nagy Norbert, Peter Botyanszki, Zoltán Vörös, Tamás Miklós, Vajda Márk, Miszlik Ádám, Vágujhelyi Gergely, Hangszerdiszkont.hu, Faluvégi Balázs Péter, Fehér Péter, Rapcsok Patrik, Csaba Sándor, Urbán Viktor, Kovács István, Dávid Lencsés-Tóth, Tamás Borsos, Otto Olah, Bunyevácz Árpád Márk, Környezetbarát weboldal készítés, CoderWeb, Péter, Patonai Szabolcs, Széles Csongor

  • Charles Borroneo

    Talán kötözködésnek tűnik, de Fót és Törökbálint nem Budapest. Közel van, de mégsem.

    • Márton Szigeti

      Nyilván nem a belvárosba kellenek a superchargerek, hanem ha utazol el vagy át akarsz menni Pesten úgy, hogy ne kelljen a dugóban ülnöd, akkor itt meg tudsz állni.

      • Charles Borroneo

        Egy budapestinek csak tankolás okán nagyon nagy túra. Átutazóban pedig csak akkor éri meg ha útba esik, különben több-tízkilométeres kerülőt jelent. Törökbálinton ráadásul nincs semmi, egy pusztulat az egész, ott fél óráig csak a lábadat tudod lógatni (vagy az Auchanban vásárolni).
        Ettől még örülni kell a dolognak, csak azért is írtam, hogy ezek nem budapesti helyszínek.

        • qubit

          Lehetne csinálni erre egy vállalkozást, hogy mobil töltés. Egy 3,5 furgonnal, amiben egy hatalmas akksi van és oda mész ahová az gazdag de kevés szabadidejű ügyfél kéri és feltöltöd az autóját, amíg ő tárgyal. Vagy a szeretőjével van és azt mondta kiugrik fótra tölteni…

          • stradacostiera

            …mindezt a hatékonyság, forgalomcsökkentés és környezetvédelem jegyében.

        • Márton Szigeti

          Budapestiként otthon kell tölteni, vagy bármelyik útba eső töltőnél, ahhoz felesleges utazni egy supercharger-hez. Ahogy mondtam, ez arra van, ha hosszabb útra megy az ember vagy átutazóban van, akkor meg tud állni. A többi supercharger is ugyanolyan “pusztulat” helyen van, ahol nem tudsz semmit csinálni.

  • W

    Hat… projekt…

  • iamthehorsewitnoname

    A Dacia ezt is jobban megcsinálja majd.

    • Köles Ákos

      Ahogy mondod a DACIA meg fogja oldani azt, amit a hiperszupermoderngigamega TESLA-nak nem sikerült, hogy az elektromos autók széles körben elterjedhessenek… Én is egyet értek azzal, mait András mond, hogy az elektromos autóknak is van ökológiai lábnyoma, de legalább a város levegője tisztább lesz tőlük. Na attól a pár tizen darab TESLA-tól, ami az országban van nem lesz tisztább egyik város levegője sem! Én álszentnek tartom azt az Elon Musk-ot, aki a túlárazott autóihoz autóihoz társítja a zöld dolgot! Tudod melyik autógyártónak fogom elhinni, hogy komolyan is gondolja? Aki elérhető árú elektromos autót fog piacra dobni… Addig, csak hamukázás az egész!!!

      • iamthehorsewitnoname

        a dacia mikor ad ki 1,5 millióért 400 kilométer megtételére alkalmas elektromos autót 3,2 seces gyorsulással és folyamatos szoftverfrissitesekkel? ja tudom, nekik nincs rá szükségük hiszen elsore is tökéletes remekműveket alkotnak 😀

        • Csodafickó

          Fog az, 100 év múlva! 🙂 Sajnos…

      • W

        Már megbocsáss, de hol szerepel az a csillagháborús tervekben, hogy olcsó elektromos autókkal kell elárasztania a gyártóknak a piacot? Majd, ha a profitjukat megtermelték + visszatermelték a kísérleti projektek/csarnokok/gyártósorok/munkások fizetése stb. költségeit 2x azoknak akik előfinanszírozták ezt az egészet. Szerinted ezek amolyan nonprofit kis Bt-k akik pusztán csak az erdők és a föld alatti kőolaj plusz tiszta levegő védelmében csinálnak ilyet? Nagyon el vagy tévedve…
        Ha a Föld érdekéről lenne szó, ott kormányoknak kellene összefogni, lenyomni a légiközlekedést és a hajózást is, és fenekestül felforgatni az energia szektort. Amíg egy cégről van szó, mögötte befektetőkről addig ne is álmodj arról, hogy mást tartanak a pénzen kívül szem előtt. Sőt! Ha megtérült nekik, akkor jöhet a habzsi-dőzsi…
        A Tesla egy drága villanyautó, és nem mindenkinek/bárkinek/akárkinek készült. Pontosan azoknak, akik le tudják szurkolni érte a vételárat. Szóval nincs itt semmi hamukázás, hanem az álmodozók (beleértve Téged is) képzelgéseiről.

  • qubit

    Jöhet a következő az M5 bevezető mellé a soroksári Auchanhoz, ott aztán van minden a közelben, Ikea, McD, Kika, Obi, Decatlon, stb és még helyrajzilag is Budapest.

    Bár lehet az már túl sok lehetőség és tovább császkálnak mint a töltési idő és az meg már baj.

    • W

      A felsorolt uzletek miatt en is inkabb ide tettem volna le az egyiket. M5 miatt is, aki M1-M7 felol M2-M3 iranyba tart az meg tud allni es tolteni, kozbrn vasarol az utra…
      Mivel a kornyeken lakom, nagyon udvozolnem ha oda is bejonne ez a toltesi lehetoseg 🙂
      Ugy erzem egyre kozelebb vagyok ez elektromos autokhoz. Barcsak a Tesla is csinalna vallalhato belseju autot, emiatt a supercharger halozat miatt mar lehet mellettuk tennem le a voksomat.

  • Köles Ákos

    Üdv!

    Nem tudom technikailag megoldható e, de én azoknak ingyenessé tenném a töltést, aki mondjuk X összegért vásárol. Aki meg, csak tölteni megy oda fizessen.

    Ákos

    • vzsolt

      A töltő a TESLA tulajdona, az ő rendszere, ő számláz. Nem igazán életszerű, hogy az
      Auchan adjon kedvezményt, más cég szolgáltatási áraiból.

      • Köles Ákos

        Elnézést kimaradt a kommentemből, hogy én a sima gyors töltőkre gondoltam,ahol az egyéb elektromosokat is lehet tölteni.

  • Batka

    “Az elektromos autók terjedéséhez nem nincs szükség 1000 kilométeres hatótávú akkumulátorokra. Sűrű és villámgyors töltőhálózat kell. ”
    A benzinkút hálózat elég sűrű és “villámgyors”, mégis össze tud torlódni a jónép. Nem csak azért kell a nagy hatótáv, hogy messze lehessen menni, hanem azért, hogy ritkán kelljen a töltőhelyet használni. Persze, rövid távra otthon, éjszaka, stb, de az panelben nem játszik. Egy 85-100 kWh-s aksit meg az átlagos otthoni hálózatról éjszaka legfeljebb csiklandozni tudsz.

  • Valentin

    Vajon Andi most nem féltékeny Ildikóra? 😉

    • Zsolt

      Ildikó egy jó választás volt az Auchan-nak. Csinos. Szó mi szó! 🙂
      Andi nem féltékeny szerintem. Nem irigy típus! 🙂

  • Zsolt

    Le a kalappal az Auchan előtt is (úgy, mint a Lidl előtt is)! Aki akar, átáll a jedi oldalra, a sith-eket meg elhagyjuk…

    Mivel Leaf-ünk van, és az egyik Lidl közel van az egyik irodánkhoz, mi maradunk a Lidl-nél (és mert ők voltak az elsők). Ma is ott költöttünk, mindig ott költünk. Akkor is ott költünk, amikor nem töltünk.

    De amikor lesz Tesla is, lehet, hogy megyünk az Auchan-ba is néha (a Lidl-t akkor sem hagyjuk el).

  • Tibimondta Hogyezlegyenanevem

    Meg tudná nekem írni valaki, hogyan tudom az univerzális töltőt használni Type 2-es fejjel. Rámegy, de nem rögzül és ezért nem is tölt.