Ennyi pénzt termeltek a napelemek egy hónap alatt

Nincs annál jobb érzés, amikor az ember magának termel meg valamit. Paradicsomot. Vagy krumplit. Vagy például az áramot egyenesen a tetőről. És nem is keveset!

Az előző részben végre felkerültek a napelemek a tetőre, már csak egy lépést kellett megvárni, ez pedig a villanyóra csere volt. Igazán frusztráló volt az a három hét, amikor már tudtam, hogy termelnek a panelek a tetőn, de nem kapcsolhatom be az invertert, amíg nem történik meg az óracsere. Szerencsére az ELMÜ gyors volt, és most már kicsit több, mint 30 napja magamnak termelem az áramot. Sőt jelenleg leginkább a környező szomszédoknak, hiszen nyár lévén jelentős túltermelésben vagyok. Na de nézzük mennyi az annyi.

A Tisztaenergiák csapata egy kis kedvezménnyel is készült a nézőimnek: Maxim optimalizált napelem vásárlás esetén minden 10.napelem után 1-et (tartószerkezettel és szereléssel) ajándékba ad a Tiszta Energiák. Azaz 20 napelem vásárlás esetén +2 ajándékba jár, 30 db-nál + 3….stb. Kövesd a Tiszta Energiák Youtube csatornáját és hivatkozz a HAndrás10+1 kódra (telefonon vagy írásos ajánlatkérésnél megjegyzésben feltüntetve). Az akció vége: 2020 szeptember 30.- eddig kell leadni a rendelést. Az akció csak MAXIM OPTIMALIZÁLT NAPELEMRE érvényes.

Ezek a videók, a Patreon illetve Youtube támogatóim nélkül nem jöhetnének létre:

Kapu.hu, Tiszta energiák, SmartnapelemRackhost.hu, Gabler hűtőkamrák, SzmartDiszkont.huHolló Gábor, Andrássy Miklós, Plavecz Péter, Ambrus Dani, Kasler Attila, Dobi Csaba, Lepsényi Gábor, Kabay Dávid, Meetupvideo, Attila, Ráth István, Kele Gábor, NEXTFOTO Studió, Rácz Gábor, Vajda Márk, Nagy Balázs, Kisvarga Richárd, Láda-Hartyányi András, Polgár Andor, Meskó Bálint, Alfa Amore, Bak László, Franko Viktor, TöltőPont.eu, Nagy Roland, Faragó Attila, Stefan Hornak, Szép Gábor, Kovács Patrik, Tóth AndrásStreamTrek, Kolbert István, Hadi László, Vitatom.hu, Bencze István, Kele Máté, Kósa János, Veres Lajos, Kanczler Csaba, SomazedMarkert László,  Polonkai Norbert, Misota Richárd, Péter Tamás, Hafra Dániel, Ady Krisztián, Springer Botond mesterfodrász, Szirbik Albert, dr. Koscsó Krisztián, Fehérvári Attila, Sándor Bence, Kránitz Lajos András, Dobi Csaba, István Fidric, Hájas Tamás, Légrádi Zoltán, Orosz Bálint, Csík Nándor, Balázs Géza, Péter Örkényi, Attila Mészáros, Kiss Tibor, webeditor.huKreatura Média, Kövér István, Szakonyi Gábor, Tóth Gergő, Gergő Imreh Baksai, Tőzsér Martin, Kőhalmi Péter, Bencze István, Kövér István, Makó Krisztián, Kenesei Tamás, Glacz Bernát, Csobádi Béla, Pergel Dániel, Valuch Máté, Horváth Géza, Németh Roland, Robotka Attila, BurzaChrissHun, Kancsal Tamás, Nagy Norbert, Peter Botyanszki, Zoltán Vörös, Tamás Miklós, Vajda Márk, Miszlik Ádám, Vágujhelyi Gergely, Hangszerdiszkont.hu, Faluvégi Balázs Péter, Fehér Péter, Rapcsok Patrik, Csaba Sándor, Urbán Viktor, Kovács István, Dávid Lencsés-Tóth, Tamás Borsos, Otto Olah, Bunyevácz Árpád Márk, Környezetbarát weboldal készítés, CoderWeb, Péter, Patonai Szabolcs, Széles Csongor, Roland Csuk, Csikós Botond, Juhász Gábor, David Szalay, TeslaBolt.hu, Koór Béla, Kuszák Gábor, Drónfelvétel Készítés, Super Soco, Doboszai András, KittoMedia BackgroundMusicService, Kiskopárdi Zoltán, Janka Roni, Molnár Tamás, Kuszák Gábor, Pál Antal, Kecsmár Tamás, Nagy Áron Janka, Zsolt Sáfrány, Progresszív Burkoló, Enterprise-Support.hu, Török Péter, Vas Dávid, Vajda Márk, Stokker Miklós, Dávid Tamás