Lett egy Teslám

Elon Musk jobbá akarja tenni a világot. Én is ezt szeretném! Ehhez kaptam most segítségül egy Tesla Model 3-at.

Egyre több és több az elektromos autó az utakon és remélhetőleg egyre több lesz. Ezen dolgozik a Tesla Universal is, én pedig a nagykövetükként segítem a munkájukat. A Tesla Universal nemrég megnyitotta az első Tesla bemutatótermet Budapesten, ezzel együtt pedig sokkal könnyebbé vált egy Tesla beszerzése. A részletek a videóban.

Biztosan sokakban felmerül, hogy hogyan maradok hiteles, hiszen kaptam egy Teslát, mostantól biztosan elfogult leszek. Nos. Egyrészt nem örökbe kaptam, másrészt eddig sem voltam elfogult. Sokszor megkaptam, hogy biztos a BMW fizet, azért mondok rosszakat egy-egy modellről. Nem. Ha valamiről rosszat mondtam, azt azért tettem, mert úgy gondoltam. Fontosnak tartom egy-egy autó vagy kütyü árnyoldalait is bemutatni, hogy a leendő vásárló tisztában legyen vele. Az i3 nem jó autópályára. Az Audi sokat fogyaszt. A Tesla belseje elég fapados egy német autóhoz képest. A Fiat 500-e csak egy kényszerautó, nincs villám rajta. Stb stb stb. Ezek után ha valaki mégis megveszi az adott modellt, biztosan nem fog csalódni, hiszen előre tudni fogja, hogy mire számíthat. Persze ha valami meg jó, akkor azt is kiemelem, hiszen minden gyártónak megvannak az erősségei. Ezek a tesztek, a továbbiakban sem lesz ez másképp.

Ami viszont most változik az természetesen pont a Tesla Model 3 miatt lesz. Az i3 eléggé ki lett maxolva, rengeteg tartalmat gyártottam vele, itt az ideje hosszabb utaknak, és bemutatni, hogy egy nagyobb akkumulátoros elektromos autóval mik a lehetőségek. Ugyebár a Model 3 most már nagy számban kapható, és érkeznek jövőre a nagyobb akkumulátoros egyéb elektromos autók is, 2020-ban igazi robbanás várható villanyautós fronton.

Ha a Tesla Universalnál vásárolsz Teslát, a HANDRAS01 kóddal 50 százalék kedvezményt kapsz a falitöltőre!

Model 3


Használt elektromos autók: http://teslaautok.com/

Ezek a videók, a Patreon támogatóim nélkül nem jöhetnének létre:

Kapu.hu, Tiszta energiák, SmartnapelemRackhost.hu, Gabler hűtőkamrák, Tesla Universal, Használt elektromos autók, Holló Gábor, Andrássy Miklós, Plavecz Péter, Ambrus Dani, Kasler Attila, Dobi Csaba, Lepsényi Gábor, Kabay Dávid, Meetupvideo, Attila, Ráth István, Kele Gábor, NEXTFOTO Studió, Rácz Gábor, Vajda Márk, Nagy Balázs, Kisvarga Richárd, Láda-Hartyányi András, Polgár Andor, Meskó Bálint, Alfa Amore, Bak László, Franko Viktor, TöltőPont.eu, Nagy Roland, Faragó Attila, Stefan Hornak, Szép Gábor, Kovács Patrik, Tóth AndrásStreamTrek, Kolbert István, Hadi László, Vitatom.hu, Bencze István, Kele Máté, Kósa János, Veres Lajos, Kanczler Csaba, SomazedMarkert László,  Polonkai Norbert, Misota Richárd, Péter Tamás, Hafra Dániel, Ady Krisztián, Springer Botond mesterfodrász, Szirbik Albert, dr. Koscsó Krisztián, Fehérvári Attila, Sándor Bence, Kránitz Lajos András, Dobi Csaba, István Fidric, Hájas Tamás, Légrádi Zoltán, Orosz Bálint, Csík Nándor, Balázs Géza, Zsolt Kocsmarszky, Péter Örkényi, Attila Mészáros, Kiss Tibor, webeditor.huKreatura Média, Kövér István, Szakonyi Gábor, Tóth Gergő, Gergő Imreh Baksai, Tőzsér Martin, Kőhalmi Péter, Bencze István, Kövér István, Makó Krisztián, Kenesei Tamás, Glacz Bernát, Csobádi Béla, Pergel Dániel, Valuch Máté, Horváth Géza, Németh Roland, Robotka Attila, BurzaChrissHun, Kancsal Tamás, Nagy Norbert, Peter Botyanszki, Zoltán Vörös, Tamás Miklós, Vajda Márk, Miszlik Ádám, Vágujhelyi Gergely, Hangszerdiszkont.hu, Faluvégi Balázs Péter, Mikola Krisztian, Fehér Péter, Rapcsok Patrik, Csaba Sándor, Urbán Viktor, Kovács István, Dávid Lencsés-Tóth, Tamás Borsos, Otto Olah, Bunyevácz Árpád Márk,