iPhone 5 rajt

Idén nem mentem ki Londonba sorba állni az új iPhone-ért. Egész egyszerűen azért, mert rengeteg a meló amit el kell végeznem, nem tudok most egy napot rászánni erre. Természetesen nem maradok iPhone 5 nélkül, ha minden jól megy estére már kezemben lesz a kicsike, ugyanis három kollégám név szerint Móni, Laci és Gergő (akiknek ezúton is köszönöm, hogy végigszívják helyettem a napot) kimentek Londonba és elintézik a telefonom beszerzését, nomeg kell két darab demókészülék is a Fashion Streetre, ezeket is megszerzik. Ha jut… Ha minden sikerül, holnaptól meg lehet tapizni őket a Fashion Streeten.

Pulai G is kinn van Munchenben ahol éjszaka kemény 2 fokra esett a hőmérő higanyszála, ugyanitt az index.hu csapata is már ott van a sorban és közvetítik az eseményeket. PS: megtisztelő, hogy beleírtak az ezzel kapcsolatos cikkbe. Aztán majd ne engem szidjatok a fagyoskodás miatt, én szóltam előre. 🙂

A szifonosok Párizsban tanyáznak, náluk is van szöveges közvetítés, meg fotók. Természetesen a világon mindenhol hatalmas sorok állnak már tegnap este óta, Pulai G jelentette valamikor este 8-kor, hogy már több mint 500 ember lehet a sorban. Az alábbi kép 18:20-kor készült.

Lacival kicsit el is kezdtünk aggódni, hogy vajon jut-e nekük telefon a Regent Streeten lévő Apple Store-ban, ugyanis az XMS iPhone team csak reggel fél 10 felé ér majd oda, addigra meg tuti totális madness alakul ki a bolt előtt. Most jött egy infó, már több mint 1000 ember áll a Regent Streeten… Kalandos lesz az biztos.

Még valami. A hazai T-Mobile kirakta az árakat, 28-ától meg lehet venni akár 19 900 forintért is a készüléket, feltéve, ha aláírunk két évet és egy Ikon 600 csomagot választunk. (Nekem ez a csomag van már évek óta, teljesen elégedett vagyok vele) Független árak sem változtak, továbbra is 199 ezerről indulnak. T-Mobile rajton tuti ott leszek, sztem itthon is várható egy kisebb őrület. Helyszínt és időpontot is tudom már, de nem írhatom meg.

Nah, ezek vannak, drukkoljatok, hogy legyen elegendő készlet Londonban. Ha van valami infó, pl kezembe kerül az iPhone 5 jelentkezem, most elhúzok dolgozni.

Update: XMS iPhone launch team megérkezett a Regent Steetre, jelentésük szerint több mint 3000 ember áll a sorban. 16 gigás készülékek már elfogytak, 32 gigások jutnak még. Helyes, pont ilyeneket akarunk. A repülőgépet mondjuk lehet lekésik…

Update 2: Laciéknak még két óra a sor, hihetetlen mennyiségű ember áll a boltok előtt.

Update 3: Elkezdtek jönni az App Store-ba az iPhone 5 16:9-es kijelzőjére optimalizált alkalmazások, az összes Apple alkalmazás frissült természetesen, de jött Facebook, Twitter, Shazam, Flipboard, WordPress, iHealt, ezek hirtelen amik a telefonomon is rajta vannak, nyilván rengeteg alkalmazás frissül majd a napokban. Úgy látszik a legtöbb fejlesztőnek nem okoz majd gondot, hogy gyorsan lefrissítse az alkalmazását.

Update 4: Az XMS iPhone különítmény alig 7 óra sorbanállással megszerezte az én telcsimet és a Fashion Streetre szánt demókészülékeket, viszont a repülőt lekésték, de reggel jönnek egy másik járattal, szerintem most jól leisszák magukat… 🙂 Sokan kérdezték, igen, ki lesz rakva a boltban, de csak a Fashion Streeten, a Plazában nem lesz, és nem, nem fogjuk árulni továbbra sem.

Még pár kép. Londoni sor:

London a sor után:

A fehér pedig az enyém 🙂