iPad launch Live

Persze még nem a hazai rajtról van szó, hanem azokról az országokról, ahol most indul az iPad 3. Konkrétan: USA, Kanada, Anglia, Németország, Franciaország, Svájc, Japán, Hong-Kong, Szingapúr és Ausztrália, az itt élő szerencsések már 16-án reggel hozzájuthatnak az új iPadhez. Japánban és Ausztráliaban már holnap van, ott már sokan meg is vásárolhatták a cuccot. Itt jegyezném meg, hogy kommentekben semmit ne kérdezzetek a hazai rajtról, úgysem mondhatok semmi konkrétumot.

Gondolom sokan azt hittétek, hogy én is kimegyek az angolokhoz és beállok a sorba, de ahogy azt a keynote alatt már mondtam is, ez most elmarad. Egész egyszerűen azért, mert annyira közel van a hazai rajt, hogy nincs értelme kiutazni, épp elég móka lesz nekem levezényelni az XMS-ben az iPad rajtot.

Tehát itthon maradtam, viszont több csapatról is tudok, akik nem bírtak magukkal, és most indulnak vagy már kinn vannak, az ő tudósításukat össze tudom foglalni.

Az egyik csapattól már kaptam is infókat, Pulai G aki a barátnőjével ment ki németországba az alábbiakat küldte:

16:50 G: Délután négykor már kinn voltunk a egyik Müncheni Apple Store előtt, ekkor már több mint 15-en álltak sorba.

klikk a folytatáshoz

Időközben láttam Facebookon, hogy a szifon.com-os srácok is elindultak Németország felé, gondolom hajnalra odaérnek, és ők is tolják majd a kontentot.

19:15 G: Azóta beálltunk a sorba, 35 én vagyunk kb. gecihideg van, a wifi néha elszáll előttünk németek mögöttünk oroszok állnak. De van egy kb 13 éves kissrác egymaga üldögél.

Közben ugyancsak Facebookon láttam, hogy Londonba is sokan elindultak. Nekik üzenem: ha küldtök képeket, akkor Londont is szívesen postolom.

20:35: New Yorkban a kockánál is keményen gyűlnek a népek, pedig ott még csak du 4 óra van. PS: továbbra is a cube a kedvenc boltom:

Talán vannak páran akik nem régóta követik a handras.hu-t, nekik összeszedtem a korábbi iPad Launch közvetítéseimet.

iPad 1 launch 2010 New York az éjszaka.
iPad 1 launch 2010 New York videó a rajtról.
iPad 1 launch London 2010 videó
iPad 2 launch Las Vegas 2011
iPad 2 launch Budapest XMS 2011 képekben
iPad 2 launch Budapest XMS videó

21:00: Pulai G unalmában küldött esti képeket az Apple Store-ról. Nem irigylem most őket, tudom milyen órákat ácsorogni a hidegben. PS: Nemsokára írok róla, hogy miért teszik meg mégis ezt az emberek.



Látszik, hogy a boltban már pakolgatják a cuccokat, készülnek a reggeli rohamra.

Naszóval. Még több mint 10 óra van hátra a rajtig, és mint fent írtam, ez elég kemény tud lenni a hidegben, sokan mégis bevállalják ezeket a sorbanállásokat, köztük én is.
Hogy miért? Sokat gondolkoztam ezen, aztán arra jutottam, hogy több dolog játszik össze. Az Apple baromi jó termékeket készít, látatlanban vettük-vesszük az iPhone-t vagy az iPadet, már a bejelentés pillanatában AKARJUK a terméket. Tökmindegy szükségünk van-e rá egyszerűen kell. Tehát egy nagyon kívánatos termékről van szó, amit a lehető leghamarabb akarunk megkaparintani, ez az egyik oka, hogy az emberek beállnak a sorba. Ezekben a sorokban egyforma érdeklődési körű emberek állnak, tehát gyarkorlatilag bárkivel lehet beszélgetni, igazán jó kis közösségi élmény. Persze a várakozás hosszú, az utcán többnyire hideg is van, álmos is az ember, tehát vannak holtpontok, és tényleg nagyon fárasztó az egész. Aztán ahogy kivilágosodik és közeledik a rajt időpontja, kezd felpörögni mindenki, míg végül a nyitás pillanatában egy hatalmas adrenalinlökettel elszabadul valami olyan érzés, amit nem igazán tudok mihez hasonlítani. Mindenki mosolyog tapsol, tapsolnak a store-ban is, egészen elképesztő amit a sok-sok óra várakozás után átél az ember, tényleg hatalmas a pörgés a rajt pillanatában. Miután sikerült megkaparintani a terméket, még utána is jó sokáig nagyon jó érzés, legalábbis mintha a Mount Everestet mászta volna meg az ember, azt érzed: Megvan, megcsináltam!.
Hát ilyesmi egy launch, de nagyon nehéz elképzelni annak aki még nem élt át ilyesmit.

10:07 G: A sorban olyan 35-40-en állnak, 14-től 60 éves korig. A legidősebb egy orosz mami, aki már mindenkinek beszólt. Túlestünk az első vízosztáson is, és a boltban megkezdődött a termék reklámpaneljeinek lecserélése 25 munkatárs és 5 külsős szerelő közreműködésével. A hőmérséklet +7 fok.
Éjfél után érkezik egy újabb magyar társaság a sorba 4 fővel.

10:45 G: Fél 11 van, felépítettek egy 50 fős kordont. A 20-21-22. rajtrács a miénk. A párizsi veszély nem fenyeget, az oroszokat hátrazavarta a security.

Beszéltem a srácokkal Facetime-on, a sorban az oroszok mar rendesen anyáznak, mert valami gondjuk van a kordonokkal, ahogy lattam a videón, már jó 100 ember áll a sorban a német store előtt. Lélekben veletek vagyok srácok! 🙂

11:04 G: Új info: nagyjából 50 ember benyomorgott elénk a sarokba. Ha végig tudnak állni egymás nyakán a hidegben 9 órát akkor csak menjenek be előttünk bmeg…

11:31 G: Rátaláltunk az első helyen álló magyar srácra kokárdával a mellkasán. Németországban él, blogger, iPhone 4S sorbanállásnál az ő posztjaiből és videóiból tájékozódtunk otthonról. Az ajtóban álló szintén magyar secutityvel társalognak magyarul a csajozásról. Az oroszok is megnyugodtak egy kicsit, visszavitték a székeket, és a földre ültek, plusz Apple munkatársak jöttek ki buzdítani a tömeget, az oroszok lelkesen ujjonganak és táncolnak ELŐTTÜNK a sorban. Az egyik épp a lábamnál alszik. A lenti videón ott a kokárda 🙂

11:52:

00:42 G: harmadjára hozzák a KV-t. Hideg van…

01:00: Pulai G sztem bealudt, a szifonos csapat még bőven úton, úgyhogy hajnalban folytatjuk, addig pihenjetek ti is, meg a sorbanállók is.

3:00: Ott az új iPad! Állatkínzás.

4:45: Az emberek hullanak mint a legyek (az oroszok egymáson alszanak), de közben kirakták, hogy “sehvolutionär”.

05:45 Szifon csapat: Mi egyelőre megreggelizünk, háll istennek nem kell kint állnunk a hidegben, valójában így is terveztük. 🙂 Körülbelül 8-ra vissza megyünk, nálunk 9:30-kor nyitnak. – A szifonosok egy kis boltba mentek, ahol nincs egy lélek se, és a bolt is később nyit. Igaz nem kell a hidegben sorbanállni, viszont nagy partyhangulat sem lesz, valamit valamiért 🙂 – Handras

Szifon.com: Zwei ipad bitte!

06:35: Ezeket osztogatják éppen. Ezek ugyebár nem sorszámok, arra vannak, hogy a bolt tudja mikor fogynak ki a készletek. Kiosztják a modelleknek megfelelő cetliket, ha elfogynak a cetlik, elfogytak az iPadek is. Biztos, hogy kevés lesz a készlet, és délutánra kifogyan a ZÚJ iPadből.

06:54: A sor vége a kép hátsó részén jobbra fordul de ott is tart.

Kukacwap jelenti Szingapúrból:
“Én Szingapúrban vagyok! Itt 7 órával van előttetek, 10-kor nyitnak a boltok, azaz hajnali 3-kor nálatok. Ahol vagyok ott épp sor nincs, első vagyok itt. 28 fok van, napos jó idő és elég volt csak 8-kor kelni.

Nos, csak azt tudom erre mondani, hogy látni kell. ha meg van nyitva egy lap egymás mellett az iPad2-n és az iPad-en, a vak is látja, hogy ég és föld. Gyönyörű!”

Ugyancsak kukacwap küldte az alábbi képet, aki mostanra már boldog tulajdonosa a zúj iPadnek, gondolom nem kell feliratoznom, hogy melyik oldalon melyik iPad kijelzője látható.

07:15: Ömlenek az App store-ba az update-ek, van már külön lista is a Retina Displayt kihasználó appokról. Aki okos fejlesztő volt, az most kaszálni fog. Star Walk, Infinity Blade 2, már töltheted is őket G! 🙂

Alig fél óra a rajtig, ezért gyorsan csináltam egy miniinterjút Gáborral, mert tudom, hogy később már csak az iPaddel fog foglalkozni, meg aludni fog hazafelé.

– Mennyire volt hideg?
– egész ejjel 3 fok volt de erősen minusznak tűnt éjjel 3 után

– Mennyire volt hosszú az éjszaka? Mikor jött el a holtpont?
– a holtpont nagyjából 5-10perccel a szifonosok posztja után jött el, ugyanis ennyi ideig tartott realizálni az információt.

– Hányszor gondoltad az éjjel, hogy mekkora baromságot csinálsz?
– minden alkalommal amikor a mögöttünk és előttünk álló orosz banda közösen rázendített valami nemzeti indulóra (és azért a 15 óra alatt párszor előfordult)

– Réka hányszor mondta, hogy szakít veled?
– Réka akkor mondta hogy szakit velem amikor a kartyak kiosztasanal reggel 6 kor azt mondtam hogy mostantol mar nem mehet ki a sorbol pisilni.

– Segít, hogy kezd világosodni és a tudat, hogy már csak 1 óra van hátra?
– mar teljesen vilagos van es egesz meleg itt a sajto es a teljesen kikeszult tomeget meg nekiallnak lelkesiteni h kiabaljunk meg hullamozzunk hat mondjuk ez annyira nem segit, de kozel vagyunk az ajtohoz es mar csak 40 perc 🙂 azert az xmsbe is benezunk a launchra, ott legalabb meleg van 🙂

07:30: Kicentizve keményen, de megérkezett egy kamionnyi iPad. Pár ezer darabra saccolom a készletet.

Kitartás, innen már csak a dolog fun része következik. 🙂

7:49: érkezett még egy teherautónyi iPad

10-9-8-7-6-5-4-3-2-1 Rajt!

Ebben a pillanatban Németországban elindult az új iPad, Gáborék most bejutnak, és kezükbe kapják minden idők legjobb tabletjét. Szívesen ott lennék én is, de hát egy hetet csak kibírok, aztán leemelek egyet az XMS-ben a polcról. Can’t wait!

8:15 Szifon: Tovabbra sincs senki, beultunk egy kavezoba ahonnan ralatunk a “sorra” 🙂 Egybkent beszeltunk mar a bolt tulajdonosaval, 9kor ernek ide az az uj iPadek.

Vagy ilyen jól megy kinn az APR-eknek, hogy nem szerveznek launchot, vagy …

9:45 Szifon.com: “Kezünkben ;)”

Jelenleg sajnos nem volt az osszes verziobol… De parat sikerult beszerezni. Most tovabb indulunk, hatha sikerul a maradekot megszerezni, amint lesz idonk megmutatjuk es beszelunk rola!

10:30: Tóth András küldött képeket Londonból, ő most ért oda a Regent Streetre, ahol még mindig nagy a pörgés.

Pulai G elküldte az első videót, amit akkor vett fel, amikor több mint 14 óra sorbanállás után végre bejutottak a boltba. Elnézést kér a remegésért, a nagy rohanásban remegő kézzel ilyet tudott csak produkálni 🙂

11:17: fogynak a készletek Londonban:

Azt hiszem mindent sikerült összefoglalni, ha további infókat szeretnétek, akkor a szifon.com -os srácok oldalát érdemes nézegetni, én majd a saját iPademel készült teszteket szeretném postolni, jövő hét végén, most erősen dolgoznom kell, ha megnézitek az xms.hu főoldalát, akkor könnyű kitalálni, hogy min. 🙂