Hyundai Kona Electric – első vezetés – Andival

Aki eddig 400 kilométer feletti hatótávval szeretett volna elektromos autót vásárolni, annak nem sok választása volt, csak a Tesla. Aztán bejelentették a Hyundai Konát 489 km-es WLTP hatótávval…

A potenciális villanyautó vásárók úgy várták a Hyundai Kone electric megjelenését, mint, mondjuk az Apple fanok szeptemberben, hogy Steve Jobs bemutassa az új iPhone-t. Nem véletlenül. Ránézésre egy szép kis crossover, olcsón, közel 500 kilométeres hatótávval rendelkező autóról beszélünk. Aztán az eredetileg közzétett WLTP hatótáv végül kevesebb lett, de még így is 449 km-t ígér a Kona. Továbbá lett még egy áremelés is, valószínűleg a hatalmas keresletnek köszönhetően. Tavaly egyébként a Nissan is megemelte 6 százalékkal a Leaf árát. A Konára már most rengetegen várnak, hosszú a várólista. A jó hír, hogy a 2018-ban megrendelt autók nagy részét elkezdték átadni, vagy már épp hajóznak felénk. Ettől függetlenül soká lesz még, hogy pár hónap alatt kapjunk egy Konát miután megrendeltük.

Szóval a Kona amolyan messiás lett a fórumokon, picit talán túl is lett hype-olva. Nem volt videóm, ami alatt ne kérdezték volna meg, hogy mikor tesztelem a Konát. Először úgy volt, hogy karácsonykor tudom majd tesztelni, az nem jött össze, de most végre megkaptam. Két videó is készült. Az egyik egy bemutató, amit Andival készítettem. Egyrészt mert Andi is nagyon kíváncsi volt az autóra, másrészt meg miért ne. A második videó egy hatótáv teszt lesz, amiben egy Teslával versenyzünk majd.

Ezek a videók, a Patreon támogatóim nélkül nem jöhetnének létre:

Kapu.hu, Tiszta energiák, SmartnapelemEbikeshop.huRackhost.hu, Holló Gábor, Andrássy Miklós, Plavecz Péter, Ambrus Dani, Kasler Attila, Dobi Csaba, Lepsényi Gábor, Kabay Dávid, Meetupvideo, Attila, Ráth István, Kele Gábor, NEXTFOTO Studió, Rácz Gábor, Vajda Márk, Nagy Balázs, Kisvarga Richárd, Láda-Hartyányi András, Polgár Andor, Meskó Bálint, Alfa Amore, Bak László, Franko Viktor, TöltőPont.eu, Nagy Roland, Faragó Attila, Stefan Hornak, Szép Gábor, Kovács Patrik, Tóth AndrásStreamTrek, Kolbert István, Hadi László, Vitatom.hu, Bencze István, Kele Máté, Kósa János, Veres Lajos, Kanczler Csaba, SomazedMarkert László,  Polonkai Norbert, Misota Richárd, Péter Tamás, Hafra Dániel, Lagolit, Ady Krisztián, Springer Botond mesterfodrász, Szirbik Albert, dr. Koscsó Krisztián, Fehérvári Attila, Sándor Bence, Kránitz Lajos András, Dobi Csaba, István Fidric, Hájas Tamás, Légrádi Zoltán, Orosz Bálint, Csík Nándor, Balázs Géza, Zsolt Kocsmarszky, Péter Örkényi, Attila Mészáros, Kiss Tibor, webeditor.huKreatura Média, Kövér István, Szakonyi Gábor, Tóth Gergő, Gergő Imreh Baksai, Tőzsér Martin, Kőhalmi Péter, Bencze István, Kövér István, Makó Krisztián, Kenesei Tamás, Glacz Bernát, Csobádi Béla, Pergel Dániel, Valuch Máté, Horváth Géza, Németh Roland, Robotka Attila, BurzaChrissHun, Kancsal Tamás, Nagy Norbert, Peter Botyanszki, Zoltán Vörös, Tamás Miklós