Hyundai IONIQ nagyobb aksival – Vezettem

Sorra jönnek egyre nagyobb akkumulátorokkal az elektromos autók. A Hyundai sem marad ki a jóból és frissítették a népszerű IONIQ modelljüket egy nagyobb aksival.

Teslások.hu Attila nagyon szereti az IONIQ-ot és nekem is okozott pár kellemes csalódást, amikor először kipróbáltam. Az új IONIQ Amszterdamban mutatkozott be, ahol minden sarkon szembe jött egy taxinak használt modell belőle, tuti volt rá valami akció, mert tényleg rengeteget láttunk.

Az új IONIQ-ot sok órán keresztül nyúzhattam, több, mint 200 kilométeren keresztül. Gyönyörű falvakon keresztül vezető országutakon és autópályán is. Töltenünk nem kellett, bár lehet jobb is, mert hiába a 100 KW-os töltés, a Hyundai szerint 50 perc kell a 80 százalékos töltés eléréséig, ez alapján a gyakorlatban 50 KW-ot sem ér el. Ez persze napi átlagos használat mellett nem gond, főleg a nagyobb hatótávnak köszönhetően, de azért egy hosszabb külföldi út alkalmával már nem mindegy hány perc egy-egy töltés. Viszont minden másban jobb lett az autó, de a többit inkább nézzétek meg videón. Íme az új IONIQ:

PS: A háttérben egy teljesen random vidéki ház ahol megálltunk borítóképet fotózni. Mindegyik ház és kert így néz ki, felhívnám a figyelmet a gondosan elhelyezett tökökre a padon. A ház tulaja egy néni volt, aki kijött és amikor kérdeztük, hogyan lehet minden ennyire szép a környéken, azt válaszolta, hogy egyszerűen csak szeretik rendben tartani a dolgokat… Van, ami nem csak pénzkérdés.

Ezek a videók, a Patreon támogatóim nélkül nem jöhetnének létre:

Kapu.hu, Tiszta energiák, SmartnapelemRackhost.hu, Gabler hűtőkamrák, Tesla Universal, Használt elektromos autók, Holló Gábor, Andrássy Miklós, Plavecz Péter, Ambrus Dani, Kasler Attila, Dobi Csaba, Lepsényi Gábor, Kabay Dávid, Meetupvideo, Attila, Ráth István, Kele Gábor, NEXTFOTO Studió, Rácz Gábor, Vajda Márk, Nagy Balázs, Kisvarga Richárd, Láda-Hartyányi András, Polgár Andor, Meskó Bálint, Alfa Amore, Bak László, Franko Viktor, TöltőPont.eu, Nagy Roland, Faragó Attila, Stefan Hornak, Szép Gábor, Kovács Patrik, Tóth AndrásStreamTrek, Kolbert István, Hadi László, Vitatom.hu, Bencze István, Kele Máté, Kósa János, Veres Lajos, Kanczler Csaba, SomazedMarkert László,  Polonkai Norbert, Misota Richárd, Péter Tamás, Hafra Dániel, Ady Krisztián, Springer Botond mesterfodrász, Szirbik Albert, dr. Koscsó Krisztián, Fehérvári Attila, Sándor Bence, Kránitz Lajos András, Dobi Csaba, István Fidric, Hájas Tamás, Légrádi Zoltán, Orosz Bálint, Csík Nándor, Balázs Géza, Zsolt Kocsmarszky, Péter Örkényi, Attila Mészáros, Kiss Tibor, webeditor.huKreatura Média, Kövér István, Szakonyi Gábor, Tóth Gergő, Gergő Imreh Baksai, Tőzsér Martin, Kőhalmi Péter, Bencze István, Kövér István, Makó Krisztián, Kenesei Tamás, Glacz Bernát, Csobádi Béla, Pergel Dániel, Valuch Máté, Horváth Géza, Németh Roland, Robotka Attila, BurzaChrissHun, Kancsal Tamás, Nagy Norbert, Peter Botyanszki, Zoltán Vörös, Tamás Miklós, Vajda Márk, Miszlik Ádám, Vágujhelyi Gergely, Hangszerdiszkont.hu, Faluvégi Balázs Péter, Mikola Krisztian, Fehér Péter, Rapcsok Patrik, Csaba Sándor, Urbán Viktor, Kovács István, Dávid Lencsés-Tóth, Tamás Borsos, Otto Olah, Bunyevácz Árpád Márk, Környezetbarát weboldal készítés, CoderWeb

7 hozzászólás

Köles Ákos

Üdv!

Végre beletettek egy nagyobb aksipakkot. Jó kis autó lett, bár az látszik, hogy a belső nem ugyan az tervezte, mint a külsőt. A külseje láttán az embernek olyan érzése támad, mintha egy 10 évvel ezelőtti gagyin sikerült másolat lenne, amit a kínaiak csináltak. Ez annak tükrében nagyon ciki, ha megnézem a többi Hyndai formatervét, amikkel nincs ilyen probléma. Bár a Toyota Priust semmi nem tudja überelni rondaságban, annál azért jobb!!! Viszont egy nagy piros pont azért, hogy végre egy gyártó, aki a nagy műszerfalból kiálló kijelzőt beledizájnolta a műszerfalba, így nem úgy néz ki, mintha pillanatragasztóval odaragasztottak volna egy tabletet. Ha eltekintek attól, hogy a formája nem tetszik szerintem használható, jó autót alkotott a Hyundai.

Valentin

András, emlékszem, hogy fikáztad és lehúztad az Ioniqot (azt hiszem a BMW i3-mal szemben, és egy másik srác is melletted volt, aki hasonlóan szűklátókörű volt) a Köki villámtöltő avatásán 1-2 évvel ezelőtt, mikor kifejtettem neked már akkor, hogy ez a legjobb megvásárolható villanyautó több szembontból is (áramvonalasság, fogyasztás, sokrétű használhatóság, villámgyors töltés (ugye első gen.), ár), most meg pont az ellenkezőjét mondod!
Totál hülyének néztél akkor, még valamennyire agresszív is voltál, én meg a kis hülye, aki baromságokat állít (és lám, most meg miket mondasz(!)).
Erről meg az jut eszembe, hogy már akkor írtam neked, hogy villanyautót vegyél, ne benzinfaló szörnyeteget, mert védeni kell a környezetet, és mennyivel jobb egy villanyautó, mint egy hagyományos, mielőtt megvetted volna a Jaguárod, mert természetesen nem hallgattál rám.
Könnyű a másikat leszólni, de nehezebb elismerni a hibáinkat/tévedéseinket (már akinek).

Andras Horvath

Model 3 jobban megeri meg mindig. Vagy ha kell a nagy hatotav bagyobb hely akkor kia niro. Attol hogy hatekony meg nem lesx a legjobb ilyen kis aksival meg az 50 perces toltesi idovel. Kozel sem. Tovabbra sincs igazad, helyen kell kezelni ezt az autot.

Valentin

Ez 1-2 évvel ezelőtt volt, akkor még az amerikaiaknak is elérhetetlen volt a Model 3, nemhogy a magyaroknak.
Nem mellesleg nekem már akkor a Model 3 volt a number one, de árban nyilván a legtöbb magyarnak ez nem játszik, épp ezért mondtam az Ioniq-ot, mint legjobb ár/érték arányú autó.
Az Ioniq 2-ről akkor még szó sem volt, a Niro-ról sem!
Hiába nagyon kicsi az Ioniq 1 aksija (28 kWh), ha 12h:25min alatt megteszi vele az ember az 1000 km-es távot töltést is beleértve, míg a nagy aksis Leafnek pl. ez 15h felett van!
És az Ioniq 1 már nem egy friss model, akkori autókkal korrekt összevetni.
Az Ioniq 2-nek érthetetlen módon elcseszték az elődmodell óriási vívmányát, hogy pikk-pakk tudtad feltölteni (25-30 perc, azaz a 2. gen.-nak most se szabadna 35-nél többnek lennie a 100 kW-ot is figyelembe véve), de ettől még mindig nagyon jó e-autó, a legjobbak között van, függetlenül attól, hogy pontosan tudom, miktől sokkal modernebb a Model 3.
Anno a vitánk az Ioniq 1 vs. i3 között feszült és nem a Model 3-mal összevetve, ahol az Ioniq fényévekkel jobb/használhatóbb!

Mindegy, hagyjuk ezt a témát, nekem rossz érzés, te meg úgyse fogod sose beismerni. Talán ez lehet a problémád a tartós kapcsolatokkal is nőkkel… (És bocsánat, hogy ezt most itt felemlegettem, ha akarod, törlöm az utolsó mondatot. !)

Valentin

Ok, ezt elfogadom, abszolút elfogadható álláspont, hogy neked!
Viszont a nagy többségnek sokkal inkább az Ioniq ajánlható a lényegesen jobb, sokoldalúbb használhatósága miatt.