iPad 2 launch Vegas LIVE

Megérkeztem a Fashion mallban található Apple store elé, hogy a magamévá tegyek egy iPad 2-őt.

Tavalyhoz képest sokkal jobb a helyzet, mármint sorbanállás szempontjából, New Yorkban egy éve iszonyú hideg volt, itt most 26 fok van, süt a nap, de egyébként is egy zárt plazában lehet várakozni, mondhatni semmi kihívás nincs a dologban, max annyi, hogy ki kell várni a hátralévő 7 órát.

Kb 20-an vannak előttem, mögöttem meg szépen gyűlnek az emberek, pedig ez közel nem akkora bolt mint NY-ban a Fifth Ave kocka.

iPad 2 természetesen még nincsen kirakva a pultokra, de a kirakatba már bepakolták a hatalmas promókat:

11:00: Azt mondják az Apple boltban dolgozók, hogy nem fognak sokat kapni, de ne aggódjunk aki ma sorban áll annak fog jutni. Mikor felkeltem már akkor 2-3 hetes várakozást írt az apple.com, tehát ha valaki most rendel iPadet, az legalább 2-3 hét várakozással jut csak hozzá, ennyit arról amit Steve mondott a keynote-on, hogy lesz bőven. Biztosan komoly mennyiséget gyártottak le és az is biztos, hogy az iPad 2 eladási számok bőven túlszárnyalják majd az első iPad eladásait, de már most látszik, hogy ismét hónapokig hiánycikk lesz az iPad. A fentiek alapján azon se lepődnék meg, ha megint eltolnák az európai launchot egy hónappal. Azért reménykedjünk, hogy nem így lesz, és március 25-én megkapjuk a kért mennyiséget a deszkából. PS: 1 ember most is maximum 2 darabot vehet, személy szerint egy darab fekete 32-es Wi-Fi-s modellre megyek rá ma.

11:41: elindult egy divatbemutató jó csajokkal, egyből felpezsdült a hangulat.

11:50: New Yorkban elég nagy szopó van, szakad az eső, ettől függetlenül ott is gyűlnek az emberek, jelenleg több mint 150-en várakoznak a kocka előtt. Nem irigylem őket, bár ott nagyobb buli lesz illetve az időeltolódás miatt nekik már csak 2 órát kell várakozniuk, ugyanis ott már délután 3 óra van, ettől függetlenül nem cserélném el a fedett meleg helyet NY-ra.

12:11: Íme a legcukibb néni a sorban. Megkérdeztem, hogy magának veszi e az iPadet, azt mondta, hogy természetesen igen. Nincs számítógépe, és úgy gondolta itt az ideje, hogy beszerezzen egy iPadet, és már az újat akarja. Meg akarta rendelni a neten ma reggel, de ott már 2 hetet irt a store, ezért idejött és beállt a sorba, mert úgysem volt jobb dolga mára. (Nekem sem 🙂 )

13:00

13:49: a sor mérete a háromszorosára nőtt reggel óta, kb 70-80 ember áll már a kordonok közt.

14:00: New Yorkban ebben a percben elrajtolt az iPad 2, szép kis tömeg lett mostanra:

14:36: az alábbi appokat töltöttem le az előbb:
1. Real Racing 2 HD ez már iPad 2-re optimalizált verzió, kíváncsi vagyok milyen lett
2. Infinity Blade ugyancsak iPad 2-re optimalizálva
3. iMovie for iPad
4. Garageband for iPad

14:45:

14:55: Bezárt az Apple store. Mármint nem az online, hanem itt a helyszínen. Ezek szerint 2 óra kell a srácoknak, hogy kipakolják a pultra az új iPadeket, és felkészüljenek a rajtra.

15:36: több százan a sorban

15:38: kevesebb mint másfél óra, ezt már fél lábon is.. 🙂

16:00: Na még egy órácska és nyílnak az ajtók. Most jutott eszembe, hogy mennyire béna faszok a franciák. Annyira egyszerű ez az egész, csak időben ki kell pakolni pár kordont, az emberek meg szépen beállnak a kiépített kígyóba és várnak. Kell pár kék inges ember aki tájékoztatja az embereket, és akkor nincsen madness. Párizsban persze azok a csököttagyú barmok nem voltak képesek ezt a borzasztóan egyszerű feladatot megoldani. Hülye buzik…

16:38: izgulok. Még picit több mint negyed óra és kezembe kaparintom az új táblát! A launch perceiről megpróbálok feltenni gyorsan videót, amennyiben lesz még internet, az iPadről pedig reggelre készítek majd egy kis anyagot.

Még 2 perc!

És igeeeen!