Mit utálok legjobban az iOS 11-ben?

33 komment

Nem, nem az, hogy nem tudok telefonálni, mert nem hallom a hívott felet és nem az, hogy nem megy a kihangosítás, vagy újra kell párosítani az autómmal a telefont minden egyes iOS frissítés után, értsd: hetente… Még azt is elviselem, hogy néha riccen az animáció egy-egy alkalmazásból kilépésnél. Majd ha megveszem közel fél milláért az iPhone X-et, azon talán majd nem fog ricegni. Azt is elviselem, hogy az iOS 11 óta jobban merül a telefonom, sebaj majd többet töltöm, kábellel pedig az újabban nem működő AirDrop is helyettesíthető.

De azért iszonyat mérges vagyok, hogy odapakoltak… nem is… ODAHÁNYTAK egy sávot mindenféle oda nem illő, lekerekített gombokkal az iMessage aljára. Jobb fenn a kereső alatt nyomd meg a “Grrr” gombot. Na ilyen vagyok emiatt.

Valami matricák. Nem is érdekel mik ezek, nem akarom, hogy ott legyenek. Egyrészt mert néha véletlenül megnyomom, másrészt mert ocsmány. Kinek van szüksége Tinder matricákra, hmmm? Régen is el lehetett érni ezeket, akinek szüksége volt rá, de most mindenkinek az arcába tolják. Gondolom látták, hogy a Snapchat milyen cool, akkor az iPhone-ra is kell ilyen. Nem, nem kell!

imessageshit

Gondoltam, majd kikapcsolom. Aha, ahogyan azt Móricka elképzeli. A sor végén a kis ikonra klikkelve üdvözülve kezdtem el kikapcsolni egyesével a kis ikonokat. Ez az, mondom, meglesz, most megszabadulok tőled, te ocsmány csökevény! De nem. Elértem az App Store ikonig, és bár ott is van kapcsoló, hiába nyomogatod, az csak bekapcsolva lehet. Konkrétan húzod és visszaugrik. Akkor minek a kapcsoló, ha úgysem kapcsolhatom ki???

Ennyi, kész, nincs mit tenni, nézegethetem ezt a baromi ocsmány, vélhetően egy kirúgott Androidos fejlesztő által készített csíkot. Köszi szépen, Apple, nagyon köszönöm! Ráadásul ha mindent kikapcsolsz, csak még ocsmányabbul néz majd ki alul a sáv az App Store meg a kis pöttyös ikonnal. Ehhh…

Sokakat biztosan nem is érdekel a dolog, sőt lehet, hogy valaki használja is ezeket, engem iszonyatosan felcsesz minden alkalommal, amikor meglátom. Még ha ki lehetne kapcsolni, de nem.

Gondoltam, kiírom magamból, akkor jobb lesz, de sajnos nem lett jobb. Mindegy, most már megírtam, mérgelődjünk együtt.

Frissítés: ha a kamera melletti szürke App Store ikonra nyomunk, akkor elvileg nem jön elő. Egy darabig… Aztán majd újra ott lesz.

  • Németh Marcell

    Én simán ki tudom kapcsolni az összeset. Sőt, törölni is lehet. De a legvicesebb, hogy az AppStore-ra is megjelenik a törlés és kifagy ha rámegyek 😀 De am a sáv nem tűnik el, AppStore marad mindenképpen.

  • GK

    Hosszan kell nyomni az App Store ikont.

  • Érdekes, ezek közül én csak a hamarabb merülést észlelem (na meg az iMessage rusnya sávját, ami elég erőszakosan vissza-vissza tér), de a fent felsoroltakat szerencsére nem, autómat se kell frissítések után újra párosítani a telefonnal, még az iOS10->11 után sem kellett.

  • Bence

    Gépeléskor ugy sincs ott. Ha meg ha felgörgetek hogy eltűnjön a billentyűzet akkor nem jön vissza a sáv.

  • jani38

    Ez p…a ahhoz képest ami a Fotók alkalmazásnál van, ios-en és mac-en egyaránt. Két példánál nem megyek tovább mert nagyon hosszú lenne, 1 az összegzett fotók nézetnél miért nem lehet mind a két rendszeren ugyan úgy látni a képeket? Ios-en hozzáadás, míg mac-en készítés időpontja szerint rendezi azokat. 2 ma reggel készítettem pár képet otthon, majd ausztriában és este ismét otthon, mac-en nem ám készítés ideje szerint rendezte a pillanatoknál a képeket, á dehogy, helyszín szerint. Ha most elkezdeném a diavetítést gyönyörűen végigvinné a képeket ÖSSZE-VISSZA, reggel-este-reggel-este, Tibi-Feri-Peti-Laci, dibi-daba-dibi-daba. De még ez nem is lenne nagy baj, HA VALAHOL BE LEHETNE ÁLLÍTANI A RENDEZÉSI SZEMPONTOKAT, DE NEM LEHET!!! MOST ÜVÖLTÖK!!!

    • Lui

      Lehet ilyet iOS-en. Az egyik nézet a Fotók (alul) / Pillanatok, a másik az Albumok (alul) / Összes fotó..
      Az egyiken időrendben mutatja, a másikban a bekerülés sorrendjében.

      • jani38

        Igen, ezzel tisztában vagyok. De könyörgöm, miért…?! Meg ha már ios-en így van, mac-en miért nem? Nem értem őket, komolyan mondom! Az egész ott bukik ki nagyon, ha az ember mondjuk viberen vagy messengeren akar egy nyamvadt képet küldeni, ott nem jelennek meg a pillanatok csak ömlesztve a fotók, amibe ugye nem jól vannak rendezve. Egy napja telefonnal lőtt képet ember legyen a talpán aki megtalál, ha utána vagy ezer képet (amit rendes fényképezővel csinált), beimportált és azokat mutatja a sor végén, akkor is ha azok egy éve készültek. Az a baj, hogy ezen nem lehet változtatni, és ez az alkalmazás csak arra van felkészítve, hogy a telefonnal készült képeket rendezze (ha csak azokat tartalmazza nincs is gond).

  • Charles Borroneo

    Talán furán hangzik, de én meg azt utálom a legjobban, hogy a videó ablak tekerősávja lekerült alulra. Általában az iPad-et fekve olvasom, egy kézzel felül tartva a hasamnak támasztva. Eddig felül volt a sáv, azzal a kezemmel tudtam beletekerni egy videóba, amivel fogtam. Most elő kell halásznom a másik kezemet, meg kell emelnem az iPad-et, hogy hozzáférjek az aljához. Elmondhatatlanul frusztráló, pedig egy apróságról van szó. A többi hibája is ba**a az ember csőrét, de azokkal valahogy jobban együtt tudok élni.

    • Mert persze a másik kéz kell másra, értem én 😀

      • Lui

        😀 😀 😀

      • Charles Borroneo

        Abban fogom a ropis zacskót. 🙂

        • The Norwegian

          Ropis zacskó! 😀 Ezt még nem hallottam! 😀

  • Zsolt Szerző

    Az első ios frissítés amit konkrétan utálok, pedig legelső nap nagy buzgón frissítettem!
    notification center egy szar lett, control center egyenesen egy szarkupac, új appstore is nulla.
    Ami a legjobban idegesít, hogy a rendszer stabilitása nem olyan mint régen, pedig ez az amit szeretek benne. Kevesebbet tud mint az android, de cserébe hihetetlen stabil – volt eddig-.
    Hogy pozitívumot is írjak a fájlok alkalmazás király és az airpodsomat is sokkal hamarabb találja meg mint eddig.

  • Nekem iszonyatosan szaggat, 256gb , 50gb szabad hely… rohadt idegesítő, azt hittem, hogy a két frissítés megoldja, de nem..

  • eferix

    Az idegesítő kis dolgokra még azt mondom oké, de a Caller ID probléma az már botrány! Egy gyakorlatilag iOS 6 óta folyamatosan visszatérő probléma és nem kis gondokat okoz, főleg céges környezetben, mert egyszerűen a többség nem veszi fel a rejtett számokat, ahogy én sem.
    És a vicc az, hogy az új frissítés sem oldotta meg! Végső megoldásként szolgáltató szinten tiltottam le a hívásazonosító rejtést a Telekom Appon keresztül.

    • Zsiráf Zoli

      köszi a megoldást!!

  • hélóta

    “újra kell párosítani az autómmal a telefont minden egyes iOS frissítés után”
    – tudom, nem nyugtat meg, de nálam ez nem fordul elő.

    • Lui

      Nekem egyszer sem kellett, pedig az összes bétát végignyomtam

      • Zsiráf Zoli

        hasonló évjáratú BMW-n sem kell újrapárosítani, úgyhogy ez valami egyedi bug lesz Andrásnál…

  • szabog76

    Engem legjobban az új podcast app zavarossága bánt, teljesen elcseszték. 🙁 Meg persze a control center.

    • Podcast appban egyszerűen nem jövök rá, hogy hogyan lehet rávenni, hogy egymás után játsza a podcastokat…

      • Ádám Józsa

        Ezzel én is szenvedtem pár hetet. A titok, hogy nem a “sima” Settingsben kell beállítani, hanem megnyitsz egy podcastot, és a képernyő felső harmadában, ahol van egy lila play gomb, a jobb szélen ráböksz a “…” ikonra. Ott van egy másik settings, ahol be tudod állítani. Szerintem agyrém.

  • SID

    Rosszul tartod.XD

  • Gergő

    Off: Lesz iPhone X előrendelés az iStyle-nál?

    • Lesz persze.

      • dvs

        Mikor érkezik itthonra, mert az imagazin szerkesztői minden cikk alatt valami fondorlatos mondattal megjegyzik, hogy idén nem igen fogja kézbe senki, meg stb stb.. De hogy mikor arra már nem tértek ki..

  • Márton Zoltán Szabó

    Vicces, hogy egy ilyen hülye, de apró tervezési hibán felhúzod magad, de az első bekezdésben elképesztő bugokat megbocsájtasz a rendszernek. Most akkor az iOS mégsem flawless, smooth, meg just works?

    • A felsorolt bugok megoldódnak szoftverupdate-tel, de ezt a sávot nem fogják kiszedni.

      • D.N.A.

        csak rá kell bökni a sáv feletti szürke App Store ikonra és a sáv el fog tűnni és mindaddig nem jön vissza, amíg újra meg nem nyomod az ikont.

  • Mihály Bárdos

    Én a fotóban live-val vagyok ugyanígy. Akárhányszor kikapcsolom, mindig visszakapcsol ha újra megnyitom az appot. Rühellem. Tudom tudom, camera settinggsben van erre egy kulon kapcsoló… hidd el, nem segitett

  • keyser söze

    Vajh’ mi köze van ennek egy Android-hoz és egy kirúgott fejlesztőhöz? 😀 Elképesztő.