Lesz-e nagy kijelzős iPhone?

Ez a kérdés tartja pörgésben szinte az összes létező Apple blogot, híroldalt. Ez így volt tavaly is, meg tavaly előtt is.

Szeretnétek tudni mi a az én véleményem erről a kérdésről? Nem? Akkor haladj tovább. Igen? Akkor olvass tovább!

Valamelyik tavalyi postomban már tavaly is írtam: szerintem szükség lenne egy nagyobb kijelzős iPhone-ra. Most is így gondolom. No nem azért mert túl kicsinek tartom a jelenlegi iPhone 5s készülékem kijelzőjét. Sőt. Már ez a 4 hüvelykes kijelzőméret is határeset. Na de akkor miért? Nos, egész egyszerűen az Apple kénytelen lesz nagyobb kijelzőt gyártani, ugyanis a többi gyártó évek óta egymásra licitál kijelzőméretben, ezzel pedig elhitették az emberekkel, hogy minél nagyobb kijelző, annál jobb a telefon. Pedig igazából nagyon kevés akkora kezű-zsebű ember van akinek tényleg nem kényelmetlen a nagyobb kijelző használata. Persze azt is megértem, hogy sokaknak megéri a kétkezes bénázás cserébe a nagyobb kijelző által nyújtott kellemesebb tartalomfogyasztásért.

Attól függetlenül, hogy jó-e vagy nem jó a nagy kijelző, az Apple-nek lépnie kell. Egész egyszerűen azért, mert a piac ezt diktálja. Ha egy jelentős réteg a nagy kijelzőre indul be, akkor ki kell szolgálni ezt a réteget, és nagyobb kijelzős iPhone-t kell kínálni nekik. Meg kell adni a választás lehetőségét.

Screen Shot 2014-04-07 at 15.50.55

Mostanra talán eljutottunk arra a pontra, hogy az Apple konkurens gyártói nem növelik tovább a kijelzőméretet. Az 5 inch feletti készülékekkel eljutottak a plafonig, innentől már hiába növelnék a kijelzőméretet, az eladásokra ez már nem lenne hatással.

Tehát az Apple-nek nincs más dolga, mint megvizsgálni a piacot, hogy melyik az a 4 hüvelyknél nagyobb kijelzőméret ami a legnagyobb arányban fogy, majd ebben a méretben kihozniuk egy iPhone-t. Legalábbis ha én ülnék Tim Cook székében, én ezt csinálnám.

Persze a dolog nem ennyire egyszerű. Az egyik nagy kérdés, hogy ha csinálnak mondjuk egy 4.7 inches iPhone 6-ot, akkor ugyanazzal a designnal legyen-e továbbra is a mostani 4 inches méret. Szerintem így kellene csinálniuk. Én például valószínűleg maradnék a mostani méret mellett. Csak akkor lennék hajlandó nagyobb kijelzős iPhone-t használni, ha a készülék házának a méretei nem, vagy egészen minimálisan változnának. Viszont a mostani házba még keret nélkül sem férne bele egy 4.7-es kijelző, tehát mindenképp két külön modellben kellene gondolkozniuk, akárcsak az iPad esetében.

Van még valami ami köti az Apple kezét: ez pedig a kijelző felbontása. Már az is meglepő volt, hogy az iPhone 5 megjelenésével egy teljesen új felbontást vezettek be, ezzel fragmentálva az iOS felbontásait. Tavaly még bajos lett volna bemutatni egy nagyobb kijelzős modellt, mondjuk 1920 x 1080-as felbontással, ugyanis ez tovább fragmentálta volna az eddigi felbontásokat. Mostanra elvileg erőlködés nélkül meg tudják lépni a mostani retina kijelző duplázását egy 2272 x 1280-as felbontásra. Ezzel elérik, hogy nem romlik a pixelsűrűség a nagyobb kijelzőn, és a fejlesztőket sem szívatnák meg, hiszen a mostani alkalmazások felskálázva teljesen jól futnának a dupla felbontású kijelzőn. Ugyanezt csinálták a Retina kijelző bevezetésekor. A képarány nem változott, csak a pixelszám nőtt a négyszeresére, így a meglévő alkalmazásokat nem kellett újraírni, csak ha valaki ki szerette volna használni a Retina kijelző előnyeit. Most is valami hasonló lépésre számítok: tehát ha lesz nagyobb kijelző, akkor a pixelszámot is négyszerezni fogják. Egyébként ha ezt meglépik, akkor 555 ppi pixelsűrűségünk lesz, szemben a mostani 326 ppi-vel.

Screen Shot 2014-04-07 at 15.52.13

Nagyjából itt tartunk. Őszig nem fogjuk pontosan tudni, hogy melyik utat választja az Apple. Az is lehet, hogy az iPhone 6 nagyobb kijelzővel érkezik, kisebb kijelzős modellnek pedig megtartják az iPhone 5s-t, és az 5c-t. Az is lehet, hogy lesz 4 és mondjuk 4.7 hüvelykes kijelzővel ellátott iPhone 6.

Ennyit erről, őszintén szólva nem nagyon érdekel a dolog, majd meglátjuk. Jelenleg teljesen elégedett vagyok az iPhone 5s készülékemmel amit alig 6 hónapja használok. Ettől függetlenül el lehet mélázni, hogy milyen lesz a jövő iPhone-ja, de ősz még nagyon messze van, nem igazán érdemes túl sokat agyalni ezen. Ezt a postot is leginkább csak azért írtam meg, mert érdekes lesz visszaolvasni szeptemberben amikor már megtudtuk a frankót. 🙂

PS: a képek csak illusztrációk, egy 5.5 hüvelykes iPhone-ra nem fogadnék nagy összegekben.