Interstellar – Csillagok között

A Gravity óta kicsit félek ha egy űrben játszódó filmről ódákat zengenek, de szerencsére az Interstellar után nem kellett csalódjak, tényleg brutálisan jó film lett.

A filmet Christopher Nolan rendezte, aki már letett egy Inceptiont az asztalra ami nekem ugyancsak nagyon tetszett, ezért nagyon vártam a legújabb alkotását, az Interstellart. A főszereplő Matthew McConaughey, aki nem tartozik a kedvenc színészeim köze, de a Mud óta látszik, hogy nem kell tőle félni, kinőtt már a macsó bájgúnár kliséből. A Csillagok köztben, is hihetetlenül jó alakítást nyújt, olyannyira jót, hogy nem a színészt láttam a film alatt, hanem az apát aki otthon hagyja a lányát, hogy elmenjen egy másik galaxisba új otthont találni az emberiségnek.

Direkt nem olvastam kritikákat a film megnézése előtt, de annyit azért óhatatlanul is megtudtam, hogy Nolan végre egyeztetett tudósokkal, hogy a lehető leginkább tudományos alapokra helyezze a történetet, és a vizuális megjelenést is. VÉGRE!!! De tényleg. A hideg futkározott a hátamon az űrben játszódó jelenetek közben. Annyira de annyira jó volt, hogy nem csattogott meg sziszegett a Ranger űrhajó dokkolás közben, konkrétan érezni lehetett a végtelen világűrt, pont azért mert nem voltak kamu hangok. Ahogyan nem voltak kamu csillagos hátterek sem, se tejút, hiszen a föld fénye simán elnyomja azokat. Egyszerűen olyan volt mintha kimentek volna az űrbe, és egy kamerával felvették volna a dokkolást. És ez még csak az első űrben játszódó jelenet volt, de már itt látszott, hogy Nolan nem szarral gurigázik.

De kicsit előreszaladtam. A film első egy órájában, a pusztuló földön játszódnak az események, de ez a rész sem unalmas. Nolan nem használt greenboxot, meg CG effekteket, ennek megfelelően iszonyatosan valóságosak lettek a földi felvételek, szinte éreztem a port a fogaim közt, és nagyon is reálisnak illetve közelinek tűnt a filmben látható szomorú jövő.

A film második fele majdnem tökéletes, de a tökéletes csak akkor lehetne, ha tényleg keresztülmennek egy féreglyukon, tényleg elmennek egy fekete lyukhoz, és dokumentumfilmet készítenek. A fekete lyukhoz használt CG szoftver egyébként annyira tökéletes lett, hogy azóta asztrofizikusok használják modellezésre.

Most pedig muszáj kiraknom egy SPOILER feliratot, mert nem nagyon lehet enélkül kitárgyalni a filmet. Tehát ha még nem láttad a filmet, akkor most foglalj jegyet, menj el, nézd meg, aztán olvasd el a többit. Bízzatok bennem, 99 százalék, hogy tetszeni fog a film!

o-INTERSTELLAR-TRAILER-facebook

SPOILER!

Ha bele akarnék kötni a filmbe, akkor nem sok mindenbe tudnék. Talán annyi, hogy túl hosszú lett, illetve eleve kicsit necces, hogy űbertudományos alapokat akartak, mégis az egész film egy paradoxonra épül. Ugyebár saját magának küld morzejelekkel infókat, hogy eljusson egy másik galaxisba, de ehhez először oda kellene jutnia. Én mondjuk simán legyintek erre, hiszen annyira össze vissza csavarodott ebben a filmben a tér-idő, és annyi dimenziót megjártunk, hogy ez az apróság megmagyarázható annyival is, hogy egyszerűen az agyunk kevés ahhoz, hogy ezt felfogja, vagy egyszerűen ráfoghatjuk a párhuzamos valóságok létezésére.

Azt nem mondom, hogy unalmas lett volna a film, de mindenképp túl hosszú volt. A NASA rész össze lett csapva, cserébe teljesen felesleges volt fél órán keresztül a Matt Damon féle harc, meg kergetőzés. Oké értem én, hogy az emberi természetnek ezt az oldalát is be kellett mutatni, de én inkább másra szántam volna az időt. Például arra, hogy érezhető legyen az űr nagysága és a távolságok. Kijönnek a féreglyukból, aztán hiphop már ott is vannak a bolygón, aztán máris egy másik bolygón, aztán megint pillanatok alatt a fekete lyuknál. Pedig ami legjobban megfogott a filmben, az az idő múlása volt. Amikor az első bolygón leszálltak, szinte számoltam a másodperceket, és idegeskedtem, hogy gyerünk már srácok, kihal a földön mindenki. Ezzel szemben a földről küldött videóüzenetek ellenére sem igazán volt érezhető, hogy magával az utazással mennyi időt töltenek el. De lehet, hogy ez csak engem zavart.

Ami még számomra kicsit necces volt, az a fekete lyuk. Nem a vizuális megjelenéssel volt bajom, mert az elképesztő jól meg lett csinálva, de tudtommal, egy fekete lyuknak annyira nagy a gravitációs ereje, hogy gyakorlatilag mindent széttép, még jóval azelőtt, hogy elérnénk az eseményhorizontot. Bár az is igaz, hogy vajmi keveset tudunk a fekete lyukakról, tehát igazából bármi megtörténhet, de ennek ellenére kicsi esélyét látom, hogy valaki bekerül egy fekete lyukba, majd onnan sértetlenül ki is jön, aztán még meg is is találják.

Az biztos, hogy ezt a filmet még egyszer, vagy többször is meg fogom nézni. Elsőre egyszerűen lehetetlen mindent felfogni, átgondolni a tér-idő rejtelmeit, vagy elképzelni a szeretetet mint ötödik dimenzió, de az biztos, hogy szeretném újra átélni a féreglyukon történő áthaladást, mert az maga a húbazdmeg kategória volt, akárcsak a fekete lyukba zuhanást is szívesen megnézném még egy párszor.

Az biztos, hogy az év sci-fijét láthattuk, és talán azt is nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy ebben a témában nagy valószínűséggel jó ideig nem láthatunk majd ehhez hasonó kiemelkedő alkotást.
9/10