Hyundai Kona – Tesla Model S hatótáv verseny

A Kona az egyik legnagyobb hatótávval rendelkező elektromos autó. Vajon felveszi a versenyt a legolcsóbb Teslával?

Én is és persze sokan mások is kíváncsiak, hogy valós körülmények közt, autópályán 0 fok körül mire képes a Kona, gondoltam nem árt ha emellett egy kis versenyt is rendezünk, hogy izgalmasabb legyen a dolog. A Hyundai 446 kilométeres hatótávval hirdeti a Konát, a Tesla 75 pedig 400 kilométert tud a gyártó szerint. Előbbi az EU mérés szerint, utóbbi az USA szabvány szerinti érték. Adta magát az ötlet: fogjunk egy alap Tesla Model S-t és versenyeztessük meg a Konával. A Teslában kicsit nagyobb az aksi, de jóval nehezebb is, mint a Kona, viszont jóval kisebb a légellenállása, szóval izgalmas menetnek ígérkezett a túra. A Teslát Attila biztosította, Marci a kamerákkal segített, Andi pedig a bíró szerepét töltötte be, a csapat ezzel a felállással indult el Sormásra. Attila és én is nyerni akartunk! Íme:

Ezek a videók, a Patreon támogatóim nélkül nem jöhetnének létre:

Kapu.hu, Tiszta energiák, SmartnapelemEbikeshop.huRackhost.hu, Holló Gábor, Andrássy Miklós, Plavecz Péter, Ambrus Dani, Kasler Attila, Dobi Csaba, Lepsényi Gábor, Kabay Dávid, Meetupvideo, Attila, Ráth István, Kele Gábor, NEXTFOTO Studió, Rácz Gábor, Vajda Márk, Nagy Balázs, Kisvarga Richárd, Láda-Hartyányi András, Polgár Andor, Meskó Bálint, Alfa Amore, Bak László, Franko Viktor, TöltőPont.eu, Nagy Roland, Faragó Attila, Stefan Hornak, Szép Gábor, Kovács Patrik, Tóth AndrásStreamTrek, Kolbert István, Hadi László, Vitatom.hu, Bencze István, Kele Máté, Kósa János, Veres Lajos, Kanczler Csaba, SomazedMarkert László,  Polonkai Norbert, Misota Richárd, Péter Tamás, Hafra Dániel, Lagolit, Ady Krisztián, Springer Botond mesterfodrász, Szirbik Albert, dr. Koscsó Krisztián, Fehérvári Attila, Sándor Bence, Kránitz Lajos András, Dobi Csaba, István Fidric, Hájas Tamás, Légrádi Zoltán, Orosz Bálint, Csík Nándor, Balázs Géza, Zsolt Kocsmarszky, Péter Örkényi, Attila Mészáros, Kiss Tibor, webeditor.huKreatura Média, Kövér István, Szakonyi Gábor, Tóth Gergő, Gergő Imreh Baksai, Tőzsér Martin, Kőhalmi Péter, Bencze István, Kövér István, Makó Krisztián, Kenesei Tamás, Glacz Bernát, Csobádi Béla, Pergel Dániel, Valuch Máté, Horváth Géza, Németh Roland, Robotka Attila, BurzaChrissHun, Kancsal Tamás, Nagy Norbert, Peter Botyanszki, Zoltán Vörös, Tamás Miklós, Vajda Márk, Miszlik Ádám, Vágujhelyi Gergely