Fika

Vicces amikor emberek mindenfele tapasztalat vagy ismertség nélkül fikáznak engem vagy épp a boltomat. Most épp az a probléma, hogy pár Indexes cikk végen szerepelt az XMS linkje, mert a mi gépünkön csinálták a chartokat a cikkhez. Persze humorérzék az 0, mert nem nehéz észrevenni a Vista tesztekben az iróniát, miszerint egy Mac volt szükség a chartok elkészítéséhez. Beszéljükmac topicban mindenki jókat mosolygott ezen, de úgy látszik nem mindenkinek esik le a tantusz.

Magyarósi Csabát is rendszeresen fikázzák ezek a kedves blog írók, pedig pont ő az egyik ember, akinek nagyon sokat köszönhet az itthoni Maces társadalom, rengeteg ember váltott Macre az indexen megjelent pozitív cikkek hatására, és használják azóta is boldogan az új gépüket. Említhetném még Dombit, és Ben-t akik a nonprofit beszeljukmac.com-ot üzemeltetik, ami a legnagyobb hazai Maces közösség, vagy akár Angelday, CDColt, Gaba, akik mind mind azon fáradoznak, hogy minél többen megismerjék az Apple termékeket. Talán magamat is ide sorolhatom, mert az évi több ezer elégedett vásárló többet számít mint a pár fikagép, akik mindig is voltak, lesznek, és úgyse lehet tenni ellenük semmit, ugyanis ezt élvezik, ebben lelik örömüket. Persze biztosan azt hiszik, hogy ez nekem mennyire rossz, de ez nem így van. Csak mosolygok egyet, és konstatálom, hogy az ismertségnek vannak árnyoldalai is.

?me a két fikablog elérhetősége, belinkelem őket jól, legalább egyszer az életben pörögni fog a nézettség számlálójuk. És nem kérek semmit a reklámért cserébe. 🙂

http://litch.eu/blog/applekupec

http://www.worldshots.hu/2006-12/1132/

http://onlinemarketing.blog.hu/2006/12/22/kis_pocsok_seggfej_internethuszarok

http://www.worldshots.hu/2006-12/hitelessegrol/

  • shark: :))

    Hat ahogy elnezem nem jutottunk sokra, mindenki ragaszkodik a sajat igazahoz, az meg nem derul ki, hogy a nem kommentelo olvasok hogyan latjak a dolgot.

    Reszemrol tovabbra is tartom amit leirtam eddig, ha valaki sertve erzi magat, az igy jart, bar a kis pocsozes utan ott volt a smajli 🙂

    Tanulsag: egyszerubb figyelmen kivul hagyni mas blogokon a fikazo postokat, egyreszt ugyse olvassak sokan, masreszt meg mint kiderul nevvel fogjam be a szamat, mert csak en leszek a csunya bacsi.

    Asszem talan Litch volt az egyetlen aki a korbelinkeles utan sem volt kepes normalis hangnemben vitatkozni, a tobbiekkel talan sikerult kicsit kozeliteni az allaspontokat egymashoz.

    Ha valakinek legkozelebb problemaja akad barmi XMS-el kapcsolatos tesztel, hirdetessel, barmivel, akkor nyugodtan keressen meg mailben, telefonon vagy szemelyesen, nem nagyon vannak informaciok amiket ne oszthatnek meg az erdeklodovel, kiveve ha valami mas ceget erinto uzleti titokrol van szo.

  • BTW megneztem a google statunkat, es eves szinten 1.34 % kattintas jott az Indexrol blogomra, illetve az XMS-re.

    Remelem ezek utan senki nem gondolja, hogy 1.34 szazalekert cserebe barki is eladja a lelket.

  • shaark

    Handras, dehogynem 😉 😀

  • Kev

    Csak annyit, hogy litch-el már sok évvel ezelőtt találkoztam a neten és ő már akkor is ő volt a legundorítóbb szánalmas féreg akit életemben láttam… furcsa, hogy évekkel később hirtelen több általam olvasott blog hozzászólásai közt is megjelent, természetesen fikázza a bloggereket. Nem tudom, hogy egyszerűen nem vesz róla tudomást, hogy ő a legszánalmasabb hülye mind között, vagy tényleg elhiszi, hogy ő mekkora király, mindenki más pedig hülye. Komolyan, egyszer nézne magára az ilyen, aztán fikázhatná magát egy életen keresztül inkább. Ez egy beteg “ember”. Üdv.

  • Kev

    A lényeg még annyi, hogy se András se senki ne vegye magára amit ez mond, ne sértődjön meg, ne is gondolkodjon a hülyeségin, vegye úgy mintha litch nem is létezne. Másokkal is ezt csinálja. Szegénynek valóban személyes gondja van, csak saját magával…

  • dustin hoffman

    tenyleg az a legnagyobb problematok, amikor sokan eheznek, es a multkor a csapolt sor is elfogyott a presszoban? andriska, csakbika, tobbiek, mars vissza az udvarrol a kiscsoportba csendes pihenore

  • Criss

    Aki ilyen hülye, érdemli meg h éhendögöljön erre csak ezt tudom modani.. Úgylátom, “savanyú a szőlő”..