“… és akkor Steve azt mondta: legyen iPhone.”

Két éve halt meg Steve Jobs. Többnek tűnik az eltelt idő, ellenőriznem is kellett, hogy tényleg csak 2 év telt-e el.

Pár napja már gondolkoztam, hogy mit is lehetne írni erre a szomorú évfordulóra, aztán találtam egy cikket a New York Times oldalán, ami el is döntötte a kérdést. Sok olyan kis apróság szerepel benne amit eddig sosem hallottunk, másrészt miután elolvastam a cikket, méginkább éreztem, hogy mennyire páratlan az amit Jobs összehozott. Ha végigolvassátok ti is ezt fogjátok érezni. Igaz nem én írtam, de ez lesz az eddig itt a blogon megjelent leghosszabb írás, és bár 8 oldal, ez is csak a felszínt kapargatja.

Arra gondoltam kerül amibe kerül, lefordíttatom az egész cikket, és a magyarra fordított írást teszem ki ide, hogy azok is el tudják olvasni akik nem beszélnek angolul. (Ezúton is köszönöm a Renátának, hogy az éjszakai segítségkérés ellenére is segített elintézni, hogy ilyen hamar elkészüljön a fordítás, és persze Rapala Miklós-nak is köszi az éjszakázást!)

A most következő történet az iPhone megszületéséről szól. Lefagyó széthekkelt demótelefonokkal, a több éves munka gyümölcséről, és persze az emberről aki végül nemcsak bemutatott egy készüléket ami megváltoztatta a világot, de emellé megcsinálta minden idők legnagyszerűbb termékbejelentését. Az egész mögött pedig: Steve Jobs és persze a kollégái akik ott voltak mögötte és vakon követték.

Screen Shot 2013-10-07 at 09.52.26

[1]

Campbell és San Francisco között található az egyik legszebb összekötőút, amely megközelítőleg 88 km hosszú. Az országút hosszabb szakaszon párhuzamosan fut a több sávos de meglehetősen kis forgalmú Junipero Serra autópályával, amely a Santa Cruz hegység keleti oldalán halad keresztül. Ez a Szilícium-völgy egy olyan része, ahol bárki láthat frissen meggazdagodott iparmágnásokat Ferrarijukkal száguldozni, ugyanakkor térerő alig-alig van errefelé. Andy Grignon számára éppen ezért volt ez a hely tökéletesen alkalmas arra, hogy gondolataiba merülhessen 2007. január 8-án.

Ez az útvonal nem számított Grignon szokásos munkába vezető útjának. Grignon akkoriban vezető mérnökként dolgozott az Apple-nél Cupertinóban, amely Campbell város szomszédja nyugatra. Reggeli útja során 11 kilométert vezetett, amelyet pontosan 15 perc alatt tett meg. De ez a nap akkor másképp alakult. Épp főnökéhez, Steve Jobshoz tartott, hogy tanúja legyen, amint történelmet ír a San Franciscói Macworld Expón. Az Apple-rajongók éveken át könyörögtek Jobsnak, hogy hozzon létre egy iPod-ba telepített mobiltelefont, hogy ne kelljen két készüléket tartaniuk maguknál egyszerre. Jobs arra készült, hogy eleget tesz a kérésüknek. Grignon és néhány munkatársa egy közeli hotelben töltötték az éjszakát, és másnap reggel 10-kor tanúi lettek – árgus szemek ezreinek társaságában – amint Jobs lehullajtja a leplet az első iPhone-ról.

De amint Grignon észak felé vette az irányt, nem izgatottságot érzett. Inkább félelem kerítette hatalmába. A legtöbb nagyközönség előtt tartott bemutató előre meg volt tervezve.
Jobs ragaszkodott az élő prezentációkhoz. Ez egyike volt azon okoknak, amiért annyira megnyerő volt. A történethez az is hozzátartozik, hogy jelentős hibákkal rendelkező készülékek nem voltak jellemzőek a cégre, mégis a Grignon-féle háttérmunkások számára, kevés stresszesebb munka létezett.

Grignon volt felelős az iPhone mobil antennájáért. Ez egy nagy munkakör. A mobiltelefonok számtalan dologra képesek, de alapvetően kétirányú adó-vevők.
Grignon azért felelt, hogy a telefon telefon legyen. Ha a készülék nem volt képes hívást fogadni, vagy nem sikerült összekapcsolódnia a Bluetooth headsettel, vagy Wi-Fi-vel, Grignonnak kellett orvosolnia a problémát, hisz ő volt az iPhone egyik legkorábbi szakértő mérnöke. Két és fél évet szánt életéből a projektnek, amely gyakran heti 7 napot jelentett.

Grignon tagja lett az iPhone tesztelő csapatának, majd később a San Franciscói Moscone Centerben történő iPhone bemutatón is közreműködött. Nem sok alkalommal láthatta Jobsot hiba nélkül levezényelni egy 90 perces műsort. Jobs 5 napot gyakorolt az eseményre, mégis az utolsó napon az iPhone még mindig véletlenszerűen szétkapcsolta a hívásokat, elvesztette az internet kapcsolatot, lefagyott, vagy szimplán kikapcsolt.

“Első gondolatom az volt, hogy nagyszerű dolog jelen lenni a próbákon – ez olyan akár egy elismerés.” – mondta Grignon. Csak néhányaknak adatott meg, hogy részt vegyenek az eseményen. “De hamar kényelmetlenné vált a helyzet. Nagyon kevés alkalommal láttam Jobsot ennyire beleélni magát valamibe. Sokszor csak a szemedbe nézett és hangosan és szigorúan annyit mondott, hogy “Ti ****átok a céget” vagy “Ha meghíúsul a tervünk, az miattatok fog történni.” Csak nagyon szerette volna, hogy működjenek a dolgok. Gondoskodott arról, hogy kicsinek érezd magad.” Grignon, mint mindenki más a tesztcsapatban tudta, hogy ha az említett hibák jelentkeznek a bemutatón is, Jobs nem magát fogja hibáztatni. “Több száz alkalommal teszteltük a prototípust, de valami hiba mindig jelentkezett.” – mondja Grignon. “Ez nem volt valami túl jó érzés.”

Az előkészületek szigorúan titkosak voltak. Csütörtökön kezdődtek és a következő hét végéig tartottak. Az Apple teljesen kisajátította a Moscone Centert: egy külön elektronikai labort hozott létre az iPhone tesztelésére. Emellett épült egy ún. zöldszoba is, amelyben egy kanapét helyeztek el Jobsnak. Az Apple 24 órás biztonsági őr szolgálatot rendelt az épület minden egyes ajtaja és szobája elé. Senki sem juthatott be az épületbe anélkül, hogy le ne ellenőrizték volna a rendszerben személyi igazolványuk adatait, és csak azokat engedték be, akik szerepeltek a Jobs által összeállított szűk listán. Az előadóterembe már többen is bejuthattak; Jobs itt tesztelte a készüléket. Jobs annyira megszállottja lett az ügynek, hogy minden egyes az Apple-el szerződésben álló személyről gondoskodott, hogy az épületben töltse a bemutató előtti éjszakát.

[2]

Grignon tisztában volt vele, hogy az iPhone bemutatása nem egy hétköznapi termékbemutató lesz, de azt senki sem gondolta volna, hogy mekkora durranás lesz végül. 7 év leforgása alatt az iPhone és iPad készülékek a Szilícium-völgy történelmének legfontosabb találmányaivá váltak. Reformot hoztak a lelassult mobiltelefon iparba. Talajt teremtettek egy új, óriási nyereséggel járó szoftveripar számára: ezek a mobil alkalmazások. 2008-as megjelenésük óta 10 milliárd dolláros bevételt generáltak, és megdöntötték a dollár milliárdokat termelő számítógépgyártó ipart is. Ha beleszámítjuk az iPad eladásokat a számítógépek és laptopok eladásaiba, akkor az Apple a legnagyobb számítógép gyártó cégnek számít a világon. Csak tavaly mintegy 200 millió iPhone-t és iPad-et adtak el, amely a világ éves autó eladásának a kétszerese.

A hatás nemcsak gazdasági volt, hanem kulturális is. Az Apple innovációja teljes mértékben újraértelmezte a gépek és emberek közti kapcsolat lényegét. Nem csupán arról van szó, hogy az ujjunkkal kezeljük a készüléket az egér helyett. Az okostelefonok agyunk kiterjesztésévé váltak. Gyakorlatilag megváltoztatták a módját, ahogy az emberek fogadják és feldolgozzák az információt. Csak gondoljunk a következő dolgokra: könyv, újság, telefon, rádió, magnó, kamera, fényképezőgép, iránytű, televízió, videó- és DVD-lejátszó, számítógép, mobiltelefon, számítógépes játék vagy iPod; az okostelefon mindet magában hordozza és elfér a zsebben.
Technológiája megváltoztatja, hogyan tanulunk az iskolában, miként kezeli az orvos a betegeit, hogyan utazunk stb. A szórakoztatóipar és média teljesen újra lett definiálva.

És mégis az Apple a mai napig ostrom alatt áll. Attól a pillanattól kezdve, hogy a Google megpróbálta uralma alá vonni a mobiltelefon ipart az Android 2007-es bemutatásával, nemcsak versenyre kelt az iPhone-nal, hanem sikeresen le is győzte. 2010-es elterjedése óta gigászi népszerűségre tett szert. A globális okostelefon-piac részesedéséből mintegy 80%-ot ural, míg az Apple-é a fennmaradó 20%. Hasonló a helyzet az iPad-ekkel: 2010-ben a táblagépek terén 90%-os aránnyal vezettek, azonban ma az Android-os készülékek 60%-át uralják a piacnak.

Az Apple rajongókat a leginkább az tartja sakkban, hogy sosem tudhatják, hogy a cég milyen irányvonalon halad tovább. Amikor 2011 októberében Jobs elhunyt, a legfőbb kérdés nem az volt, hogy vajon Tim Cook veszi-e majd át a céget, hanem az, hogy képes-e erre egyáltalán valaki. Amikor Jobs vezette az Apple-t, a cég maga volt az innováció, amely csak úgy ontotta magából a forradalmi termékeket 3-5 évenként. Jobs azt mondta életrajzírójának, Walter Isaacsonnak, hogy készülőben van egy a TV-vel kapcsolatos forradalmi újítás. De Cook irányítása alatt ebből semmi sem lett, és a bizonytalanság tapinthatóvá vált. Az Apple termékékek bejelentésekor általában az volt tapasztalható, hogy a cég tőzsdepiaci helyzete az egekig emelkedett. Amikor Cook bejelentette a legújabb okostelefonokat szeptemberben, név szerint az iPhone 5c-t és az iPhone 5s-t, az Apple részvényei 10%-al visszaestek. Egy évvel ezelőtt a cég részvényenkénti ára 702 dollár volt, amely az Apple-t a világ legértékesebb vállalatává tette. Mára ez a szám 25%-al csökkent.

Steve Jobshoz hasonlítani bárkit igazságtalan dolog. Míg két éven keresztül az Apple vezérigazgatói székében ült, Cook azt mondta, hogy Jobs elég nyilvánvaló módon tudtára adta, hogy nem szeretné, hogy úgy vezesse a céget, ahogyan azt Jobs akarná. Ha visszatekintünk, hogy miképp jött létre az iPhone, nyilvánvaló, hogy egy utánozhatatlan ember nem mindennapi erejének és munkatempójának köszönhető.

Nehéz nem túlzóan beszélni Jobs azon vakmerő lépéséről, amikor eldöntötte, hogy bemutatja az iPhone-t 2007 januárjában. Nemcsak, hogy újfajta telefonnal rukkolt elő, olyannal, amelyet az Apple sosem gyártott, hanem olyan prototípust mutatott be, amely alig-alig működött. Bár az iPhone-nak még 6 hónapot kellett várnia piacra kerüléséig, Jobs azt szerette volna, hogy az emberek azonnal be akarjanak szerezni egyet. Az igazság az, hogy az elintézendő feladatok listája óriási volt. Az iPhone imázsát még ki kellett építeni. Körülbelül 100 iPhone létezett akkoriban, más-más minőségben. Néhány készüléknél rés volt a képernyő és a ház széle között, más daraboknál karcolásnyomok voltak a képernyőn, és a telefon szoftvere is nagyon bug-os volt.

Az iPhone képes volt lejátszani egy zeneszám vagy videó bizonyos részletét, de nem volt képes teljes klipek lejátszására anélkül, hogy le ne fagyott volna. Akkor megfelelően működött, ha e-mailt küldtek vele, vagy a neten böngésztek. Ha azonban fordított sorrendben csinálták ezeket, volt, hogy nem működött. Hosszú órákon keresztül próbálták a hibákat elhárítani, mígnem a csapat megtalálta az “arany középutat”, miszerint a különböző parancsokat megadott sorrendben végeztették el a telefonnal, mígnem a telefon hibátlanul működött.

De még ha Jobs az arany középutat is választotta, százféle kritériumnak kellett megfelelni, hogy a készülék működjön. A bejelentés napján a szoftver, amely Grignon adó
-vevőjét működtette, még mindig bug-os volt. Bug-os volt az iPhone memóriáját működtető szoftver is. És senki sem tudta, hogy a Jobs által előírt extra elektronika, amelyet a telefonba terveztek beépíteni, vajon tovább ront-e a fennálló bizonytalan helyzeten.

[3]

Jobs azt akarta, hogy a bemutatópéldányok képernyője ki legyen vetítve projektorral a háta mögé, hogy mindenki jól láthassa. A kivetítőn mutatni egy kis készüléket a legtöbb cég számára annyit jelent, mint ráfókuszálni néhány kamerával, de Jobs nem így akarta. A közönség így látná a felnagyított ujját az iPhone képernyőjén, ami belepiszkítana az összképbe. Így arra kérte az Apple mérnököket, hogy videó kábeleket kössenek az iPhone-okra, amelyeket aztán rákötöttek a projektorra, így, például amikor Jobs megérintette a naptár jelet a készüléken, az ujja nem látszódott a kivetítőn, de a képernyő reagált a kiadott parancsra. Ezel a megoldással a demó bámulatba ejtette a közönséget. Azt az érzést keltette, mintha az emberek a saját kezükben tartanák a készüléket. De attól, hogy az alapok jól sikerültek, még számos problémát el kellett hárítani a gyárilag hibás készülékeken.

Az iPhone Wi-Fi-jét működtető szoftver annyira instabil volt, hogy Grignonnak és csapatának meg kellett “hosszabbítani” a telefon antennáját úgy, hogy rácsatlakoztatták a készüléket olyan kábelekre, amelyeket a pódium mögött helyezte el, így a vezeték nélküli kapcsolatnak nem kellett messzire mennie, hogy jelet találjon. Továbbá meg kellett előzni, hogy a közönség bármely tagja rácsatlakozzon a használt Wi-Fi frekvenciára. Így az állomás pontos adata rejtve maradt, azaz nem észlelték jelenlétét a közeli laptopok, amelyek Wi-Fi jelet kerestek – “5 000 kocka ült a közönség soraiban” – mondja Grignon. “Rájöttek volna, hogy miként lehet betörni a rendszerbe, hogy használhassák a befogott jelet.” A megoldás az volt, hogy úgy állították be az AirPort szoftvert, mintha az Japánban működne és nem az Egyesült Államokban. A japánok wi-fi-je olyan frekvenciát használ, amely nem engedélyezett az Államokban.

Mindent megtettek, hogy biztosítsák, hogy minden zökkenőmentesen történjen. Grignon és a csapata csupán egyetlen erős jelet tudtak biztosítani és imádkoztak, hogy sikerüljön. A projektbe bevonták az AT&T,-t, az iPhone vezeték nélküli jeleinek szolgáltatóját, felállítottak egy hordozható adótornyot, így biztosítva az erős jelet.
Aztán Jobs hozzájárulásával beprogramozták a telefonokat, hogy azok mindig 5-ös jelerősséget mutassanak, a valódi jelerősség mértékétől függetlenül. Tulajdonképpen az esély, hogy a néhány perces bemutató hívás alatt a rendszer összeomoljon alacsony volt, azonban az összeomlás valószínűsége a 90 perces előadás alatt mégis nagy volt. “Ha a rádió csődöt mond és újraindul, ahogy mi arra számíthattunk, nem akartuk, hogy a közönség erre rájöjjön.” – mondja Grignon. “Így úgy programoztuk, hogy mindig 5-ös jelerősséget mutasson.”

Azonban ezen intézkedések egyike sem orvosolta az iPhone legnagyobb problémáját: gyakran megtelt a memória, és újra kellett indítani a rendszert, ha egyszerre több dolgot csinált vele az ember. Jobs felkészült erre is: számos demó készüléket vitt magával a pódiumra. Ha a memória az egyiken alacsony volt, addig átváltott egy másikra, miközben újraindította az elsőt. De abból kiindulva, hogy Jobs hány demót tervezett, Grignon aggódott, hogy túl sok féle hibalehetőség merülhet fel a készülékekben.
Ha nem is történt katasztrófa a demóknál, valószínűleg megtörténhet a nagy fináléban, amikor is Jobs megmutatja az iPhone összes csúcsprogramját egy időben egy készüléken működni. Zenét játszott le, hívást fogadott, félrerakta, másik hívást fogadott, megkeresett és e-mailen elküldött egy képet a második hívónak, az első hívónak megkeresett valamit az interneten, aztán visszatért a zenéhez. “A srácokkal azon idegeskedtünk, hogy vajon sikerülni fog-e.” – mondta Grignon. “Csak 128 megabyte tárhely állt a memória rendelkezésére azokon a telefonokon, és akkoriban a még korai alkalmazások és programok sok tárhelyet foglaltak.

Jobs ritkán vállalt ilyen kényes helyzeteket. Mindenki tudta róla, hogy addig noszogatja az embereit, amíg azok a csillagokat is lehozzák neki az égről. De mindig volt b-terve, ha valami nem a tervei szerint sikerült.

De az iPhone volt az egyetlen klassz dolog, amin az Apple dolgozott. Az iPhone egy olyan mindent felemésztő projektje lett az Apple-nek, hogy emiatt most nem volt b-terv. “Vagy Apple TV vagy az iPhone” – mondta Grignon. “És ha felkereste volna a Macworld-ot az Apple TV-vel (egy új termék, ami összeköti az iTunes-t a tévével), a világ azt reagálta volna: “Ez meg mi?””

[4]

A gondolat, hogy karrierjének egyik legnagyobb pillanata lehet, hogy romba dől, sok fejfájást okozott Grignonnak. 2007-ig gyakorlatilag minden munkaidejét az Apple-nél, vagy annak valamelyik társvállalkozásánál töltötte. 1993-ban az Iowai Egyetemen Jeremy Wyld barátjával újraprogramozták a Newton MessagePad-et, hogy az vezeték nélkül is képes legyen kapcsolódni az internethez. Bár a Newton MessagePad nem vált be, sokan a mai napig az kézi számítógépek úttörőjeként tekintenek rá, és ennek az újraprogramozásnak köszönhetően Wyld és Grignon is munkát kapott az Apple-nél. Wyld a Newton csapatba került, Grignon pedig az Apple híres R. & D. laborjában dolgozott a videó konferencia technológiáját fejlesztve.

2000-ben Grignon eljutott a Pixo-hoz, ahhoz a céghez, amelyet egy korábbi Apple szoftverfejlesztő alapított. A Pixo telefonos operációs rendszerek létrehozásával foglalkozott. Amikor a Pixo szoftvere bekerült az első 2001-es iPod-ba, Grignon újra az Apple-nél találta magát.

Akkortájt, a Pixo-nál töltött időnek köszönhetően, másik két szakterületen is tapasztalatot szerzett a videókonferencia-fejlesztésen kívül: adatcseréhez használt vezeték nélküli szabványok (Wi-Fi és Bluetooth), illetve a kis kézi telefonok belsejében található szoftverek. Grignon egy teljesen más világban mozgott, mint bármely más szilícium-völgyi szoftverfejlesztő. Legtöbbjüknek ritkán kell azon gondolkozni, hogy vajon egy-egy program túl sok helyet foglal-e, vagy hogy túlterheli-e a chipet.

Az asztali számítógépek és laptopok hardvere erős, módosítható és olcsó; a memória, a merevlemezek, sőt még a processzorok is olcsón fejleszthetők, és ezek a gépek vagy kábellel műkődnek áramkörre csatlakoztatva, vagy akkuval. Grignon szakterületén, a beépített szoftver esetében a hardver rögzített, nem mozdítható. Olyan kód, amely túl nagy, nem fog működni. Mindeközben ki kellett fejleszteni egy olyan kis akkut, amely bár egy laptopnak csupán néhány percnyi működést biztosítana, elég energiát biztosítana egy okostelefonnak. Amikor az iPhone-t elkezdték tervezni 2004-ben, Grignonnak minden képessége megvolt, hogy hamar a projekt egyik fő fejlesztőjévé váljon.

2007-re Grignon érzelmileg teljesen kifáradt, 22 kilót hízott, a hangsúlyt a házasságára fektette. Az iPhone csapat hamar rájött, hogy egy telefont létrehozni egyáltalán nem olyan, mint számítógépeket vagy iPod-okat létrehozni. “Nagyon drámai volt.” – mondja Grignon. “Mindenki fejébe befúrta magát a gondolat, hogy ez lesz a következő nagy dobás, amelyet az Apple bemutat. Tehát a legjobb, amit tehetsz, hogy ezeket az egocentrikus szuperokos embereket szűk helyekre tereled, és így a kialakuló nyomás alatt, hatalmas dolgokat vihetnek véghez.”

Érdekes módon, Jobsnak rá kellett venni az Apple-t, hogy telefongyártásra adja a fejét. Egy telefon létrehozása már a 2001-es iPod indításakor beszédtéma lett. Jobs érvei nyilvánvalóak voltak: a felhasználók nem szeretnének 2-3 készüléket magukkal hordani, hogy egyszerre küldhessenek e-mailt, telefonálhassanak és zenét is hallgathassanak. De minden egyes alkalommal, amikor Jobs leült munkatársaival részletesen megvitatni a dolgot, az egész öngyilkos akciónak tűnt. A telefonok chipje és sávszélessége túl lassú volt ahhoz, hogy hatékonyan lehessen vele böngészni az interneten, zenét vagy videót lehessen letölteni. Az e-mail egy olyan dolog volt, amit jó lett volna a telefon funkciói közé beépíteni, de a Research in Motion BlackBerry-je hamar feltöltötte a piacot e téren.

Ezen felül Jobs nem akart a mobilszolgáltatókkal szerződni. Akkoriban a szolgáltatók igyekeztek uralni az együttműködést a telefongyártó cégekkel, és mivel ők irányították a hálózatot, mindent kényük-kedvük szerint csináltak. Jobs, a híres irányító nem tudta volna elképzelni, hogy egy ilyen cégekkel szerződjön. Az Apple fontolóra vette a Motorola megvásárlását 2003-ban, de a vezetők hamar rájöttek, hogy ez túl nagy költséggel járna. (A két cég egyébként néhány év múlva megpróbált szerződni egymással, de ez nem járt sikerrel.)

2004 őszére a szolgáltatókkal való együttműködés jobb feltételek mellett vált lehetővé. A Sprint eladásra bocsátotta a vezeték nélküli sávszélességét. Ez annyit jelentett, hogy a Sprint felvásárlása és az újbóli eladása egyet jelentett azzal, hogy az Apple a saját telefonjának szolgáltatója lesz, “mobil virtuális hálózat üzemeltető” néven. Az Apple-nek csupán meg kellett alkotnia a telefont, és nem kell többet foglalkoznia a szolgáltatókkal. Jobs számos kérdést latolgatott, hogy vajon az Apple képes lenne-e a saját szolgáltatójává válni. Az Apple végül a Cingular-ral (későbbi AT&T alvállalkozó) szerződött, de több mint egy évig tartott, míg végül 2006-ban megállapodtak azonban ez még mindig könnyű volt ahhoz képest, amin az Apple keresztülment, hogy létrehozza az iPhone-t.

[5]

Számos vezető és mérnök az iPod-ból fakadó sikerükből kiindulva azt feltételezte, hogy egy telefont létrehozni olyan, mintha egy kis Macintosh-t építenének. Ezért az Apple nem 1, hanem 3 különböző korai iPhone verziót készített el 2005-ben és 2006-ban. Minden egyes prototípus saját hardverrel, szoftverrel rendelkezett. A fejlesztőcsapat néhány tagja annyira kiégett a projekt végére, hogy kiléptek a cégtől röviddel az után, hogy az első telefon megjelent a boltokban. “Olyan volt, mint az első holdra szállás.” – mondta Tony Fadell, a projekt vezetője (aki 2010-ben létrehozta saját, Nest nevű cégét). “Tisztában vagyok az ismeretlen eredetű problémák egy részével, amelyek egy projekt során felléphetnek, de annyi új dolog volt itt, hogy az egyszerűen megdöbbentő.”

Jobs azt akarta, hogy az iPhone az OS X operációs rendszerrel működjön; ez az a szoftver, amelyet minden Mac használ. De soha senki sem próbált egy ilyen óriási programot, mint az OS X egy telefonchipbe telepíteni. A szoftvert a szokásos méretének tizedére kellett csökkenteni. Kódsorok millióit kellett kivenni vagy újraírni, növelni kellett a processzor sebességét és az akku állóképességét.

Soha senki nem próbálkozott azzal, hogy egy több ujjat is érzékelő érintőképernyőt egy telefonba helyezzen el. A kapacitív érintési technológia során egy érintés az ujj vagy egy konduktív eszköz által áramkört hoz létre. A kapacitív érintésérzékelés során 2-3 ujjat használunk, és mindegyiket külön ismeri fel a képernyő, de ez a módszer nagyon összetett. Az ez irányú kutatások az 1980-as évek közepén kezdődtek. Azonban köztudott volt, hogy az iPhone érintőképernyőjének megalkotása és sorozatgyártása pénzügyileg és szakmailag is kihívás. A következő lépés az volt, hogy ezt a technológiát bele kellett rakni egy üvegdarabkába, amelyet elég okosnak kellett tervezni, hogy képes legyen megjeleníteni a virtuális billentyűzetet, amelyben automata helyesírás-ellenőrzés is van.
Továbbá elég kifinomultnak kellett lennie ahhoz, hogy könnyedén lehessen módosítani a megjelenített képeket vagy weboldalakat. Ezeket szem előtt tartva az Apple-nek hatalmas összegébe került mindössze egy működő prototípus létrehozása. Csupán néhány cégnek volt tapasztalata multifunkciós érintőképernyő gyártásában. A szórakoztatóelektronika érintőképernyői általában nyomásérzékelővel vannak ellátva, olyannal, amelyek az ujjhegy gyenge lenyomásával működnek. (A PalmPilot és utódai (pl. Palm Treo) népszerű példái ennek a technológiának.) Még ha a multifunkciós érintőképernyővel ellátott iPhone képernyőt könnyű is volt elkészíteni, egyáltalán nem volt egyértelmű az Apple vezetői csapatának, hogy a lehetőségek amit a telefon lehetővé tett (pl. virtuális billentyűzet, zoomolás) vajon olyan extrák voltak-e, amelyekre a felhasználók vágytak.

2003-ban egy maréknyi Apple mérnök kitalálta, hogy miként lehet egy multifunkciós érintőképernyőt egy táblagépbe beletenni. “Steve egy olyan készüléket akart, amellyel az e-mailjeit olvashatta, miközben a WC-n ül.” – mondja Joshua Strickon, a projekt egyik korai fejlesztője. “De lehetetlen volt olyan készüléket megalkotni, amelynek elég erős az akkuja ahhoz, hogy ki lehessen vinni a házból, és nincs olyan kapacitású chip, amivel jól működne a dolog. Csomó időt töltöttünk azzal, hogy kitaláljuk, hogyan tovább.” Mielőtt az Apple csapatához csatlakozott 2003-ban, Strickon addigra kifejlesztett egy multifunkciós érintőképernyős készüléket egyetemi szakdolgozata keretében. De mivel nem volt egyetértés az Apple-nél, hogy mit kezdjenek a prototípusokkal, Strickon 2004-ben otthagyta a céget mivel látta, hogy nem terem babér a technológiájának.

Tim Bucher volt a leglelkesebb támogatója a multitouch érintőképernyőnek. Véleménye szerint a probléma az volt, hogy a prototípusok OS X szoftvert használták, amelyet gyárilag úgy terveztek, hogy egérrel irányítsák, nem ujjal. “25-30 centiméteres képernyőket használtunk Mac-szerű dolgokkal, és aztán megalkotjuk ezeket a demókat, amelyek más technológián alapulnak. Az egyik demó egy billentyűzet alkalmazás volt, amely a képernyő aljáról ugrik fel, úgy, mint ahogy az két évvel korábban történt az iPhone esetében. De az nem volt valami jó..”

Steve Jobs 2005 közepén kezdte az ötletet támogatni, hogy létre kéne hozni egy új érintőképernyő technológiát, amely a központi része lenne egy újfajta telefonnak. Mindaddig kevesen gondoltak erre korábban. “Azt mondta: ‘Tony, gyere ide. Itt van valami, amin most dolgozunk. Mit gondolsz? Gondolod, hogy tudunk ebből telefont csinálni?'” Fadell azt mondta utalva a demóra, amivel Jobs játszott hogy “Hatalmas volt, megtöltötte a szobát. Volt ott egy projektor, amely a plafonra nézett, és kivetítette a Mac képernyőt a pár négyzetméteres térre. Aztán meg tudtad érinteni a Mac képernyőt és mozgatni a dolgokat rajta, tudtál rá rajzolni.” Fadell tudott az érintőképernyő prototípusáról, de nem ismerte a részleteket, mivel Mac termék volt és ő az iPod részleget vezette. “Így leültünk és komolyan megvitattuk a témát, hogy hogyan tovább.”

[6]

Fadellnek erős kételyei voltak, hogy egyáltalán lehetséges-e egy ilyen hatalmas prototípust lekicsinyíteni és legyártani. Fadell 2001-ben lépett be a cégbe az iPod csapat fejlesztőjeként, és nem azért jutott ilyen messzire, mert nem képes megbirkózni komoly technológiai problémákkal. 2005-re, 36 évesen, amikor az iPod eladások az egekbe szöktek, Fadell lett a cég egyik legfontosabb embere.

“Megértettem, hogy hogyan lehet csinálni.” – mondta Fadell. “De egy dolog gondolni rá, és egy másik fogni egy szobányi speciális, egyedi felszerelést és legyártani egymillió telefon méretű darabot ebből költséghatékony és megbízható módon.” Az elintéznivalók listája nagyon hosszú volt. “El kellett menned az LCD gyártókhoz, akik tudták, hogy miként lehetséges ilyesfajta technológiát üvegbe ágyazni: időbe telt, mire sikerült időpontot kérned tőlük, aztán elő kellett állnod valamiféle kompenzációval és kalibráló algoritmussal, hogy megelőzd, nehogy a pixelek zajt generáljanak az érintőképernyőn. Egy hosszas folyamat volt az érintőképernyő megtervezése.” 2-3 módon próbálkoztunk az érintőképernyővel, mígnem sikerült legyártanunk egy olyan, ami működött.

Lekicsinyíteni az OS X rendszert és kifejleszteni egy multifunkciós érintőképernyőt innovatív és nehéz, de mindez olyan dolog, amelyre az Apple képessé vált az évek során. Senki sem volt jobban felszerelve, hogy újragondolhassa az OS X rendszer dizájnját. Az Apple ismert LCD gyártókat, mert korábban már dolgozott velük, hogy létrehozza laptopjait és az iPod-ot. A mobiltelefonok fizikája azonban egy teljesen új kihívást jelentett, és csupán az iPhone 2006-os tervezésekor derült ki, hogy milyen keveset is tudnak róla. Az Apple tesztszobákat nevezett ki és szerelt fel, hogy teszteljék az iPhone adóvevőjét. Emberi fejeket mintáztak meg nyúlós anyaggal a koponyán belül, hogy azok a valódi emberi agy sűrűségét utánozzák, így fel lehetett mérni a felhasználót érő sugárzás mértékét, amely a telefonhasználattal jár. Egy nevén nem nevezett vezető szerint 150 millió dollárba került az Apple-nek az első iPhone kifejlesztése.

Jobs a projekt kezdetétől fogva remélte, hogy képes lesz kifejleszteni egy érintőképernyős iPhone-t, amely OS X-el fut. De 2005-ben nem tudta elképzelni, hogy ennek megvalósítása mennyi időt vesz igénybe. Így az Apple első iPhone-ja nagyon hasonlított arra a vicces dián ábrázolt készülékre, amelyet Jobs a valódi iPhone debütálásakor mutatott be. Ezen a dián egy elavult telefontárcsával működő iPod látható. A prototípus valóban egy olyan iPod volt, amely egyben mobiltelefon is volt, és az iPod gombjaival lehetett tárcsázni. “Ez egy könnyű útja volt a marketingnek, de mégsem volt olyan jó, mint a manapság elérhető készülékeink. – mondta Grignon.

A 2006-os második iPhone prototípus sokkal közelebb állt ahhoz a készülékhez, amit Jobs végül bemutatott. Érintőképernyővel rendelkezett, és OS X-el működött, de teljes egészében alumíniumból készült. Jobs és Jonathan Ive, az Apple vezető tervezője rendkívül büszke volt rá. De mivel egyikük sem volt a rádióhullámok fizikájának szakértője, nem jöttek rá, hogy egy gyönyörű téglát hoztak létre. A rádióhullámok nem képesen megfelelően áthatolni a fémen. “Nekem és Rubén Caballerónak, Apple egyik szakértőjének, fel kellett menni a az irodába, hogy elmagyarázzuk Steve-nek és Ive-nek, hogy nem lehet rádióhullámokat átvinni fémen.” – mondta Phil Kearney, egy az Apple-t 2008-ban otthagyó mérnök. “És nem volt nekik egyszerű elmagyarázni. A legtöbb tervező művész az utolsó tudományos órán nyolcadikos korában vett részt. De nagy hatalommal rendelkeznek az Apple-nél. Így megkérdezték: “miért nem hozunk létre egy kis rést a készüléken, hogy a rádióhullámok képesen legyenek szabadon áramlani?” És ekkor el kell magyaráznod nekik, hogy miért nem.”

Jon Rubinstein, az Apple akkori egyik legfőbb hardver szakértője azt mondja, hogy hosszas megbeszélések folytak, hogy mekkora is legyen a telefon. “Én azt akartam, hogy két különböző méretben gyártsuk, így kapnánk egy normál iPhone-t és egy iPod méretű mini iPhone-t. Azt gondoltam, hogy az egyik lehetne okostelefon, a másik pedig egy egyszerűbb készülék. De nem volt túl népszerű a mini iPhone ötlete, másfelől ahhoz, hogy megfelelő feltételek mellett tudd kifejleszteni az egyiket, le kellett mondanod a másik tervről.”

[7]

Az iPhone projekt annyira összetett volt, hogy néha az egész cég létét veszélyeztette. Sok vezető mérnököt bevontak a projektbe, így lassítva más munkákat. Ha az iPhone projekt nem indult volna el, az Apple nem tudott volna más új termékkel előállni hosszú ideig. És ami még rosszabb, a cég vezető mérnökei a bukás hatására biztosan otthagyták volna az Apple-t.

Minden technikai kihívással együtt Jobs titoktartása mániája kihatott mindenre: a heti 80 órát dolgozó munkásokra, a néhány száz mérnökre, tervezőre, akiknek mind meg volt tiltva, hogy bárkinek említést tegyenek az iPhone-ról. Ha az Apple rájött, hogy meséltél róla egy barátnak a bárban, vagy akár a feleségednek, kirúghattak. Néhány esetben még mielőtt meg lettél volna hívva a projektbe, titoktartási megállapodást írattak veled alá. Aztán amint Jobs részletesen elmondott mindent a projektről, alá kellett írnod egy másik dokumentumot is, amelyben megerősítetted, hogy valóban aláírtad a titoktartási megállapodást, és hogy nem beszélsz róla senkinek. Egy táblát helyeztünk a rózsaszín szoba (az iPhone épület) bejárati ajtaja felé, amelyen a “Fight Club” felirat állt, mivel a filmben az a szabály, hogy nem beszélsz róluk.” Scott Forstall, az Apple iOS szoftverének tavaly októberig alelnöki tisztségét betöltő embere tanúskodott 2012-ben az Apple-Samsung tárgyaláson. “Steve nem akart alkalmazni senkit az Apple-ön kívüliekből, hogy a felhasználói felületen dolgozzon, de nekem azt mondta, hogy én bárkit felvehetek.” – mondta Forstall. “Ezért behívtam néhány Apple dolgozót az irodámba, leültettem őket és azt mondtam nekik: “A jelenlegi pozíciódban egy szupersztár vagy. Van azonban egy másik pozíció, amelyet betölthetnél. Nem mondhatom el, hogy mi az. Annyit mondhatok, hogy le kell mondanod minden szabadidődről, és hogy keményebben kell majd dolgoznod, mint valaha bármikor.”

A Marvell, amely az első Wi-Fi chip és CSR létrehozásáért felelős, és a Bluetooth chipet adta az iPhone-hoz, nem gondolta volna, hogy azt egy újfajta telefonba építik be majd. Az hitték, hogy azt majd egy új iPod-ban használják. “Gyakorlatilag hamis vázlatokat és terveket kaptunk.”, mondja egy fejlesztő. Grignon szerint az Apple odáig elment, hogy dolgozóit más cég dolgozóinak adta ki utaztatásuk során, pl. a Cingular dolgozóinak. “Az egész dolog arról szólt, hogy el kellett kerülni, hogy a recepciós vagy akárki más észrevegye az ingről lelógó Apple jelvényt, amelyen az alkalmazott neve is szerepel.

Az egyik legnyilvánvalóbb megnyilvánulása Jobs mániájának az volt, amikor lezáratott bizonyos területeket a komplexumban, olyan termeket, tesztszobákat, ahol normális esetben az Apple más projektjein dolgozó emberek működtek. “Steve szerette ezt a dolgot.” – mondja Grignon. “Szerette felosztani a terepet. De ez egy nagy sz*** volt, hogy a munkások nem jutottak el munkaterületükre. Mindenki tudta, hogy minek köszönhető mindez, és látni az ellehetetlenített dolgozókat üveggel elválasztva a többiektől nem volt túl pozitív dolog.”

Még a projekt munkatársai sem beszélhettek egymással a munka során. A mérnökök, akik az elektronikai részlegen dolgoztak nem érintkezhettek a szoftveresekkel.
Amikor a mérnököknek szoftverre volt szükségük a tesztekhez, proxy kódot kaptak, nem egy valódi kódot. A szoftver részlegen dolgozók pedig szimulátort használtak, hogy teszteljék a hardver tulajdonságait.

Jobs belső körének embereiből senkinek sem lehetett Jonathan Ive szárnyába menni a második épület első emeletén. A biztonsági intézkedések Ive prototípusai körül annyira alaposak volt, hogy néhányan arról számoltak be, hogy a jelvényleolvasó azonnal hívja a biztonsági őröket, hogyha valaki megpróbál belépni a területre engedély nélkül
“Fura volt, mert nehéz volt a területet elkerülnöd. A lobbitól rögtön jobbra helyezkedett el, egy nagy fémajtó mögött. Időnként láttad az ajtót kinyílni, és ekkor megpróbáltál benézni, de soha többet nem próbálkoztál vele.”, mondja egy mérnök. Forstall később vallomása során mesélt arról, hogy egyes helyekre négyfázisú azonosító rendszeren keresztül lehetett csak bejutni..

[8]

Hogy teljesíteni lehessen a Jobs által kitűzött határidőket, a nyomás időnként akkora volt, hogy a hétköznapi beszélgetés is hamar veszekedésbe torkollott. A kimerült mérnökök felhagytak a munkával, majd később visszatértek miután aludtak egy keveset. Forstall csoportvezetője, Kim Vorrath egyszer annyira durván csapta be irodájának ajtaját, hogy az nem nyílt ki újra, és Vorrath beragadt. Órákba telt, míg kiszabadították. “Mi mind ott álltunk és néztük az eseményeket.” – mondja Grignon. “Részben vicces volt, de ugyanakkor ez egy olyan pillanat volt, amikor belegondoltál, hogy milyen rohadt nagy a hajtás egy ilyen projekt esetén.”

Amikor Jobs 2007. január 9-én az iPhone-ról kezdett beszélni, azt mondta, hogy “Ez az a nap, amit idestova két és fél éve vártam.” Aztán számtalan történettel szórakoztatta a közönséget, amelyek arról szóltak, hogy a felhasználók miért utálják a telefonokat. Akkor egyszer és mindenkorra megoldotta minden telefon felhasználó problémáját.

Ahogy Grignon és más Apple-dolgozók idegesen ültek a közönség soraiban, Jobs az egyik iPhone-on zenét és egy klipet játszott le, miközben bemutatta a telefon gyönyörű képernyőjét. Hívást is indított, hogy bemutassa a telefon újragondolt telefonkönyv-rendszerét és hangpostáját. SMS-t és e-mailt küldött, demonstrálva, hogy mennyire könnyű írni a virtuális billentyűvel. Egy csomó fotót bemutatott, lejjebb görgette őket, megmutatva, hogy két ujjal milyen könnyen lehet nagyítani a képeket. Felment a The New York Times és az Amazon weboldalára, hogy bemutassa, hogy az iPhone internetböngészője van olyan jó, mint bármely asztali számítógépé. Rátalált egy közeli Starbucks kávézóra a Google Maps segítségével, és felhívta a kávézót a pódium mögül, hogy demonstrálja, hogy lehetetlen elveszni egy iPhone-nal a zsebünkben.

A végére Grignon nem csak megkönnyebbült, le is részegedett. Vett egy üveg Scotch-t, hogy legyűrje izgatottságát. “Szóval ott ültünk talán az ötödik sorban, mérnökök, menedzserek, mindannyiunk, whiskyt vedelve. Öten-hatan lehettünk, és minden egyes bemutatórész után az ember, aki az adott részért volt felelős, húzott egyet az üvegből. Mire a fináléhoz értünk, kiürítettük az üveget. Ez volt a legjobb bemutató, amit valaha láttunk. És a nap hátralevő részét ivással töltöttük a városban. Mocsok egy dolog volt, de nagyszerű is egyben.”

Forrás: The New York Times

  • TomFace

    Wall of text 😀
    R.I.P Jobs

  • Myki

    Egy hiba:

    “A globális okostelefon-piac részvényeinek mintegy 80%-át uralja, míg az Apple-é a fennmaradó 20%.”

    Eredetileg:
    “Its share of the global smartphone market is approaching 80 percent, while Apple’s has fallen below 20 percent.”

    A share itt részesedést jelent, nem részvényt.

    Egyébként köszönjük a fordítást.

  • Al

    A Szilikon-völgy inkább Szilícium-völgy.

  • toerpe

    A “Flight Club” is remek sziporka.

  • Nagyszerű, remek! Tökjó hogy lefordítottátok így az angolul nem (jól) értők is elolvashatják.
    Aki nem dolgozik hasonló területen ahol kismillió részfeladat rak össze egy óriási projektet, elképzelni sem tudja mennyi problémát kell megoldani hogy a végén működjön a dolog.

    Egy megjegyzés: Szilícium völgy! 🙂 A szilikon völgy a plasztikázott női keblek között található 😛

  • Mar javitottam, csak gondolom meg nem frissitettel ra.

  • Ja, mostmár látom 🙂 RSS-en szoktam olvasni a blogbejegyzéseket ott meg nem követi le a frissítést.

  • Zoley

    A Szilikonvölgyezés még mindig gyakori, pedig helytelen. a Si elem angolul Silicon, de magyarul már Szilícium. Nem szilikon. az más.

  • thommen

    Köszönjük a cikket!

  • Orphanusz

    Egy apróság: “fight club” (nincs L) az magyarul a “harcosok klubja”

  • oopsz 🙂

  • Nandee

    Nagy köszönet a fordításért!
    Ezek után ha valaki kérdezi miért 200e Ft az iPhone mikor az alkatrészek értéke csak 40e Ft, akkor nyugodtan elolvashatja ezt az írást és reméljük rájön 🙂

  • Sermi

    Érdekes írás.

  • The Norwegian

    Elolvasva a cikket majd megnézve a videót tényleg döbbenet, hogy mekkora ugrás volt ez az akkori mobiltelefon piacon. Tényleg olyat alkottak amit addig abban a formában és minőségben még soha senki. És mint tudjuk jó pár évnek kellett eltelnie mire a többi telefongyártó hasonló minőséget produkált.

    Ne legyen igazam, de valamiért úgy érzem nem mostanában lesz újra olyan érzésünk, mint az embereknek ezután a keynote után. Szeretném hinni, hogy vannak még olyan szakemberek (nem feltétlen) az Apple-nél akik olyan (használható, hasznos) termékeket fejlesztenek amiket ma még elképzelni sem tudunk. És itt nem a 6″-os szuperretina képernyőre vagy az iWaccsra gondolok, hanem valamire amitől mindenki dob egy hátast.

    Nem tudom lesz-e még olyan érzésem, mint amikor az első 3G-met használni kezdtem… Jó lenne…

  • gyoref

    Fantasztikus cikk! Micsoda meló lehetett!

  • Gábor

    Köszönöm a fordítást! Biztos sok munka volt vele. Egy elírás, amit észrevettem: “hogy lehetetlen elveszni egy iPhone-nak a zsebünkben.” helyette: iPhone-nal

  • Humanoidos

    “De soha senki sem próbált egy ilyen óriási programot, mint az OS X egy telefonchipbe telepíteni. A szoftvert a szokásos méretének tizedére kellett csökkenteni.”

    Már akkor szólni kellett volna Jony-nak, hogy tervezze meg az OS felületét. Fehér alapon kék betűk – ennyi! 🙂

    Az is hihetetlen, hogy mindamellett hogy Steve Jobs kellett az iPhone létrejöttéhez, sokszor mennyire hátráltatta a munkát.

  • gyuromoj

    Köszi a fordítást!
    Érdekes cikk, jókat mosolyogtam miközben olvastam. 🙂

  • Rack

    Köszönet a fordításért!

  • cvk

    “Elolvasva a cikket majd megnézve a videót”

    Mindezt hétfő délelőtt? Melyik cég? Van betöltetlen állás? Jelentkeznék… 🙂

  • chuck

    cvk: rögtön a negatív hozzáállás…lehet, hogy váltott műszak, betegszabi, sima szabi, bármi. De lehet, hogy nem

  • gyengetolcser

    Eszrevettem par hibat a forditasban, pl. 4. oldalon:

    “Érdekes módon, Jobsnak rá kellett venni az Apple-t, hogy telefongyártásra adja a fejét.”
    Eredetileg:
    “Remarkably, Jobs had to be talked into having Apple build a phone at all.”

    Azaz nem Jobs beszelte ra az Applet, hanem Jobsot kellett meggyozni, hogy az Apple egyaltalan telefongyartason gondolkozzon.
    Csak azert kotozkodom, mert ez fontos kulonbseg 🙂

  • cvk

    chuck: Lehet. De az is lehet, hogy ha lenne egy kis humorérzéked akkor talán még értenéd is miért tettem smiley-t a végére.

  • JarodFree

    Durva volt a cikk után, ennek fényében újra megnézni a bemutatót. Milyen lehetett a nézőtéren Jobs minden mozdulatánál felszisszenni, hogy na most fagy be a béta rendszer.

    Persze szerintem minden fejlesztés hasonlóan működik. Persze az nem mindegy, hogy mennyire mániákus a főnököd 🙂

  • Schön! Kedvet kaptam a Jobs könyvhöz is. Igazából, hogy ma kici kínai nagy tepsi fónnal rajoljon a csajéhknál, ezeknek az embereknek kellett “gh+!%t” “sz@/%+!uk” és újraírni a mobilkommunikációt. Jobs done. Tks

  • The Norwegian

    cvk, chuck:

    4 hét off van… 🙂 aztán 2 hét on…

  • applepro21

    Tud valaki valamit a hazai iPhone megeelenés dátumáról?

  • Fredd..dddy

    The Norwegian:

    Akkor Te egy rákászhajón dolgozol wazze:-)

  • deviza jelzáloghiteles ájfónos

    kőkemény

  • VincentV

    Köszönöm én is a fordítást, roppant érdekes és szórakoztató cikk.

    Egy dolog viszont mindig zavar kicsit, mikor előkerül a téma, pedig a megjelenése óta iphone-t használok, és soha nem vitatom az előnyeit: a cikk is azt sugallja (sok más hasonló írással egyetemben), hogy az iphone előtt az okostelefon piac szinte nem létezett, vagy ha létezett is, valamiféle posvány volt. Nekem és még sokan másoknak is azonban az iphone előtt volt jónéhány Windows mobile-os, vagy urambocsá Symbian-UIQ-s telefonjuk, melyek tényleg sokmindenben elmaradtak az iphone-tól, de azért lehetett rajtuk simán a wc-n emailt olvasni, ugyanolyan minőségben webezni mint asztali gépen, játékokat (már akkor nagyon komoly grafikával), vagy navigációt futtatni, jegyzetelni, stb stb.. Lassúak voltak? Igen. Döcögtek kicsit, néha le is fagytak, de azért nem volt az az istentelenül használhatatlan dolog egyik se. A iphone vitán felül helyre tette ezen készülékek hiányosságait, és szerintem a legnagyobb dobása az ÜVEG felületű kijelző volt, és a kapacitív multitouch érintőfelület. Ezt sokan már akkor sem értették, és valamiért az Apple sem domborította a dolgot. Sok ember még kézbe véve se vette észre hogy mitől jobb ez a telefon, csak azt látta hogy valahogy kényelmesebb, furcsán jobb. Az ok 80%-ban a süppedős, elképesztő lassan reagáló rezisztív kijelző helyetti fent említett csoda jelentette szerintem. A maradék 20% a speed volt, és az egyéb szotfveres jóságok. Nyilván nem sírom vissza a régi Winmo-s HTC-met, Samsungomat, HP-met, már 2007-ben sem sírtam vissza, de azért valahogy kicsit furcsa az ilyen készülékek egykori usereként apple alkalmazottaktól ilyen írásokat olvasni, olyan kicsit mintha nem is tudtak volna az akkori okostelefon piacról, és próbálják kicsit elkenni a dolgot (mintha ők lett volna az elsők, akik ilyen telefont készítettek). Pedig így is óriási terméket tettek le az asztalra, és adtak új irányt a piacnak, nem értem miért kell ilyen eszközökkel “befolyásolni” a történelmet. Szomorú lennék ha mondjuk 20 év múlva tényként kezelnénk, hogy az Apple találta ki az első okostelefont, melyen webezni/emailezni/zenét hallgatni is lehetett, nomeg telefon is volt benne.

  • Erno

    cvk: mindig szmajlit raknak a rosszmaju gunyolodas vegere, es mindig igy reagalnak a magadfajtak guny es negativ leleplezesere,pont, ahogy te, hö, csak vicc volt, nincs humorerzeked?
    te fontos ember vagy , mert neked nincs idod elolvasni a cikket. Nekem sem volt meg, de en nem kontarkodok poennak alcazva.
    Ez nem humorerzek, hanem tipikus rakkelto rosszindulat, ebbe a stresszkeltesbe halt bele jobs is.
    De tudom, tenyleg poen volt, felreertette mindenki, mindenki paranoias, te meg rettentoen jofej, es laza, es joszandeku, gondolom. ismerjuk a rafinalt kepletet.
    Gondolom magad is elhiszed milyen vicces voltal.

  • HacMac

    “Aztán Jobs hozzájárulásával beprogramozták a telefonokat, hogy azok mindig 5-ös jelerősséget mutassanak, a valódi jelerősség mértékétől függetlenül.

    gyakran megtelt a memória, és újra kellett indítani a rendszert, ha egyszerre több dolgot csinált vele az ember. Jobs felkészült erre is: számos demó készüléket vitt magával a pódiumra. Ha a memória az egyiken alacsony volt, addig átváltott egy másikra, miközben újraindította az elsőt.”

    Pfejj.

  • belabacsi

    legalább jobs felkészült a fagyásra, nem úgy mint a kékhalálra a windoznál 🙂

  • HacMac: ne felejtsd el, hogy a forgalomba kerulesig volt meg 6 honapjuk veglegesiteni a keszuleket meg a szoftvereket. Mire megjelent az iPhone abszolute eltuntek ezek a problemak.

  • imi
  • Dénes

    Köszönjük Handrás!

    Tudom, hogy kicsit off, de ezek után (főleg a videó megtekintése után) a műkedvelőknek javaslom nézzék meg, hogy hogyan megy ez ma a Samsung-nál. Tényleg no comment. http://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=p6GRFKWGn1k#t=208
    Nem akarok ide veszekedős témát behozni, de Steve Jobs prezentációs képességeit és zsenijét nem lehet eleget méltatni. A minap került egy magazin a kezembe ahol írták, hogy Jobs pl. igazi mestere volt a taktikai hatásszüneteknek a beszédeiben (prezentációs technika).

  • Emmm

    Steve már baromi unalmas, a 2 éves évforduló is elmúlt..

  • DDS

    Érdekes kis iromány.

    Viszont akkor van amit nem értek:
    A cikk alapján nem kell annyira isteníteni Steve Jobs-ot, mivel
    – ezekszerint az iPhone ötlete annyira nem tőle származott, mert a vásárlók akarták. (bocsi ha tudatlanságomban én azt hittem)
    – Ő is OSX mobile-t akart, amiért később lefikázta az Apple a Windows mobil verzióját. (Steve Jobs: Nem ugyan az a platform, ezért nem szabad ugyan azt az oprendszert futtatni mindkettőn stb…)
    – Műszakilag sem lehetett olyan penge, ha nem tudta, hogy a fém nem túl jó a rádióhullámoknak. (Általános iskolai fizika óra)
    – Jobssal kapcsolatban csak azt lehet látni a cikkből, hogy a xart is kihajtotta az embereiből, hogy olyan termékeket hozzanak létre, amik még nem léteznek.

    Ezek alapján lehet, hogy “csak” egy zsarnok volt aki kiverte a fejlesztőiből amit akart, viszont tökéletes marketing szakember…

    Erről szívesen elvitatkoznék (kultúrált formában) valakivel

  • Jack

    Atyám, de durva lehetett, teljesen át tudtam érezni.

  • Exkalibur

    Sokan már kézbe vennék a legújabb készüléket. Azonban sehol sem kapni. Kiváncsi vagyok, hol vannak az iPhone 5s készülékek. Hatalmas hajókon közelednek Európa és Amerika felé? Esetleg még mind Kínában van? Hiszen nem egyszerűen lassan szállítják, egyáltalán nem szállítanak semennyit.

  • Exkalibur

    Dds: fizika ide vagy oda azért mégiscsak megcsinálták. Hiszen a legelső iPhone is fémből volt.

  • Chuck

    Emmm, szerintem meg a magadfajta bunkók unalmasak. Egy megemlékező posztba is beleböfögni…pfejj

  • joey

    HacMac: “Pfejj”

    Egyetértek. Szerintem is elég szar az ilyesmi. Na ezért használok iPhone-t, mert ott a megjelenésre nem marad ilyesmi a rendszerben, míg az android a mai napig ilyen.

  • Emmm

    Chuck: Pedig elég bullshit-szagú a cikk.. ugye arról sincs semmi hiteles forrás, hogy Steve mennyit tett hozzá a megjelenő termékekhez. Mert a sok hülye a mai napig azt hiszi, hogy ő egyedül vitte a céget, találta ki az iPhone-t meg minden mást, ami nyilvánvalóan faszság. Valószínűleg az Apple is úgy működött, mint minden más cég, ahol közösen találják ki az új termékeket, csak ugye ott volt Steve és muszáj volt ezt is túlmisztifikálni, hogy “zseni volt az öreg”.. aha..

  • Exkalibur

    Zseni volt vagy sem, nélküle a mai napig pálcikával böködnénk a kijelzőket.

  • Emmm

    Exkalibur: Nélküle? Megint egy bullshit, amiről nincs semmi bizonyíték. Valószínűleg nem ő találta ki az érintőkijelzőt. Maradjunk annyiban, hogy az “Apple nélkül”.

  • rkit

    Azért a cikk elején az autó- és mobiltelefon-piac volumen terén való összevetése egészen bájos demagógia. 🙂

  • Exkalibur : mar a predator is kezzel baszogatta a kezen levo kommunikatort, az apple onnan lopta afeloldast , nezd csak meg a filmet, ami 1987-es !!!!!!!!

  • VenomHun

    Itt van pdf fájlban, hogy ipaden is veled lehessen 😉
    http://www.pdf.linkcsik.net/feltoltottek/Steve-Jobs-első-iPhone.pdf

  • Csontux

    Nagyon jó a cikk érdemes elolvasni, és bárki bármit mond steve egy zseni volt és értett is a dolgokhoz. Csak tudott valamit hogy még régen az Apple 1nevü gépet is összerakta.

    Mellesleg az az akadozás ami a demóknál volt most megtalálható az androidos telefonokban pl. : sony Xperia sola sokszor használhatatlan….. Szeretnék váltani Iphone-ra 🙂