Edzés – 100 plusz nap

Ismét eltelt egy hónap, jöjjön hát a következő futós-edzős poszt. Az első rész itt, a második rész itt, a harmadik rész itt olvasható.

Ismerőseim már elkezdtek üzenetekkel bombázni, hogy ne legyek looser, ne adjam fel a futást. Tették ezt azért, mert a Nike Plusz appban azt látták, hogy a nevem mellett nem gyűlnek a kilométerek. Megnyugtattam őket, hogy nem kell parázni, nem adtam fel, csak a júliusi durva kánikulában nem vagyok hajlandó futni.

Helyette heti ötször lejárok az edzőterembe és emelgetem a súlyokat. Egyébként nem csak a meleg miatt pihentetem a futást, hanem azért is, mert túlságosan lefogytam. Nem akarok csirke karokat, meg lábakat, ezért az utóbbi két hónapban ráfeküdtem inkább a súlyok emelésére. Napi kicsit több mint 1 óra a teremben, és még a tüdőmet sem köpöm ki. Bevallom sokkal kellemesebb, mint az “életemért futni” a szigeten. Itt is látom a fejlődést, van motiváció. Ahogy futásnál is javultak az idők, a teremben is hétről hétre egyre nagyobb súlyokat tudok megmozgatni. Meg most már nem én vagyok a legcsirkébb a teremben. 🙂 Amikor lementem, totál szarul éreztem magam. Vézna karok, kicsike súlyok a gépeken. Mostanra már korrekt súlyokkal bírom az iramot és látok már nálam cingárabbakat is, akik elsőre jöttek le edzeni, így végre nem érzem magam kellemetlenül. Sajnos egyébként a legtöbb ilyen srácnál azt látom, hogy lejönnek egyszer-kétszer, aztán feladják. Pedig nyilván nem egy-két alkalomtól kezdenek majd el nőni az izmok, hosszú hónapok kitartó munkája szükséges.

Nagyjából egy hónap után kezdtem el látni a változást, és két hónap után tartok ott, hogy elégedett is vagyok az eredménnyel. Persze ehhez meg kell mozgatni 20 nap alatt nagyjából 160 tonnányi súlyt, de nem csak ímmel-ámmal, tényleg szenvedni kell, különben nem ér sokat a dolog. Amint a lenti (Pumped Handras) képeken is látszik, ha az ember nem sajnálja magát, akkor lesz eredmény. Szétkúrod a vállad? Nem baj, majd meggyógyul és megtanulod, hogy rendesen be kell melegíteni. Úgy érzed nem bírod magad tizedszerre felhúzni? Akkor még tuti van benned kettő. Minden nap izomlázad van? Király! Mondjuk 18 évesen még könnyebb volt, így 41 évesen azért érzem, hogy meg kell küzdeni a szervezetemnek a terheléssel.

edz44

Az étrendemen nem nagyon változtattam, továbbra is próbálok egészséges kajákat tolni. Viszont sokkal többet és többször kajálok, de még így is csak baromi lassan szedem vissza a súlyom. Elkezdtem reggelizni is, pedig utoljára általános iskolában toltam tízórait. Reggelente betolok egy zabpelyhet, délben csirke, délután egy saláta, este is csirke, plusz egy protein turmix. Így bírtam felszedni kemény fél kg súlyt, de ez legalább valószínűleg majdnem tiszta izom. Kicsit nőtt a testzsír is (amit a Graphisoft Parkban lévő hulladék minőségű kajának tudok be), de a BMI még mindig teljesen jó. Ha havonta fel tudnék szedni fél kg izmot, akkor örülnék, de szerintem lassabb folyamat lesz ez, mert egész egyszerűen nem bírok egész nap zabálni.

withings_juli

A címbe beleírtam a 100 napot, nem véletlenül. Mivel amióta hordom az órát, minden egyes nap kimaxolom az Apple Watch-on beállított napi mozgáscélt, cserébe a perfekt hónapok mellé megkaptam végre az igencsak menő 100-as érmet. A következő ilyen rossz fiú a 365-ös érem, aztán az 500-as majd az 1000-es. Ezek még odébb vannak, de remélem megcsinálom őket. Az 1000-esnél szerintem már Apple Watch 2 lesz. 🙂 Egészen elképesztő, hogy mennyire képes motiválni az embert egy ilyen kütyü. Sokan írták, hogy milyen gáz ha egy óra kell ahhoz, hogy az ember elkezdjen sportolni. Én azt mondom, egyáltalán nem gáz. Egy óra miatt kezdesz el sportolni, vagy a csajod-pasid miatt, vagy csak a mérleged mutatója miatt? Nem számít. Ha elkezdted és csinálod, akkor “hero” vagy!

activity_juli

 

Bevallom őszintén, nagyon sokszor érzem azt, hogy én ma ugyan el nem megyek a terembe, inkább otthon maradok, és döglök a TV előtt egy zacskó chips-szel. Aztán valahogy ráveszem magam, hogy inkább a mozgást válasszam, cserébe az utóbbi időben szinte folyamatosan fáradt vagyok, kevés az energiám, nem érem magam utol. Pedig elvileg a rendszeres sport jót tesz, meg jól alszik az ember. Hát én leginkább csak fáradt vagyok, és továbbra is szarul alszom. Mondjuk lehet nem ártana elmenni szabadságra egy pár napra, de most épp nincs kivel, egyedül meg nem annyira mókás a tengerparton dögleni…

Mindenesetre továbbra sem adom fel, rászánom az időt – via Pain and Gain – és tolom tovább. Irány a 365-ös move goal achievement!