Forza Motorsport – Jobb, mint a Gran Turismo?

Egy hétig tesztelhettem a Forza Motorsport 8. részét. Íme a jó a rossz és egy valami nagyon nagyon hiányzik belőle…

Ha szeretném kikapcsolni az agyamat, akkor vagy filmeket szoktam nézni, vagy szimulátorozok. Régen a Forza 7, az elmúlt másfél évben a Gran Turismo 7 szolgáltatta az adrenalint. Igen tudom, hogy egyik sem igazi szimulátor, de nem is arcade. Valahol a kettő között vannak. Nem is játékként tekintek ezekre, mert online igazi emberek ellen tényleg igazi versenyek vannak, igazi győzelemmel. Jobb lenne egy teljesen iRacing rig, amit láttam nemrég Ámon Olivér irodájában? Persze. Csakhogy egyrészt az nagyjából ötször annyiba kerül, mint a mostani szettem, másrészt sok hely is kell hozzá. Most egy Playseatem van, meg a két konzol, plusz a VR szemüveg. Mondjuk egy éve ez is itt terpeszkedik a nappali közepen, de legalább könnyű félretolni…

Szóval az utóbbi időben a GT7 ment nálam, de most itt van az új Forza Motorsport. Minden eddiginél jobb grafikával, teljesen újraírt fizikával. A Microsofttól egy hete megkaptam a preview verziót, bekapcsoltam az Xboxomat, telepítettem a 130 gigát és elindítottam azt a játékot, amire már hat éve várunk. Íme:

(more…)

Lefoglalták az autóját, pedig nem is ment gyorsan

Amikor meghallottam ezt a sztorit, egyből tudtam, hogy amint találkozunk csinálunk belőle egy videót.

Képzeljetek el egy olyan embert, aki leginkább azért vett M2-es BMW-t, mert az néz ki jól. Nem érdeklik különösebben a lóerők, nem versenyez, nem szokott gyorsan menni kivéve a német unlimited autópályán, de mindenhol máshol annyival megy, amit a táblák előírnak. Ehhez képest sikerült olyat tennie Monaco utcáin, amiért 5 napra elkobozták az autóját…


(more…)

Lambo, Porsche, Ferrari, Dodge és BMW a Tesla ellen

Egy V10, egy boxter, két V8, és egy hibrid sportkocsi egy teljesen elektromos szedán ellen. Vajon mi kell ahhoz, hogy megverjék a Tesla Model S-t?

Nemrég egy Ferrari Portofinót és egy Tesla Model 3-at eresztettünk össze egy kis gyorsulgatás erejéig, ahol aztán a videó alatt bőven jöttek a kommentek:

Miért csak 100-ig gyorsultatok? Negyed mérföldön nyert volna a Ferrari! Miért nem négykerekes Lambót raktatok mellé?

Meg ezekhez hasonlók. A nézők kérése parancs, ezért az Élményplázával közösen összehoztunk öt szupersportkocsit, egy Tesla Model S-t és egy negyed mérföldes gyorsulási versenyt a Kiskunlacházi reptér kifutóján. Az autók:

Porsche 911
3600 boxer 400 LE, 770 NM manual

BMW i8
362 LE 570 NM

Ferrari 458 Italia
562 LE, 540NM

Lamborghini Gallardo
520 LE, 510 NM

Challenger HellCat
707 LE, 881 NM

Tesla P90D
560 LE 967 NM

Annyit elárulok, hogy volt, amikor nem a Tesla nyert. Hogy mi kellett hozzá? Íme:

Ahogy a videóban is mondtam, ezeket az autókat egyesével is ki lehet bérelni, akár már 30 000 forinttól az Élményplázánál.

(more…)

BMW i3s – vezettem – gyorsultam – merültem

Nem túl ideális körülmények közt, de végre megkaptam a BMW i3s-t, hogy meghajtsam egy kicsit. De vajon megér másfél millió forinttal többet a plusz teljesítmény a sima i3-hoz képest?

Egy hétig tesztelhettem az izmosabb i3-ast az i3s-t. 13 lóerővel és 20 NM-rel több nyomaték, sportosabb futómű, ezek a legfontosabb változások a normál i3-hoz képest. De vajon megéri? Kell ez a teljesítménytöbblet? Mennyivel jobb mint a tavalyi saját i3-asom? Instant Get? Ezekre a kérdésekre kerestem a választ a mai epizódban. Íme:

Benzines Fiatot elektromosra cserélni? Fiat-500e

Ebben az epizódban a Be Social egyik ügyvezetőjével, Mariannal beszélgettem, hogy megtudjam miért cserélte le a benzines Fiat 500-asát egy elektromos Fiat 500e-re.

A sztori érdekessége, hogy bár régóta ismerjük egymást, nem én beszéltem rá Mariannt a váltásra, ő maga döntött így. Ráadásul az elektromos Fiat 500e-t nem is könnyű beszerezni, mert csak Californiában forgalmazzák. Egy ottani törvény miatt, a Fiat kénytelen volt zéró emissziós autót gyártani. Állítólag 9000 dollárt bukik minden egyes autón a Fiat, ezért nem is várható, hogy Európában is elkezdjék forgalmazni. Mondjuk nem értem, hogy sikerült ezt, ugyanis USA-ban 31000 dollár az autó indulóára, ami közel sem mondható olcsónak. Szerencsére mire ideér viszonylag jó áron hozzá lehet jutni.

Azt mindenképp érdemes tudni, mielőtt valaki nagyon ráindul erre az elektromos Fiatra, hogy csak Type 1 csati van rajta, tehát még Type 2 átalakítóval sem lehet villámtölteni. Persze otthon feltölti éjszaka sima konnektorból magát, de hosszabb útra sajnos nem alkalmas, kizárólag városi autónak. Ez utóbbinak viszont tökéletes. Megy, mint a golyó, nagyon jó vezetni, jól is néz ki, kicsi, könnyű vele parkolni, második autónak ideális lehet, főleg a szinte 0 fenntartási költség miatt.

Most pedig át is adom a szót Mariannak, nézzétek meg a videót.

4000 km a BMW i3-mal

Három hónapja van meg a BMW i3, három hónapja járok tisztán elektromos autóval. Ez idő alatt most már több, mint 4000 kilométert tettem meg, ideje volt egy újabb videó elkészítésének. Ha lemaradtál a 700 kilométeres videóról, akkor klikk ide.

A videó felvételéhez elautóztam egy Csákberény közelében található tájvédelmi körzethez, hogy a sok duma között legyen valami szép is a szemnek, ne csak az én kopasz fejemet kelljen néznetek. Ha tehetitek, érdemes ide ellátogatni, lehet terepezni is, amit én magam is kipróbáltam egy kicsit. Még ilyen borongós időben is durván szép a táj. Megéri innen tovább menni Székesfehérvárra, már egy éve kinéztem egy éttermet, mely a Beat névre hallgat. Most végre sikerült kipróbálnom a híres lecsójukat és az újragondolt rakottkrumplit is, hát mit is mondjak, mennyei volt mindkettő. Mind a lecsó, mind a rakottkrumpli életem legjobbja volt, ezt így ki merem jelenteni. Szerencsére nem egyedül mentem, így mindkettőt ki tudtam próbálni.

Visszatérve a villanyautózásra. Sokan azt hiszik, hogy a videóimat a BMW szponzorálja. Szeretném itt és most leszögezni, hogy ez nem igaz, azért szerepel sokat a BMW i3 a videóimban, mert én emellett az autó mellett döntöttem, ez felelt meg legjobban az igényeimnek. A jövőben szeretném tartósabban tesztelni más gyártók autóit is, de amíg nem kapok tesztautót, addig marad az i3. Alapvetően egyébként az elektromos autózást szeretném bemutatni a saját tapasztalataimon keresztül, lényegében a legtöbb elektromos autóra igaz, amiket itt elmondok, nyilván a hatótáv más és más autónként, de maga az elektromos autózás mindegyiknél ugyanaz, ugyanezeket a videókat le tudnám forgatni pl egy VW E-Golf, Nissan Leaf, vagy egy Renault Zoe kormánya mögött is, a lényeg ugyanaz: mennyire jó egy elektromos autó a mindennapi használat során.

A mostani videóban igyekeztem minden tapasztalatomat elmondani, ami az utóbbi hónapokban felgyűlt bennem. Tudom, hogy sokak szerint 4000 km szinte semmi három hónap alatt, de én ennyit megyek. Ez egyébként egészen pontosan annyi átlagban, amennyit az átlag autós vezet Magyarországon, vagyis évi 16 000 kilométer. Persze nem mindegy, hogy ezt hogyan adódik össze. Évi 15 távoli külföldi út, vagy 365 nap ingázás a városban, de mindenesetre beszédes, hogy a legtöbben nagyjából annyit autóznak, mint én. Na de nem is húzom tovább, nézzétek meg inkább a heti Elektronauta epizódot.

Ha még nem tetted meg, és érdekelnek az elektromos autók illetve az egyéb kütyük, akkor iratkozz fel a Youtube csatornámra, illetve az Instagram és Facebook oldalamra, ez utóbbit egyébként nemrég csináltam, de már ott is vagyunk jópáran. Twitter nincs, nem szeretem. 🙂