Budapest-Szeged elektromos autóval oda-vissza

37 komment

Egy héttel ezelőtt még eszembe sem jutott volna elektromos autóval nekivágni egy Budapest-Szeged-Budapest távnak, aztán egyetlen villámtöltőnek köszönhetően minden megváltozott.

Amint arról a héten írtam is, lett Győrben meg Kecskeméten egy-egy új villámtöltő. Az elektromos autósoknak egy új villámtöltő megjelenése olyan, mint az Apple fanoknak egy új iPhone bemutatása. Az ország keleti fele eddig igencsak mostohán volt járható villanyautókkal, de a héten ez megváltozott. Gondoltam, megnézem magamnak az új töltőt és azt is, hogy annak segítségével lehet-e végig 130-as tempóval csapatni Szegedre, onnan pedig vissza anélkül, hogy a fél napot el kéne tölteni töltéssel. 🙂 Korábban 3 óra alatt lehetett csak eljutni Szegedre az 5-ös úton, ha kíváncsi vagy, hogy most mennyi, akkor nézd meg a videót.

Ha még nem tetted meg, és érdekelnek az elektromos autók illetve az egyéb kütyük, akkor iratkozz fel a Youtube csatornámra, illetve az Instagram és Facebook oldalamra, ez utóbbit egyébként nemrég csináltam, de már ott is vagyunk jópáran. Twitter nincs, és nem is lesz.

  • Zsiráf Zoli

    a vége úgyis Tesla lesz, a P85-tel töltés nélkül gond nélkül abszolválható Szeged 🙂

    • Nope. 130-as tempóval 300-360 km-t mész el a Teslával.

      • Csörgő László

        Egy focussal meg 600-at. Minél jobban próbálgatod az elektromos autókat, annál jobban értékeled a benzineseket. ,)

        • Tévedés. Sajnálom azokat, akik kénytelenek előttem a dugóban pöfögni. BTW, az autópályán alig mentek páran gyorsabban, mint mi, a legtöbben spórolgatva mennek, 100-110-es tempóval. Felőlem nyugodtan öntheted a tankba a húszezreseket, én meguntam.

          • Csörgő László

            Városban csak bringa. Kell az edzés, légy férfi. ,)

      • Zsiráf Zoli

        gyakorlati tapasztalat alapján írtam: 4-en, klímával, normális tempóval (130km/h körül) mentünk és egészen biztos, hogy az út alatt nem volt töltve és para sem volt… persze lehet, hogy miután a kollega kirakott Pesten rögtön lemerült és tréler vitte haza 🙂

      • László Prihoda

        Andras Horvath:
        Akkor 120-al kényelmesen.

  • DnP

    A kocsi egy tárgy, ami arra lett teremtve, hogy téged szolgáljon, és nem pedig fordítva. Nehogymár nekem kelljen figyelni, nehogy 50-nél többel menjek mert akkor csak BP tábláig érek ki, majd leülök egy kavicsra és várom, hogy töltődjön a kocsi, majd leóvatoskodom magam a desztinációra és ott megint b***m a rezet, amíg újra tölt a kocsi. Inkább belökném az árokba és felgyújtanám a picsbe, minthogy ennyit szenvedjek vele. Ennyit nem ér meg a 2liter/100 fogyasztás az biztos. Én öttel tök jól elvagyok, cserébe nincs olyan hely itthon ahova odavissza ne tudnék elzötyögni. Ja és a sebessége sem a fogyasztás miatt kell figyelnem 🙂

    • Te a benzinkúton szolgálod az autókat, meg olajcserénél, meg az egyéb kis apró szervizekkel. Vagy neked nem kell dolgoznod a pénzért? 🙂

  • Németh Marcell

    Érdekes, hogy mindekiből azonnal előjött a “benzines sokkal jobb” érzés. Nekem is ez volt az első gondolatom a videó után és ezért akartam kommentelni. Egyszerűen – bármennyir is támogatom az elektromos autókat – még mindig nem éri meg venni. Majd 5-10 év múlva mikor sztenderd lesz.

    • Magyarországon 16 000 km évente az átlag, tehát az emberek nagy része nem megy se Szegedre se sehova, leginkább a városban pöfögnek.

      • Rorschach

        Ez szerintem nem jon ki matematikailag. Ha 365-el visszaosztod a 16000-et akkor bo 43km jon ki naponta. Ha minden nap Ujpest-Kobanya kozott ingazik, akkor is 2*15km-t tesz meg, vagyis meg napi 13 maradt. Es ebben bennevannak az unnepnakok, hetvegek (kb 250 munkanap van egy evben). Illetve budapesten kivul (pl Szeged, Debrecen) szinte lehetetlen napi 43km-t teljesiteni csak varosban.

        • balage

          Átlag. Ebben benne vannak azok többet mennek, és azok is, akik kevesebbet.

  • TheDombi

    Szia András: ha Szeged és hamburger, akkor Kapca:
    https://www.facebook.com/kapca.cafe/

  • Az van, hogy sehol nem volt hely, nem gondoltam, hogy foglalni kell, ezért végül besétáltunk egy helyre, ahol volt hely. Nem volt olyan rossz végül is, de azért ettem már sokkal jobb hamburgereket is. Halászlevet meg nem szeretem, gyerekkoromban rengeteget kellett ennem… 🙂

    • Hol ettetek rossz burgert? Csak azért kérdezem, hogy oda ne menjünk. 🙂 Tetszenek a videók, egy ilyen autó is tetszene nagyon, de úgy érzem távolsági autózásra nem nekem való. Sajnos sokszor van kicentizve az időm, pont Szeged-BP utat kell megtennem, olyankor általában végig 130-cal (khmmm) tolom végig az autópályát és nagy időveszteség lenne letérni 30-40 percre Kecskeméten. Azt aláírom, hogy városban viszont tökéletes megoldás, jobb mint benzines vagy dízel autóval járni!

  • Cserna Gábor

    Egy nyugger szemével ( aki én vagyok) és sajnos ugyanúgy kell tovább közlekednem, dolgoznom, mint korábban, úri huncutság jelenleg az elektromos autó! SOHA!!! nem tudok 10 millert lecsengetni egy ilyen kütyüért! 🙁

    • buvartacsko

      ja, úri huncutság az elektromos autó? akkor úri huncutság a benzines is, nem? vagy arra el tudsz költeni hirtelen 10 millát? 🙂

      • Cserna Gábor

        Nissan Sunny SLX-em van, 1989-es évjárat. Már akkor normális autóval jártam, és az összes kiadás rá, üzemanyaggal együtt, mai áron, nem érte el a 10 millát! Persze, én is szeretnék elektromos autót, de ki szereli be a Nissanomba a motorokat és az akkukat? :DDD

  • Márton Szigeti

    Tudom, ezerszer lerágott csont, de azért ezeken a bejegyzéseken még mindig mosolygok. 12 millás autóval azon kell gondolkodni, hogy leérsz-e Szegedre vagy sem.

    • buvartacsko

      de ha tudod, hogy ezerszer lerágott csont, akkor miért hozod fel?

      képzeld el mi lenne hogyha nem lennének benzinkutak magyarországon, akkor szted mosolyognunk kellene rajtad mert a 100 millás merciddel nem biztos hogy eljutsz valahová? 🙂

  • iDavid

    Végignézve ezt a videót, az jutott eszembe, hogy nincs az a pénz amiért még átülnék elektromos autóba. Persze, jól néz ki a 2 literes fogyasztás, de ha az ember nem hobbikocsikázni megy Szegedre hanem mondjuk munka vagy család miatt akkor vállalhatatlan ez a procedúra.
    Kötelező 30-40perces pihenő Kecskeméten kétszer, majd egy fix ponton otthagyni a kocsit Szegenden és gyalog vagy a helyi tömegközlekedéssel odamenni, ahová eredeileg indultam volna.
    A Szeged szót nyugodtan ki lehet cserélni bármelyik nagyobb itthoni városra.
    Egy rendes kocsival pedig max 1 10 perces tankolással meg lenne oldva ez az egész.
    Értem, hogy baromi trendi most elektormos kocsival járni, Budapesten abszolút van létjogosultsága, de ha el kell hangyi a fővárost akkor már rengeteg kényelmetlenséggel jár az egész és emiatt a legtöbb embernek eszébe sem jutna ilyen felhasználásra elektormos autót venni.

    • Csakhogy a legtöbben évente 1-szer kétszer mennek hosszabb útra és egyébként pont városban használják. Arról ne is beszéljünk, hogy a az autósok 80 százaléka 100-110-zel megy a külső sávban, nekik fele ennyi töltés is elég lett volna.

  • Secret Santa
    • Borzalmasan unalmas már ez a kép, minden nap elsüti valaki.

  • Zsiráf Zoli

    mit tudsz tenni, ha mindkét helyen állnak? Gondolom a szálloda nem fogja cseszegetni a vendégeket, hogy álljanak el a 100%-ra feltöltött kocsival… legrosszabb esetben kérsz egy 220V-s csatlakozót és kiveszel egy szobát, hogy reggelig feltöltődjön?!

    • Lehúzom és rádugom az autómra. 🙂

      • Rorschach

        Ez egyébként lehetséges? Bárki bármikor lehúzhatja az autót, vagy van benne valami védelem?

        • Ha fel van töltve akkor engedi lehúzni.

          • Redbullka

            De király, ezt nem is tudtam. 🙂

  • Frisco egyre keményebb

    Eszembe jutott egy kérdés. Tegyük fel hogy itthon is észbe kapnak az illetékesek, és 1-2 éven belül tele lesz villámtöltővel az ország autópályák mentén (szép álom). Kb mindenhova el lehet majd jutni így 20 perces megállókat beiktatva, nem vagyunk nagy ország.

    Tegyük fel az emberek kedvet is kapnak majd hozzá, és a rendszeres ingázók is elkezdik majd használni (elég sok embert ismerek aki napi szinten ingázik BP-Tatabánya, BP-Székesfehérvár, BP-Kecskemét távon pl). Ezek az emberek minden egyes nap napi 1x vagy 2x villámtölteni fognak ingázás alatt / parkolás közben.

    Mennyivel jobban fognak ezek az akksik amortizálódni azokhoz képest akik csak városban használják a kocsikat és hetente 1x-2x töltenek? Gondolom nyilván sokkal jobban.
    Használt autó vásárláskor majd az ilyeneket kell messzire elkerülni 😀

  • Lenny

    Hova bújtatod a csajt amikor az autóban a belső felvételek készülnek haladás közben? 😀 Mert az anyós ülésen olyan mintha nem ülne senki. 😀

    • Addig mindig kiraktam a tetőre. 🙂

      • Lenny

        Szegény…

  • Lenny

    Jön Fehérvárra?

  • Mucsi Sándor
  • Valentin

    Jó voltál Handrás! Hajrá, csak így tovább!!!
    Öröm volt nézni, hogy szívta föl autód begye a sok delejt Kecsón! 🙂