Audi E-MOTOR – Megnéztem a gyártást Győrben

Győrben indította el az Audi az e-motorok gyártását. Ott lehettem ezen a történelmi eseményen, amin még egy érdekes mondat is elhangzott Szijjártó Pétertől.

Pár napja kaptam egy levelet az Audi Hungáriától, melyben meghívtak az Audi elektromos motorokat készítő új gyáregységébe. Eléggé el voltam havazva, de végül igent mondtam, hiszen ez egy elég fontos esemény. Egyrészt jó hír maga a tény, hogy az Audi is beszáll az elektromos autó bizniszbe, másrészt még jobb hír, hogy mindezt Magyarországon teszi. Szijjártó pedig olyat ígért a sajtótájékoztatón, amire igencsak felkaptam a fejem. Villámtöltőket 80 kilométerenkén! Mondjuk nem fogok fél lábon állni, év végéig, de ha mégis megvalósul, amit ígért, akkor én leszek az első, aki gratulál. Frissítve: még akár meg is lehet. De ez csak mellékes részlet, nézzétek meg az új gyártósor indulását is, rohadt menők a kis robotok, és végre láttam szétbontott villanymotort is, meg volt egy kopasz elektromos audi alváz is.

Még pár mondat a sajtóközleményből:

Az e-motorok gyártásához szükséges innovatív berendezéseket és gyártószigeteket a vállalat egy év leforgása alatt telepítette. Az E-motorfejlesztés, a Gyártástervezés és a Kísérleti Motorgyártó Központ szakterületei Győrben szorosan együttműködve építették fel a szükséges kompetenciákat. Az aktuális napi kapacitás mintegy 400 elektromos meghajtás gyártását teszi lehetővé, mely fokozatosan növelhető. Jelenleg mintegy 100 munkatárs dolgozik az új szakterületen, ez a szám év végéig több mint 130-ra nő. A termelés egy műszakos munkarendben folyik, hamarosan azonban átáll napi három műszakos munkavégzésre.

A győri elektromos motor számos újdonságot nyújt. Az állórész esetében – mely az e-motor egyik fő eleme – az a cél, hogy a vékony rézhuzalból a lehető legtöbbet tekercseljék rá a nyers darabra. Minél szorosabb a tekercselés, annál hatékonyabb a teljesítmény-leadás. Az Audi Hungariánál egy újonnan létrehozott behúzó- és tekercselőberendezés képes az optimális mennyiségű rézhuzalt kompakt módon tekercselni, majd a nyers darabba beépíteni. Az elektromos motor további főkomponensei például a teljesítményelektronika, amely külön házban kap helyet, a hajtómű és az erőt a kerekeknek átadó két féltengely. Az Audi Hungaria munkatársai két különböző típusú hajtást gyártanak az Audi e-tron számára, mivel a quattro tradíció értelmében az első és a hátsó tengely egyaránt hajtott.

A gyártóberendezések, robotok, valamint a csavarozó és mérőállomások rögzített pozíciókban helyezkednek el, azonban nem lineáris szalag köti össze őket. Ehelyett moduláris rendszerben, úgynevezett gyártószigeteken készülnek az erőforrások. Bár az összeszerelés sorrendje előre meghatározott, a moduláris kialakításnak köszönhetően a munkalépések közötti utak elágazhatnak, és a gyártási folyamatban több mozgásteret tesznek lehetővé. A munkaállomásokhoz a munkadarabokat vezető nélküli szállító rendszerek juttatják el, egy intelligens IT-rendszer irányításával.

Az Audi Hungaria a gyártóberendezésekkel párhuzamosan a műszaki fejlesztés területén három e-motor vizsgálópadot telepített a tartós terhelés tesztelésére.
A munkatársak az E-kompetenciaközpontban az e-motorgyártás gyakorlati szakértőivé váltak.

Ezek a videók, a Patreon támógatóim nélkül nem jöhetnének létre:

Hírkereső.huBarna Ervin, PT, Andrássy Miklós, Plavecz Péter, Ambrus, Kasler Attila, Dobi Csaba, Lepsényi Gábor, Kabay Dávid, Meetupvideo, Attila, Ráth István, Kele Gábor, Kis Zoltán, Burza Miklós és Burza Krisztián, NEXTFOTO Studió, Rácz Gábor, Vajda Márk, Nagy Balázs, Kisvarga Richárd, Tőzsér Martin, Láda-Hartyányi András, Szilágyi Péter, Bakonyi Gábor Soma, Polgár Andor, Meskó Bálint, Alfa Amore, Bak László, Franko Viktor, Bihacsy Bence, Mátó Attila, TöltőPont.eu, Farkas Ákos, Nagy Roland, Faragó Attila, Stefan Hornak, Szép Gábor, Kovács Patrik, Tóth András, Jojart Ernő, Mester Gábor, StreamTrek, Kolbert István, Hadi László, Falu György, Vitatom.hu, Bencze István, Kele Máté, Kósa János, Veres Lajos, Dévényi Gábor, Kanczler Csaba, SomazedMarkert László, Bogdán Gergő, Polonkai Norbert, Kőhalmi Péter, Misota Richárd, Péter Tamás, Hafra Dániel, Mezriczki Ferenc Bálint, Lagolit, Károly Izsák, Ady Krisztián, Springer Botond mesterfodrász, Szirbik Albert, dr. Koscsó Krisztián, Fehérvári Attila, Martincsek Zsolt, Sándor Bence

(Ha nem látod a listában a nevedet, pedig támogattál vagy ha valami változtatást szeretnél például linket a nevedre, írj nekem üzenetet Patreonon!)