A hír igaz – Egyesült az iSTYLE és az XMS

Miután most nagyon gyorsan klikkeltetek ide a cím miatt, nyugodjatok meg, és olvassátok el ezt a postot, gyorsan meg fogjátok érteni miért léptük meg a két cég egyesítését. Nemrég jöttem le a színpadról egyébként, talán már láttatok egy két közvetítést a neten. 🙂

Nagyon régóta beszélgettünk már erről az összeolvadásról egyébként az iSTYLE-os srácokkal, egész egyszerűen azért, mert tudtuk, hogy rengeteg előnnyel járna egy ilyen fúzió, nemcsak nekünk de az ügyfeleinknek is. Először is a legfontosabb: én továbbra is cégvezető maradok, csak most nem két hanem hat boltot vezetek majd. Természetesen megkapom segítségnek TG-t (Tamás Gábort) az iSTYLE mostani ügyvezetőjét. Őt talán nem ismeritek annyian mint engem, de bízzatok bennem és higyétek el, hogy jó fej, ugyanannyira imádja az Apple termékeket, legalább annyira maximalista, és ugyanúgy munkamániás mint én vagyok. Jól fogunk tudni együtt dolgozni, ez pedig nektek, kedves vásárlóinknak lesz jó.

A két cég egyesülésével egy 6 boltos Apple Premium Reseller üzletlánc jön létre, egységes megjelenéssel, és teljesen azonos kínálattal. Megszűnik végre az a probléma, hogy a vásárlóknak egyik boltból a másikba kell rohangálniuk egy-egy kiegészítő miatt. Rengetegszer előfordult, hogy megkérdezték a Plaza XMS-ben, hogy a Westendben lévő boltunkban van-e ez vagy az a Mac, vagy kiegészítő. Ilyenkor mindig el kellett magyarázni, hogy az nem a mi boltunk, nem tudjuk stb. Ennek most vége. Egyrészt minden márka megtalálható lesz mind a 6 boltunkban, másrészt mind a 6 bolt a miénk lesz.

2F1B5461---Version-2

Mondanom sem kell, hogy rengeteg energiánk ment el mind nekem, mind TG-nek, hogy bár mindketten APR boltokat üzemeltetünk tehát ugyanazt csiáljuk, viszont mindent kétszer kell. Mit értek ez alatt? Teljesen feleslegesen van most két webshopunk, az iSTYLE is csinálta a sajátját, az XMS is úgyanígy tett. Eddig ketten voltunk két webshopra, mostantól ketten leszünk egy webshopra. Ugyanez a marketing anyagokra is igaz, eddig ketten csináltunk két féle marketing munkát, most ketten csinálunk egyfélét, és még a végtelenségik sorolhatnám, kezdve a két könyveléstől, egészen az házhozszállításig. Egy szó mint száz, sokkal hatékonyabbak leszünk, a megspórolt energiát pedig fordíthatjuk például új kiegészítők keresésére, a kollégák képzésére, a webshop jobbá tételére stb. Ez megintcsak az ügyfeleinknek lesz jó.

Természetesen voltak üzleti okok is a döntésünkben. Tudom mire gondoltok most. Nem. Nem lesz 2 Ferrarim, nem azért jön létre az egyesülés mert kaptam egy zsák pénzt, és nem, nem is azért történik a fúzió, mert az XMS csődbe ment volna. Az X-Multimesiashop Kft-t, nem számoljuk fel, csak visszafizetjük az eddigi hiteleket, és végül fut majd nullásan a cég, ugyanis nincs rá szükség. Maradva az üzleti megfontolás kérdésénél, elárulom, hogy a jelenlegi gazdasági helyzet, a második válság, a tranzakciós adók, a gyenge forint is közrejátszott a döntésben. Egész egyszerűen semmi értelmét nem láttam, hogy egy ilyen nehéz gazdasági helyzetben szinte csak azért dolgozzunk, hogy a bankoknak fizetgessük a hitelek kamatát. (úgy érzem a fenti helyzet a közeljövőben nem is fog változni) Sokkal jobb ha a nyereséget mondjuk fejlesztésekre, új boltokra, nagyobb árukészletre lehet fordítani, ezt pedig kizárólag úgy tehetjük meg ha összeállunk egy tőkeerős céggel. Márpedig az iSTYLE tőkeerős cég. 28! iSTYLE APR üzlet találhatő közép európában, szlovákiában, csehországban, romániában, és persze magyarországon is itt lesz ez a 6 bolt.

Az életem legnagyobb döntése volt ez a mostani, de olvastam egyszer valahol, hogy azok a cégek tudnak életben maradni és fejlődni, akik képesek sűrűn meghozni döntéseket. A döntések fele egyébként lehet, hogy hibás, de a gyorsan és sokat dönteni képes cégek újabb döntésekkel hamar kijavítják ezeket az esetleges hibás döntéseket. Milyen igaz. Igazából hatalmas, de mégis elég egyszerű döntés volt. Eldobom az XMS nevet, kirakom az iStyle logót a meglévő boltjainkra, eltünnek a hitelek, és végül is minden marad a régiben, csak egy sokkal nagyobb céget vezethetek. Új kihívások, 4 új bolt, új webshop, 52 kolléga, stb. De például most már azt is elárulhatom, hogy titkon mindig is irigyeltem a Westendben lévő üveghajót az iSTYLE-tól, most végre ezt is vezethetem majd, gyanítom gyakran fogtok ott találkozni velem. 🙂 PS: mikor TG annak idején az üveghajó APR megnyító előtt megmutatta a terveket, elismerően csettintettem.
De persze ne felejtsük el, hogy lokáció híjján a budán élő embereket sosem értük volna el, mostantól ez is megoldódik, jöhettek a megújult Mammut-ban lévő boltunkba is, de ott az új Árkád, és persze az Andrássy út is.

Mostanra biztosan sokan gondoltak arra, hogy jó-jó, de hát mi ezért vagy azért az XMS-t szerettük, és mostantól nem lesz XMS. Nos, ne így álljatok ehhez a kérdéshez. Az XMS név szűnik meg, de az XMS tudása, én, vagy minden amit szerettetek az XMS-ben, továbbra is megmarad. Megmarad a Duna Plaza bolt, megmarad természetesen a Fashion Street bolt is. Nyilván ez fordítva is igaz, volt aki az iSTYLE-t jobban szerette mint az XMS-t, de épp ez a lényeg! Mindkét cégnek megvannak a maga erősségei-előnyei, ezeket most szépen összegyúrjuk, és bármiben lefogadom, hogy ettől csak még jobbak leszünk. Természetesen mindkét cégnek voltak hiányosságai is, de azt gondolom, hogy ami az egyik cégben gyengeség volt, a másik cég pont abban volt erős, tehát eyyel a fúzióval, pont a gyengeségek tünnek majd el. Mondok példát: az XMS-nek nem volt saját szervize ezért sokat bénáztunk, és lassúak voltunk garanciális ügyintézésben, az iSTYLE-nak van saját szervize, emiatt sokkal gyorsabbak és rugalmasabbak voltak. Nem volt energia az oktatásra most azt is külön helyszinen külön csapattal fogjuk csinálni.

Így a végén még szeretném megköszönni mindazoknak a segítségét, erőfeszítését akik mindvégig velünk, az XMS csapatával voltak, termeszetesen továbbra is várunk mindenkit szeretettel, immáron hat boltban.

Screen Shot 2013-09-14 at 13.26.37

Ebben a hónapban lesz még két meglepetésünk, ezekről majd később írok. Most megyek vissza ünnepelni a csapatommal 🙂 PS: már most kezdhettek gondolkodni, hogy melyik boltunk elé jöttök kempelni a nemsokara esedékes iPad rajtra. 🙂