Samsung Galaxy S6 és S6 Edge vélemény

Tegnap a Samsung két új telefont is bemutatott, és mivel a Samsung az Apple egyik legnagyobb konkurenciája, megérdemelnek egy posztot.

A tavaly megjelent Galaxy S5 nem lett nagy durranás. Nemcsak szerintem, hanem a vásárlók szerint sem, hiszen egyáltalán nem fogyott jól, és ez meg is látszott a Samsung eredményein, mely hatalmas visszaesést mutatott a korábbi évekhez képest.

A Samsungnak muszáj volt odatennie magát, és elnézve a tegnap bemutatott telefonokat, tényleg mindent elkövettek, hogy idén ütős telefonokat rakjanak le az asztalra.

A Galaxy S6-ot látva nehéz lenne letagadni, hogy merítettek némi ihletet az iPhone 6-ból is, amolyan iPhone 4-iPhone 6 szerelemgyereknek mondanám, de már csak legyintek erre. Lekerekített fém ház, hátul üveglap, és megszűnt a cserélhető akkumulátor. Talán most már nem is kelt “olcsó” műanyag érzetet ha kézbe veszi az ember. Persze még mindig nem annyira letisztult mint az Apple készülékei, de Samsung mércével mérve, tényleg szép lett a design.

galaxy-S6

A Galaxy S6 Edge sokkal érdekesebb mint az S6. Ezt a Samsung is tudja, ezért szinte kizárólag az Edge modellt mutogatták a keynote alatt. Ennél a készüléknél nemcsak az üveget hajlították meg, hanem az egész kijelzőt. Az, hogy van-e ennek bármilyen gyakorlati haszna, egy jó kérdés. Valószínűleg nincsen, viszont baromi jól néz ki. Tényleg. Azt kell mondjam, hogy az Edge egy nagyon szép telefon lett.

A bemutatón mutattak pár felhasználási lehetőséget a hajlított kijelzőre, kár, hogy mindegyik csak akkor tűnt hasznosnak ha kijelzővel lefelé rakjuk le a készüléket az asztalra. Én például sosem rakom le kijelzővel lefelé az asztalra a telefonomat. Persze lehet majd mindenféle értesítéseket elérni a kijelző széléről, de ezt ugyanígy el lehetne érni egy normál kijelzőn is. Az is jó kérdés, hogy egy videó nézése közben, mennyire lesz zavaró alul meg felül a kijelzőn az esetleges fénytörés. Mindegy, adok egy pacsit a Samsungnak, mert jól néz ki az Edge.

galaxys6-18.0

Mindkét telefon 5,1 hüvelykes kijelzővel érkezik, 577 ppi felbontással, aminek semmi értelme. Tényleg. Én a Samsung helyében maradtam volna az 1920×1080-as felbontásnál, ezzel sokkal többet kereshetnének a készülékeken. Persze biztos van egy réteg akinek számítanak még ezek a specifikáció háborúk, de a nap végén a profit számít, különben nincs értelme hegyekben eladni a készülékeket.

A kamera is fejlődött. 16 megapixel, f1,9. Biztosan jó képeket csinál, cserébe annyira lóg ki a kamera a készülék hátlapjából, mint az Empire State Building New York látképéből. Ezt csak azért írom, mert tavaly a fél világ azon háborgott, hogy az iPhone 6 kamerája kilóg pár tizedmillimétert a házból. A Samsung persze nem hagyta ki a ziccert, jól odaszúrt konkrétan az iPhone-nak, és megmutatta, hogy az iPhone fos képeket csinál, a Galaxy S6 meg szuper képeket. (Az apple.com egész véletlenül ki is rakott pár iPhone-nal készült fotót a nyitóoldalra.) 🙂

galaxy-s6-back-top-down-9zh2jqc

Mint fentebb írtam, megszűnt a cserélhető aksi, ezzel együtt megszűnt az SD kártya foglalat, és a vízálló ház is. Nekem ezzel nincs gondom, csak vicces, hogy a keynote-on kétszer is kihangsúlyozták, hogy ők diktálnak, a többiek meg követik a Samsung által lerakott trendeket. Na persze. Két év után talán már működni fogy rendesen az ujjlenyomat olvasó is. Ja meg bemutatták a Samsung Pay-t is…

A keynote-nak volt még egy fontos pontja, amikor is arról beszéltek, hogy az S6 fele annyi idő alatt feltöltődik mint az iPhone 6. Nagyon rámentek a témára, bár szerintem pont mostanra már elég jól bírják a telefonok üzemidővel. Az iPhone 6 és az iPhone 6 Plus tulajoknak többségének két napot is simán bír a készülék, így viszonylag mindegy, hogy fél vagy 1 óra alatt lehet feltölteni a készüléket, főleg, hogy a legtöbben úgyis éjszaka töltjük.

Teljesítményre most nem térnék ki, nyilván az új iPhone megjelenéséig, a most bejelentett telefonok lesznek gyorsabbak. Most fél évig lehet mutogatni a grafikonokat, hogy mennyivel gyorsabb mint az iPhone. Persze nincs ezzel gond, ősszel majd én is ezt teszem. 🙂

Ha Android felhasználó lennék, biztosan rámennék a Galaxy Edge-re. Bár nem vagyok meggyőződve, hogy a hajlított kijelzőnek van értelme, de az tagadhatatlan, hogy baromi jól néz ki. Kérdés, hogy ez mire lesz elég, megállítja-e a Samsung mélyrepülését a tegnap bemutatott két telefon. Nem igazán értem mi értelme volt bemutatni az S6-ot, és mellette egy ugyanakkora Edge-et, ami ötször jobban néz ki. Gyakorlatilag saját magának csinált konkurenciát a Samsung. Szerintem jobban tették volna, ha két különböző méretet mutatnak be az Edge-ből, hiszen az iPhone-nál jól látszik, hogy ez a stratégia nagyon jól működik. Persze majd az idő, és a vásárlók eldöntik, hogy jól taktikázott-e a Samsung. Bár most odatették magukat, valószínűleg továbbra is kemény harcot kell vívniuk a rettentő erős okostelefon mezőnyben. Lesz dolguk bőven, hiszen márciusban és áprilisban az Apple Watch könnyedén kifoghatja a szelet a Samsung vitorlájából, szeptemberben pedig érkezik a felturbózott iPhone 6 és iPhone 6 Plus.