Steve Jobs megölte a Flash-t

Ugye mindenki emlékszik még, mi volt miután az Apple bemutatta az első iPhone-t és azzal együtt az iOS-t. Sokan sírtak a Flash plugin hiánya miatt, de Jobs nem adta be a derekát. Mentek is akkoriban ezek a képek:

No-Flash

adobe-flash-dead

Aztán jött az iPad bemutatása, és bár Jobs azt mondta a bemutatón, hogy az iPaddel az ember a kezében tartja az internetet, továbbra sem volt elérhető a Flash tartalom. Talán emlékeztek, ahogy Jobs az iPad bemutatóján hosszú másodpercekig időzött el a The New York Times oldalán, miközben a képernyőn ott virított a Flash hiányát jelző kis kérdőjeles kocka. Megkerestem a keynote videóban a pillanatot. Íme:

steve_ipad_noflash

Jobs nyílt levelet is írt, melyben gyakorlatilag a Flash halálát követelte, erre az Adobe vezetői azt reagálták, hogy hamar vége lesz az Apple-nek, ha nem áll be a sorba. Egy rendezvényen is szóba került a téma még 2010-ben:

“A beszélgetésen résztvevők szerint, Jobs pimasz és elutasító módon nyilatkozott a Flash-ről. Több ízben is elismételte azt, amit már a fórumon is elmondott, hogy Mac-en a Flash nem stabil és tele van hibákkal. 

’Erőforrás zabálónak’, ‘biztonsági hibákkal telinek’ és ami még ennél is rosszabb, ‘halott technikának’ nevezte. Jobs hozzátette, hogy az Apple ‘nem foglalkozik a régi technikákkal’.”

Én mindig is egyetértettem Jobs törekvéseivel a Flash-sel kapcsolatban, kaptam is nem egyszer az ívet rendesen az olvasóimtól, hogy én milyen hülye vagyok, meg Jobs is hülye, meg vége lesz az Apple-nek. Azt hiszem valahol a Retina MacBook Pro megjelenésekor lett elegem, és végleg száműztem a Flash-t a böngészőmből. Mindenesetre könnyedén lehet találni régi posztokban engem hülyéző, és a flash-t éltető hozzászólásokat, de most nem idézem be ezeket. Persze voltak sokan akik ugyan úgy a pokolra kívánták a flash-t, ahogy én is.

Az Adobe egyik vezetője azt mondta 2011-ben:

Egy évet adok az Apple-nek amíg összeomlanak!

Most 2015-öt írunk, az Apple pedig nem omlott össze. Nagyon nem. Kár, hogy Steve Jobs már nem élhette meg ezt a napot, most biztos kibontana egy üveg pezsgőt, ugyanis:

Tegnap a YouTube bejelentette, hogy mostantól a HTML5 lesz az alapértelmezett beállítása a videóiknak.