Napom – Google Glass videó

Kaptam kölcsön egy Google Glass szemüveget, és természetesen nem hagytam ki a lehetőséget, felvettem vele egy napomat videóra.

Még mielőtt a videót megnéznéd, pár szó a Google Glassról. Nem sok jót fogok írni róla, de azt szögezzük le, hogy elképesztő Star Trek cucc az egész, és már az is csoda, hogy egyáltalán valahogyan működik a cucc, ezért pedig le a kalappal a Google előtt.
Két éve és egy hónapja írtam egy posztot a Google Glassról, ebben a posztban elég sok kérdés fogalmazódott meg bennem.

photoglass1

“Hány év múlva lehet ezt megvalósítani, tekintve, hogy egy hatalmas batár keret nélkül, egyelőre nehezen lehetne bepaszírozni az akksit, meg a hardvert egy szemüveg keretébe”

Két év telt el, és sikerült belepasszírozni a keretbe az akksit meg minden mást, de csak félig. Ugyanis a mostani verzió nagyon hamar melegszik, ettől belassul, és akár 2 óra alatt is lemeríthető, ha intenzíven használjuk. Persze még két év, és ahogy fejlődik a technológia sokat léphetnek majd előre.

“Hogyan lehet majd navigálni a menüben?”
A hangunkkal bénán, meg hát nem akarunk a levegőbe beszélni, az ujjunkkal simogatva pedig nehézkesen lehet lépkedni a menüben. Legalábbis sokkal lassabban mint például egy iPhone-on. Kacsintással lehet fotózni, de ez is inkább arra jó, hogy szétparáztassuk a velünk szemben állókat, hiszen sosem tudják, hogy éppen titokban fotózzuk-e őket.

“Ki a fene akar egész nap egy ilyen szemüveget viselni? Én attól is kivagyok ha valaki Bluetooth fülessel a fülében mászkál egész nap, mint valami droid. Ha meg levesszük, hova teszi az ember, ha jön egy sms, akkor felveszem, kiderül, hogy lényegtelen sms, leveszem, jön egy facebook értesítés, felveszem, lényegtelen üzi, leveszem. “

Ezt a kérdést is két éve tettem fel, és hát igen, ezzel a szemüveggel kapcsolatban ezek a kérdések továbbra is válaszra várnak. Milyen viselni? Vasárnap elég sokat rajtam volt, és azt kell mondjam, hogy borzasztó. A kis üvegkocka belelóg a jobb szemünk látóterébe, ami nagyon zavaró. Tegyél egy kávéskanalat a jobb felső szempilládhoz közel, és mászkálj így. Na kb ilyen. Nem csak bekapcsolt állapotban zavaró, kikapcsolva is. Bekapcsolt állapotban még zavaróbb, vezetés vagy bringázás közben szerintem konkrétan életveszélyes ha átfókuszálunk a kijelzőre. Arról nem is beszélve, hogy ha látni akarjuk a Glass kijelzőjén az információt, akkor kicsit felfele kell néznünk. Azokról a pillantásokról meg főleg ne beszéljünk amiket az utcán kapunk az emberektől. Ha leveszed nem igazán lehet hova rakni, ugyanis nem lehet összecsukni, de mondjuk ez még megoldható a későbbiekben.

Ezzel el is érkeztünk a legnagyobb problémához: privacy
Kb olyan mintha belépnél egy tárgyalásra kezedben egy feltartott kamerával. Függetlenül attól, hogy be van-e kapcsolva a Google Glass, nem fognak szeretni minket az emberek, ha egy ilyennel a fejünkön látnak meg. Az már inkább csak vicces, hogy ha velünk szemben valaki Glasst használ, igen viccesen bambul miközben beszélünk hozzá, sokkal rosszabb mintha a telefonját nyomkodná valaki társalgás közben.

Így pár nap használat után, azt tudom mondani, hogy nem kéne. 1500 dollárért sem, meg a feléért sem. Mondjuk talán vennék 300 dolláros áron videózásra, de sajnos még nem túl jó a kamera benne, jobban járunk egy GoPróval. Talán két év múlva megint vissza lehet térni a témára, addig csak egy nagyon drága szükségtelen bár kétségtelenül csodálatos technikai kütyüről beszélhetünk. A legnagyobb bajom a szemüveggel, hogy videózáson kívül nem akarnám használni semmire. (Tényleg nem. Ha Apple logó lenne rajta, akkor sem) Talán majd használják az orvosok, sportolók, de az átlagember szerintem nem mostanában fog ilyesmivel rohangálni. (Ezzel most biztosan sokan nem értetek egyet, de viseljetek egy Goggle Glasst csak pár órán keresztül, és meg fog változni a véleményetek. Tényleg. Ja, meg a fejetek is fájni fog estére.)

Nade, nem húzom hosszabbra, Lacival hamarosan úgyis csinálunk imagazinra egy tesztet fotókkal meg, hogy hogyan működik együtt egy iPhone-nal, képernyőfotókkal meg mindennel.
Addig is nézzétek meg az alábbi videót. Sajnos vasárnap volt időm videózni, pont a szutyok esős időben, de mindegy, így egy kicsit unalmasabb napomat nézhetitek meg az én szemszögemből. Handras POV:

Google Glass – Sunday from Andras Horvath on Vimeo.

PS: Hatalmas köszönet a Hírkereső.hu-nak, ahonnan a szemüveget kaptuk tesztelésre.