GoPro Be a (Guitar) Hero
Elkezdtük végre forgalmazni az XMS-ben a GoPro kamerákat illetve a GoPro kiegészítőket, ennek örömére hazahoztam egy Hero 3 Black Edition kamerát. (Utolsó darab volt, legközelebb valamikor januárban kapunk, szóval rámentem gyorsan.) Gondolkoztam, hogy mivel lehetne kicsit tesztelgetni, aztán arra jutottam, hogy kinn rohadt hideg van videózgatni, ezért rászúrtam a gitáromra a hírót, és felvettem pár snittet egy kis gitározással. (tudom tudom, nem ártana többet gyakorolni, mentségemre szóljon, hogy full impro az egész.)
Mielőtt valaki megkérdezné: természetesen nem a GoPro mikrofonját használtam, csak a videó elején vette a hangot, amikor elindul a zene, onnan Garageband és egy külső mikrofon vette az egészet, aztán Final Cutban raktam össze. 1080p 60 fps volt egyébként a nyersanyag.
Ha lesz időm, csinálok majd további videókat a Hero 3-al, mert egészen durván jó lett ez a kamera. Kisebb, könnyebb mint az előző, sokkal jobb lett gyenge fényviszonyok mellett, 720p-ben akár 120 fps-el is tud felvenni AHHHHH! 2.7K videót is tud, méginkább AHHHHHHH, arról nem is beszélve, hogy a holnap megjelenő szoftverfrissítés után az iPhone kijelzőjét lehet használni monitorként, realtime átküldi a saját Wi-Fi-jén keresztül a képet, így sokkal egyszerűbb lesz belőni a képet, mint vakon bénázni, és találgatni, hogy vajon mit lát a kamera. Lifesaver fícsör!
Egészen elképesztő ez a cucc, 10 éve még csak álmodoztunk ilyesmiről, most meg itt van. Mármint a kamerára gondolok természetesen. Csöves erősítő meg gitár már régóta létezik, de ilyen picike és ilyen tudású kamera csak most lett elérhető. INSTANT FUCK’N GET!
GoPro be a (guitar) hero from Andras Horvath on Vimeo.









Örülnék, ha én ennyire tudnék gitáron játszani.
Zongora kedvelő voltam mindig is, de egy Gitár hangja egyszerűen szív melengető.
Bakker Handras, FOGALMAM SE VOLT róla, hogy te gitározol is…
Akkor pacsit!
A GoPro készletről megosztott képeid óta vártam, hogy mikor lesz poszt – és hogy mi. Klassz lett, én se tudok gitározni még ennyire se.
,-)))
A Hero3 is jó lett. Csak a fekete fogy ilyen gyorsan, vagy a többit is viszik?
bárcsak ennyire tudnék gitározni…:D
a zenealap is garagebandel készült?
windows 8 -on , IE10-el nem latszik a video mar regota , nem lehetne atterni a youtubre?
win 8 xD ie 10 xD jóvicc volt xDDDDDDDD
((( ezt a milyen nap van most dolgot nem lehetne eltörölni ?
sohase jut eszembe milyen nap van
úgy meglepődök a kérdéstől h elfelejtek mindent
)
Állati a kamera. Viszont nekem nagyon olyan érzésem van, mintha elcsúszna a hang a képtől többször is.
Handras: Milyen mikrofonnal és milyen hangkártyával vetted fel a combo hangját? Kicsit olyan, mintha vonalon jönne a hang. Erdekelne a rig, mert magam is régen kísérletezek itthon házi rögzítéssel.
derék
Handras világosíts már fel kérlek hogy a csudába kapcsoltad össze eme két masinát! vettem egy rMBP-t és azóta verem a fejem a falba hogy nem megy az összekötés…
Marshall MG30DFX-ből kivezetve, nagy-jack kis-jack átalakító bele az audio portba, nemde?
hülye vagyok én ehhez, de örülnék ha megspórolhatnám a usb-s hangkarit, elég drága volt a laptop önmagában
Előre is köszi
ejci: Két lehetőség van, amit viszonylag olcsón meg lehet úszni. Vagy veszel egy sima jack átalakítót és úgy dugod az audio bemenetre, vagy veszel egy átalakító kábelt aminek egyik vége USB másik pedig jack(többek között én is ezt használom és baromi jó!). Íme a kábel: http://www.musik-schmidt.de/images/product_images/popup_images/Alesis-GuitarLink.jpg
Kain576, hogy érted hogy hack átalakítót? azt dugom be, mármint van már olyan. 2 gyűrű van a végén, ez jelenthet problémát? az iphone-os jack dugó végén 3 van.
amúgy ezzel a kábellel viszonylag jó minőségben tudok felvenni?
köszi
leesett az állam.
és nem a kamerától.
azt nem ertem a kameran mit kell nezni , de a marshall tetszik
ejci: Nagyból kicsibe átalakítóra gondoltam. Ha jól tudom, akkor a nagy az 6,3mm a kicsi meg 3,5, így 6,3-asból kell egy 3,5-be átmenőt szerezned. Anno én is így csináltam, de nem volt valami jó. Állandóan babrálni kellett a beállításokkal, sokszor zajos volt a jel is. Egy jó hónapja sikerült beszereznem az általam linkelt kábelt és az már jó! Annyira nem recseg mint előtte és nem kell állandóan piszkálni az audió beállításokat sem. Igaz ez kicsit drágább megoldás, mint az előző, de szerintem 6 ezer forintot simán megér a kábel, ha nem akarsz külső hangkártyára küldeni.
Ha érdekel, akkor itt van pár videóm amit az Alesis kábellel vettem fel: http://www.youtube.com/user/Kain576?feature=mhum
ez jó
Csengőhangnak el lehetne kérni amit játszottál?
“leesett az állam.
és nem a kamerától.”
azért akkora extra nem volt ez a gitározás..
B+, teljesen megleptél! Marshall erőlködő és Gibson Les Paul? Utóbbit jól láttam? Az egyik legjobb választás!
nem is tudtam hogy gitározol (ráadásul jobban mint én:SS) nagyon király videó, és sexy a lila pengetőd
)
basszatok szakállba…András gitározik
Tényleg elég ütős, de mondjuk ha a kép és a hang szinkronban lenne akkor még jobb lenne…
Nem értek ugyan a gitározáshoz, de laikusként azt mondom jól nyomod handris!
Grat!
off
Ezt láttátok? Állítólag orosz:
http://www.yotaphone.com/
lcd és e-papír egyben
Nagyon tetszik!
on
Nekem tegnap jött meg a Sony kamerám, az szerintem nem ennyire éles, viszont élből mindent tud, 120fps, wifi, iPhone app kijelzőnek, Time Laps, 60m vízálló. Nekem eddig bejött. És mindez 100e alatt.
No ezt hívják kérem rock n rollnak.
bocs az offért.
ez volt már?
http://www.portfolio.hu/vallalatok/it/google_megnyertuk_az_apple-lel_vivott_haborut.177053.html
“azért akkora extra nem volt ez a gitározás..
”
valóban nem egy david gilmour (pl. http://www.youtube.com/watch?v=4N82TLB03Vk ), de akkor is meglepődtem, és nem volt ez rossz, szerintem.
Nekem a Rollei Bullet jobban bejön.
Kain: szerintem kicsit elbeszélünk egymás mellett
már van egy ilyen átalakítóm.
set up így néz ki:
gitár erősítőbe be, erősítőből line-out kábel bele az átalakítóba ami bele a gépbe. csak nem érzékeli a gép. és pont ez a bajom hogy valamiért nem megy. az eredeti kérdésem az volt, hogy az átalakítón a kiscsak végén 2 kör található, míg az iphone füles végén 3. az iphone fülest igye felismeri a mac, a 2 körös átalakítóval ellentétben. ezért kérdeztem hogy ha találok valami boltban egy ilyen átalakítót amin esetleg 3 kör/gyűrű lenne, akkor az megoldaná-e a problémámat.
ezt a kábelt megnézem, felkeltetted vele az érdeklődésemet, bár sok helyen azt írtam hogy ha már ilyen vesz az ember akkor +tíz rongyért egy alap line6 usb-s hangkártyát is lehet szerezni. meg a minőségéről kevert véleményeket találtam.
felvételeidből megítélve egész jó, annyi érdekelne hogy van-e érezhető késés a felvétel és playback között?
“Hero3 is jó lett. Csak a fekete fogy ilyen gyorsan, vagy a többit is viszik?”
nem tudom, meg csak par napja vannak GoProink.
“Milyen mikrofonnal és milyen hangkártyával vetted fel a combo hangját?”
Egy ilyennel. Sima USB mikrofon: http://hangszeraruhaz.hu/index.php?&tpl=product&prid=24282 Rengeteget szoptam, hogy hova rakjam, ugyebar nem mindegy, hogy a tanyer kozepehez kepest merre van a mikrofon.
atom
Még jó hogy júniusban vettem egy hero 2-t, erre most javítottak egy nagyot a 3-al.
ejci: Lehetséges.
Nem tudom egyébként, hogy ha szereznél egy olyan átalakítót akkor mi lenne. Én anno egy sima átalakítót szereztem és rá tudtam csatlakoztatni a gépre úgy, hogy szenvedtem az audio beállításokkal néha.
Amikor vettem ezt az Alesis-t, akkor én is gondolkodtam, hogy megérné-e többet áldozni egy komolyabb felvevőre/átalakítóra, de végül ennél maradtam. A neten keresgéltem véleményeket, majd kértem az eladók véleményét is. Az én személyes tapasztalatom pedig az, hogy megérte! Egyszerű! Késést pedig nem érzek! Ahogy beraktam a zenét úgy gitároztam fel a riffeket, utána nem kellett szerkeszteni az esetleges csúszásokat. Guitar Rig-gel viszont nem próbáltam, de szerintem ott sincsen érezhető késés (főleg ha jól belövöd a beállításait).
Azért így játszani nem gyerekjáték. Én akusztikussal nyomulok, de még az akkordpengetés is baromi sok gyakorlást igényel. Egyenként a hangokat lefogni pedig még sokkal nehezebb. Az impro meg megint egy másik level, ott már nem elég megtanulni mit mikor kell fogni, hanem eggyé kell nőni a gitárral, minden hang helyét tudni kell, mi hogy szól, mi mikor szól jól stb.
Handras
miért nem a közvetlen a gépre dugtad??
Megmondom öszintén egy Guitar hero és egy Go Hd kombináció nem dobja fel az ember fantáziáját,de ha pl más témát veszel célba ami esetleg egy szép napfelkelte vagy a Budapesti csodás téli tájat mutatod be akkor azt mondom hogy cool ,de igy nothing ..
fusionfan: ha nem a Blacket veszed (ami a legdrágább), akkor nem akkora a különbség. a külsejét átalakították, de azon kívül az ezüst és a fehér változat pont ugyanazt tudja, mint a Hero1 és a Hero2, ezért olcsóbbak. Csak a Black fejlődött funkciókban.
Mondjuk azért a méret csökkenés és hogy a kisebb méretbe még a wifi is bekerült, az nem rossz, de nem biztos, hogy a Hero2-t megéri cserélni miatta.
Azért a sok éve futó blog ode vagy oda, ezt nem tudtuk Handrásról.
Amúgy nem játszik rosszul.
“arról nem is beszélve, hogy a holnap megjelenő szoftverfrissítés után az iPhone kijelzőjét lehet használni monitorként, realtime átküldi a saját Wi-Fi-jén keresztül a képet, így sokkal egyszerűbb lesz belőni a képet, mint vakon bénázni, és találgatni, hogy vajon mit lát a kamera. Lifesaver fícsör!”
Sajnos a legtöbb helyzetben nem igen lesz wifi, mint például erdei krosszmotorozásnál, jet ski-zésnél, extrém esetben base-jumpnál.
PS.: Ez a Poets & Pornstars – Rock & Roll c száma amit játszol? Vagy az eredeti alap gondolom mástól származik.. Mi az?
Epiphone vagy gibson? Mondjuk a lakk alapjan gyanus, hogy gibson…
Hónapok óta töröm a fejem ezen a gopro-n, bár azért a fáradtságot nem vettem, hogy összenézzem másik termékkel. A motorra jó lenne, csinálni pár érdekes felvételt, meg vízparton is sokat vagyunk, ott eddig egy kis vízálló panasoniccal működtem, de azért annak is megvannak a bajai, és főleg nincs ilyen szép képe.
na megnézem a sony-é mit tud
lajos: szerintem ne aggódj e miatt. Akusztikuson sokkal nehezebb játszani, mert ott ugye mindent neked kell csinálni. Például a hangképzést is teljesen. Elektromos gitárral olyan zenélni, mint végigjátszással csinálni meg egy játékot!
ez most komoly meglepetés volt. riszpekt
B++++, ezt nem gondoltam volna! Egész jól nyomod!
dvs: a szifon sajá wifije ilyenkor nem lenne megoldás?
“Sajnos a legtöbb helyzetben nem igen lesz wifi, mint például erdei krosszmotorozásnál, jet ski-zésnél, extrém esetben base-jumpnál.”
De lesz.A GoPro maga a router, raallsz a telefonnal, es mukodni fog.
“PS.: Ez a Poets & Pornstars – Rock & Roll c száma amit játszol? Vagy az eredeti alap gondolom mástól származik.. Mi az?”
Nem, csak 3 akkord talalomra, az alapot is en jatszottam fel.
“Epiphone vagy gibson? Mondjuk a lakk alapjan gyanus, hogy gibson…”
Gibson Studio.
Na ez egy pozitívabb oldalad hogy hobbiból gitározol. És nem is rosszul. Ilyesmi posztokat szívesebben látnék itt mint az erősen flamekeltőeket.
Szép volt Handras, irigyellek ezért, hogy így tudsz játszani.
bloomberg: sosem késő elkezdeni!
off: Upgradeltem iOS 6-ra. A videóim eddig szépen kategorizálva voltak, mivel játéklistákba raktam őket. pl.: filmek, klippek, utazás, stb.
Most a frissítés után a videóim ömlesztve vannak. Már próbáltam mindenhogyan rábírni az iTunes, hogy valahogy rendszerbe legyenek, megadtam előadót, csoportosítás opciót kitöltöttem stb. de semmi. Fontos lenne, hogy rendszerezve legyenek, mert sok videóm van.
Interneten is néztem, de nem találtam választ a kérdésre. Van valakinek ötlete?
Háhh! Nem is gondoltam, hogy ilyen jól megy a gitározás. Csak így tovább!
“miért nem a közvetlen a gépre dugtad??”
Mert bemikrofonozva azt hallod amit en hallottam. Nem szeretem a szoftveresen krealt gitarhangot.
“Háhh! Nem is gondoltam, hogy ilyen jól megy a gitározás. Csak így tovább!”
Nem megy jol sajnos. 20 eve sokkal jobban ment
Sajnos napi 3 gyakorlas ora kene ahhoz, hogy tenyleg jol menjen, es ez eveken keresztul, ennyi idom pedig mar nincs. 18 evesen meg volt
Vki tudna linkelni a Gopro hero 3 b.editionrol egy képet , amin hátulról is látszik, mert nem találok! Van kijelzoje vagy nincs?! Koszi
egyiknek sincs kijelzoje, kulon lehet rapakolni, vagy hasznalod iPhone-on keresztul ma ota. Most jott ki az update hozza.
Szia András.
Páran kérdezték már, hogy milyen gitárt használsz. Én az erősítő + az előtte lévő pedálról szeretnélek faggatni. Jól látom, hogy DSL40C + Jackhammer? Klasszul szól mindenesetre. Kösz a választ & üdv!
Apukám, ez zsír volt!!!!! Milyen titkokat rejtegetsz még magadról???
A végén kiderül, hogy nem csak profin gitározik, hanem főzni is tud!
Jó videó volt, több ilyet kérünk!!!!
Rokk!
WhiteThunder: a Jackhammert nem hasznalom, csak disznek van
Zoltán: na azt egyaltalan nem tudok
@Version: Használj Firefoxot. Vimeo 1000x jobb!
Pepinke: mindig benne van a következő 5 éves tervemben
De meg fogok tanulni gitározni, ha beledöglök is…
Mindenki rácsodálkozik a gityóra, pedig nem volt soha titok, Hegedűs Gyulában ott volt letámasztva a gép mellé
Köszi handras:)!
És egyébként ez jár hozzá, mert van egy bizonyos egyéb tartozékok, az mit rejteget?
Szóval ez jár hozzá? :http://xmsapr.com/index.php/bolt/termek/gopro-side-mount
Van amúgy olyan hogy surf, meg még 2, mi a különbség? Nekem sieléshez kéne, és nyaraláshoz búvárkodni is. Melyik jobb? Ja meg az előző kérdésemre is ha valaki tud válaszoljon légyszi:) KÖszi
Bocs a sok kommentért, de ezek mit jelentenek: QR Buckle,
J-Hook Buckle,
3-Way Pivot,
1 Curved Adhesive Mount,
1 Flat Adhesive Mount, Mik ezek??
Handras, nagyon pozitiv dologkent adtam hozza az egyeniegedhez a gitarozast, respect (szinten ex-zenesz).:)))
Pepinke ezt ugye csak viccnek szántad: “[...] szerintem ne aggódj e miatt. Akusztikuson sokkal nehezebb játszani, mert ott ugye mindent neked kell csinálni. Például a hangképzést is teljesen. Elektromos gitárral olyan zenélni, mint végigjátszással csinálni meg egy játékot! [...]”
Egy akusztikus gitár nagyjából abban tér el egy elektromostól, hogy van rezonáns teste, ami felerősiti a hangot, ellentétben az elektromossal, ahol a húrokból és egy elektromágnesből (hangszedő) formálnak egyfajta “mikrofont” – némileg leegyszerűsitve a dolgot. Miden más tekintetben nincs különbség, ugyanaz a nyak, ugyanaz a hangolás, ugyanaz a játékmód (mondjuk akusztikuson sokan csak kisérnek – értsd: csak akkordokat játszanak, ami a néhány (nyilt) dur-moll fogás esetében, azért nagyon más tészta, mint amit andrás játszik). Intonálni inkább a hegedűn kell, mert ott nincsenek érintők (éritnő nélküli gitárt viszont szerintem nagyon kevesen láttak közelről!)
fogy a levego az apple kkorul
http://sphotos-d.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-snc6/222183_481026888614567_2085755619_n.jpg
Na találtam egy Nikon AX100-at neten, 66 ezerért, szerintem olyat fogok venni, 10 méterig vízálló, bírja az ütést, és tetszik
Azt azért érdemes tudni, hogy a goPro mobil szoftvere késik legalább 1 mp.-et. nem egyenértékű az lcd-vel.
Khom: Surf, Outdoor, Motorsport és Naked kiszerelésben a kamera és a vízálló tok van, és más-más rögzítési megoldások. Van 1-2 alap tartozék, amiket felsoroltál, ezeknek a száma változik a csomagokban, pl Íves és Sík öntapadós rögzítő (Curved/Flat Adhesive Mount), két féle gyorskioldós rögzítő (Buckle), ami az öntapadósokba és egyéb megoldásokba csatlakozik. Ezeken kívül a Surf csomagban egy szörfdeszkára ragasztható rögzítőt kapsz, az Outdoorban egy fejpánt és egy biciklis sisakra szerelhető rögzítő van, a Motorsportban meg egy üvegre, sík felületre tehető szívókorongos rögzítő van. Minden mást külön kell megvenni.
A side mount két toldalék, ami 90 fokot fordít a kamera helyzetén. Bizonyos elhelyezésekhez (pl sisak oldala) jól jön. Ilyen alapból azt hiszem, hogy nem tartozik egyik készlethez sem (vagy csak egy).
A részleteket itt megtalálod képekkel:
http://gopro.com/camera-mounts
köszi:)
lakbal: körülményes is tud lenni a mobil használata, pl mikor épp fél kézzel próbálod valahova felszerelni, ott megigazítani. bizonyos helyzetben persze tök jól tud jönni, de nem arra való, hogy csak azon nézd mi történik, és úgy vezéreld a kamerát. viszont arra jó lehet, hogy mikor felszereled, megnézhesd, hogy mi fog látszani a felvételen. vagy hogy ellenőrizni tudd, hogy még mindig jó szögben áll-e, netán leverte/felrúgta valaki (jártam már így)
http://www.hwsw.hu/hirek/49505/microsoft-windows-8-kijelzo-skalazodas-felbontas-dpi.html#kommentek
na mostmar biztos hogy felejto a windows 8-as vonal, ezt megint elcsesztek, oke hogy senki nem akar fejleszteni win8-ra mert feltorik es a torrent oldalakra kerul, es mindenki iOSre fejleszt, de hogy ne birjak megcsinalni a felbontast azminden csak nem progressziv.
Mit kepzel a Microsoft?
ja megvalami “aprosag”
nektek nem tunt fel,hogy amiota a Microsoft megvette a Skypeot, a Skype, akadozik hangban elvetve elszall es olyan uzenetet kapok,hogy baj van a hangkapcsolat minosegevel(o, thx, en is hallom),stb?
Mert a Skype zsenialis cucc volt, olyasmi elven mukodott mint a torrent kliensek, minden skype felhasznalo egy szerver volt gyakorlatilag. igy jott letre egy eleg stabil halozat, ha egy gocpontban para volt mas uton hasznalta a vonalakat, persze eszrevetlenul nehany mb/rol beszelunk per ora.
na most ezt az agyatlan microsoft fejlesztok levaltottak egy kozponti szerverre, meg szep hogy nem mukodik olyan atomstabilan,a skype userek mar nem szamitanak “szervernek”es igy fizikai keptelenseg hogy jol mukodjon, az internetes ingadozasok,hibak miatt pedig a matematikai valoszinusege is nagyobb, hogy ne kapjunk hangbeszelgeteshez szukseges savszelesseget.
valaki, aki magyar fejleszto, senior, netan manager, menjen mar ki kaliforniaba, akar segitek is van kint ismeros, es rakjon kint rendet a sok buta fejleszto kozott! (kezdo gyakornoknak adnak 1.2 milkat, 2-3 ev utan ennek sokszorosat tehetsegtol fuggoen)!
vagy az van,hogy az Applenel tobbet fizetnek a fejlesztoknek, es mindenki odamegy,(az a kevés),
aki tud gondolkodni?
akkor igy van, microsofthoz, androidhz mennek a robotok, Applehoz a gondolkodo robotok?
legyen igy, de akkor meg miert is ne fikazzam azt ami android es windows?
milyen alapon dicseri Freddy az Androidot!? Vers a Windowst?
eddig en is azt gondoltam tul draga a retina macbook pro, de szepen bemegyek az XMSbe es veszek egy modelt.
2 ev mulva meg elmegyek az orszagbol. (mert ami itthon megy az is eleg androidos)!(gagyi,szanalmas).
en letettem a microsoftrol csak masodhegedus lehet az Apple mellett.
a skype miatt vagyok egyebkent ennyire elfogult, ettol feltem, hogy tonkreteszik a Skypeot.
50MBites nettel nekem ne akadjon sima hangbeszelgetes bakker.raadasul mas a codec algoritmus is mert szetkurja a tranzienseket es ertehetetlenre butitja. ami nyilvan gazdasagi dontes volt,hogy ne legyen draga uzemeltetni a szervert.
felkurtam magam a microsofton.
johettek, apple haterek. bar androidos forumon a helyetek.
(magyar allamra most a tamogatott diak/egyetem limitalas miatt ragtam be)
mire fizetek adot, ha mar az oktatast SE fizeti az allam?
mi ez a hely?
Piros pont a gitározás miatt, nekem egy Fender Stratom van + egy hasonló Marshall kombó. Sajna nekem sincs sok időm már, így ez a szett bőven elég. Szervezhetnél valami jam partit a gitározó olvasók között
Annyira jó poszt volt ez, miért kell itt is az apple/win/samsung/droid flame-et kezdeni? (mindegy melyik oldalról nézve).
Nagy pacsi a gitározásért!
Tibla: ugy nyafogsz,mint egy kislany.
Ez egy Apple blog te szerencsetlen.
Reader:
Ez Handras blogja te szerencsétlen, arról ír, amiről akar. Rengeteg nem Apple témájú poszt is van, feltűnhetett volna.
Háá! Mekkora ötlet! Tényleg! Csináljunk egy Apple Jam estét! Én pl billentyűzök egy rock zenekarban egy MacBook Pro + Focusrite Saphire pro 24 + Korg Triton Extreme 61 kombóval!
))
Kell egy jó dobos, meg még egy basszer, aztán toljuk!
Pakos: es azt tudtas baszod,hogy a sajtburgerben sajt is van? Ez Apple prioritasu blog.
Nyasgem.
Ennyi magányos szánalmas kirekesztett lúzert.xD
Rögtön Dzsem meg Jam partit szeretne VADIDEGENEKKEL.
Nyomorék looserek. Haverkodó kiközösített buzik.xD xD
MassiveD
a működő dolgok elrontása, és az értelmetlen hibaüzenetek a Microsoft védjegye, enélkül nem is lenne az igazi….
Reader:
Saját poénra nem futotta?
Nagyon szépen szól.. Ő egy LP Gibson….. ?
Pakos:
ez hol poén ? azt jelzi,akkor lefordítom te agyatlan birka,hogy olyat írtál aminek nincs információértéke, ergó:
triviális,nyilvánvaló,etc. vagy mindenkinek dobod ezt a sablont, amikor szarban vagy?
fasz akar neked poénkodni, oltottalak f.szfej.
Oltásnak is harmatgyenge volt ez a filmes, szar beszólásod. Legközelebb kérj tippet pl a gyakorikérdéseken, biztos szívesen segítenek. Ne aggódj, nem süllyedek le az alpári szintedre, kár is reagálnod, részemről lezárva.
UI: Mellesleg, tényleg, hatalmas szarban voltam…
a McDonaldsban ahol dolgozol lehet hogy eleg ez az egyszeres csavar, hogy “mellesleg,tenyleg hatalmas szarban voltam…” (UI)
bocs,hogy alpari voltam,de csak igy erted.
istenem hogy a macdonaldsosoknak mindent szajba kell ragni.
nem attol volt oltas, hogy filmes, vagy nem filmes, az lenyegtelen honnan szarmazik, az oltas az volt te anafabeta,hogy olyat irtal, ami trivialis, vagod a szo jelenteset?
egyertelmu nyilvanvalo.
azert jarsz blogra baszod,mert nem jon be a noknel a szar dumad, valld be. idiota. leptem is innen mert en csak harmatgyengen tudok oltani uffff
http://www.chilloutzone.net/video/cat-my-bitch-up.html
pdudas: ez szerinted vicces? hat rohadtul nem.
Valaki segítene?
Hogy tudom jobban kímélni az iPhone aksiját.Ha pl 3D-s játék közbe töltőn hagyom és úgy játszom.
Vagy nem töltöm játék közbe?
no flame!
gergg: ezvan:( microsoft mar csak ilyen.
eXant: ha a jatekidod ugyanannyi, akkor egyforman ugyanannyi lesz a vegen a ciklusszam,ergo,mindegy.
rudo:
persze ha melegszik tarts szuneteket, mertha toltesz es jatszol tobb hot termel nagyobb ho mellett erosebb az elhasznalodas, es csokken a mukodesi kapacitasa az elektronikai berendezesnek.
szoval ha forrosodsz, pihentesd kicsit a szemed, szivj friss levegot stb:)
“Nagyon szépen szól.. Ő egy LP Gibson….. ?”
Jap. Les Paul Studio Fireburst
handras:
http://www.youtube.com/watch?v=RfosiJZPqWQ&sns=em
vilag legjobb torzitoja.mondjuk 6-7 kilo, de imadnad
http://www.youtube.com/watch?v=-D9UwfcivsY&sns=em
ez jobb. de csak az eleje
ajjj de rossz
PS: ha Slash-nek eleg egy csoves marshall meg egy Gibson LP, akkor nekem is
ugye?:)
http://www.youtube.com/watch?v=ZpUYjpKg9KY&sns=em
ezt is ezzel kevertek. meg nemi SansAmp
Handras: Mennyire marad használható(szól jól) a Marshall-od viszonylag alacsony hangerőnél? Pl: halk(másik szobában lévő embereket már nem zavaró) gyakorláshoz alkalmas ez erősítő?
Bocs, teljesenOFF: valaki probalkozott mar ilyen utangyartott iMac RAM-okkal? Csak mert ezekbol elvileg 32 gigat is elb8rna a gep, az meg igencsak finom lenne… http://eshop.macsales.com/shop/memory/iMac/2011/DDR3_21.5_27
Handrás, gitarozz meg nekunk! Nagyon jo!
Kéne egy iEgyüttest alakítanod!
szerintem jelentkezz az xfactorba, ez az apple resellereskedes mar ugyis csak ideig oraig tart , be kell tornod a zene bizniszbe
version te meg vegyél vazelint, mert szükséged lesz rá amikor lecsuknak,mint aberráltat kislányok zaklatásáért 40 éves létedre.:)
Pappito: http://www.digicenter.hu/blog#blog3764
Szerintem a Hero3 jobb valamivel, viszont drágább is.
Viszont a Sony-k stabija verhetetlen (videó végén, csak simán a markomban fogtam)
Egyszer az Explorertől lesz világ vége, nem a Majáknak, meg a naptáruknak lesz hozzá köze! 21-én az Explorert törölném ki az emlékezetből!
Zsír a kamera, és így együtt a video+gitár hatás!
OFF.
Szerintetek melyik elő/hátlapi fóliát érdemes megvenni egy fehér 4S-re? SGP-t néztem ami elvileg
zsírtaszító réteggel van bevonva. Nem lenne baj, ha nem csúszkálna a kezemben, viszont elöl észre se vegyem!
Köszi!
ON.
no, ez talán megérne egy bejegyzést…
http://szifon.com/2012/12/16/januar-vegen-bucsut-int-a-google-sync-de-van-megoldas/
version: persze, vagy nyisson Microsoft Surface nagykert …
i4Son: szerintem két megoldás optimális, az egyik hogy betekered az egészet celofánba, a másik pedig az hogy a közértből lopsz egy zsömlés zacskót, bele teszed és felül elkötöd.
… A hétvégén megfogdostam egy Nexus7et .. Tudjátok hogy android fan vagyok inkább, de ez csalódás volt. Kicsi a képernyője, és hiába az 1280as felbontás, ez nem volt túl komfortos. A képarány és a 7″ … én egy 8″-os tabletet használok 1024×768-al, és ez után a nexus zavaró volt. Az Ipad mini leszámítva hogy korlátolt szar fos ios megy rajta
ergonómiában veri
Off. Melyik appal lehet az ipad 2 -ről a játékokat samsung smart tv-n nézni? Van ilyen?
Ámos: kiejtetted az ezen a blogon betiltott szót “Samsung” … trol lettél!
Nagytudásu apple userek!
Hogy lehet a világ legfejlettebbnek titulált oprendszerében kikapcsolni hogy ne fossa bele a mappákba az OSX a .DS_Store fileokat? Kurva idegesítő. Nem hack kell hanem valami legális működő opció.
Tibi: Mivel András is írt Samu tv-ről, így talán nem gond
wifis megoldás érdekelne, ha van ilyen.
Tibi:
http://www.aorensoftware.com/Downloads/Files/DeathToDSStore.zip
Elvileg ez megoldja. Nem fer el a pendrive-on, vagy mi a problema? Unix, Linux alatt nem latszik, windowson meg gondolom 2 kattintas torolni, ha ennyire rontja az esztetikai elmenyt…
@Álmos Amennyire én tudom ilyen app nincs, a tvre kötött apple tvre airplayyel kilehet rakni amit az iPaden látsz
Mudva: köszi!
Egyszerűen idegesít az összes ilyen szemetelés, és az agresszíven visszamászó fileok.
handras, a gopro kitette a videódat a facebook oldalára video of the day ként!
mindenesetre jobb mint az xkfaktor:D
Nagyaki: köszi, ez nem jó hír:(
kösz zsolt
már nem azért, de hogyhogy egy Studiora esett a választás? szerintem a standard széria sokkal jobb, nemhiába szüntetik meg a studiot. a marshall meg egy baromi jó választás grat
egyébként nem is rossz:D
Szomszédok biztos örültek!
Van egy eladó hero 3 silver-em ha érdekel valakit
http://hardverapro.hu/apro/gopro_hero_3_silver_edition_16gb_microsd_gorillapo/hsz_1-50.html
http://www.youtube.com/watch?v=A3PDXmYoF5U
Handras, ezt a viedót láttad már? Szerintem elég jó, megjött a kedvenc a kis szerkentyűhöz nekem is