Amikor az építész a haját tépi

161 komment

Ha valaki építkezett már, az tudja, hogy az építkezés előtt, számít valamennyi szívásra az ember azt megszorozza kettővel, aztán az építkezés végére kiderül hogy az előre elképzelt szopásmennyiség négyszerese lesz a végső szám. A Fashion Street bolt építése közben sem volt ez másképp. Az előző tulaj mindent összetákolt-elrontott, ezért nullára kellett bontani mindent, a kopasz falakig. Körben a gipszkarton falak kuka, álmennyezet kuka, gépészet kuka, rengeteg sitt, az utcán nem lehet konténert lerakni, rengeteg vasember pakolta a sittet minden hajnalban. Tanultunk egyébként ilyen szavakat, mint pl a vasember, ők az izom, akik bármit elbontanak illetve elhordanak, az álmenyó is ilyen szakszó ami az álmenyezet ugyebár, meg tanultunk nagyon nagyon cifra káromkodásokat is a jómunkásemberektől, de ezeket inkább most nem írnám meg. Szóval már az elején elkezdődőtt a szívás, teljesen újra kellett épiteni a hűtést fűtést, friss levegő befújást, szép kövér számlák érkeztek.
Az már csak hab volt a tortán amikor találtunk pár köbméter sittet befalazva a gipszkarton mögé. Újabb konténer, újabb számlák.

Aztán jött a gigaszopó. Az aljzat… A korábbi padló lépcsős volt, egyik részén a boltnak parketta, a másikon linóleum volt természetesen eltérő magasságban, ezt tudtuk, hogy meg kell oldani. Hoztak is jó kis gyémántmarót. Ránéztem a gépre, és tudtam, hogy ez most durva lesz. Sokat sejtetett, hogy indítás előtt külön villanyszerelők dolgoztak, hogy legyen megfelelő sok sok amper a gépnek. Nem csalódtam, a szörnyeteg két milliméterenként marja a betont mint az állat, nekünk két centit kellett leszedni. Borzasztó zaj, undorító finom por, kinn az utcán remegő díszkövek övezték a marási munkálatot. Amikor valaki kijött az ajtón, kidőlt egy brutális adag por, ami 2 méterre csökkentette a látótávolságot az utcában, beterítve a Starbucks teraszt, 10 másodperc alatt üldözve el a teraszról az összes kávézó vendéget. Biztos szerettek minket a szomszédaink… Szóval ez ment egy hétig, szerencsére egy munkás sem fulladt meg a portól, csinálták mint a gép. Erről nincs fotóm, mert nem igazán volt kedvem fotózni, mondhatni rossz kedvem volt. Pedig…

Aztán egyik éjjel megcsörrent a telefonom, Pulai G hívott, az elejétől a végéig ő felügyeli és intézi az építést. Róla annyit kell tudni, hogy maximalista, ezért hajnal 4-től, aznap éjfélig néha éjjel 2-ig a helyszínen tartózkodik, és felügyeli a munkásokat, problémákat old meg, telefonál, anyagot szerez ilyenek. Szóval egyáltalán nem normális. Próbáltam hazaküldeni, de ilyenkor egy fél órát elkezde mondani: “De András! Mos itt kell lennem, mert jön az XY, meg a tűzoltoság, meg hozzák a lézert, meg a Józsi elkurta ott hátul, 4! milliméterrel bazmeg arrébb van a cucc mint kéne, és még majd éjfélkor locsolnom kell a betont, aztán hazamegyek újratervezem a világításnak a nemtommit mert 48692-es szerkezet nem fér oda, bla bla blaaaa, zzzz zzzz zzz stb” Felét nem is értem és rájöttem, hogy úgysem fog aludni amíg nincs kész, és nem perfekt minden. A srác egyébként másfél hónapja ott van minden nap, és tolja, nélküle valószínüleg egy hónappal később lenne a megnyitó… Pulai soul is in da house.

Szóval visszatérve az aljaztra. Egy hét marás után megcsörren a telefonom valamikor éjjel egykor, Pulai G hív. “András baj van” mindezt kb olyan hangon mintha meghalt volna valaki. Ajjaj mondom, ez a hang sokba fog kerülni, úgy is lett. Mint megtudtam, az történt, hogy a lemart centik miatt elvékonyodott a betonréteg és elkezdett széttöredezni, így nem lehet rárakni a parkettát. Egy heti meló ment a kukába, és lett plusz másfél hét meló. Láttam ahogy az egész Pulai építésziroda 1 napig számolgat, meg gondolkozik, hogy mi lenne a megoldás. Ki kell kapni a régi aljzatot, de alattunk pince, ezért homok helyett valami méregdrága fehér gyöngyszerű anyaggal kellett feltölteni az alapozást, hogy ne szakadjon le az új vastagabb réteg beton súlya alatt a födém, ezt a gyöngyöt egyébként nem lehet itthon beszerezni 2 nap alatt, ezért Ausztriából kellett teherautóval hozatni… Újabb számlák. Van erről videóm is ahogy döngölik ezt a fehér anyagot:

IMG 1732 from Andras Horvath on Vimeo.

Végül sikerült megoldani, de mindannyian öregedtünk pár évet közben. Betont is 60 méteres csővel keresztülvezetni hajnalban a Fashion Streeten, priceless hangulatos képeket eredményezett, persze ezt is csak hajnalban lehetett.

Végül minden a helyére került, (mármint aljzat dolgokban, mert nyilván most is minden nap van valami szívás), még a végén hoztak egy sci-fi-be illő geodéziai tudomisén micsoda szerkezetet, amivel leellenőrizték a síkot, valami 1 milliméteren belül van minden, dehát mondtam, hogy Pulai egy állat. Mondanom sem kell, hogy a gipszkartonozás, és minden más ilyen precizitással épül (épül az epül szokásos szar szóvicc), ha minden igaz végül el is készülünk a tervezett időre.

Folyt köv.

161 komment

Suky

Szerintem megérne egy külön posztot pedig a jó munkásemberek aranyköpései, amúgy hajrá Handras!

Suky

De micsoda kamu? Ha már annyira trollkodsz kicsit konkrétabban légyszi!

klarky

És ez a bérbeadóval hogy van leboltolva? Velük kell engedélyeztetni ezeket a beavatkozásokat? És a rengeteg lóvé, amit beletolsz az le lesz vonva a bérleti díjból? Vagy ilyenkor mi van, tudtad, mondták előre, h vannak ezek a problémák?

Mice007

A videóba valami afrikai/benszülöttes/esőtáncos zenét kéne berakni, nagyon csúcs ahogy menetelnek körbe-körbe :D

Szergely

Hát ez beteg. A fehér anyagról, amúgy mindannyian tudjuk mi és hogy mikor lesz felhasználva :D Viszont a videó, amint az emberek mennek az LOL.

Atesz

Hát nem semmi szívás ez. Én 3 éve költöztem össze a párommal egy frissen vett lakásba, hát én is az hittem 1-1,5 hét alatt végzünk. Na persze :) kb 1,5 hónap lett belőle :) Most már nevetek rajta majd Te is fogsz.

“ha minden igaz végül el is készülünk a tervezett időre.”

Hát khm. azért kőbe ne vésd ezt :)

dgabor

Az egy lézeres teodolit :) (vagy nemes egyszerűséggel mérőállomás) Nem mai darab, de a régi műszerek nem feltétlenül rosszak, sőt!

Krisztián

Nagyon nayg :D De rossz után mindig csak jó jöhet :) Várom a folytatást :)

Lajos

“amikor találtunk pár köbméter sittet befalazva a gipszkarton mögé”

neeeeeeeeeeeeeeeee! ez míííí? :D sírok:D

Istvándi Péter Aladár Dezső

Nekem is tetszett, jó sztori, jó stílusban. Várjuk a tovabbi bezsámolókat.

Ezek szerint lehet pontosan tudni a megniytót? Mertbeddig a “valamikor” volt a legközelebbi időpontmeghatQrozás.

wysiwtf

a vidi kb olyan mint a werkmeister hamóniák nyitó jelenete

ekre

hadd használjam az általad oly sokat használt kis megjegyzést: nem szarral gurigázik az XMS (Te, Pulai és úgy mindenki :) )

respect

Viktor

Sci-fi-be illő geodéziai tudomisén micsoda szerkezet: mérőállomás. :D

dewfah

jó volt! :) ismerős ez az állandó szopóroller az építkezéssel! bár kívülről mindig viccesebb szemlélni, mint éppen megélni! kitartás és várjuk a megnyitót!

KG

Tetszik ez a 60 meteres csovel a beton bejuttatasa.
Nem rajongok az epitkezesekert,sok melos,felfordulas,de amikor kesz van,kiralysag.

Johni

Ha jól látom, a kedvenc szivarboltom környékén lesz az új hely. Majd ha elköltöttem több tízezer forintot szivarra benézek hozzátok és ott is elverek másik több tízezret egy iPad-ra :D

Piano Reewes

“Amikor valaki kijött az ajtón, kidőlt egy brutális adag por, ami 2 méterre csökkentette a látótávolságot az utcában, beterítve a Starbucks teraszt, 10 másodperc alatt üldözve el a teraszról az összes kávézó vendéget.”

Majd a megnyitó után jönnek szépen a Starbucks pincérei, és Caffè Vanilla Frappuccino®-val szépen végig kereszetlik a demogépeket, hogy jó szomszéd módjára bemutatkozzanak :)

Bálint

Az a sci-fi-be illo keszulek egy mero allomas. Mindent lehet vele csinalni. pontot bemerni es szintezni najd letolteni rola az adatokat es tajolas utan minden ott van elotted. Olyan mintha lezerrel tapogatnanak le egyket pontot amit aztan 3D-ben megnezhetsz. Terkepek keszitesehez pont emiatt nagyon jo.

moszio

nem “döngölés” ez, a munkások épp töltik le a megfelelő frissítéseket, power nap állapotba kerültek :)

Nitro

Vasemberek? Nálunk terminátornak hívták akik itt voltak kibontani a régi ablakokat keretestül. Az egyik 3-at vitt le a hátán 8 emeletet ami barátok közt is 200 kg-hoz volt közelebb nem 150-hez. Mondjuk a reggelije sem volt semmi, 1 kiskonyak, 2 redbull és 3 sör egy kiló kenyér és 2 méter kolbász hagymával + fokhagyma. Azt mondta fokhagyma növeli a vérplazmát, az kell mert a napi 5 doboz cigi kiveszi az ember zsírját, aztán kell az aminósav a szervezetnek. Azt már csak ablakból láttam hogy ferdén parkoltak be a szakadt VW transporterrel és csak úgy arrébrakták a farát 3-an hogy egyenesen álljon. No comment.

initram5

Ezt a posztod humoros külsősként olvasni, de meggyőzött arról, hogy a közeljövőben ne vegyek új lakást, új irodát, új akármit. :) Sok sikert!!!

gll

Egy jo muvezetonek bizony mindig ott kell lennie, ez alap. Nelkule eleg durva dolgokra kepesek a burkolok, komuvesek, de meg a villanyszerelok is.

A post erdekes lehet annak, aki soha nem epitkezett, vagy leszarja, hogy milyen modon epult az uj vagy hasznalt lakasa/irodaja/boltja. Viszont nekem az a tapasztalatom, hogy budapesten kb. az osszes felujitasi munkalat elkepesztoen szar szinvonalon keszul el. Igy nem csoda, ha mindent szet kell bontani. A reszleteket nem ismerem, de amikor nekem ilyen problemam volt az aljzattal, akkor en inkabb feltoltottem a hinayzo reszt. ( Igaz, egy kis helyen nekem is fel kellett marni a betont.)

Szvsz ez az epitesz iroda megerdemelne legalabb egy linket!

eospeti

Handras!
Szintén bevállaltam az építkezést a nyárra. Hasonló szívás. :)
A magyar építőipar három ellensége létezik:
A derékszög, a vízszintes és a határidő.

Azért a SG-on kicsit lazultál, láttam! :)

Balixe

Aranyköpések vannak nálunk is mint pl: viziboci, boccantó=vízmérték, szegmens=szög, besűlő=beülő (mert ugye dögmeleg amikor alpinozni kell), dekla, kalimpács, vödörsz, snici, karabíner=karcsi —> Károly és még harminc másik ami nem jut eszembe hírtelen :D

nzoltan

“sci-fi-be illő geodéziai tudomisén micsoda szerkezetet” – Ezen jot nevettem, mert az a meröallomas kb 30 eves :)

Peti77

Jaja, az egy teodolit :)
Amúgy pont ez a szép az építészetben, építkezéseken, hogy ha megnézed a videót, ott a szoba úgy néz ki, mint egy falusi magtár, és ami lesz belőle, egy cm-re pontosan megtervezett Apple bolt. Ezt szeretem a szakmában.
Nem is tudtam, hogy a Pulai G is ilyenben utazik.

vAfotóriporter

Kitartást a munkálatokhoz! Remélem, azért az építkezést is dokumentálod. A végére szép anyag születik majd belőle. Kíváncsi leszek a végeredményre. Ide biztos gyakrabban be fogok nézni, mint a Plázába…
,-))

Chino

Ezek a derekmunkasemberek honnan lettek kikukazva? Nagyon konkretan nyomjak. Kisfroccsben fizeted oket? lol

Daniel

Aznap mikor betonoztak pont arra jártam :)
Néztem is hogy mi lehet az a cső és mit csinálnak,
de nem gondoltam hogy pont XMS lesz ott. :)

Tibi

Egy fontos dolgot nem mesélt el Handrás … amikor kijönnek store auditra, eleresztenek két pont olyan kutászt mint a Prometheusban, akik tökéletesen be scannelik 3dben a teret, és ha egy mm eltérés is van BÁRHOL akkor bukta és egy évig nem lesz következő audit!!!! :)

Lacika

Jó látni, hogy ti is úgy toljátok mint az Apple és nem valami fostos kis szarfaszú butikos!
Tulajnak, eladóknak és nemutolsósorban vásárlóknak öröm lesz betérni oda abban a tudatban, hogy gyakorlatilag az alapoktól, a tégláktól lett a bolt felépítve egy olyan szintre, ami általában nem jellemző a kiskereskedelmi egységekre.
Köszönjük a sok-sok idő, pénz, energia ráfordítást!
Most biztos a pokolba kívánod azt a pillanatot, amikor úgy döntöttél belevágsz, de majd a megnyitón, és utána is (remélhetőleg hosszú évekig) minden egyes belépő (kévive fasszopó trollok) arcán azt fogod látni, hogy “Ez igen! de fasza ez a bolt! Máskor is jövök!” és ez nagyon jó érzéssel fog eltölteni. (mindamellett, hogy súlyos ezreket fogunk otthagyni….. én személy szerint inkább hagyom a pénzem egy ilyen helyen mint valami sarlatán kupijában)
Ha a “hardvert” oké, már csak a “szoftver” lesz az az egyetlen sarkalatos pont! Olyan eladókat vegyetek fel, akik miatt nem lesz egyetlen elégedetlen vásároló sem! Hiszen, mint ahogy te is tudod, egyetlen elégedetlen vásárló legalább tíz másikat beszél le a vásárlásról!
Nekem személy szerint ez nagyon sokat számít!
Ha rossz szájízzel távozok valahonnan, akkor sem megyek vissza, ha 90%-os akció van!
Ha már fizetek valamiért, akkor azért cidázzanak le bő nyállal! :D

lorinsers

Szia Handras!

Kitartást kívánok a bolthoz, csak nem lesznek újabb meglepetések. Ha időm engedi elnézek, hogy alakulnak a dolgok, lehet még Veled is találkozok. Anno Libribe akartam menni, de végül le kellett mondanom róla.

Nem ide tartozik igazán, milyen farmer és póló van rajtad? Főként a farmer érdekelne, hol vetted…

Üdv.

oc

én csak azt nem értem, hogy Te elvileg kivetted ezt az üzlethelységet és nem megvetted [ha jól értettem]
ebben az esetben a bérbeadó vagy belemegy abba, hogy a meglévő infrastruktúrát szétverd és egy sokkal jobbat tegyél a helyére, vagy nem.

Ha nem megy bele, akkor nincs miről beszélni, nincs felújitás, valszeg bolt sincs.
Ha belemegy, akkor viszont szépen bele kell kalkulálni a bérleti dijba, hogy az egész kócerájt fel kellett újitani ahhoz, hogy használni lehessen.

Mondom mindezt úgy, hogy sose béreltem üzletet, de pl. ha kivennék egy olyan lakást, amiben alig van fűtés és szar a vizvezeték, akkor vagy nem veszem ki, vagy kiveszem, de megdumálom, hogy felújitom és cserébe kevsebbet fizetek, de garantálom, hogy X évig kiveszem, stb…

Gondolom mindezek alapján az aljazat volt az, amivel nem tudtál számolni, a többi azért tudott volt.

Mondjuk az meglep, hogy a tulaj ennyire belemegy, hogy csinálj az üzlettel, amit akarsz és tulképp úgy, ahogy akarod.

balcsida

Tibi:
Az faja lehet, na ezt én nem bírnám idegileg, de ebből látszik, hogy mennyire komolyan tolja az epöl

Tibi

kezdem úgy érezni, hogy itt inkább egy olyan pszichológiai hatásról van szó, hogy csinálnak valami nagyon drága nehezen elérhetőt, ami a drágasága és a nehezen elérhetőségéből fakadóan gerjeszti a vágyat és motiválja az embert az elérésre… nehezen elérhetőt írtam és nem elérhetetlent. Én az Apple cuccokat jónak tartottam mindig, de 1,5 szeresen túlárazottnak… valóban ad hozzáadott értéket és minőséget, de nem a túlárazottság arányában, hanem mondjuk 1,2 szeres ár arányában… de mivel több mint az 1, ezért az ember nem érzi akkora lehúzásnak, hanem inkább életminőség érzést konvertál belőle. Ti mit gondoltok erről?

Exant

Hát ez szomorú és egyben vicces is:D :D :S Handrás amúgy bérlő vagy jelenleg vagy már megvásároltad az üzletet?

tg

Hát a videótól konkrétan lefostam a bokámat :D
Amúgy irigyellek Handras, kevés ember merne ekkora szopórollerre ráülni, cserébe száz százalék, hogy nagy siker lesz a bolt. Állat vagy, állat itt mindenki.

ACC

lehet hogy hülye kérdés de én azt nem értem hogy miért nem töltöttétek fel ahelyett hogy lemartátok? a másik ha már lemartátok akkor előtte miért nem néztétek meg milyen vastag a beton?

egy genius csinálja vagy egy szakmabeli?

Enjoy

Ez a videó, valami iszonyat nagy.
Nagyban szakadok a szertatáson, majd eltrappol egy bitang kék papucsos csávó közvetlen a kamera előtt.
Amikor először néztem, azt hittem hogy az emeleten lakó 120 éves nénike baktat el kis köpenyben az újságért, vagy hasonló :D

Akos

Én azt nem értem, hogy miért nem inkább felverték azt a betont? Meg ha akkora port csinál akkor tessék locsolni :) Amúgy full respect, az igényes kivitelezőket nagyítóval kell keresni manapság…

H.Attila

Ez a post tök hangulatos ,olyan érzése van az embernek közbe ,mintha ő is részese lenne az egésznek:)
Amúgy ma volt egy kis dolgom a FS-en, el is sétáltam a bolt mellett de kívülről semmi nem tűnt fel,hogy dolgoznának vagy,hogy hanghatás szűrődjön ki:D

mudva

Akos:

Ket cm-t nehez felverni egy betonbol…vagy feltorod az egeszet, vagy a masik megoldas, hogy egyenetlen lesz Locsolassal szart sem ersz, nezd meg hogyan mukodnek ezek a marogepek.

laszlo

OFF!
Handras: Azt szeretném kérdezni tőled mint APR tulajtól és nagyon nagy jóstól Apple terén :) , hogy te hogy látod az apple részvényeket? Te most beruháznál rá egy nagyobb összegbe? mondjuk 10 millió ft, inkább shortolnád szóval most látsz még egy uborkaszezont a new iphoneig ,vagy elkezdi lassan felépíteni magát a következő robbanásig vagyis a new iphone realeasere az apple részvény árfolyam?
Kicsit hülyén fogalmaztam meg sose volt az erősségem , de szerintem érted mire gondolok :)

féregfecó

laszlo:
10M befektetésről itt kérsz tanácsot? smile-k között…?

pofám leszakad milyen embereket fúj ide a szél

Rutka

laszlo: Csak kíváncsiságból kérdem, miért pont apple részvényekbe akarsz fektetni?

Wilzor

Tegnap ment a gipszkartonozás ezerrel. Nyitva volt az ajto, be lehetett látni, jó kis bolt lesz ez…
Építkezés az mindig szopás akármit is csinálsz. Túl kell lenni rajta, kitartás…

Wilzor

laszlo: kitudja mekkora robbanásra ne számíts mikor bevezetik az uj iphone-t, piac szépen lassan beárazza. Persze elképzeleto emelkedés de egyből 10% ot nem fog emelkedni.

version

laszlo: most fogjak megfelezni a reszvenyeket , mert ok is latjak hogy nagyot fog esni a reszveny, igy nem 600-rol 100-ig fog esni, hanem csak 300-rol 100-ra

Wilzor

version: :D ezt a mondatod megmosolyogtam. Nyilván akkor a Bloomberg elemzőinek tobb mint 87%-a hülye mert vételre ajánlja az Apple részvényeket :) hisz úgyis 100ra fog leesni nem?! :) Van olyan aki azt mondja 1000 dollár fölé is felmegy, bár személy szerint ezt kétlem…

Emmm

Apple részvényekbe úgy 2 éve kellett volna fektetni és akkor most gazdag lennél. Látszik, hogy nem nagyon tudnák már felülkerekedni ezen a 600 dolláron, mindig túllépik egy kicsit, aztán vissza megint 600 alá.. majd szeptemberben meglátjuk, hogy marad-e tartósan.

Freddy

Tibi: Ne offold már szét a fórumot!

“Apple számára a fő cél nem a minél nagyobb nyereség elérése, hanem az, hogy jó termékeket tervezzen és készítsen.”

Egy kérdésemre viszont adjál légyszíves választ, ha nem a haszonszerzés a cél, akkor miért adják túlárazva a készülékeket?

Másik: Melyik gyártónak nem az a célja, hogy jó termékeket tervezzen és készítsen? Sicc!

Az Apple megtervezte a jó terméket, és a konkurencia csinált és csinál most már folyamatosan jobbat, hol itt a gond?

Amúgy most akadtam egy igazi gyöngyszemre: http://en.wikipedia.org/wiki/LG_Prada 2006-ot írunk.
Éshát a Sony is megcsinálta előtte: http://kep.index.hu/1/0/319/3192/31923/3192334_aa2315243485546cb9ed9483e6315d9b_wm.jpg

Tomi

“Az Apple megtervezte a jó terméket, és a konkurencia csinált és csinál most már folyamatosan jobbat, hol itt a gond?”

Nincs semmi gond, az iPad teszi ki a táblák eladásának 68%-át, a mobil forgalom 65%-a iOS az android 20%-ával szemben csak hogy néhány kimutatást említsek. A konkurencia “jobb” termékei valahogy nem érdekelnek senkit, legalábbis a számok ezt mutatják. Lassan ott tartunk hogy a konkurenciát is idézőjelbe kell tenni, főleg ha az ősszel érkező iPhone még odavág egyet.

LifeTroll

“Amikor valaki kijött az ajtón, kidőlt egy brutális adag por, ami 2 méterre csökkentette a látótávolságot az utcában, beterítve a Starbucks teraszt, 10 másodperc alatt üldözve el a teraszról az összes kávézó vendéget. Biztos szerettek minket a szomszédaink… ”

Ment a feljelentés ;)

demizson

Szerintem ne tépd a hajad Handrás. Lassan úgy is olyan kopasz leszel, mint a seggem

klarky

“mobil forgalom 65%-a iOS az android 20%-ával szemben”

Ez mindössze annyit jelent, hogy az IOS eszközök tulajdonosai többet lógnak a neten, mint az Androidosok. Semmi mást.

Ez kb. olyan, mintha vkinek van egy Rolls Royce -a, amit csak évente kétszer vesz elő (futásteljesítmény 1000 km / év), meg van egy 20 éves Swiftje, amit naponta (futás 30000 km / év), akkor a Swift a jobb autó, hisz azt használják többet.

Gondolom nem kell rávilágítanom, h ez nem azt jelenti.

Lenny

Geodéziai mérőállomás! ;-)
Dolgoztam én is ilyennel… Be szép is volt.

(a Milyen nap van most? nem fogadja el, hogy szar)

mudva

Klarky:

Telefonokrol beszelunk. Megis mit jelent szamodra az, ha az egyik telefont joval tobbet hasznaljak (pl. netezesre), mint a masikat? Szamomra azt, hogy jobb rajta netezni, egyszerubb, kenyelmesebb, stb. Egy galaxy s3 nem egy luxusauto, amit garazsban tartva ov a tulaja meg szeltol is. Nekem ebbol az adatbol egyertelmuen az jon le, hogy az ios tulajok sokkal jobban kihasznaljak a telefonjuk szolgaltatasait, mint az androidosok…

klarky

@mudva: Ez egyáltalán nem azt jelenti.

Tudományosan bizonyított tény (erről nem egy tanulmány született már), h az iOS felhasználók sokkal aktívabbak a neten, mint a többiek. Mi köze lenne ehhez az általad említett “jobb rajta netezni” kijelentésnek?

Azt ne mond már, h androidon már netezni sem lehet. Ugyan…

A Rolls Royce-al kicsit túloztam, belátom. Legyen bármely elismertebb autó, mint a Swift. Ford Focus megfelel helyette?

fergab

Tedd össze a két kezed, hogy van aki ott rugdossa a “szakikat”.

Ha tehetném, és újrakezdhetném az építkezésem, egy lakókocsit tennék a telekre. Innét tolnám a munkát, illetve nézném erősen mit művelnek. Sajnos nem volt lehetőségem ezt megtenni, így mondanom sem kell, hogy vannak problémák.

Arról nem is beszélve, hogy amíg 6-7 számjegyű a munka, addig jönnek rendületlenül. Amint 4-5 a számjegy kezdenek lustálkodni…

mudva

Nem jo a hasonlatod, az a problema. Meglepodnek rajta, ha ket kb. azonos kategoriaju auto kozott jelentos elteres lenne az eves atlagos futasteljesitmeny kozott, az osszes tulajdonost figyelembe veve.

Ha mar emlitetted ezeket a tudomanyos tenyeket, akkor legyel olyan kedves, es linkeld oket. Az is eleg, ha a first authort megmondod, megkeresem.

Biztosan lehet androidon is netezni, csak valamiert nem teszik. Ez szamomra azt jelenti, hogy valami arra keszteti a keszulekek tulajdonosait, hogy ne vegyek igenybe ezt a funkciot. Elkepzelheto, hogy ez csak az alacsonyabb kategoriaju, olcsobb androidos telefonokkal van igy…de mint mondtam, egy apple blogon sajnos neked kell linkelned a megbizhato, ” tudomanyos ” cikkeket. Arra kar varnod, hogy azok fogjak megkeresni, akiket meg szeretnel gyozni!

P.Tamas

Az androidon való kevesebb netezés oka lehet szerintem, hogy az androidosok jelentős része nem/vagy nagyon kis netcsomagot vesz a telefonjához. Amikor tavaly áprilisban vettem az i4-et, akkor a legkisebb tarifacsomagban 1 Gb adatforgalom volt.
Hiszen nincs mindenkinek pénze S2/3-ra vagy Note-ra gondolkodik, hanem bőven szakítanak a futottak még készülékből.

Dani

Klarky szerintem arra a cikkre gondol amiben az volt leírva, hogy mivel az iPhone-hoz jár internet, ezért többet neteznek rajta, míg a legolcsóbb androdios szarhoz nem és ebből van több, ezen értehetően nem neteznek, így jött ki az eredmény.

inreallife

@Frédikém,

erről csicseregjél valamit:

http://index.hu/tech/2012/08/02/a_harom_hetes_jelly_bean_majdnem_egy_szazalekkal_debutalt/

Az indexen már pezsgőt bontottak, hogy mennyire felfutott már az új oprendszer. Már majdnem eléri az 1%-ot…
Továbbra is 2.1-es Androidra fejlesztek, de lehet jövőre már átléphetek a 2.2-re. De jó. Mikor is jelent meg az, 2010 májusa?

Hiába a csilivili új telód, az appok 2-3 évvel le vannak maradva. Le kell, hogy maradjanak, különben a már majdnem 1%-ból nem lehetne megélni…
Amíg ezt a problémát az Android nem tudja kezelni, vagy megoldani, addig mindig is a gagyi kategória marad. Hiába a brutális harware alatta, ha software-es szinten nem lehet a kőkorszakot meghaladni. GAGYI.
Mondom ezt úgy, hogy 5 androidos telefonom, és 2 androidos tabletem is van.

féregfecó

inreallife:

Csak én gondolom azt, hogy a 2.1-es droidosok (jellemzően az olcsóbb kategória képviselői) nem feltétlen adnak ki pénzt még programért is?

Akkor miért pont ők vannak megcélozva egy zseblámpánál gondolom komplikáltabb programmal?

Az ICS a cikk szerint 16%. A 2.3 meg 60% körül. Akkor miért nem 2.3 a cél első körben legalább?
IMHO Ezek tükrében kissé ironikus a “de lehet jövőre már átléphetek a 2.2-re” duma is.

ergo: neked nem rohadtul mindegy, hogy mire fejlesztesz, ha megéri csinálni?

Tomi

Statisztikáknál nagyon nem mindegy milyen adatokból készül. Például a w3schools statisztikája szerint a látogatók 16% használ Internet Explorert, de egy olyan oldalon mérni ahova webfejlesztők járnak nem egy releváns adat és messze is van a valóságtól.

Szerintem az android egy fos(volt hozzá szerencsém), az iOS megse rezzent az elmúlt két évben. Az egyetlen különbség kettőnk között hogy engem nem találsz meg androiddal foglalkozó blogokon, mert nem érdekel mit csinál a konkurencia. Nem igazán tudom eldönteni minket vagy inkább magadat próbálod meggyőzni hogy mekkora kasszasiker az android, de az androidakiraly.hu jellegű oldalakon nagyobb sikered lenne szerintem.

dvs

Ha már ennyi OFF van..:

Nah már a Plastik is készpénznek veszi a szeptember 12-t.. Kiváncsi vagyok tényleg igaz e, mert az időpontok sem szoktak kikerülni, csak olyan két héttel előtte hivatalosan. Az baromira közel is van, nem októberbe szoktak lenni az őszi eventek? Vagy hova siet ennyire az Apple?

dvs

*És természetesen Handras Live már az új üzletből fog jelentkezni ugye?? :)

ambassador

Gratulálok András! Ez egy bátor húzás volt de az innováció és a bátor döntések viszik előre a világot!!
Ez egyébként mit takar? :) “Ezért annyit mondok: ne pöcsölj, hanem vásárolj, nem fogod megbánni. (Szerintem vegyél, sőt, megvárnám vele az XMS Fashion Street megnyitót, *khm*.)” – plasztik

Freddy

Tomi: Lehet neked van igazad, de az Apple eladások keményen csökkennek a konkurenciához képest. Néha nézz majd körül magad körül, nehogy egyedül maradj:)

Máyköl

Freddy:
“Tablet fronton valóban vezet a fApad, kb év végéig, mikor megjelennek a normális táblák, mobil fronton meg már seholsincs ugye…”

Úristen, te egyre nagyobb baromságokat írsz. Nagyon el vagy tájolva.

Bálint

Ilyenkor azért vicces visszanézni hogy honnan indult.
http://handras.hu/?p=447
Emlékszel még egyáltalán erre? :)

de a legjobb :)

Handras

2007.02.19. 18:50

Apple asztalok mashogy vannak megcsinalva, azt itthon szinte lehetetlen megcsinaltatni. Egyreszt 3 honap lenne a legyartas, es kb 5 szor annyiba kerulnenek mint a jelenlegiek. Egy asztalert nem adok soha az eletben egy millat az tuti :)

Az a 20-25 milla hány asztalra is oszlik most? :)
Amúgy vidéki nem APR bolt nyitásának nem számoltatok utána?
Illetve lehet tudni hogy a Debrecenben lévő iSTYLE kb mennyire megy?

Sok sikert!

P.Tamas

@Freddy: iPad konkurenciába beleszámoltad a 30-50 ezer forintos papírnehezéket is amit technikai paraméterek szerint táblagépnek titulálnak?

Pepinke

Az első MacBookomat még a Hegedűs Gyula utcában vettem! Ejj, be szép is volt…
Zárójel: ahogy a régi, fehér Mac-eket nézem, elfog a 2000-es évek eleji Apple érzés, ami manapság nekem sajnos már kikopott…
Mikor először láttam OS X-es ibookot…
:D

Architect media Kft

Sziasztok! Remélem András elnézi ezt de sokan lemaradtak az akcióról!

Eladó utolsó 5DB Apple Macbook Air 13″ 256 SSD 4GB, Bontatlan mid 2011 kifutó modell! 27%-os Névre szóló ÁFA-s számlával! Bruttó: 399.990 Huf áron!

Tel: 30/866-0630

Átvétel: Szeged/Budapest/ Futárszolgálat!

Architect Media Kft

dani

Azt ertenem meg egyszer, hogy amikor jonnek a Freddy-felek Apple oldalakra es toljak a linkeket, meg az idiota statisztikakat, hogy mennyivel tobb androidos telefont adnak el mint iPhonet, arra jon a valasz, hogy persze, mert az eladasok nagy reszet az ukranfonok teszik ki, akkor az nem is ugy van, mert ize es kulonben is blabla… Majd most jon egy link, ami baromira igazolja, hogy az ukranfonok teszik ki az eladasok nagy reszet, ahelyett, hogy csondbemaradnanak tovabbra is toljak a hulyesegeket.
Megis mi a szarra hasznalsz egy okostelefont internet nelkul? Aki megteheti, hogy a csucskeszuleket veszi (iphone es a tenyleges ellenfelei) azok internettel veszik es hasznaljak is az internetet. Aki meg nem, az veszi az olcso “okostelefonokat” es toljak rajta az angrybirdsot, de oket nem kene belevenni a versenybe, mert kb. olyanok, mint az F1-ben mondjuk a HRT, ott van, de semmi koze a nagyok dolgahoz.
Ugyanez igaz egy Samsung/LG/Motorola/stb vs. Apple eladasi adatokra,..

Freddy

A mindenit ilyet is lehet? Nekem is lenne egy eladó wlan meg egy SD kártyám:-)

klarky

@mudva: Csak egy dologba gondolj bele. Egy iPhone (ha a független árat nem is nézzük, vegyük csak az előfizetéses árakat) elképesztően drága készülék 2 év alatt. Azaz, aki megteheti, hogy vesz magának egy 2-3-400 ezer forintos telefont az nem fog vacakolni, egy 10-15 ezres előfizun, amin netezhet éjjel nappal.

Én pl. ha Androidos telefont vennék, egy okostarifa 90 v. 180 bőven fedezné az igényeimet, azaz nem vennék olyan csomagot, amivel a készülékem egész nap a neten lógna.

Ha ezt veszem alapul, akkor teljesen érthető, h miért magasabb az iOS share a nethasználatban. (Most nézem P. Tamás ugyenezt írta.)

@inreallife: Sokra megy az Apple a világ legtöbb, tökéletesre csiszolt, azonos platformon futó alkalmazásával, ha épp tegnap olvastam, h több, mint 400 ezer alkalmazást soha senki nem töltött még le, ráadásul értelmük egyenlő a nullával. Csak zseblámpából vmi 1900 db van. Hát ezzel nem nagyon lehet büszkélkedni. (az alkalmazások 2/3-a kuka a cikk szerint)

@dvs: “Vagy hova siet ennyire az Apple?” Talán oda, h van egy minden szempontból elavult ,ránc felvarrott készülékük, ami helyett jó lenne előjönni vmi nagy dobással, mert a hardcore iPhone userek már a 4S-re is húzták a szájukat, és azóta csak haladt a világ. Muszáj lépniük mihamarabb, nem várhatnak.

Emmm

Bálint: Imádtam a régi XMS-t, sokkal hangulatosabb volt, mint most bármelyik Apple Store.

mudva

Szivesen belegondolok en barmibe, ha olvasnal is, nem csak irnal, akkor latnad, hogy en is leirtam ezt.
(Segitek: “Elkepzelheto, hogy ez csak az alacsonyabb kategoriaju, olcsobb androidos telefonokkal van igy…”)

A problemam az volt, hogy ezt az egeszet neked sikerult ( az egyebkent elcseszett analogiaddal ) visszavezetned oda, hogy:

-ami sokat fut (suzuki) – az nem feltetlenul jo, sot szar.
-ergo ha valamin sokat neteznek (iPhone) – az nem feltetlenul jo, sot szar.

-ami kevest fut (Rolls), az egy ahitott luxuscikk, mernoki bravur
-ergo ha valamin keveset neteznek ( ahogy most kiderult, a rengeted olcso androidos telefon ), az egy ahitott luxuscikk, mernoki bravur.

Tovabbra is b*sztal linkelni barmilyen tudomanyos, peer-review-n atesett cikket. Ez persze nem problema, csak igy nehez barmit is komolyan venni, amit irsz.

Nekem egyebkent teljesen mindegy, hogy ki milyen telefont hasznal, orulnek neki, ha a kommentek kozott valami ertelmeset is olvashatnek a konkurenciarol. Ha ez igy lenne, konnyebb lenne a valasztas, amikor nyugdijazom a jelenlegi telefonom.

dvs

@Klarky:

Ez hogy minden szempontból elavult szerintem baromira nem igaz még most is remekül megállja a helyét. Ezt a kijelzőt még a mai napig nem tudta egyik konkurens sem reprodukálni és ettől szerintem egy ideig nem is kell jobb. Persze a 4 hüvelykes kijelző ettől még esélyes csak kérdés hogy mi az értelme illetve hogy ennek következtében csökken e majd a pixelsűrűség. Ez a gond hogy idén sincs nagyon hova fejlődni ennek az előszele az iOS 6 új funkcióinak szegényes kínálatában is megmutatkozik… Az elvárás meg óriási. Tegyük fel: bele tesznek egy 4 magos processzort… És akkor mi lesz? látványos teljesítménynövekedés nem lesz hiszen eddig is piszkosul gördülékeny a rendszer. Kivéve ha majd ugye jönnek az App Store-ban a méginkább erőforrás igényes játékok ami majd ki is használja. Akkor ugye ott a kamera ami még most is az egyik legjobb a telefonok között ezt bizonyára cserélik is majd egy 10-12 mpixel-esre (a készülékház vékonyságától függően). És akkor még itt van a 4G ami itthon még jó ideig smafu, de biztosra vehető.

Mindent összevetve a 4s egy baromijó kis telefon még egy éve sincs hogy a piacon van a világon semmi gond vele nem tudnék olyat mondani amit hiányolok belőle, minden igényt kielégít. Ezért is esélyes a koppanás az idei keynote-on (is) mert mindenki a forradalmat várja de maguk sem tudják hogy mit. SZVSZ.

klarky

@mudva: Akkor leírom még1x mire gondoltam. Arra akartam kilyukadni, hogy valamit nem az tesz jóvá, h sokat használják (ide hoztam a sokat használt swiftet, attól az még,h sokat mennek vele nem jobb, mint a RR) és valami nem attól rosszabb, h keveset (ide hoztam az RR-t)

Képzeld el azt a szituációt, h a benzinkutas a stat counter elemzője:

- Benzin kutas úr, melyik a legkirályabb autó?
- Óóó, hát a swift, azzal jönnek ide hetente 2x.
- És a RR jó kocsi?
- Dehogy jó, évente 1x látom.

Csak mert te ezt mondtad:

““mobil forgalom 65%-a iOS az android 20%-ával szemben”

Azaz attól jó az iOS, hogy sokat neteznek vele. Már miért lenne ettől jobb?

Egyébként nem tudok neked chartokat prezentálni (biztos lenne, ha túrnám a netet), de ha nem világos a gondolatmenetem (nem csak az enyém, mások is leírták, h mi lehet az iOS fölényének az oka a netes elérések mennyiségében) akkor nem tudok rajtad segíteni, akkor vszínű a statisztika sem győzne meg.

/Amúgy nem is értem, h milyen statisztikát szeretnél látni./

@dvs: Sejtettem, h a kijelzőt fogod felhozni, de az a baj, h az LG már bemutatott egy Retinától jobb kijelzőt, úgyhogy fogalmazzunk úgy, h a piacon elterjedt kijelzők közül a legjobb most a 4S-é, de ha nem sietnek hamarosan lépéshátrányba kerülnek.

Amúgy nekem mindegy mi lesz benne, érdekességként majd elolvasom, de venni se új iPhone-t nem fogok, meg se Galaxy S4-et. Én attól racionálisabb vagyok, h divatcikkekért és soha nem használt funkciókért vagyonokat fizessek.

Nekem ez nem proiritás, egyszerű érdeklődés.

gll

Annak orulok, hogy legalabb a szoveg, amit leirsz, koherens. Sokkal, de sokkal jobb, mint mondjuk Freddy.

En is leirom, sokadszor, hogy azzal van a bajom, hogy amit leirsz, azt nem tamasztod ala, es sokszor raadasul nem is igazak az allitasaid.

Soha nem mondtam olyat, hogy ” mobil forgalom 65%-a iOS az android 20%-ával szemben ” – ezt valaki mastol idezted.

Az analogia nem tetszett, es tartom, hogy tovabbra sem jo. Ha elolvasod az ez elotti 2 bejegyzesem figyelmesen, szerintem meg fogod erteni. Nem fogalmaztam bonyolultan.

Linket tovabbra sem kaptam. Semmilyen statisztikara nem vagyok kivancsi, azt szerettem volna, ha ezt az allitasodat tenyekkel tamasztod ala: ” Tudományosan bizonyított tény (erről nem egy tanulmány született már), h az iOS felhasználók…”

Azt az allitasodat, hogy az iOS attol nem lesz jobb, mert sokat neteznek vele, soha nem vitattam, Ez alapveto logika.

En csak arra probaltam ravilagitani, hogy erdemes lenne ezt az adatot megvizsgalni azonos kategoriaju keszulekek kozott is. Ott egyertelmuen azt jelenteni az elteres, hogy valamelyik platform jobban mukodik, mint a masik. ( hiszen ugyan annyiba kerulnek a keszulekek, ugyan azokkal a funkciokkal, stb.)

Ez a bejegyzesed is tele van allitasokkal, amik kozul egyet sem tamasztasz ala. Megelozhetned ezt azzal, ha mondjuk a velemyedet fejtened ki, es nem probalnal meg minden mondatodban tenyeket kozolni.

Freddy

Srácok, nem kell itt ezt az egészet túlbonyolítani: csökkentek az Apple eladásai a konkurenciához képest, ENNYI. Jöhettek itt azzal, hogy legjobb kijelző, legjobb oprendszer, így meg úgy megállja a helyét, ha sokmillió felhasználó NEM iPhone-t vett, hanem mást. Nem kell ide diploma, hogy belássuk, elindult egy folyamat. Ősszel kap még egy esélyt persze, meglátjuk, hogy él-e vele, bár már szinte mindent tudunk az új készülékről. Apropo, ki is támogatja az olimpiát? Ők hol vannak?

K

Persze, hogy csökkent, nemsokára jön az új, ez egy ilyen folyamat.

Ettől függetlenül: baromi unalmas, hogy minden post alatt a te agymenéseidhez lyukadunk ki. Annyira jó volt régen ez az oldal, voltak hasznos kommentek is, nem csak az Androidos önigazolós vergődések. Durvább ez mint bármelyik Apple megszállott.

ÉS UNALMAS!

Wanderer

@Freddy:

“Tibi: Ne offold már szét a fórumot!”
Hát baszki, neked aztán van bőr a képeden.

Tomi

Én idéztem korábban egy általam olvasott statisztikát amire itt hivatkoztok, nem én mértem és nem is én találtam ki a számokat. Pont úgy tényként közölték mint azokat a statisztikákat amit ti néztek(vagy sem), felesleges ezen lovagolni.

Klarky a példád teljesen logikátlan, ugyanis a swift (leg)alsó árkategóriás a RR meg erősen felsős. Nem nagyon lehet párhuzamot vonni, ugyanis az Apple kizárólag felső árkategória és ennek ellenére ilyen népszerű. Az android meg X gyártó Y telefonján fut, köztük az egy forintos telefonoktól az S3-ig. Tehát maximum fordítva állná meg a helyét, ha a Swiftek az androidok, csak akkor meg több RR járna a kútra mint swift :) )) (mert ugye az android nem netezik, tehát tankolni se jár annyit)

Nem attól jó az iOS mert sokan neteznek vele, hanem mert használom és elégedett vagyok vele, az androiddal nem voltam tehát mindenképp előrelépés volt a váltás. Neked is van hasonló tapasztalatod iOS-el, vagy egyszer bementél a tmobile-ba kipróbálni és nem tetszett? Nem ugyanaz a kettő…

Freddy

Olyan félmondatok hangzanak el újra és újra, ami mellett nem lehet elmenni szó nélkül. A legutolsó pl ez volt:

“mobil forgalom 65%-a iOS az android 20%-ával szemben”

De mindenre van ilyen frappáns válaszotok.

Apropó: Az gáz, ha a Google előbb retina kompatibilissé tette a böngészőjét, mint maga az Apple? Erre mi a frappáns válasz? Hallgatom…

Dani

Freddy: “Apropo, ki is támogatja az olimpiát? Ők hol vannak?”
A MindigTV meg a McDonalds, az egyik a Nyugatinál pld., a másik nem tudom.

Gáborka

15 éves vagyok, de még én is érzem h ti ezt már csak dafke csináljátok mert jól esik, menjetek mobilaréna fórumba verni a nyálatok az Androidra!

Gáborka

@Freddy a Samsung meg a Sony E. mióta “Mobile Operating System” ?

inreallife

@Frédikém nem válaszoltál az elfajzott Android verziókra.
Amúgy mások rákérdeztek, azért kell 2.1-re fejleszteni, mert az 5%-át adja még a piacnak, senki nem akar 5%-ról lemondani… én legszívesebben a 2.3 alatti verziókat kukáznám, de akkor meg már 20% esik ki…

Viszont Frédikém, ha már itt vagy, arra is kiváncsi vagyok, hogy azt hogyan éled meg, hogy minden második apple cucc olyan ember kezébe kerül, akinek még sosem volt előtte. Ergó nemcsak cserélgetik a burzsuj gyerekek, hanem az esetek felében első generációs apple tulajdonosok válnak az emberekből. Ez nekem nem az apple haldoklását jelenti….

Máyköl

Freddy, miér nem mész már el a francba innen? Kezd rohadtul idegesítő lenni a jelenléted. Engem eddig nem foglalkoztatott, hogy itt trollkodsz folyamatosan, de most már az agyamra mész nekem is. Marhára nehéz megérteni, hogy nem vagy itt kívánatos személy?
Egyre több Handras olvasó hagyja el az oldalt valószínűleg miattad, jöjj már rá, hogy mindenkinek tele van a töke veled.

Máyköl

Handras, neked meg ezt a Frédit már rég kellett volna ip alapján törölni a blogról.

bébé

azért én megsímogatnám annak az építésznek a buciját, aki leszedet 2 centit a beton aljzatból, majd utána jön rá, hogy túl vékony lett, és nem bírja el még saját magát sem… :-(

dvs

Freddy de tényleg, mire számítasz?

Hogy majd itt 10ből 9 kommentelő az agymenés olvasása után fejrecsap és azt mondja:
-Baszdmeg megyek Samsungot venni!

Tomi

Ez tényleg jó kérdés. Samsungot…. max. kenyérpirítót :)

epl

@handras:

bocs, de arról, hogy a Telenornál nincs, nem a Telenor tehet (elég erősen ment a harc a készülék forgalmazásáért a Telenor részéről) – és azt hiszem, azok a szegmensek, akiknek a készülék szól, nem egy TV reklám miatt vennék/vették meg…
Az alacsony jövedelmek miatt nincs elterjedve a készülék, aki megtehette, az már rég megvásárolta.

Gáborka

@epl “Az alacsony jövedelmek miatt nincs elterjedve a készülék, aki megtehette, az már rég megvásárolta.”
ez nem feltétlenül igaz, apám egy 4 éves S.E. ról váltott 4S re a T-nél meg is jegyezték h nagy váltás, szal van még aki potenciális IPhone vásárló, és csak az újra vár v még nincs benne meg az elhatározás, tehát van jövője az IPhone nak.

És tényleg nem ártana egy echte apple mosólygós emberes IPone reklám a Tnek v a Vodának.

pulaiG

@bébé
5 cm betonon volt 9 cm kötőesztrich, ebből kezdtünk el marni. Majd az esztrich elkezdett repedni. Nem kérek a buksi simogatásodból. Üdv

Gáborka

@pulaiG de úgy látszik te is csak a negatívott vetted észre, azt nem h előtte hányan dicsértek a helytállásodért. Felőllem is minden elismerés.

Sanyi

András!
Szerintem ráférne a kommentekre egy “kis” takarítás. :)

Vkevin

Hát ez durva :D
Remélem minél előbb megnyit a bolt :D , az új boltban szeretném megvenni az első iMac-emet

Off:
”András!
Szerintem ráférne a kommentekre egy “kis” takarítás. ”

Szerintem is , ez a Freddy csak teleszemeteli a kommentfalat, minden egyes cikknél.

ACC

remélem lesz a megnyitón egyet fizet kettőt vihet akció :P XD

Kohary

Én meg azt remélem, hogy ha veszek egy iphone tokot kapok hozzá egy grátisz 27-es iMac-et. :D

Sanyi

Freddy!
Próbáld már elfogadni, hogy “néha” NINCS igazad.

Takarodj máshová trollkodni, ott majd talán örülnek a mindenféle kukástelefon-statisztikáidnak…

Pepinke

Te sem és a többiek sem értik meg, hogy Freddy addig kommentel, amíg egyvalaki is reagál rá! Ti etetitek a trollt, megjegyzem, sokszor hasonló stílusban, mint ahogy ő szokott.
Ha senki nem reagálna, abbahagyná egy idő után…
Elhiszi valaki, hogy valóban hittéríteni akar?! Mert ha igen, akkor elképesztően ostoba a srác. Ha meg nem, akkor pusztán unatkozik/nincs munkája/kisebbségi komplexusa van, stb… Engem ez nem érdekel.
Hagyjátok lógva.

Freddy

Próbálom, de te is próbáld meg elfogadni, hogy nem biztos, hogy neked is igazad van teljesen. A “kukástelefonok” meg ebben a negyedévben több bevételt hoztak, mint az iPhone, ezt ne felejtsd.

Szóval egyezzünk ki döntetlenben:)
http://www.youtube.com/watch?v=JN5mQ7WQzN0

Ha te/ti nem provokálsz, én sem fogok, a spontán linkbevágásról már leszoktam, ezt a postot Tibi vágta ketté:

Tibi
2012.08.02. 09:23

Freddy, version ettől tökön szúrjátok magatokat :) ))
http://www.sg.hu/cikkek/91205/_az_apple_fo_celja_nem_a_haszonszerzes

P.Tamas

Nem tudom Handras milyen lehetőségek vannak a nemkívánatos személyek kiszűrésére, de most már nálam is erősen rezeg a léc az Apple-fikázók miatt. Jó ha valaki felvillant más alternatívát is az Apple cuccok mellett, de ez már minősíthetetlen kötözködés. Szeretem ezt a blogot, de sajnos erősen esik a színvonal!

Freddy

Az első hozzászólás után bannolnám arra a postra azt a hozzászólót, aki a másik oldalt ingerli. Hidd el, nem mindig a trollok kezdik, figyeljetek Ti is oda a szóhasználatra, hanyagoljátok a kukás, szar és egyéb jelzőket, és akkor nem lesz baj. Ezt a fórumot is egyre több androidos olvassa, már csak ezért is. Mindenhol ott vagyunk, és egyre többen leszünk. A boltmegnyitón is ott lesznek sokan. Ez van, egyébként olvasok nem direkt almás fórumokat is, ott nem ennyire elnézőek veletek. Szóval figyeljetek oda picit, és akkor újra vissza fog térni a kommentek színvonala a régi szintre. Köszönöm

Freddy

A nemkívánatos személyek kiszűrésére nem sok lehetőség van, hiszen IP címet, és nick nevet bármikor tudunk váltani, de néha úgy érzem, hogy pusztán ti tesztek csak minket nemkívánatosnak. De ez a jelenség sajnos nem csak itt a fórumon, hanem a való életben is ugyanúgy megvan részetekről, amit nagyobb bajnak látok.

Kohary

Szerintem már hónapok óta erre vágyik az olvasók többsége. :D

Handras

Freddy: hidd el, nagyon gyorsan tudok torolgetni egyesevel is kommenteket.

“ti tesztek, minket, reszetekrol”

azert eleg vicces szavak ezek.

Gáborka

@Freddy eddig mindig megpróbáltam meglátni az érveidet, mondvána “Az éremnek két oldala van”, de most már tudom h te ritka hülye vagy. Egy ilyen blogon kötöszkötsz, ahol 1.Mindenki leszedi a fejed pár ilyenért 2.eddig is csak Handrás türelme miatt nem lettél bannaolva szerintem, de te folytatod, és ez az ami már agyatlanság. Ja és ha ninck nevet meg IP t váltasz könnyű kiszúrni ha folytatod.

K

@Freddy: “ti tesztek csak minket nemkívánatosnak. De ez a jelenség sajnos nem csak itt a fórumon, hanem a való életben is ugyanúgy megvan részetekről, amit nagyobb bajnak látok.”

Emellett fennhangon nyomod, hogy a ti köreitekben verés jár, ha valakinek Apple cucca van.

Tényleg menj már innen a p.csába.

Massive Dynamics

Freddy:

amit csinálsz….

(az a személy vagyok, aki régebben kifejtette, hogy a két plattform (MAC/Pissy) kb egyforma, bár a MAC -nek van egy előnye,h ő gyártja ill. veszi / állítja ossze a gépet, és arra tud optimalizálni, plussz ugye eléggé sokkal felhasználóbarátabb, lásd Windowsban az alt+f4 nem áll kézre, míg MAC-en Alma Q kézre áll és még több 100 ilyen, és az egy behozhatatlan előny, mert az Android és a Microsoft nem tud olyan softwaret csinálni, ami minden egyes okostelefonon, laptopon, táblán stb optimalizált.
Vagyis hiába jobb egy Samsung telefon, vagy szamitogép hardwareben, sajnos az Android lesz az akadósabb lassabb, és bizony a MACI lesz gördulékenyebb.

Ha kezedbe veszel 1-1-1 iylen gépet, akkor tapasztalod is ezt, mert az A-B teszt a legtutibb teszt, kiderul minden, ha objektiv az ember.

Tehát a körülmények/teljesítményben a 3 cég (google, micro,apple) kb egyformán ügyesek. viszont mivel az applenél egy cég rakja össze a hw-t és a sw-t is, tetszik,nemtetszik jobb lesz. kihasználtabb. és ezért gyorsabb (arrol nem is beszelve hogy msot pl még technikailag is előnyuk van a csodálatosan letisztult és szemetgyönyörködtetően részletes kijelző miatt (retina).

És most akkor jöjjön az alacsony IQd bizonyítása.
Közgazdaság, felhasználói igények.

Az Apple egy olyan piacot fed le amire van igény.
Az Android egy másik réteget. Vagyis mindkettőre van igény. Így egyik sem fog győzni el kell,hogy keserítselek.
Ill. ti ezert hasznaltok bugos androidot,mert erre lesz “erekciotok” hogy mint egy homokozóban jáőtszo kisgyerek titeket boldoggá tesz, ha nem egyszerűen beültök a homokozóba és tanultok benne rajzolni, hanem atomi szinten ti kreáljátok meg a homokot, ti állítjátok be a homokozo saját univerzumához az állandókat, és a levegőt/oxigént is kivonjátok a homokozó légköréből, és saját oxigéngenerátort csináltok,mert ti nem vagyok birkák, akik kész levegőt szívnának.

Az Apple USER-nek pedig arra lesz erekcioja, hogy céltudatosan ezt már készen használja, letesztelten, quantuum mérnökökkel belőtt univerzumban, és mittomén fasza rajzolómuvészek lesznek, precíz gyors uzletemberek, és használják a játszóteret, sőt, ha elétek az Apple egyedek egy bizonyos kort, munkára használják, amíg te karbantartod a levegőgenerátorodat.
És mi a csodálatos ebben a világban?
Hogy Te is boldog vagy, és Mi is.
A te világod ráadásul ami telistele van reklammal meg virussal, ami ellen a MAC fizikai állandokkal védekezik, szinte lehetetlen rá írni, és Ti kérem szépen azzal védekeztek,hogy ó, majd lesz MACre is sőt már van is. Hát igen.. előfordul. de belefér .:) Windowson azért több, hidd el nekem. Még mindig.
Nos,es ezert fikazzatok az Applet. Mert stresszes ennyi midnenre odafigyelni, frusztráltak vagytok. Én is az lennék.
De mi céltudatosak vagyunk, és nem járkálunk más fizikáju homokozókba. MI csak végezzük a dolgunkat.
Ti meg eszitek a szálkás halat vanillia pudinggal és gyumölcscentrifugán áttolt 1 hétig a 30 fokos konyhában állt Android marketben kapott húslé-koktéllal, mert ti nem vagytok sznobok, hogy szedret és málnát toljatok át rajta, és jégkockát rakjatok bele, hiszen az sznobizmus, és gáz.

Melyik életfilozofia az irracionális, a Tiétek, vagy a miénk?
A miénk reálisabb.

es mi igazolja ezt?! az hogy mar csak olyan érveitek van,hogy sznoboztok, meg tularazottaztok, amikor egyik Apple termek sem tularazott. ha az lenne, hidd el pillanatok alatt megjelenne egy konkurencia ami foldbedongoli. errol szol a tokeletes verseny a kozgazdasagban. errol szol az egyensulyi ar:

a piac a vasarloknak kedvez. hidd el nem tularazottak az apple termékek;
dollarra pontosan tokeletesen ki van kalkukalva.
ha dragabb lenne kevesebb fogyna, es csokkenne a profit, ha olcsobb lenne tobb fogyna bár ,de csokkenne a profit.

Az Apple vezetői Yoda mesterek. Nem próbákloznak csinálják.
A Microsoftnál , Androidosoknál nem merik csinálni, probálkoznak, másolják a biztosat. Az Apple 50% másol _és_ kreatív tudja mit akar.. Android 80%-ban másol 10%-ban kreativ 10%-ban fogalmatlan.

Vkevin

Tényleg bocsi az Off-ért ….
újra és újra
De ezt már én sem hagyhatom szó nélkül….

”Ezt a fórumot is egyre több androidos olvassa, már csak ezért is. Mindenhol ott vagyunk, és egyre többen leszünk.Ezt a fórumot is egyre több androidos olvassa, már csak ezért is. Mindenhol ott vagyunk, és egyre többen leszünk.”
Ez szép , lassan átveszitek az irányítást ?

”A boltmegnyitón is ott lesznek sokan.”
Bandaháború ? Remélem azért nem vertek minket össze mert apple boltban vásárolunk.

”Az első hozzászólás után bannolnám arra a postra azt a hozzászólót, aki a másik oldalt ingerli.”
Ez itt egy többségében apple felhasználók által látogatott honlap , mitöbb az ”író” is egy apple fan , és te vagy az aki ingerli az emberet.

”de néha úgy érzem, hogy pusztán ti tesztek csak minket nemkívánatosnak”
Nem! , ti alapból nemkívánatos személyek vagytok , és szerintem nem csak az apple blogokon , még az android fórumokon is rühelnek benneteket… (a gyengébbek kedvéért , nem az android userekre értem sem a windows felhasználókra …… csak a Fredy féle majmokra)

gergel

Tényleg jó volt olvasni.

@Freddy
Ez nem a te fórumod…

Massice Dynamics

freddy mindig eltunik ha erzi hogy nem tudna reflektalni…

Tibi

Freddy most akkor én szerinted troll vagyok? Nagyon tévedsz. A postok kommentjét te baszod szét rendszeresen.

Ironman

Freddy! a tularazott nem szinonimaja, a nem engedhetem meg magamnak-kal…!

wtfkeklol

ezt a “túlárazott” sztorit felejtsük már el. túl van árazva az rMBP? én 795-ér rendeltem a baseline modelt 16 giga rammal, az áfát meg szépen visszatolja az apple mivel eus adószám, szóval “csak” 625.
lássuk van e laptop ami képes ezt a minőséget hozni. JA HOGY NINCS. na nem baj, van egy, aminek közelít a specifikacioja ehhez.

http://www.notebook.hu/sony-vaio-vpcz21v9e-b-black.html

jahogy majdnem 900ezer? aha. tényleg túl van árazva a gagyi apple. Freddy: ahogy már annyian, én is elmondom: FUCK OFF.

Cs Zs

Miért kellett lemarni 2 centit?
8 cm alatt nincs tartása a betonnak.
Ha már új betonréteg lesz, vasaljátok meg rendesen.