Azért
nincsen post mert:
Dióhéjban írom fogalom nélkül. Rohadt meleg van, ez még nem akkora gond, elviselem, nyár van, nyáron meg meleg van. A nagy baj, hogy hajnalban kelek minden nap és még így sem érem magam utol, annyi a meló, hogy az valami hihetetlen. Tegnap sikerült először aludni 6 órát, előző napokon max 3, az meg kevés. Nade mindegy, igazából baromi izgalmasak a napjaim, meg élevezem is a kihivásokat. (nem írom meg úgyse mit csinálok, ne is kérdezzétek.)
Ettől függetlenül lett volna post, de nincs miről írni (oké még lógok egy Retinás MBP befejező posttal, de arra nincs időm, majd vasárnap megírom), ha néha átfutom a netet hajnalban, zéró érdekes hírt találok. Semmi. Na jó, talán a 7 inches iPad találgatások, amik mondjuk tavaly is felmerültek, aztán nem lett belőle semmi, talán annyi a különbség, hogy bizonyos okok miatt amit nem fejthetek ki, nem fogadnék arra, hogy nem lesz hamarosan egy ilyesmi lépése az Apple-nek. Készülnek valamire az tuti.
Ja igen! Hosszú kihagyás után előkerült a szánalmas 17 éves troll barátom, nem moderálom ki, lássák csak a népek, hogy mennyi genetikai hulladékot hord a föld. Kedves troll továbbra is csak ezt tudom neked üzenni miközben kiröhöglek hülyegyerek.
PS: végre jött a vihar, hullott pár csepp eső, de ennyi. Haszna annyi, hogy már csak 27 fok van a lakásban, meg lett vagy 20 villámos fotóm, amiket majd hétvégén talán feldolgozok. Semmi extra, de tudjátok, hogy gyűjtöm ezeket minden évben. Szeretem a villámokat nézni, csodálatosnak tartom a természet ezen alkotásait.
Ennyi a mai post, se füle se farka, de nem érdekel, úgyis tök jó kommentek jönnek, amiket napközben élvezettel olvasgathatok a piros lmpánál, ne hagyjátok abba. (Freddy már teljesen megőrült, belassított Androidos videókat tol kommentekbe, érdemes átolvasni az előző postot
)
Back to work.










Mit csinálsz?
villámos kép like!
most epp egy akkora xls-t gyurok ami nem fer ki 2880 x 1800-ra sem
Az a jó ha valaki így fogja fel..
Net fikázók (Mai elnevezés: Trollok) mindig is voltak, meg lesznek is.. Legalább jót lehet mosolyogni rajtuk..
“nem írom meg úgyse mit csinálok, ne is kérdezzétek.”
DD
Írd meg, miért nem lehet zoomolni iPad2-n a blogodat!
,-))
letiltottuk
Fix’d: http://i.imgur.com/28vUu.jpg
Állat jó ez a villámos kép. Ma este láttam én is párat és eszembe is jutott, hogy le kellene vadászni egyet-kettőt, de épp töltőn volt a fényképező aksija. Amúgy van ennek valami trükkje vagy csak szerencséd volt hogy elkaptad. Jaj, ez hülye kédés volt, de már nem vonom vissza, hátha….
30 sec expo, aztan belevillan. Most majdnem mindegyikben belevillant, volt amikor tobb is.
a középső villám frankón a daruknál csapott be, vagy csak optikai csalódás??
Köszi, ki fogom próbálni. Mondjuk én legalább annyira “szeretem” a villámot, mint amennyire félek tőle, de ilyen képet én is akarok csinálni.
nincs a postban apple termék? most mit szidjak akkor? foci sincs már, a real madridot se tom már fikázni… és német vállogatottat is hazament a Kassaiékkal együtt…. bazzeg azok is mennyi pénzt elraknak közbe csak bambulnak.. ilyen erőből én is kint lehetnék! mindegy ez a villámos kép is fos, nikonnal jobb lett volna hidd el sőt a samsung galaxy s III is jobbat csinál már… na mindegy most el kell mennem, jön a feleségem kitúr a gép elől és ezzel elveszi majd a maradék önbecsülésemet is, még azt a keveset is amit kimenekítettem a munkahelyemről… de mindegy a kollégájával úgyis csak a beosztást beszélik meg.. soha nem csalna meg… soha… de az irodában úgyis azt tudják h én hordom a nadrágot holnapra kitalálom h miként szidtam le meg elsütök azért két buzis viccet is hátha végre keménynek hisznek.. gyúrnék is csak a párom kondibérlete miatt nekem már nincs rá keret… bocs elkalandoztam Andris… remélem válaszolsz a kommentemre és akk letudlak fikázni vmivel meg a hőn szeretett almádat is.. köszi előre is… csak itt nyerhetem vissza vmit az egomból… és légyszi legközelebb írj vmi technikai vonatkozású bejegyzést és akk meg is mutathatom h mennyire értek mindenhez, előre is kössz
Ahogy a Mercedest se gyártják már Németországban, a Steve által kőbe vésett képernyő méreteket/arányokat is megfogják változtatni előbb-utóbb. (Még a gimnáziumban volt egy biológia tanárunk, akiről amellett hogy mindenki rettegett, megrögzötten állította a tanári kar, hogy naponta csak három órát alszik mindig. Egy év alatt átállt rá a szervezete és így több szabadideje mardt. Mellette mi is megnyugodtunk, hogy nem a drog miatt van olyan beesett szeme mint egy rutinos heroinistának és a dühkitörései se leptek már meg senkit.)
feldobom a lasztit frédinek
http://www.youtube.com/watch?v=6gsxuC5NGXY&feature=watch_response
Olvasgattam a kommenteket az előző cikkben… Hát nagy az isten állatkertje, és nincsen kerítés…
Olvastam a kommenteket a cikkek alatt… egy valami a fejembe szöget ütött… mindenki irigykedve turkál Handrás zsebében, ő pedig védekezik, nagyon okosan. Egy cég éves mérlege az egy dolog, ott a nyereség-veszteség be szokott állítva lenni ügyesen (ha nem akkor ott valaki nagyon hülye..) András image-et épít a blogjával, és ezt jól is teszi, mert nekem tetszik amit csinál, ügyes marketinges. Ezek mellett simán lehet az ővé a ferrari amiről a videó szólt, de jobb ha nem írja le mert ebbe páran nagyon bele betegednének és igazi trollhívó fanfár lenne. A MBPr maszturbációról annyit, hogy egy 11″-os Air előtt csücsülök és nem látom a pixeleket..
PP
Én kíváncsi lennék a Galaxy Nexus betiltásáról mi avéleményed
@Asszem: And it’s comin’…
józsi: látom nálad is annyira beütött a meleg, hogy azt a tényt sem tudod elfogadni, hogy az Apple gyártja a legjobb telefonokat és laptopokat
a galaxynál meg fogják változtatni azt a szoftveres megoldást amiért be lett tiltva és újra árulhatják majd, hogy ez mikor lesz?
az rajtuk múlik
…igaz hogy nem a témába vág, de az iPad2 zoom-ot visszakapcsolhatnátok…
nem. forgasd el alloba, es boven eleg nagyok lesznek a betuk.
Van egy Youtube bug, ami iszonyatosan belassitja iPaden az oldalt ha nincs letiltva a zoomolas, ezt nem leheet kikuszobolni csak ugy ha letiltjuk a zoomolast. De ugy lottuk be a fontmeretezest, hogy ne kelljen zoomolgatni, olyan mint egy iPades magazin.
Tibi: nem az en Ferrarim sajnos, de egyebkent nem biztos, hogy valaha is megirnam, hogy ha mondjuk az enyem lenne, pont azok miatt amit irtal. Sajnos magyarorszagon valamiert megy ez az egymas zsebeben turkalas. En tokre nem ilyen vagyok, sosem erdekelt kinek mibol mennyi penze van, nem is fogom sosem megerteni, hogy van akit ez ennyire izgat, de elfogadom, hogy vannak ilyen emberek. Megszoktam mar egyebkent.
PS: persze az engem is irrital, ha mondjuk a Centrum parkolo tulajanak a tankja tilosban parkol, meg ilyenek, egyreszt mert mi a fasznak all tilosba, masreszt, tudom, hogy valami giga mutyibol szerezte a vagyonat, megkarositva az onkormanyzatokat, vagy ilyesmi.
Az emberek többségének hiába magyaráznád hogy bármilyen vagyon mögött mennyi lemondás és munka meg szívás van, ők csak a vörös posztót látják, és a saját korlátaiktól el se tudják képzelni ennek az árát… így nincs más úgy csak az hogy az illető lopott, csalt. Én maszekként dolgoztam egész életemben senki nem hitte el hogy egy napi 8 órás állás heti 5 nap munkaidővel az egy szabadsággal felérne.
Tibi: Ma én is elővettem a 11-es Air-t a rMBP után és igenis homályosnak látszik a képe. De amíg nem láttam rMBP-t nem is tünt fel.
gyanúsan sok emberrel egyet értek most itt a bejegyzéseknél, gyanús ez nekem!
amúgy minket a 17. kerben totálisan elkerült az eső, pedig villámlott körben mint az állat. Nem bántam volna a frissítő zuhéjt!
Kicsit off: Érdemes még venni harmadik generációs iPad-et ?
Nem szeretnék úgy járni mint régen az iPhone 3G-vel, amikor azt megvettem nemsoká ki dobta az Apple a 3GS-t és utána már teljesen használhatatlan volt az iPhone 3G.
Ez lenne az első iPad amit valaha kézben fogtam, ha már veszek akkor nem akarok egy-két hónap múlva újabb típust venni.
Bocs az az off-ért!
(BTW: Tetszik a villámos kép!)
The new REHTYNA MacBook Display for pron videos to see the muthafuckin’ pores in her skin: http://www.youtube.com/watch?v=l0-X1-1lk-Q&list=UUxOGHW-aqciBe5Wjq8ltzOg
Daniel: Szerintem igen. Nem olyan régi még a 3. generáció. 2013-ig nem lesz új.
Nem akartam a 186. komment lenni a surface bejegyzésed alatt, ezért inkább ide. Néha gondolkozz egy kicsit más szemmel is András. Nagyon bele vagy ülve az Apple világába és nem látod a nagy képet. Sok dolog miatt fasznak tartalak, de itt most szerintem egyszerűen csak a szűklátókörűségedről van szó. A win/wp8 és a Surface illetve az egyéb táblagépek nem attól lesznek sikeresek, hogy megverik az Apple-t. hanem attól, ahogy vállalati környezetben lehet használni. Ahogy fogsz egy win/wp8 táblagépet és egészen egyszerűen beteszed Domainbe. És használod rajta az exchange-et meg minden nagyvállalati szart (policy, akármi). Mert a win8/wp8 kombó ezt tudja. És ettől lesz ez alternatíva vállalati környezetben. Igaz nema Surface, hanem egy Samsung modell volt nálunk tesztelésen, de az is core i5 cucc volt. Maradjunk annyiban, hogy vállalati munkavégzésre a win8/wp8 tábla használható, az iPad meg nem. Márpedig ha notebookok millió, száz millió helyett MS táblagép lesz, azokon meg elegendő alkalmazás, akkor bizony az Apple és a Google is felkötheti a gatyáját. Ez itt már nem egérmozi. És én kézben fogtam, kipróbáltama bétát. Nagyon komoly esélye van a windowsnak az előretörésre.
readya +1
speciel a wp7.x-től okádok, feature-smartphone rendszer között valahol, de egyik sem igazán.
a w(p)8 viszont nagyon masszív lesz, ez borítékolható.
Ha már szóba került a WP7, Handrás kérlek kérlek kérlek kérlek kérlek kérlek kérlek kérlek csináljátok meg az oldalt úgy, hogy Windows Phone-on is lehessen olvasgatni, utazás közben mindig szívesen átnézem az itteni kommenteket/postokat, de az új design óta sajnos erről az élvezkedésről le kellett mondanom
Readya: szerintem meg te vagy egy béna fasz, nem pedig Handras.
Használd nyugodtan az állandóan lefagyó windowst, csak győzd restartolni:D hehe
Retina ipad-nak, retina macbook pro-nak van ellenfele?
bmw, fogalom nélkül írsz, látszik
dogmák királya. nem is tudom, hogy hány éve fagyott a windows-om, vista és 7 soha nem fagyott még ki, évekkel ezelőtt még xp igen.
állandóan lefagyó. istenem, szánalmas ez a tapasztalat nélküli primitív butaság.
Off:
Egy biztos, akinek TULAJDONÁBAN van egy apple termék, az nem fog másra váltani, csak ha idióta.
Az meg hogy az apple termékek túlárazottak, egy hazugság, az adott kategórián belül teljesen jó ára van.
Ekre:
A surface bemutatón a fagyás, az epic fail…
Épp tegnap fagyott le a rendszeresen frissített Win7-em Chrome indítás miatt. De tényleg nem fagy le sosem. kicsit előtte pedig újraindításból nem ébredt fel.
1 év 9 hónapos macbookom sosem fagyott le pedig munkára használom, nap mint nap, nyúzom azt is. Ezen kb csak net, meg játék…
lol, kész termék? kapni boltokban? nem. apple is szívott már keynote-on, ne légy szemellenzős
alapvetően hétköznapi instabilitásról beszéltél, ami nettó baromság.
nálunk mac döglött már le, de nem azt mondom, hogy szar és instabil. ellenben konkrétan kijelenteni, baromság.
nyilván mindegyik rendszer időnként dob egy hátast, nálam a win vista óta nem tett ilyet. ráadásul nem vagyok egyedül, elég utánaolvasni egy picit. az, hogy állandóan fagyna és restartolgatni kéne, nettó baromság.
tényleg nincs jobb dolgotok emberek mint ilyen dedós dolgokon vitázni, hogy melyik fagy többször meg melyik használhatóbb, meg melyik jobb, szebb okosabb?
irány a vízpart és inkább a lángost teszteljétek jobban jár mindenki
És most ezzel a fagyás nem fagyás vitával mi is a célod mi a lényeg mit akarsz mondani? Mindenki dobja el a Mekét?
Igenis le tud fagyni a winfos mint minden más rendszer is. Egy op. rendszer rohadt összetett egy dolog akár linux akár win akár osx simán előfordulhat egy kis baki a kódban.
az XP nálam sose halt be kékhalállal de pl a W7 már nem egyszer.. erre várjál gombot… A Vistát meg csak idióták használták mint ahogy a W7-et sem lesz érdemes lecserélni W8-ra ha csak nincs érintőképernyős asztali monitorod.
ecsém, én dobtam be a témát? nem, csak reagáltam, hogy nettó baromság, hogy a win állandóan fagy és hogy restartolásról szól az egész. sebaj, szövegértés dmg még nem lett telepítve, látom
az se zavarjon, hogy egy szóval sem említettem, hogy a win nem fagyhat be soha.
vistát idióták használták, meg azok, akiknek kötelező volt a céges eszközparkban alkalmazni
@readya: ha az iPad-ot eddig sem lehetett használni vállalati környezetben és a Surface-t igen, attól még nem lesz konkurencia. 2 különböző piac ebből a szempontból. Fordítva simán nyitva marad a kérdés, hogy .. jó-jó vállalati környezetben oké, de hétköznapi használatban felér-e majd az iPad-el? Ha nem, akkor egymástól függetlenül 2 lényegében elszeparált piacon jól meglesznek egymás mellett és nem okoz semmilyen galibát az Apple-nek.
tudod mi a fail bakker?
ilyen nicket választani, hogy bmw330d
nagy lehet a szellemi kopárság odabent…
Bmw330d: (Az OFF-ra): Ez nettó hülyeség. Ahány ember annyi igény. Egy termékkel nem lehet lefedni mindet. Gondolom nehéz felfogni, de lehet, hogy van olyan ember akinek nem tetszenek az apple termékek. Lehet, hogy valaki játszani akar számítógépen->nem fog apple notebookot, asztali gépet venni. Lehet, hogy valaki mostoha körülmények közt akarja használni a számítógépét, nem hiszem hogy macet fog venni, mert nem arra lett kitalálva. A szűk látókörűséget tükröz ez a mondatod…
ennek nem lesz értelme:D
szopjatok csak tovább a windows-sal, mi meg röhöghetünk rajtatok.
írjatok még
féreg: igazad van, szellemileg kopár vagyok.:D
Az igaz hogy játékra felesleges mac, úgy tényleg pénzkidobás, de minden másra ott a mac.
de ki játszik egyébként?
ha pcn játszol azt meg cserélni kell fél évente hogy menjenek az újabb játékok mert a játék fejlesztők nem optimalizálnak….
szerintem a konzol sokkal jobb ha játszani szeretne az ember…..
Dehogy kell félévente cserélni… Főleg azokban az években, amikor az új konzolgeneráció közeleg. Ez mindig is hülyeség volt. Ahhoz kell az erős gép, hogy fullon tudj játszani. e ami nagyon erős gépet követel a full grafikához, az általában le is mossa a konzolos verziót, lásd max payne. Akkor kell egyedül lecserélni mondjuk 1,5 év múlva a gépet, amikor éppen bemutatkoznak az új konzolok. Más esetben nem. És az évek alatt egyetlen olyan játékot hallottam, ami brutálisan szarul lett optimalizálva pc-n, az pedig a GTA IV. És akkor azt is vegyük hozzá, hogy sok játékot baromi szar kontrollerrel irányítani. Ami meg kontrollerre van optimalizálva, azt játszható PC-n is kontrollerrel. Ettől függetlenül én is erősen hajtok egy XBOX + iMac kombóra, de azért ezeket a szokásos tévhiteket nem szeretem.
ez egyáltalán nem tévhit, játszani max grafikán vagy sehogy, az úgy lett megálmodva úgy is kell hogy lássa az ember különben nem az az élmény, láttam gyerekeket notival crysisozni aminek egyébként nagyon jó motorja van és le kellett venniük a felbontást mert nem bírta a vas és két csík kétoldalt satöbbi kinek kell ez? senkinek…..
a gta 4ről inkább ne beszéljük, de ahhoz hogy tartsd a lépést egy dirt 2-3 váltáshoz vagy f1 2011 – 2012 igen is upgradelni kell….. mert bizony az egyik még megy fullon a másik meg alapon is szaggat
persze mindenki vesz amit vesz a “pc” nem utolsó sorban egy jó hobbi egyébként egyikkel sincs bajom
(Handrás érdekel merre van az ország legjobb autófényező, karosszériás műhelye?
hátha egyszer lesz egy piros lovad és rányitják a parkolóban az ajtót)
Érdekelne hogy ha játszani szeretnék Mac-en milyen lehetőségek vannak? Most nem egy sakk progira vagy egy pasziánszra gondolok.
Magyar nyelv osx-en?
@gamer:http://3.bp.blogspot.com/-Hzcfxomkius/TgQ4Do1I5YI/AAAAAAAABkQ/IBIdX39Lq-4/s1600/Golden-Gun-29593.jpg Látod ezt a szép aranyozott pisztolyt? Annyit kérek csak tőled, hogy töltsd meg, vedd a szádba és húzd meg a ravaszt. Köszi.
pirate
kösz a segítőkész hozzászólást…
gondolom teljesen irreális igényt fogalmaztam meg…
te meg dugd fel a seggedbe majd utána vedd a szádba és húzd meg a ravaszt…
@pirate: Kurva okos vagy…, na takarodj!
Azért a játék max grafikán vagy sehogy felfogás elég drága egy elv. A battlefield 3-al 1080p felbontáson, legnagyobb részletességen multizni egykártyás rendszerrel nehezen lehet. Messze nincs meg a minimum 60fps. És mellesleg már medium-high-on is gyönyörű, játék közben meg nem azzal foglalkozol, hogy picit távolabbról is szebbek az árnyékok.
pirate
Te vagy Handras? vagy valami modera? vagy ki a jó isten vagy te itt? nem szeretném felvenni a stílusod, de nehezen állom meg, hogy lesüllyedjek ilyen dzsipó szintre…
Továbbra is várom a választ a kérdésemre, lehetőleg agyal rendelkező ember személyében.
ACC
egy játék nem a grafikától lesz jó vagy rossz, tudja fokozni a látványt, de az élményt nem. A kettőt ne keverjük össze.
Részemről a mai csilivili gamék játékélményben meg sem közelítik a régi nagyokat amiket még 386-on ill P1-en toltam.
@gamer: Vannak játékok, de általában csúszással jelennek meg, ha megjelennek. Nemrég jelent meg a bioshock 2 pl. De az új retina mbp pl nem játékra lett kitalálva, harmatos a gpu teljesítménye a nagy felbontáshoz(alacsonyabb felbontáson lehet persze játszani, de nem olyan szép).
brumi1024
Közbe próbáltam utána nézni a játék kérdésnek. Hát amit találtam az elég harmatgyenge felhozatal.
Azért egy ilyen komplex highend csilivili szuper jó meg szupernemolcsó masinától elvárná az ember hogy 100%-ban kielégítse az igényeit mondjuk két munkafolyamat közötti kis kikapcsolódással.
@gamer: Egyszerűen hülyét kapok attól ha ilyen kis csicskák mind te idejönnek beböfögni a szarjukat, ahelyett hogy beírnád a google-ba, és 5 perc alatt választ kapnál a kérdésedre. Ha ennyire gyökér vagy, hogy ezt nem bírod megcsinálni, inkább lődd fejbe magad. (Aki hülye, haljon meg.)
Gamer ez így van, ezért van az hogy nem battlefieldezek stb… Abból is látszik h alap iphone játékok jobban lefoglalák a gyerekeket mint egy battlefield…
ha van egy jó autoszimulator azt megnézem, utoljara rfactor azzal nyomtam
De ha már leülnék olyan játékokat játszani aminek lehet szép grafikája úgy játszanám,
Ez mind beállítottság és kor függő szerintem, de nekem még mindig jobban tetszik h veszel egy xboxot és nem kell nézegetned hogy elviszi e a vasad a gémet
pirate
akkor áshatod a sírodat…
@gamer: Mindegy nem vitázok veled, egy balfasz suttyó vagy. Heló.
Hol vitáztál velem te észlény? Melyik hsz-ed volt vitaindító vagy reagálás egy vitaindító hsz-re?
Egy kérdést tettem fel ami semmiféle vitára nem adott okot.
A szó jelentésével sem vagy tisztában ezek szerint…
Na várj, adok lapátot ahhoz a sírhoz vagy hamvasszunk? Van egy félig működőképes lángszóróm..
ACC: játszani max grafikán vagy sehogy
Ok, de akkor a konzol (kivéve a generáció max első 2 évét) eleve kiesik, mert a játékok PC-n sokkal szebbek. Konzolszintet meg nehéz hozni, már a medium is szebb PC-n, már ha van különbség. Ha meg egyező a grafika, akkor meg fullon is elszaladgál egy gyengébb vason. Ettől persze még van sok előnye egy konzolnak, de ez az állandóan fejleszteni kell a PC-t dolog nem igaz.
nice, imádom amikor az érvelések átmennek személyeskedésbe. kinek inge felveszi
Ez a post az összes kommentjével együtt egy fos. Tényleg lesüllyedt a színvonal a nagy meleg miatt. Nekem sincsenek épkézláb ötleteim, ezért most az egyszer csöndbenmaradok. Az androidos vs. ios slow motion témakört, és a siri vs google now témakört majd ha lejjebb megy 35 fokról a szobámban a hőmérséklet, folytatjuk.
Mostmár emlékszem,higy miért nem olvasok kommenteket 2 hete.érdekes,egyik winfosinádó szájkarateköcsög sem meri a szemembe mondani élőben, hogy neki nem fagy a winfos. Nekem mind a cégnél,mind az ismerösöknél,mind otthon folyamatosan probléma van,legyen az xp vagy ein7,tökmindegy. És igen,sztem is össze lehet hasonlítani,hogy a surface rommà fagyott a keynote-on,meg hogy az apple bemutatón egyszer mindenkinek ki kellett kapcsolni a wifit mert lehalt a net. Sok köze van az adott termékhez,de tényleg. Rakás fogalom bélküli microsoft seggnyalógép. Rühellem az ilyeneket. Nem értem,hogy egyszer ha valami fos,akkor azér mert sajnos muszáj hasznàlni a hétköznapokban,akkor elhiteti magával,hogy mégiscsak jó az. De attól még fos marad.
Ez a Windows fagy témakör úgy tűnik 95 óta lassan 20 éve nem megy ki a divatból. Pedig a mostani kissracok akik most itt nyomják a hülyeséget kábé még csak egy kósza gondolat voltak akkor, meg sem születtek.
Egyébként szakmailag annyit tudok hozzáfűzni hogy a Windows fagyasok 40%-a hibás hardver, 40% pedig a “külső fejlesztők által készített ” driverek miatt vannak. A maradék meg azért mert Windows.
A meki nyilvánvalóan! kevesebbet fagy.
1. Frankó összetesztelt hardverelemek
2. Külső driverek ugye szinte nincsenek.
Na gyertek nyomjátok az okos beszólásokat…
óóó de nagy mr wtf szája, ki ne essen az alma belőle
attól, hogy loser vagy, másoknak teljesen jól muzsikálhat egy rendszer 
ha a cégeteknél baszakszik a win, akkor ideje lenne üzemeltetőt cserélni. állami szervek gépeit tartjuk karban – is – érdekes, de os-el semmi baj nincs. nyilván vak szerencse az egész
Ez elég jó kis Apple élmény videó Amcsiból: http://www.significantfeelings.com/2012/07/ultimate-customer-experience/
Nekem nem fagy a win7. Dell gépen dolgozunk (precision5500).
És csak hogy borzoljam a kedélyeket iPad-ra is win7 környezetben fejlesztünk
Ti meg veszitek mint a cukrot, kösz a fanatizmust!
vicces, pár éve aztmondta Steve Jobs, hogy azért ekkora méretben van az iPad, mert ez a kényelmes. Alatta és fölötte kényelmetlen. Ugyan ez az iPhone -nál, azért ekkora, mert ez a kényelmes méret. Most az Apple szembe megy Steve Jobs mondataival, és követik a jelenlegi piacot. A Retina kijelző 100%, hogy Steve Jobs gondolata volt, de az, hogy kissebb iPad, vagy nagyobb iPhone legyen, az (véleményem szerint) soha nem került a gondolatai közé.
Persze az új ipad, és az új iphone mérete csak legenda, de akkor sem jó ez így.
dragoners : hat igen. Epp ezért a postod így olyan mintha nem is lenne
@handrás
Na pont ezt szeretem Londonban. Itt nem kell szégyenkezni, ha az ember pénzt. Akkor se ha sokat. Össze se lehet hasonlítani a magyar állapotokkal, ahol az állam mindig is rá volt telepedve a gazdaságra, és egykét kivételtől eltekintve az tudott sokat keresni, aki vagy ide, vagy oda csókos volt. Szerintem ezért megy a mutogatás.
@readya
Az a baj, hogy egybemosod a két surfacet. A nagyobbik amit céges környezetbe fogsz tudni használni, jó eséllyel ugyanannyiba vagy mégtöbbe fog kerülni, mint egy ipad. A kisebbik rt változat, amit az apple ellenfelének szánnak, na az meg pont nem lesz ellenfele, a nagytesó és az M$ embléma miatt lesz egyáltalán mérhető az eladása. A cégek eddig megvoltak tabletek nélkül. Bár nincs kétségem felőle, hogy marha sokat el fognak adni belőle, de azon a piacon az apple nincs is jelen, ott az androidot fogja kiszorítani, de igazából annak sincs komoly piaca ott. A domainbe léptetett tablet lesz az egyetlen előnye, bár az elég nagy hozzá, hogy gyakorlatilag a 100%-ot kihasítsa magának. Ha mondjuk megnézed az iphone-t, az se céges kategória, a blackburry volt ott az isten, most igazából hiány van, talán oda is a win8 fog betörni, de az szintén nem az apple piaca. nem az apple lehetőségeit szűkíti, ezért nem is ellenfél. Két külön tóban horgászik a két cég.
@readya: en nem mondtam, hogy nem lesz sikeres a Surface, siman lehet, hogy sikeres lesz. De nem lesz konnyu dolguk.
Nálunk a nagyvállalati vezetőknél iPad táblák vannak és nem panaszkodtak, hogy nem lehet használni. Sőt inkább meglepő volt, hogy mennyire jól használható vállalati proxy mögött a cucc. A fagyás szerintem inkább hw, illetve driver kérdés, találkoztam már memóriahibás fagyó mac-el és videókártya driver miatti naponta ötször újrainduló w7-el is. Csak ki kell deríteni a hiba okát:-)
András te melyik hírolvasó appet használod? majd ha van időd azis elég ha akár egy szóban válaszolsz.
hopp, most olvasom, kimaradt egy nem.
“A Vistát meg csak idióták használták mint ahogy a W7-et sem lesz érdemes lecserélni W8-ra ha csak nincs érintőképernyős asztali monitorod.”
erke, ezzel azért vitatkoznék. Már csak azért is, mert nálam egy dualatom procis gép ~10 mp alatt bootol. Egy ócska 80 gigás sata vinyóval. Használat közben is érezhetően gyorsabb mint a win7. Jah és csak 1 giga ram van mellé. Szóval, én már a bejelentés óta tesztelgetem, ugyan emitt-amott még bugos (pl. CS 1.6 kifagy, az egyetlen játék amivel játszok, még tinikorom szép emléke gyanánt), de szerintem határozottan jó. A metro felület is szokható. Először nekem se tetszett, sőt barátnőmnek még most se, de aki szán rá egy kis időt, azt veszi észre, hogy mégse akkor foshulladék. Jah és tetszik a sokkal gyorsabb sleep-wakeup is. Tehát én azt vettem észre, hogy sokkal simábban fut, élvezhetőbb, használhatóbb, ne akad annyit, mint amúgy win7-tel tette. És még azt is mellé teszem, hogy ezen alapból fut a windows defender (azt most hagyjuk, hogy ez mennyi plusz védelmet jelent) real time, míg a win7-en nem, ami nyilván emészti a processzoridőt.
Helló Belló!
egy trollnak mindig az a legnagyobb büszkeség ha abuzált alanya posztol vele kapcsolatban. picit megkönnyeztem. mondjuk azért azt tegyük hozzá hogy 18 vagyok de mindegy
ez sem egy igazi troll hozzáállás amit most csinálok, nem erre a rugóra jár a fejem úgyhogy csak lágyan belecsevegek az éterbe. najó talán annyi: az egy dolog hogy definiciós zavarral küzdesz a troll fogalmat illetően de még linkelni sem tudod a nyomor videódat. handrás handrás hiába használsz almát ez nem fog javítani a hülyeségen.
Back to the beach…. fuckn workers XD
Tessek, belinkeltem neked faszan, nezd meg parszor, miszter 18 eves
https://vimeo.com/40473808
WTF: Ha nem értesz a Windos telepítéshez, drivereléshez, programok szakszerű konfigurálásához, miért nem kéred hozzáértő segítségét? 150+ gépet menedzselek, teljesen vegyes leosztásban mind OS mind hardverügyileg. Ha gond van, akár egyik géppel is, rögtön csörög a telefonom. És hidd el, ha jól be vannak állítva rendben működik minden. Unalmas vagy a Windows fagy mondataiddal, és sajnálom azokat is, akik ezt el is hiszik ezt Neked. Amúgy nem hibátlan, hanem használható oprendszerre vágynak az emberek, ugyanez telefon vonalon is. Hiába nem fagy le az iPhone (sajnos ez sem így van), ha a droid sokkal jobban használható egy átlagember számára.
Megrökönyödve vettem tudomásul, hogy az Angry Birds is fizetős IOS-en:(
Androidon sincs ingyen. Nezegetheted a reklamokat.
Angry Birds is a certified casual gaming sensation on par with Tetris and Minesweeper, which is why so many Android owners are understandably frustrated with the ad-supported title available in the Market. Since no paid version is offered as on the iOS and Symbian platforms, Android users who want the full experience must deal not only with pop-up ads — which annoyingly moved to the upper right corner as part of the latest update — but increasingly, full screen video commercials as well. It’s enough to totally throw off any rhythm you’ve got going, which is why certain illegal methods have popped up to subjugate the advertising.
Handras! Olvastad, hogy leégett egy 360 spider a belvárosban az éjszaka?
Elég para…
http://totalcar.hu/magazin/bologatokutya/2012/07/06/porig_egett_ferrari_budapesten/
handras éljen az ad-free nevű alkalmazás, amivel egy deka reklámot sem fogsz látni. még a weblapokba ágyazottakat sem.
“Androidon sincs ingyen. Nezegetheted a reklamokat.”
Attól hogy reklámokat kell nézegetnem még nem kerül pénzbe. Kérdezz meg 100 embert, hogy melyik variációt választaná. És ahogy ekre is mondta vannak alkalmazások erre a “problémára” is.
Freddy: pedig jobb ha hozzaszoksz hogy a programokert fizetni kell, a windows 8 extrem vedelemmel van ellatva, es az uj programokert fizetni fogsz, vagy attersz luzereknek valo linuxra
Na Freddy. Hogy mekkora szerencséd van. Képzeld, az App Of The Week keretében, ingyenes az Angry Birds Seasons iPhone/iPod-ra és az Angry Birds Seasons HD iPad-re.
Na mit szólsz? És egy csepp reklám sincs benne.
iPhone/iPod:
http://itunes.apple.com/us/app/angry-birds-seasons/id398157641?mt=8
iPad:
http://itunes.apple.com/us/app/angry-birds-seasons-hd/id398329664?mt=8
“W7-et sem lesz érdemes lecserélni W8-ra ha csak nincs érintőképernyős asztali monitorod.”
elobb utobb muszaj lesz, mivel a szoftverfejleszto cegek at fognak terni metrora, epp azert amit az elobb irtam , nem lesz warez , igy nyereseges lesz a fejlesztes, a pc jatekpiac is ujra viragozni fog, persze ezen tul is van a rendszernek pozitiv tulajdonsaga, mivel a microsoft mindent platformot osszeolvaszt ,a windows phone 8-as telefon ami windows8 kernelt kapott, es az uj xbox 8 amely szinten megkapta az uber kernelt a felhasznaloi bazis irdatlan nagy lesz, mas rendszer a kozelebe sem kerul
pl milyen jo lesz egy telefonon autocadezni, vagy photoshopolni, az xbox 8 pedig egy hazi kozponti szerver tulajdonsagaival bir, ami az osszes eszkoznek, legyen az telefon , tabla, notebook, huto , smartglass a konyhaban , eroforrasokat tud biztositani
a jovo a windows 8 -e , barhogyan is agaltok ellene :XD
Freddy a szarrágóságra nincs orvosság
Freddy: En inkabb kifizetem egy korso sor arat minthogy a reklamokat nezegessem. BTW: ha mar mindenaron ingyen akarsz mindent, akkor feltorod az iPhone-t es letoltod ra ingyer a Cydia store-bol.
Mondjuk nem csodalkozom, hogy a fejlesztok szarnak az Android plattformra, en se dolgoznek ingyer szarragoknak.
Meg vagyok döbbenve, hogy erre a posztra ilyen kommentcunami jött
Viszont azt hadd mondjam el, hogy aki kifizet egy telefonra 50-200 ezer forintot, az ne jöjjön már azzal, hogy nincs money egy 2-6 dolláros kvarcjátékra. Ezek azok az emberek, akik szidják/imádják pl. a windows-t, de az életben nem telepítettek még egy darab jogtiszta szoftvert (shareware szarokat nem számoljuk).
Másrészt mióta igazolódott, hogy a reklámokkal ellátott appok 2-3-szor annyit zabálnak a geolokáció, meg a 3g használat miatt, azóta köszi, de kösz nem, mert még ad-blocker app mellett is megpróbálják (tehát fogyasztanak).
@version: “milyen jo lesz egy telefonon autocadezni”. Na milyen jó?
Dervenkál Egon: radugsz egy szemuveget a telefonra es mar nyomhatod , a telefon kijelzoje meg a vezerlo touchpad, ki van ez mar talalva
@version: ezt melyik boltban lehet megvenni?
Vannak ismerőseim, akik az iPhone 3gs-ükhöz meg iPhone 4-esükhoz 300 Ft-ért rendeltek ebay-en tokot, mert nekik a 3-5 ezres tok drága.
totyo100: Engem is ez a tény ihletett.
version anyád hogy van?:)
“vagy attersz luzereknek valo linuxra”
Handrás!
még a kommentek elején ezt írtad: “Tibi: nem az en Ferrarim sajnos, de egyebkent nem biztos, hogy valaha is megirnam, hogy ha mondjuk az enyem lenne, pont azok miatt amit irtal. Sajnos magyarorszagon valamiert megy ez az egymas zsebeben turkalas. En tokre nem ilyen vagyok, sosem erdekelt kinek mibol mennyi penze van, nem is fogom sosem megerteni, hogy van akit ez ennyire izgat, de elfogadom, hogy vannak ilyen emberek. Megszoktam mar egyebkent.”
Engem se izgat hogy kinek mennyi pénze van stb , én inkább arra lennék kíváncsi hogy hogyan kezdte el , persze ezt is lehet túrkálásnak nevezni, én csak azért vagyok kíváncsi , hogy ötletet meríthessek, inspiráló lehet ha valaki szegény volt és úgy lett “gazdag” vagy sikeres vagy híres bárhogy nevezzük, az a része engem már kevésbé érdekel ha valaki alá odarakták a pénzt és úgy … Amerikába például szerintem szeretik a szegényből lett gazdagok elmondani hogy hogy is csinálták vagy éppen filmet csinálnak az életéből.
vélemény?
Zoli:ez a normális hozzáállás .
Zoli: Szerintem az se baj ha több generáció szedte össze a vagyont, ha mindegyik tisztességesen hozzárakta a magáét. Gondold el, a legtöbb amerikai cég úgy indult hogy leszállt a papa a hajóról suhancként, és elment kézi kocsival zöldséget tologatni vagy cipőt pucolni az piac mellé. Aztán 30 évvel később megnyitotta a második üzletét, amibe már a fia dolgozott… aki öregkorára összehozott 5 áruházat és így tovább… Az alap hogy a tőke halmozódása nagyon lassan kezdődik és minnél több van annál “könnyebben” jön. Azért van ez, mert ha szeretnél 100 dollárt összehozni és keresel 50et, ebből felélsz 40-et csak a maradék 10 dollárt tudod megspórolni és fialtatni, de amikor már több lehet árukészletben akkor több profitot hoz stb. Én azt látom, akik kitartóan próbáltak valamit építeni maszekként a mostani 30-40es korosztályból, azok 6-10 év alatt rendes eredményt is értek el.
“Dervenkál Egon: radugsz egy szemuveget a telefonra es mar nyomhatod , a telefon kijelzoje meg a vezerlo touchpad, ki van ez mar talalva.”
Ez a legnagyobb baromság amit egy CAD programmal kapcsolatban eddig hallottam. Mondom ezt 15 év Autocad/Solidworks tapasztalattal.
XD
mek mek
Mintha Version még nem hallottt volna a nagy Microsoft trükkről: mindig a jövőt ígérik, és vagy nem érjük el soha a Microsofttal, vagy ha elérjük, akkor valami hibás benne, ezért várunk az új jövőre.
Ezzel szemben az Apple a “most”-ot adja, az Apple cuccok most működnek, ha ma kell megoldás, csak Apple-t fogsz venni sok feladatra.
A lúzerek fogadkoznak, ígérgetnek, és a Microsoft ezen lúzzerek közül az az idegesítő fajta, aki mint a politikusok mindig leígéri a csillagokat is az égről, de aztán nem teljesít.
Mindezt erre írtam:
“a jovo a windows 8 -e , barhogyan is agaltok ellene”
Tehát hiszed, hogy az MS a jövő, lehet, hogy még egyszer az is lesz, de én nem hiszem mégsem, mert bizonyítottan hazudós előélete van az MS-nek, és nem látom ez mitől változott volna meg.
Ha akkora istencsászárok lennének, akkor szépen kushadnának a fűben, csinálnák a profi cuccokat, ahogy az Apple is, majd egy ütős bemutatón állnának elő a fejlesztéssel.
Ha még mindig nem vágod le miről beszélek, gondolj a Zune-ra. Azt is jövőnek ígérték. Aki egyszer hazudik, mi a biztosíték, hogy többet nem fog?
Champipi: annak fenyeben hogy par evvel ezelott a microsoft adott penzt az applenak , megmentve ezaltal a csodtol , kicsit vicces az irasod
F12, azért
http://totalcar.hu/magazin/hirek/2012/07/09/mibe_kerul_a_legjobb_ferrari/#
Kell klíma+szerelés occsón’ Handrás?
Most mar kibirom, de koszonom
Egyebkent van egy klimam meg a regi boltbol, de nagy es csunya, es vesni kellene
handras: ha egyszer osszejon a ferka, legyel csak nagyon buszke ra, es mutogasd funek-fanak.
rendszamra adnek tippet: frdy
Version: a Microsoft soha a büdös életben nem mentette meg az Apple-t, te kis oktondi! Olvassad az urban legendet:
http://www.zdnet.com/blog/apple/stop-the-lies-the-day-that-microsoft-saved-apple/7036
A Microsoft gyakorlatilag az Apple után megy, nincsenek önálló gondolatai, mindig is csak a másolásból élt, néha sikerrel, most meg kevésbé sikerrel. Amikor sikeres, akkor megül, elkényelmesedik, eltunyul, amikor meg sikertelen, akkor meg lóhalálában összelopkod még náhny ötletet…
“Ezzel szemben az Apple a “most”-ot adja, az Apple cuccok most működnek, ha ma kell megoldás, csak Apple-t fogsz venni sok feladatra.”
Ne haragudjatok de ez a mondat így nem igaz. A “világ legfejlettebb operációs rendszere” úgy meg szoptatott pár napja … elvittem egy külső winyót (500 gigásat) hogy lementsek valamit egy másik külső winyóról. Nem vagyok hardcore user, ezért nem tudom fejből azt a konzol parancssort amivel be lehet mount-olni egy sima fat32 winyót ÍRÁSRA, de a tetves OSX ugye alapból ezt nem hajlandó… Ezt egy szaros winXP is megcsinálta… ENNYI.
Még annyi… természetesen nem volt net elérhető, és bicajjal mentem ki a halál f.szára.. így nem volt kedvem se és időm se rohangálni vele
Szerintem Handras király és azis amit csinál….that’s all
csak az első 20 kommentet olvastam, a többit leszarom. mindenesetre, én az IBMnél dolgozom és az iphone/ipad vonal kurva gyorsan jön fel. nemtom mit tartanak a corporate világ etalonjának, de mi sem vagyunk kis cég
Hát gondolom mennyi dolgod lehet
Képzeld én is hajnalban kelek, későn fekszem, mert van családom és nem írom le a blogomon. Úgy látom te tipikusan az a fajta vagy, aki húzza az időt és folyamatosan panaszkodik róla, hogy nincs neki. Egyébként apple mániás vagyok, de ettől még lehet véleményem. Gondolom most elátkoztok, meg ne jöjjek ide…. Szégyellem magam…