Álláslehetőség az XMS-ben

323 komment

Szeretnél egy Apple Premium Reseller boltban dolgozni? Itt a lehetőség! Az XMS munkatársakat keres értékesítő munkakörbe.

Csatlakozz az XMS-hez, az ország egyik vezető Apple viszonteladójának csapatához! Ha szenvedélyesen szereted az Apple termékeket, ha küldetésednek érzed, hogy megmutasd képességeiket másoknak, hogy megszerettesd az Apple világát az emberekkel, köztünk a helyed! Csapatunkban megváltoztathatod azt, ahogy az emberek dolgoznak, játszanak, alkotnak és kommunikálnak.

Ha kész vagy arra, hogy szükség esetén feláldozd a hétvégéidet és szabadidődet, ha szeretnél egy professzionális, de családias csapat tagja lenni, akkor téged keresünk. Fontos, hogy megértsd az emberek igényeit és jól tudj kommunikálni velük, akár angolul, folyékonyan. Előnyt jelent ha rendelkezel már értékesítési tapasztalattal és járatos vagy az Apple termékek, OS X és iOS lelkivilágában, de ez nem feltétel. Mindenképp előny, ha gyorsan tanulsz és könnyedén sajátítasz el új képességeket.

Ha elég elszántnak érzed magad és nem riadsz meg a kihívásoktól, akkor küldd el az önéletrajzodat az info@xms.hu e-mail címre.

Oszd meg barátaiddal ezt a hírt, hátha valamelyik ismerősöd munkát keres.

Ez a hivatalos szöveg. Nemhivatalosan, annyi, hogy rengeteget kell majd melózni, Ferrarid nem lesz belőle kb soha, kőkemény tréningeket kell megcsinálni, cserébe (amennyiben szereted az Apple termékeket) szeretni fogod a munkahelyed, lesz három szabadnapod egy héten, és a hobbid lehet a munkád. Bombázzatok minket önéletrajzokkal!

323 komment

pudva

mindjart megirja Handras ide, varj egy kicsit :)
Handras, kerj fizetesi igenyt is a cv-kbe, konnyebb lesz szelektalni :D

raczgabor

Ha nem vagyok ennyire nőiesen bögyös, akkor is érdemes beküldeni a cv-t?

klarky

@pirate: Soha nem fogjuk megérni azt, h Mo.-n egy cég fizetési ajánlatot tegyen egy hirdetésben, mint külföldön. Az okot én speciel nem értem, de ez van. Sötétben kell tapogatózni.

(Ez nem handras, vagy az xms hibája, sajna ez itt kishazánkban a berögzött gyakorlat.)

pirate

@klarky: Én sem értem igazán, hogy irányadó összeget miért nem írnak. Valóban a külföldi cégeknél ez teljesen természetes.

Imi

klarky: elmész egy fejvadászhoz, és sokszor még azt sem tudod, hogy egyáltalán mit/kinek kell dolgoznod, nem hogy azt, hogy mennyiért:D (konkrét eset: frissen végzett Corvinusos ismerősöm állt fel egy interjúról, miután a harmadik kérdés után sem mondták el, hogy ki lenne a munkáltató… :) )

klarky

@Imi: Tudom. Épp ezért fejvadász céghez soha nem küldök CV-t és az ő megkereséseiket is figyelmen kívül hagyom.

Elég kört kell futni nélkülük is egy interjúig, semmi szükségem még egy lépcsős szívatásra.

1x – én naiv – elmentem egy ilyenhez és miután lenyomtunk egy államvizsgát és egy nyelvvizsgát egyben (köszönjük, minden rendben lesz, majd szólunk) rám se bagóztak többet. És még én mondtam meg nekik, h kell doc filében lévő linket megnyitni, mert kb. ennyit sem értettek a dolgokhoz.

Zsolti

Ahogy elnézem, a mellbőség többnyire okés, az arcra kéne még rágyúrni, hogy szebb legyen a csapat…

D@niel

sent :)

amúgy ha megvan az ember Handras írhatnál a miért?-ről majd, kíváncsi vagyok miben alkalmasabb.

David

Btw, komolyabb külföldi munkaadóknál, mondjuk mérnöki pozíciót megcélozva úgy működik a dolog, hogy az interjúsorozat utolsó szakaszán (mivel több rostából áll a dolog általában) megkérdezik, mennyit szeretnél keresni. Te mondasz egy bruttó összeget, aztán majd eldől, hogy alkalmaznak-e annyiért.

David

Csak azért mondom, hogy nem kell lázadozni, hogy emiatt is mennyire szar az ország, külföldön meg mennyivel jobb, mert nem teljesen így müködik.

gll

David, errol irhatnal egy kicsit bovebben. En kereskedelmi ( elado ) illetve vendeglatasi teruleten dolgoztam kulfoldon ( uk ). Mindket esetben azonnal megmondtak az interjun, hogy mennyit gondoltak fizetni. Most kaptam meg egy tudomanyos poziciot, itt mar az allas is ugy volt kiirva, hogy meg volt adva a fizetes.

Red

Ha behívunk interjúra, mi is azonnal megmondjuk majd, hogy mennyire gondoltunk. :)

macfan

“akit a fizetés érdekel,az nem a mi emberünk”
Tisztellek Handrás, de ez kicsit durva. A zemberek pénzből élnek.
Értem én,hogy büszke lehet valaki aki egy ilyen jó csapatba bekerülhet,
de hát….

Istii

macfan: Handrás sztem arra gondolt, hogy olyan fiatal munkatársat keresnek akit elsősorban a kihívás, a lehetőség, az apple termékek érdeklik és csak azután a fizetés, nyilván az is számít, de ne az legyen a fő szempont.

Vox

Még ha tényleg 80 is a fizetés, azért egy ilyen munka és teszem azt a meki között oltári különbség van… Így érdemes nézni a dolgot.

Don46

Handras: A folyékony angol nyelvtudás nagyon fontos ? ( Csak mert én pont németül tanultam :) )

Don46

Rendben. Akkor már csak meg kell tanulnom jól angolul és várni, hátha lesz majd később is egy ilyen lehetőség. :)

Alfred

@Handras

Szinte semmi tapasztalatom nincsen eladás terén, de sehogy se tudom elképzelni(nyílván tapasztalathiány miatt), hogy
mi tartana 2 teljes hónapig.

Esetleg pár mondatban tudnád részletezni, hogy mi az, ami ennyi kiképzést igényel?

belabacsi

mennyi órát kell melózni a 80k-ért?
csak mert pl 160 órával számolva az igen karcsú 500ft-os órabér

vagy ennyit keresnek az eladók a plázában angol nyelvtudással?

Handras

par mondatban nehez. Eleve van egy tobb napos sales trening, aztan a weben kb hetek mire megcsinalod az ASTO-n a 10 000 pontot, es meg ez utan is kb a tizedet tudod annak ami felmerulhet kerdeskent a vasarloktol.

Ez nem egy Mc Donalds, ahol 1 het alatt mindent megtanitanak. :)

Handras

belabacsi: 80 + jutalek

BTW: szted egy Saturnban diplomaval angollal mennyit keres most egy elado? Elarulom: minimalbert, es tobb mint 160 orat dolgoznak.

Alfred

Szóval akkor amíg meg nem csinálja xy eladójelölt ezt a sok-sok tesztet, addig a pillanatig nem is léphet be a boltba eladóként?

GrandMasterB

Gyelekek, 80e-ből mit lehet Pesten kezdeni, ha vki nem a szüleivel él? Azért a Mekihez ne hasonlítsuk, ez azért mégiscsak vmi entellektüel meló lenne, nem alsógatyákat kell eladni. Vékonyka az a 80e, bár gondolom van vmi jutalék rendszer az elpasszolt tételek után.

Freddy

Ne becsüljetek alá minket srácok. Néha elbeszélgetek a környezetemben iPhone-t aktívan használókkal, és jobban értek hozzá, mint ő maga. Melyik modell mettől meddig, mi mit tud, mit hogyan lehet jailbreakelni, mik az iPhone hibái és hiányosságai, stb stb…

pudva

hat ja, aki beszel angolul, az valaszthat otthon 80 +jutalek (illetve minimalber), vagy pl anglia also hangon 350. oke, itt dragabb az alberlet, viszont itt ilyen fizetesrol indulsz, nem pedig a palyad csucsat erted el :)
de szeretnem leszogezni, ezt nem Handras szemere szeretnem vetni, egyszeruen katasztrofalis viszonyok uralkodnak Mo-on…

Handras

Na ezert nem irtunk fizetest, mindenki csak ezzel tud foglalkozni, penz penz penz.

Grandmaster: munkanelkulikent mit lehet kezdeni Pesten? Mi munkat ajanlunk a valsagban nem leepitunk, viszont a semmire nem fogok ajanlani mimimalbernel tobbet, marpedig a legtobb palyakezdo aki alkalmas sales melora semmit nem tud. Es igen, fentebb irtam, hogy jutalekos rendszer is van, szeretnem jol megfizetni az embereimet, de jo penzhez teljesiteni is kell, nem eleg bejarni cigizni, meg kavezni.

belabacsi

Handras: nem tudom, ezért kérdeztem…

ha nem a szomszédban lakik akkor bérlet nem árt (mert kocsi nincs): 10k
kaja alsó hangon is 30k
lakás (sajátot egyedül nem tart fenn, albérlet haverokkal) 20k

végül is maradt 20k+jutalék élni :)

Handras

pudva: most voltam Angliaban 1 hete, pont ilyesmirol beszeltem egy ott elo magyar ismerosommel. Apple store/ba elmesz, keresel 1200 fontot, ebbol 800 font berelni egy lakast, plusz kaja pia utazas. Ez nyilvan nem megy, ezert a kulvarosban laknak kozosen 5-en berelve egy kis lakast. Nagyon nagyon jol kell dologzz kinn, hogy kellemesen megelj belole, vagy fogorvosnak kell lenni, hidd el kinn sem fenekig tejfel az elet.

Handras

belabacsi: lehet 100 k juatalekot is elerni, ha ugyes az illeto. Asszem egyebkent 150 korul van az atlagfizetes Pesten, az persze teny, hogy minimalberbol nehez megelni, bar fiatalon nekem is sikerult valahogy, pedig nem otthon laktam :)

andorspam

OFF:

Önéletrajzokat kizárólag Ipaden és postai úton elküldve tudunk elfogadni.
Formai követelmények: Ipad3 64gb+3g white/black

*Beérkezett küldeményekért felelősséget nem vállalunk.

/OFF

ZeyMen

Érdekes és kívánatos ajánlat. De gyerekek azért ha objektíven nézzük, 80+jutalék nem egy rossz dolog magyarban olyan munkáért, ami effektív nem diplomaköteles és sima egyszerű salses munka. Ez inkább a <80 alatti, főleg minimálbér (!!) kategória ma itthon (sajnos…). S Handrástól még szép is a jutalék rendszer, szerintem. Az más kérdés, hogy megélni belöle hogy lehet (én nem tudom… meg nem is tudnél ennyiből)..

Aki többet akar ennél az értelem szerűen nem erre pályázik, hanem vár valami jobbra ha van valami tudása. Aki pedig ezen a területen jó nem egy rossz ajánlat a számára, Mekinél, Saturnnál, Media Marktnal, Tesconal mind lényegsen jobb ajánlat, nem is kell mondani…

bali-axe

Én azzal azért nem értek egyet, hogy akit a fizetés érdekel az nem a Ti emberetek. Hogy ne érdekelne valakit a fizetés? Elmegyek dolgozni és majd egyszer kapok valamennyit? Igenis fontos előre tisztázni. Szerintem… Én is nagyon szívesen dolgoznék ilyen családias közegben, csak nekem messze van. És én is megkérdezném, hogy kb mennyi lesz a fizu mielőtt nekiállok melózni.

Alfred

@Handras

Most hogy végre beköszöntött nekem is a nyári szünet, és van némi szabadidőm…
Szeretnék veled fogadni. Mondjuk egy üveg Jim Beam, előre leteszem az asztalra, diákként komolyabb dolgot nem nagyon tudok ajánlani.

Még mindig nem tudom elképzelni, hogy 2 teljes hónap kell…
Tehát a fogadás
Fizetés nélkül vegyél fel boltba néhány napra, mondjuk max egy hétre(nem kérek semmilyen fizetést), és ha egyértelműen(!!) a balfékságom miatt megy ki több vevő is,(ez nyílván más kezdőnél is kockázat, de adott helyzetben más eladó még mindig megmentheti a helyzetet) vesztettem.

Termékpalettát ismerem, angol megy társalgási szinten, gyorsan tanulok.

Ha nagyon gyökér lennék, első napos elküldést is simán tudomásul venném(mondjuk ez alap), és tiéd a whisky.
Alapvető tanácsokat persze elvárnék. Nem tudom hogy van a szabályzat, remélem a pár napos próbaidőhöz nem feltételn szükséges az ezernyi teszt kitöltése.

HA jól megállom a helyemet, akkor meg én kapok egy üveg whiskyt :)

Bár nem igazán érdeked a dolog, de hátha pont szükséged van egy Jim Beam-re :)

Gaben

Egy eladói álláshoz nem kell egyetemi végzettség, jó esetben valami kereskedelmi sulit végezzen az ember ami ad valami okj-s papírt, angolul (vagy németül) meg minden középiskolát végzett embernek illene beszélnie, ebben az állásban nyilván az az extra, hogy egy apple store, ahol egy fent leírt végzettségű apple fan (aki más ilyen típusú állásban sem nagyon keresne többet) jól érezheti magát, meg érvényesítheti magát. Nem programozókat meg villamosmérnököket keresnek, hogy kifejlesszék az új Iphonet..

Alfred

Akár még a tréningen is részt vennék, bár nem tudom, hogy az milyen esetleges plussz költséggel járna, nekem vagy neked

gll

Handras: ” keresel 1200 fontot, ebbol 800 font berelni egy lakast, plusz kaja pia utazas”

Ez igy biztosan igaz londonra, de egy tetszoleges, 5-600 ezer fos varosban egy 1 szobas lakas berleti dija kb. 400-500 font kozott mozog. Egy ember kb. 400 fontbol siman meg tudja venni a kajat 1 honapra. 50 fontból bőven kijön a berlet. marad kb. 250 font szorakozasra, vagy felretenni.

Ezzel szemben itt valaki levezette, hogy ugyan ez budapesten ( ami ugye messze nem olyan draga lakhatas szempontjabol mint london, es meg a kisebb brit varosoknal is olcsobb) marad kb 60 font (20 e ft) szorakozasra / felretenni.

Ezek alapjan maximalisan egyetertek azzokkal, akik azt mondjak, hogy igenis fontos, hogy 80 vagy 100 a fizetes. Csak ugy lehet normalisan dolgozni, ha meg is tudsz elni a fizetesbol. Egyaltalan nem problema, hogy valakit az IS erdekel, hogy mennyit fog keresni.

H.Attila

Alfréd ,képes lennél napokig melózni 1 Jim Beamért?
Mert melót utána se kapsz náluk ha nem vagy 18 ,mert szerintem nem 2,5 hónapra keresnek munkaerőt:)
Másrészt pedig ha be se vagy jelentve se semmi csak párnapig vagy ott, de pont akkor van egy ellenőrzés még a bokájukat is megüthetik,hogy ez a random fiatal srác mit keres ott…

GrandMasterB

Az rendben is van, hogy munkát adsz a lurkóknak, bár ez is kétoldalú dolog, hiszen nem jótékonyságból teszed, hanem az illető várhatóan kitermeli neked. De, mondom megegyszer, új munkahely létesítése komoly és dícséretes dolog.
Azonban szerintem egy folyékony angol nyelvtudás – egy olyan országban, ahol a egyetemisták jó része azért nem kapta meg a diplomát mert nem rakott le egy középfokút (ami messze nem folyékony nyelvtudás) – alapból többet kellene érjen, mint minimálbér. De te vagy a vállalkozó, te látod mi mit ér ma a piacon.

krapulax

Alfred : ez nem garázsbolt hogy csak besétálj és elkezdj “árulgatni” APR ahol mindent az apple szabály rendszere szerint kell csinálni, még az is megvan szabva hogy kitől milyen bútort kell rendelned,majd németországból jönnek összeszerelni és nem a haverokkal közösen dobod össze a svéd csodát, a bemutató gépek kiállitásának is szigorú szabályai vannak stb….

Alfred

@H.Attila

Van néhány hét üresjárat a nyáriszünetemben és szívesen kipróbálnám. Amúgy 19 éves vagyok, ez se sok, de elég ahhoz, hogy dolgozhassak, próbaidős szerződés megoldható gondolom.

Inkább az a kérdés, hogy Handrasnak megéri-e a papírmunka és hogy egy valaki, mint én ott legyek plusszban a boltban…

Handras

Alfred: biztosra nem fogadok :)

1. apple treningeket nem vegezheted el amig nem vagy alkalmazott, innentol kiesik a diakmelo
2. az SAP-t is meg kell tanulni hasznalni, hidd el az se ket perc, en peldaul egy szamlat nem tudok megcsinalni benne
3. nem egy sracot vettem mar fel, gyakorlatilag fel-1 ev utan van az, hogy valakit ott merunk hagyni egyedul a boltban ha kimegyunk cigizni
4. 100-jelentkezobol kb 2-3 ember alkalmas a meghirdetett feladatra

Handras

“Azonban szerintem egy folyékony angol nyelvtudás – egy olyan országban, ahol a egyetemisták jó része azért nem kapta meg a diplomát mert nem rakott le egy középfokút (ami messze nem folyékony nyelvtudás) – alapból többet kellene érjen, mint minimálbér.”

Az angol tudas kb alapveto elvaras mar lassan egy takaritoi allasnal is. Leszarom a kozepfoku vagy a felsofoku papirt, de kell tudni ertelmesen beszelni angolul egy Apple boltban, ez kb alap. Es meg egyszer leirom, nem minimalber, hanem 80+ jutalek akar 200 ezret is lehet keresni, ha jol dolgozik valaki, viszont angol nelkul sosem fog eladni gepeket.

krapulax

GrandMasterB : szerintem minmálbér csak 2 hónap amig részt vesz a tréningeken és eléri a 10000 pontot a teszten ,utánna + jutalék ,nem diplomást keres és 120-150 átlagbér nem olyan rossz szerintem egy fiatalnak ,természetesen nem ott kell megöregednie ,de ugródeszkának jó lehet ,mégse a meki parkolóban szedeti vele a manager a csikket meg a szemetet .

Handras

“Elmegyek dolgozni és majd egyszer kapok valamennyit? Igenis fontos előre tisztázni.”

Sehol nem irtam, hogy nem mondjuk el az elso interjun, hogy mennyit fog keresni, nyilvan mindent elmondunk. Viszont akinek mar oneletrajz elkuldese elott az a kerdese, hogy mennyi a lovetta, az nem a mi emberunk. Es errol nem is vitaznek tobbet, mert nem akarok titkokat elarulni, hogy mi alapjan tudjuk kiszurni a szamunkra alkalmas jelentkezoket :)

URVI

Hú ez nagyon vonzó lehetőség, ráadásul úgy hogy a főiskolán értékesítési szakirányon vagyok:) Csak sajnos nem Pesten! Viszont egy ilyen melóra vágyok már régóta:(:) Sajnos ott a suli:(

Peti77

Nekem van sales tapasztalatom, csak nem Appleről, hanem Androidról… XD

Na nem mintha androidot használnék, de akkor úgy hozta az élet, hogy az voltam, aki eladta őket.
Aki gondolkozik rajta, annak azt tudom mondani, hogy én pl nagyon élveztem a melót, mert egész nap olyan dolgokról beszélgethettem egész nap emberekkel, amiről szeretek. Marha sok tapasztalatot szerez az ember, ami máshol is az életben jól jöhet, pl megtanulsz előbb utóbb lényegretörően mesélni valamiről, amit pl a haverok biztos díjaznak majd a közös sörözéseknél. :D vagy mivel rengeteg arc megfordul ott egy nap, sok érdekes karaktert is megismertem, és megtanultam kire hogy lehet hatni. Persze vannak nehéz emberek, de akadnak viccesek is, rengeteg sztori is lesz belőlük, mint pl Handráséknál a “az álló vagy a fektő ipadet veszik többen?” szitu. Ahol én voltam,a munkatársak is nagyon rendesek voltak. Ja és komoly pozitívum, hogy hogyan máshogy repül jobban a munkaidő, mint mikor valakiről az egyik hobbidról dumálsz, amiről a barátokkal is beszélni szoktál.
Szóval, ahogy Handrás írta, ha Apple-fan vagy (ez fontos sztem, mert akkor leszel meggyőző és hiteles eladó, ha hiszel benne, hogy amit árulsz az jó), és a megjelenésed is rendben van, szeretsz, és azért tudsz is szép magyar nyelvünkön kommunikálni akkor szerintem tehetsz egy próbát. Ha kezdő vagy, és fölvesznek, 1.örülj, hogy egyáltalán munkád van 2. kezdetben az alacsonyabb fizut úgy a legegyszerűbb elviselni, hogy belegondolsz, hogy mivel ez a hobbid, még ingyen is szívesen csinálnád. Kb minden ember ilyen munkát végezne, ha tehetné, amit szeret is. Később aztán vmilyen mértékben gondolom lehet feljebb lépni a fizuban az XMS-ben is.

pudva

Handras: “most voltam Angliaban 1 hete, pont ilyesmirol beszeltem egy ott elo magyar ismerosommel. Apple store/ba elmesz, keresel 1200 fontot, ebbol 800 font berelni egy lakast, plusz kaja pia utazas. Ez nyilvan nem megy, ezert a kulvarosban laknak kozosen 5-en berelve egy kis lakast. Nagyon nagyon jol kell dologzz kinn, hogy kellemesen megelj belole, vagy fogorvosnak kell lenni, hidd el kinn sem fenekig tejfel az elet.”

irtam 15 so okoskodast, mert en mar 2 eve itt elek, szemben a Te 1-1 napoddal, amit itt toltesz uj cuccot venni, ha epp megjelenik valami. :) ugyhogy hidd el, tudom milyen itt az elet. lehet meg nem ultem Ferrariban, de elobb volt Retina Pro-m. :D hidd el nekem, aki 1200-at lekaszal, es okos, az meg tud lenni belole nem is rosszul. onnan meg mar csak feljebb van. Neked van egy ceged otthon, vszleg feljebb vagy a tarsadalmi rangletran, mint en, es itt szogeznem le, hogy tenyleg becsulom, amirol ez a poszt is szol, hogy munka ajanlasz, es meg azt is mondom, hogy tetszik, ami korulotted lebeg otthon az almaszeretok koreiben (hiszen en is itt vagyok a blogon), de lassan celeb leszel ezzel a stilussal, amit tolsz. de nem azt mondom, hogy rossz, plane, hogy nincs ra igeny. :) lassan eleg messzire rugaszkodtunk a tematol, csak arra akartam kilukadni, hogy az, hogy valakinek ismerosei itt elnek, es meselnek rola, kozeleben sincs annak a “tapasztalatnak”, hogy ha valaki itt el. tisztelem amit csinalsz, es nem kopkodni akarlak, de nyilvan Te is tudod, hogy van egy erdekes stilusod. :)

Alfred

@Handras

1. Alkalmazol, elvégzem a tréninget egy hét múlva kirúgsz (rengeteg papírmunka)

2-3. Kolléga számláz (úgyse hagytok ott egyedül :) bár ha foglalt a többi eladó, ez se igazi megoldás)

4. Még mindig alkalmasnak tartanám magamat, ha nem mennék egyetemre, bár még nem jöttek meg az értesítők, de van bőven pontom… Mondjuk már kételkedek benne, hogy megnyerném a fogadást :)

Tehát összegezve nem érné meg semelyikünknek sem ez a sok bonyodalom :(

Sajnálom, szívesen kipróbáltam volna volna magamat Apple eladóként.

Amúgy még mielőtt tudtam volna, hogy diákként kizárt, hogy felvegyenek, küldtem önéletrajzot.
Esetleg írhatnál pár sort email címemre(ügyenerről küldtem), hogy behívtatok-e volna interjúra ha diákot is kerestek, pl.: milyen hibákat követtem el. Jó lenne ha kapnék valami visszajelzést, legközelebbi alkalom miatt, ha küldenék valahova önéletrajzot a jövőben.

bali-axe

Handras, jogos, bocs. Az a 1oo/2-3 az egyébként a szerencsés eset… Épitőipari segédmunkást sem egyszerű találni, pedig ott aztán nincsenek nagy elvárások. Feladsz egy hírdetést a kisokosban és reggel 6-kor arra kelsz, hogy 23o nem fogadott hívás. Az első hetvenet behívod beszélni (mert többre ugye nincs idő), abból kiszűrsz 1o-et (megintcsak jó esetben) és amikor dolgozni kéne akkor derül ki, hogy még segédnek sem jó… Pedig elmondása alapján több éve dolgozik az építőiparban és vakol, burkol, tetőtfed, fest, bádogozik, csinál mindent… Tapasztalat. Korábbi felvetésem a fizetéssel kapcsolatban azért volt, mert amikor állashírdetést adunk fel, mindig beleírjuk a hírdetésbe. Én ebből indultam ki. :-)

Torda

Komolyabb hobbikra mennyi idő marad egy ilyen munka mellett? (fotózás/videózás)

Handras

pudva: nem 1 napot voltam londonban, es nem egy ismerosom lakik ott. 1200 font egyaltalan nem olyan hu de csodalatos, kb egy itthoni 150 000 forintnak felel meg. Kulvarosban laksz, kicsike lakast berelsz beosztod a penzed, es ennyi.

Ha programozo vagy, akkor megkeresel 5000 fontot, ez mar jonak szamit, de egy jo programozo itthon is megkeres 5-600 ezret.

1200 fontbol ki tudsz menni taxival a repterre? Nem, mert 100 fontba kerul. Itthon 4000 Ft… Sokan elkovetik azt a hibat, hogy huu 1200 font az milyen sok forint, es nem nezik meg mennyibe kerul kinn az elet. Rengeteg embert ismerek, aki kiment, aztan vissza is jott logo orral. Persze ok nem voltak jok abban amit csinalnak, se itthon se kinn soha nem fognak jol keresni. Ha jo vagy valamiben, akkor tokmindegy milyen orszagban csinalod.

Illetve meg valamit eszrevettem. Kimennek, es mondjak, hogy jol keresnek. Ja persze, szenne dolgozzak az agyukat, minden penzuket beosztjak, nem mennek betegallomanyba, stb. Ha valaki itthon megcsinalja ugyanezt, akkor pont ugyanugy meg fog elni. Ha meg nem akar dolgozni, akkor itthon is az utcara kerul, meg barmilyen mas orszagban is.

Abban persze nincs vita, hogy Londonban atlagosan magasabb az eletszinvonal, de ez nem feltetlen arra lesz igaz aki egy itthoni vagy egy Londoni Apple boltban dolgozik.

Handras

“Komolyabb hobbikra mennyi idő marad egy ilyen munka mellett? (fotózás/videózás)”

Nekem most? Havi egy hetvege :)

thommen

Ez egy 22-es csapdája. Egy alkalmazott a pénzért fog dolgozni és sajnos nem is nagyon várható el tőle több.
Egy Mac gép eladásához Qvára kevés az ha jó eladó, és jól tud angolul. Ha nincs benne a szenvedély a cég, a termékek és a filozfia iránt akkor bármelyik MediaMarkt-os eladód betehetsz tök mindegy.
Sajnos nálatok ezt egyik alkalmazott szemébe se látom. Szinte kiábrándító. De végül is alkalmazottak.

Nehéz lehet megtalálni a megfelelő embert, aki hasonlóan gondolkodik és képviseli a termékeket mint ahogy ezen a videón látható
http://www.youtube.com/watch?v=8_uDaaKMEaI

Handras

Alfred: nekem csak akkor eri meg felvenni valakit, ha az illeto hosszutavon nalunk marad. Iszonyu macera ha cserelodnek az emberek, legalabbis nalunk.

Handras

“Sajnos nálatok ezt egyik alkalmazott szemébe se látom. Szinte kiábrándító. De végül is alkalmazottak.”

Mar reg felmondtak volna ha nem szeretnek a termekeket, es az XMS is reg bezart volna, ha nincsenek a kollegaim es nem imadjak az Apple cuccokat, illetve nem elkotelezettek a ceg mellett. Komolyan.
A szemukben a napi 50 embert latod, akik a Telenoros Vodafonos stb hulyesegekkel mineket farasztanak, meg azokat akik velunk uvoltoznek mas hibaja miatt… Ket kezemen meg tudom szamlalni, hogy hany elado birja 2 evnel tovabb egy Apple boltban az osszes magyarorszagi bolti Apple eladot szamitva.

thommen

Az előző Handrás bejegyzéshez annyit, hogy aki itthon szart se ért el az külföldön se fog elérni semmit. Hiszen nem az számít hol vagy hanem az, hogy dolgokhoz milyen a hozzáállásod. Én számtalan szerencsétlen magyart láttam akik itt ott külföldön élnek és panaszkodnak ugyan úgy mint ha itt élnének Magyarországon. Akkor?

thommen

Ok András lehet, hogy így van csak nem ez jön le. Lehet belül imádják imádják az Apple-t csak….
De nem bántom őket, lehet én tényleg 2 nap után kifeküdnék és nem bírnám az emberi hülyeséget.

gll

thommen:

Bar itt senki nem olvas, csak ir, azert hatha:

Az a kulonbseg, hogy a fejlett nyugati orszagokban tobb a munka, es a fizetesbol jobban meg lehet elni. Ha nem akarod magad halalra dolgozni, nem akarsz iskolaba jarni, es lusta vagy, akkor is talalsz valami tok egyszeru munkat ( kerteszkedes, takaritas, labdaszedes, stb stb) amiert kapsz annyi penzt, hogy berelj egy lakast, egyel, es jusson egy kicsi szorakozasra. Ez a valsag miatt egyre kevesbe igaz, viszont minden kulfoldon elo megmondja, hogy sokkal jobb a helyzet mint mo-n.

Ha el szeretnel erni valamit, ahhoz sokkal, de sokkal tobb segitseget kapsz, es fele annyi munkaval joval tobbre jutsz. Ha valaki nagyon kemenyen dolgozik, az meg altalaban nagyon sikeres lesz.

Handras

“lehet én tényleg 2 nap után kifeküdnék és nem bírnám az emberi hülyeséget.”

En van, hogy menekulok. Par hete bementem szombaton, mert volt valami dolgom, kb fel ora utan azt ereztem, hogy most vagy megutok valakit, vagy hazajovok. Kimentem megnezni, ki van e irva a bolt ajtajara: “gyere be, szivasd az eladokat faszsagokkal, es vezesd le rajtuk a feszultseget, baszd szet a demogepeket, ontsd ki a kolat, hozd be az orditva visito gyereket, majd hagyd ott, tegyel meg mindent, hogy szarul erezzuk magunkat, stb” szoveg…

Egyebkent azt lehet barkinek, hogy egyszer bejon es megnez egy napot reggel 10-tol este 8-ig. Sztem sokaknak nagyon erdekes elmeny lenne. :) Termeszetesen nem csak a fenti borzaszto dolgok vannak, sok a mosoly, es a jokedv is, meg vannak jofej vasarloink is, akikkel kolcsonosen jo erzes nyelbe utni egy egy uzletet.

thommen

Ez a videó szégyen. A lelkesedése az intelligencia rovására ment. De lehet az USA-ban ez is elég.

pudva

Handras: olyan vagy, mint anyam. 1., akarmilyen stabilan igaz ervekkel sem lehet meggyozni semmirol, ha azt hiszi neki van igaza. 2., mindegy kinek van igaza, nekem kell kihatralnom a diskurzusbol, hogy nyugalom legyen :)

Handras

gll: szerintem itthon is van munka. Csak itt derogal embereknek labdat szedni, mert hat oneki van egy kertesz diplomaja, es o nem fog 100 000-ert dolgozni. Rengeteg ilyen ember van itthon, inkabb otthon doglenek segelybol.

Ha kimegy Londonba, akkor ezt nem tudja megcsinalni, mert 3 nap alatt elfogy a penze es az utcara kerul.

BTW: mi is volt az a balhe nem is olyan regen amikor a munkanelkuli fiatalok randariloztak a varosban, es kurtak szet mindent, merthogy nincs melo?

En tovabbra is azt mondom ugyanaz van mindenhol, nagy kulonbsegek nincsenek. Aki dolgozik az keres, aki nem dolgozik, az szopni fog mindnhol.

En egy valami miatt mennek ki USA-ba vagy Londonba elni: Sokkal kiszamithatobb minden, es sokkal kedvesebbek az emberek. Vagy legalabbis nem olyan buvalbaszottak mint itthon. Egesz egyszeruen mashogy szocializalodtak, es ez meg is latszik a tarsadalmon. Jobban odafigyelnek egymasra az emberek, meg a korulottuk levo dolgokra is jobban figyelnek, jobban vezetik az orszagot, stb.

Ma mentem a metroval, neztem a sok magabafordult embert, aztan inkabb elkezdtem a telefonomat nyomogatni, mielott az elettol is elmegy a kedvem, feludules volt visszaerni a boltba, ahol azert jo kis porges volt, meg talalkoztam egy ket vidam emberrel.

pudva

Handras: “En egy valami miatt mennek ki USA-ba vagy Londonba elni: Sokkal kiszamithatobb minden, es sokkal kedvesebbek az emberek. Vagy legalabbis nem olyan buvalbaszottak mint itthon. Egesz egyszeruen mashogy szocializalodtak, es ez meg is latszik a tarsadalmon. Jobban odafigyelnek egymasra az emberek, meg a korulottuk levo dolgokra is jobban figyelnek, jobban vezetik az orszagot, stb.”

ebben egyetertunk. itt tudom, hogyha melot kell valtanom, 2-3 heten belul talalok egy legalabb ugyanilyet. itt sem konnyu, de konnyebb a viz felszinen maradni. egy dolog viszont biztos: ha a gyerekem mar ebbe a tarsadalomba fog szuletni, akkor neki mar klasszisokkal tobb eselye lesz egy olyan munkara, amibol gondtalan(abb) elete lesz.

thommen

Hát András lehet az USA-ban illetve Kanadában tényleg van egy szociális minimum, hogy kertészként vagy újságkihordóként normálisan meg tudsz élni. (Az egészségbiztosítást hagyjuk most)
De nyugat Európában ez egyre kevésbé igaz. Számtalan olyan embert láttam aki kimet nyugatra mondjuk Olaszországba a ápolónak és szarabb körülmények között élt mint itthon. És folyamatosan éreztették vele, hogy csak egy idegen.
Lehet ha van egy jó szakmád és diplomád és kimész mondjuk orvosnak egy jó kórházba akkor jól fogsz keresni. De vannak Magyarországon orvos ismerőseim, hát nem élnek rosszul….

Szerintem lehet a faszságot kezelni ha valakinek van érzéke hozzá. És lehet rá faszságot válaszolni és akkor mindenki boldog mert a kedves érdeklődő a fasz kérdésére kapott fasz választ az eladó meg nem kapott infarktust.
Nehéz az emberek kezelése ez tény. Ezt valaki vagy érzi belülről vagy nem.

gll

Handras:

Egyetertek, biztosan van sok ember, aki egyaltalan nem akar dolgozni. Azt sem allitom, hogy nincs munka mo-n, csak azt, hogy kevesebb. Pl. egy rokonom, akit nemreg rugtak ki egy fuvarozo vallalattol ( kevesebb aru, kevesebb alkalmazott) elment fuvet nyirni egy golfpalyara. A munkat 2 hetig tudta vegezni, mert az is megszunt. ( 2 funyiro helyett mar csak 1 van) Erre lehet mondani, hogy pech, illetve hogy egyedi eset, de ahogy te is hallasz dolgokat a londoni barataidtol, ugy en azt hallom, hogy alig talalnak munkat ( mindegy, hogy fiatal vagy oreg, diplomas vagy nem)

Szoval tok jo, hogy te teremtettel nehany munkahelyet, de ez nagyon nagyon messze van attol, amennyi meg kellene. Csak azt akarom ezzel mondani, hogy sok ember szereten dolgozni, es tudna is, de egyszeruen nincs munka. Mondjuk amiatt, hogy specialis szakmaban dolgozik (pl film), vagy azert mert nem 20 eves.

A hozzaszolasod masodik felevel abszolut egyetertek.

version

gll: ez a folyamat termesztes, egyre kevesebb munka lesz , mert a kinai indiai rabszolgak olcsobban megcsinaljak, 10 ev mulva meg jonnek a robotok, a tarsadalmi rendszer hamarosan megvaltozik ,
az egyetlen lehetoseg a TANULAS,TANULAS , TANULAS

gll

koszonom version, mar elkezdtem a phd-m megszerzeset. Azzal egeszitenem meg ki, hogy: gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni.

thommen

„szerintem itthon is van munka. Csak itt derogal embereknek labdat szedni, mert hat oneki van egy kertesz diplomaja, es o nem fog 100 000-ert dolgozni. Rengeteg ilyen ember van itthon, inkabb otthon doglenek segelybol.”

Ez sajnos nem ilyen egyszerű. Talán nekem is ez lenne a véleményem ha nem lenne olyan ember az ismeretségi körömben aki nagyon komoly kutató munkát végzett, szabadalmai voltak aztán privatizálták a céget kiszervezték külföldre azt az osztályt stb stb… és a munkaügyi központba mondták neki menjen kapálni meg szemetet szedni.
Ez egy nagyon bonyolult kérdés és nem lehet racionálisan fehér vagy fekete alapon kezelni.

fusionfan

Agyam leszakad mit tudnak panaszkodni az emberek a “80k+jutalék akár 200k” miatt. Miközben Apple boltban kell dolgozni heti 4 napot az zsírkirály. Egy friss diplomás orvos miután évtizedekig járt egyetemre 83k+lófaszért dolgozik heti 60 órát, emberek életéért felel, kis túlzással egy hiba és valaki meghal, jobb esetben egy életre el is tiltanak. Egész nap nyakig beöltözve a 40 fokos műtőben könyékig túrkálni a belekben… Ehhez képest ez álommeló, viccelsz? Persze lehet jönni azzal aki 330/óráért a napon sódert lapátol hát drágáim nem lógni kellett volna középiskolában hanem mondjuk angolul tanulni.

version

thommen: el kell menni nyugatra , mert magyarorszagon semmi jo nem fog tortenni , a ciganyok szaporodnak , a nyugdijasoknak nem jut penz, munka nem lesz , vajon miert hoznak mar olyan torvenyeket hogy 12 eves’ciganyokat’ bortonbe kuldenek, ez meg csak a kezdet, en azt mondom az a hulye aki marad

gll

fusionfan, kisse elkeserito, hogy fizikuskent az az allaspontod, hogy aki nem tanult, az haljon ehen. Azert ez ennel szerintem egy kicsit bonyolultabb. Annak is meg kellene valamibol elni, aki fizikai munkat tud / akar csak vegezni.

Az, hogy az orvosi fizetesek ilyenek, az egy komoly problema. Joval magasabb fizetest kellene kapniuk, pontosan azert, mert 6+ evig tanulnak, es addig maximum hitelbol tudja eltartani magat az, akit nem tamogatnak a szulei teljes mertekben.

A 80 ezer nem egy rossz fizetes ezert a munkaert szvsz, de ahogy vegiporgettem a hozzaszolasokat, keves olyat talaltam, aki kifejezetten ezt kritizalta.

baliaxe

Ha amerika jön a témába, mindenki az egészségbiztosítással érvel ellene… Egyrészt 20 év alatt egyszer nem kerültem korházba, másrészt havi 400$ melyből az állam fizet 360-at ha pl egyetemista vagy nyugdijas vagy. Másrészt 400$ nem egy nagy összeg nekik. Családra kedvezmény van, 1300$. Ismerősöm feketén dolgozik, maszíroz, gyerekekre vigyáz es siman fizeti ezt is és a havi 2000$-os házat Brooklynban. Autója is van, és egyedül él, egymagára dolgozik… Ráadásul a Medicaid és a Medicare is segíti az embereket. Mindkettő szövetségi szinten működik. A munkáltatók és az alkalmazottak fele-fele arányban járulnak hozzá, minden fizetés 2.9%-ával. Ha olyan orvoshoz megyünk, aki valamely biztosító tagja, az még olcsóbb. Lejárt duma ez a biztosítás…

baliaxe

Csak nálunk van ilyen jóság a korházi ellátás téren… Az orvosok fizetéséről annyi, hogy szomorú… Egyszer valahol láttam egy képet egy focistáról és egy orvosról mellette. Az volt a kép alá írva, hogy szégyen, hogy aki egy labdát rugdos az 600-szor annyit keres mint az, aki életeket ment…

Pistike

Az Applet szeretem, az angol talán elég lenne :-) .
A lové az sovány a mostani €420 hoz képest :-)
Olyan puncikhoz bekerülni viszont nem lenne rossz ;-)
Viszont dicséretes hogy adsz lehetőséget munkára!

baladam

Galaxy S2-m volt, most éppen váltottam S3-ra, Samsung tv-m, Samsung házimozim, Samsung külső vinyóm+memóriakártyám is van, és nem igazán szeretem az apple cuccokat. A Samsung cuccok királyak, az apple számomra kevésbé.Viszont nagyon kéne a meló. Azért érdemes jelentkeznem?

fusionfan

gll: Nem azt mondtam hogy haljon éhen! Félreértesz. Egész sokat dolgoztam két kezi munkát, két ágról paraszt családból származom. Azt is pontosan tudom hogy a társadalom minden tagjára szükség van. Mert kell az is aki utcát söpör mert anélkül piszkos az utca és kell az is aki sódert lapátol különben nem lesz arrébb lapátolva a sóder. Én is lapátoltam sódert hónapokig a tűző napon, pontosan tudom milyen az. Nem azért mentem annak aminek mert derogál a kapa, hanem azért mert ez sokkal érdekesebb (miközben otthon nem fizet sokkal jobban). Persze van olyan kollégám is aki kutató címszó alatt naponta több tonna ólomárnyékolást mozgat meg, jófajta szellemi munka ez.

És ha már éhenhalás: mennyit keres egy fiatal oktató/kutató otthon? ~300 EUR. Aztán majd ha “nagy” kutató lesz 10-20 év múlva akkor majd keres ~600 EUR-t, egész csodás!

Pusztán arra akartam utalni, hogy VAN lehetőség rá hogy az ember többet keressen ha akar, de ehhez nem panaszkodni kell, ehhez meg kell hozni a szükséges áldozatokat plusz kell hozzá akarat és igen szerencse is. Legyen ez továbbtanulás, vállalkozás indítása, külföld, lottó akármi. Valamit TENNI kell, nem elég panaszkodni. Az élet igazságtalan, ezen nagyon nem lehet változtatni, max megpróbálhatod kihozni belőle a magadnak legjobbat.

gll

Koszi a pontositast, igy mar erte mire gondoltal. ( Csak az elozo hozzaszolasod utolso mondata miatt lepodtem meg.)

Azzal kapcsolatban viszont nem tudtam ertelmes gondolattal eloallni, hogy hogyan lehetne osszehasonlitani a kulonbozo munkakert jaro fizetest. Irta valaki, hogy miert keres tobbet egy focista, mint egy orvos? Nem tudnam megindokolni, hogy miert ne. ( abban az esetben, ha az orvos is rendesen megel). Te is kiemelted, hogy a kutatok fizetese alacsony, kb. ugyan annyit keresnek, mint az, aki ezt az allast be tudja tolteni. Ezek utan en ugy erzem, hogy mindent osszevetve tobbet szamit az, hogy az ember jokor legyen jo helyen.

Casterke

Nem hiszem, hogy olyan rossz meló lenne. Mondjuk amit pénzt keresnék el is költeném helyben :D

Casterke

A fárasztó vevőkhöz már teljesen hozzászoktam :)
ui.: bocsi a kis helyreírási hibáért fáradt vagyok

trippy8bit

Szia Handras!

Én beadtam a jelentkezésem, már régóta vártam erre a lehetőségre! A kérdésem csupán annyi lenne, hogy még főiskolára járok, nem tudom igazán, hogy alakul a következő félévben az órarendem, de mindig is törekedtem arra, hogy a hét elejére tegyem a fontos óráimat, ebből adódóan most sem lesz másképp, szóval két napot + a teljes hétvégémet boldogan feltudnám áldozni, hogy nálatok dolgozhassak, a négynapi meló az eleget tenne az előírásoknak? Mennyire változóak általában a beosztások? Ha öt napot kell dolgozni nálatok, az se gond… ledarálom a kurzusokat két nap alatt is, ha kell! :D Válaszodat előre is köszönöm!

Emmm

Vox: “Még ha tényleg 80 is a fizetés, azért egy ilyen munka és teszem azt a meki között oltári különbség van… Így érdemes nézni a dolgot.”

Oltári bizony, mert ennél még a mekiben is többet adnak. Jutalék ide vagy oda, azért 80-ért alkalmazni valakit ilyen munkakörben röhejes.

Mr. Byu

Nem állítom, hogy bizonyos dolgok ne lennének tényleg egyszerűbben “nyugaton”, de azért itt sincs kolbászból a kerítés, ezt nagyon sokan benézik, amikor otthon sóvárognak…

Szűk fél éve élek Németországban (hamarosan megyek vissza haza), és nagyon sokat beszélgettem németekkel. Olyanok, akik napi 8 órás munkáért havi 2400 Eurot keresnek (!), mondják nekem, hogy nem könnyű megélniük… kapásból megy el a pénz fele különféle adókra, az ingatlanárak az egekben…

Az igaz, hogy itt kint a semmiért (tehát nulla képzettséggel, angol tudás nélkül) kaphatsz 8 eurós órabért, ez tény. Jelenleg kiegészítő munkaként, afféle zsebpénzkereset gyanánt végzek egy ilyen munkát, ami kb. annyiból áll, hogy egy nyomdában hajtogatnom kell a papírokat, és dobozolni. Heti 2-szer 8 órával már megvan az 500 eurom, azaz 150 ezer forintom… egy olyan melóval, ami különleges képességet nem igényel, bárki csinálhatja.

Ha pedig minden nap dolgoznék, akkor ezzel havi szűk 400 ezret keresnék… Számolgat az ember, és azt mondja, hogy hát ez maga a kánaán. Igenám, de mégis, azok a németek, akikkel beszéltem (még azok is, akik kétszer ennyit kerestek), egytől egyik mondták, hogy nem egyszerű megélniük, és egy alap életszint (ház + autó) megteremtéséért nekik is ki kell güriznük a belüket (most alap munkakörről beszélek, nyilván nem fogorvosról). Talán a legfontosabb különbséget az otthoni és itteni munkakörülmények között abban ragadnám meg, hogy míg otthon sokan vannak akik kb. az életben maradásért dolgoznak, itt azért ha csinálsz valamit becsületesen, nem kell félned attól, hogy elpusztulsz… :D De “hú de jó” életed pincérkedésből, bébiszitterkedésből, vagy bármi hasonlóból itt kint se lesz, ezzel sokan nincsenek tisztában, akik nyugatról álmodoznak.

ludens

Ha nincs cserélődés a csapatban, akkor új boltban gondolkozol és ezért veszel fel új munkatársat/munkatársakat?

klarky

1200 fontos fizetés Londonban? Ki az a hülye, aki annyiért elmegy dolgozni?

800 fontos lakás? Elárulom, h nagyon kevés magyar fiatal bérel teljesen egyedül lakást kint.

Akikkel most beszéltem, minimum 1900 fontot keresnek és nem agysebészek, sőt. (Vasalnak, takarítanak, gyerekekre vigyáznak, autót javítanak, kutyát sétáltatnak, egy hotel bárjában felszolgálnak).

Lakás? Az egyik társaság (6an vannak egy 2 szintes házban, mindenkinek külön szoba) 200-at fizetnek fejenként, a másik egy barátnőjével és egy 3ik emberrel lakik, és 3an fizetnek 900at.

Ha vkinek van egy rendes diplomája és ért is a melójához a 3000-5000 fontos simán behúzza, de lehet, h többet.

pl.: http://www.cityjobs.com/jobs/london

Abból már lehet saját lakást bérelni és taxival járni a reptérre. (reptérre taxival? minek, amikor 100 féle képpen lehet kijutni pikk-pakk???)

Ehhez az ajánlathoz csak annyit (és ez nem a handras vagy az xms hibája, hanem ezé a csodálatos országé), hogy 80 plusz bizonytalant fizetni folyékony angolért, SAP ismeretért, akár 7végi (de ünnepek előtt biztos) munkáért, hát nagyon keskeny. És teljesen mindegy, h hamburgert vagy iMac-et kell eladni, mert a lényeg az, hogy el kell adni. Nem irigylem a mai fiatalokat, meg persze magamat sem, hisz nem azért tanultam 25 éves koromig (plusz utána nem egy kiegészítő képzés, tanfolyam), hogy ezt az országot bagóért szolgáljam. Akkor tényleg inkább pár év külföld.

Pesti megélhetéshez: 80 + az max annak elég, aki otthon él anyuval és nem kell lakásra fizetni, plusz kajára sem. Amúgy az semmi. Legolcsóbb kis lakás nem lepra helyen 40-50 plusz rezsi. Bérlet 10. És akkor még nem ettél, nem szórakoztál, nem vettél ruhát, kocsiról meg ne is álmodj, saját lakásról meg pláne ne.

Cudar világot élünk (de még egyszer mondom, ez nem az XMS-nek szól, csak a témáról jutott eszembe).

oc

Sajnos amig a munkaadók 80-100e-ért kinálnak munkákat [amiből persze egyedül nem lehet megélni], és ezekre a munkákra is százával jelentkeznek, addig semmi nem fog változni.
Ez egy kicsit olyan, mint a fogoly dilemma: ha senki nem vállalná el azokat a munkákat, amikért nem adnak normális fizetést, akkor talán a munkaadók is belátnák, hogy nem lehet kizsákmányolni az embereket.

Itt nem Handrás-ra gondolok, gyanithatóan ő a munkaerőpiac alapján lőtte be az alkalmazottak fizetését, de szomorú, hogy ha valaki bevallja, hogy neki 100e-nél több kell a megélhetéshez, akkor nem veszik fel. Holott Pesten minimum 30-40 az albérlet [és akkor még nem is biztos, hogy egy egész lakást bérelsz], 10 a bérlet, napi 1000 Ft-ot számolva a kajára kb el is ment a fizud nagy része, marad 20-30 ezred szórakozni, ruházkodni, esetleg hazamenni szülőkhöz, spórolni, nyaralni… Azaz rendben lehet, épp megélsz, de hogy nem törsz ki ebből a mókuskerékből, az is biztos. És ezek után persze ne csodálkozz, ha a metrón nem sok vidám emberrel találkozol.

Na mindegy, ez itt már nagyon OFF, remélem megtaláljátok az embert, akit kerestek, és azért azt hiszem, nem netto 80-at fog keresni az illető.

Peti78

A legszebb pillanat egy ilyen munkában, mikor hétköznap délelőtt, iskola után meg még többen beszabadulnak a magukkal mit kezdeni nem tudó tizenévesek, és elárasztják a boltot, elkezdenek facebookozni, játszani stb és kapkodhatod a fejed, hogy nehogy vmi komolyabb kár keletkezzen. :D Na ugye csak nem lenne hülyeség az általános iskolásoknak a kötelező iskolában maradás 16-17 óráig? Szülő is melózik, gyereket le kell foglalni vmivel, de egy plázában üsse el az idejét értelmetlenül, ráadásul a normális vásárlót elkergetve.

Valamelyik nap voltam az iStyle-ban a Westendben, kíváncsi voltam az új shopra, de hát feleslegesen, mert tele volt vásárolni nem akaró gyerekekkel, akik mindenre rátapadtak… :D

Handras

“Abból már lehet saját lakást bérelni és taxival járni a reptérre. (reptérre taxival? minek, amikor 100 féle képpen lehet kijutni pikk-pakk???)”

Pl mert 3 borondod van.

epl

@XMS:

tényleg csak egy apró észrevétel az elváráscunami meg angol felsőfokú minimum mellett:

“járatos vagy az Apple termékek…” – JÁRTAS!!!!!!!! Járatos a barlang, különböző terek, esetleg testrészek stb…

Ha már “hivatalos szöveg”…

A fizetési ajánlaton pedig senki ne akadjon ki, ha a főnök Ferrarira gyűjt! :)

nokiN

Valóban könnyebb külföldön megélni, de a minimálbért sehol sem arra találták fel, hogy szép autód és házad legyen.
Külföldön lehet, hogy tudsz venni egy megkímélt állapotú autót, de házat már biztos, hogy nem és csak egy bevándorló leszel, aki a néger alatt fog ranglétrán elhelyezkedni, a pakisztánokkal egy szinten.
Aki akar itt is megél, tanul, majd 10-12 órában dolgozik és előrébb fog jutni.

Mr. Byu

@epl: ha már nyelvészkedünk, nem éppen úgy van, ahogy mondod. :)

Tótfalusi István – Kis Magyar Nyelvklinika (jártas – járatos)

Nem könnyű a formailag közel álló két szó jelentéskörét szétválasztani. A jártas valamiben
így értődik: ‘az adott mesterségben, tudományban, ismeretkörben gyakorlata,tapasztalata, alapos ismeretei vannak’.
Igen jártas a gyümölcstermesztésben; nem vagyok jártas a könyvelésben; a francia nyelvben korán jártasságot szerzett.
A járatost ma már ritkábban használjuk. Régen főképp azt jelentette, amit ma bejáratos származéka:’gyakran megfordul valahol, valakinek a házánál’. Napjainkban is hasonló az értelme: Abban a városban nem vagyok járatos
(= nem sokat jártam ott, nem ismerem jól)

Ha már a hirdetésben Apple termékek “lelkivilágáról” van szó (nem pedig valami mesterségről, tudományról), akkor abban inkább járATOS lehet az ember, bár ez se passzol igazán, de a jártas még furábban hangzana.

Mindegy

Eltelt olyan 15 óra tele ez a cikk sok fizetési kommenttel. Azóta még mindenki ezek közül és én is munkanélküli, mert lenézzük azt a kevés fizetést.:D Most tényleg nem a 80-at (lehet nem is annyi) kell nézni bízzatok abban, hogy az emberek szeretik és veszik is az Apple-t ergo több lehetőséged van eladni mármint jutalék okán is. Mintha 80-as fizetéssel beülnél egy Huawei viszonteladói bolthoz.:D Plusz az XMS az a bolt amire tudsz építeni, mert nem 1-2 napig fog még működni. Mellékes, hogy ha még szereted is az Apple-t akkor még jó környezetben is dolgozol. Az meg, hogy magyarban ilyen szar a fizetés jó ideig nem is fog változni. Angliához hasonlítani meg ht hogy is mondjam…

Pozitívum: Magyarországon dolgozol, nem gyárban, 80+jutalákos fizetéssel, normális minőségi termékeket adsz el maximum hülye kérdéseket kell hallgatnod. És egy olyan munkahelyen ami jó ideig nem fog csődbe menni. Kimész külföldre jelentkezel kinti Apple boltba még lehet a tréningek miatt több esélyed is van, hogy ott felvesznek. És gondolom még Handrás nem említette de a dolgozok lehet kapnak bizonyos kedvezményt is. Próbáljátok meg adjátok be hallgassátok meg egy próbát megér. Handrás írta még régebbi cikkében, hogy ő is gyárazott régen…nézzétek mire vitte…bár lehet strici volt.:D meg drogokat meg ukrán vodkát árult.:D De akkor is vitte valamire. Lehetőséged ad most szerintem adjátok be ti is próbát megér minthogy otthon ültök/ülünk. Ne vigyük azt a Magyar feelinget, hogy itt minden szar!

Elmo

Nem handras védelmében, de azért azt sokan elfelejtik, hogy ahhoz, hogy Ő a kezedbe adjon 80 ezret, 150 ezret fizet ki minden hónapban, mint munkáltató. És ha egy eladást se produkálsz (ami inkább valószínű az első hónapokban), akkor is ki kell fizetnie. És egy korábbi posztban, ami a haszonkulcsokat taglalta, abból kiszűrheti mindenki, hogy mennyi az ennyi egy-egy gép eladásán.

Ha azt nézem, hogy én anno eladóként is ennyit kerestem, jutalékról meg ne is álmodjak. Csak nekem takarítani, webáruházat karbantartani, pakolni, megrendeléseket összekészíteni, csomagolni, postára vinni stb. akkor ehhez képest bőven álom meló. Ettől függetlenül, 80 ezer még mindig kevés, ha akar is valamit az ember, az egy helyben totyogáson kívül. Már csak azért is, mert az eladás soktényezős dolog, egyszer sok van, máskor egy sincs. Ilyenre nem lehet alapozni.

epl

Bélus, Mr. Byu:

Igaz, a járatos régen jelentette azt is, hogy valahova valaki sokat járt valahova, pl: “Pista járatos a községházán (gyakran jár ott).” – http://www.vajma.info/cikk/anyanyelvunk/23/

Fail: inkább az, hogy ilyet egy 2012-es hivatalos álláshirdetésben viszontlátni,
MÉG NAGYOBB FAIL: dacból úgy hagyni :)

bélus

Szerintem teljesen rendben van a mostani viszonyokhoz képest a 80+jutalék. Én 6 éve telefonos ügyfélszolgálaton (voda) pont ugyanennyiért dolgoztam, másfél év alatt egyszer sem kerestem 130 alatt, és higgyétek el, nem szórták a pénzt.
Angolul dettó tudni kellett, rendszeres trainingek, meg a többi multikulti-egyenbullshit alap volt ott is. Ez a pénz egy APR-ben simán hozható szerintem, különösebb erőlködés nélkül. A 200ért már valszeg aktívan szopni kell (tovább maradsz,+hétvége), és nem mindig jön össze, de pár évig ez is viselhető egy fiatalnak, sőt, aki szereti a termékeket annak nem gond, nem úgy éli meg. Plusz van egy jónak mondott (nem ismerem azért írom így) közösség, meg apu elvisz lövöldözni, ferrarit nézegetni, csapatépíteni, stb.
Azért az sem mindegy hogy egy eladó gyűlöli-e az egész szart, és várja hogy mikor léphet le, eseti jelleggel ellop ezt-azt, vagy örömmel megy be dolgozni+hobbizni egyszerre.
Teljesen egyetértek Handrással abban, hogy aki kizárólag a pénzt nézi ilyen esetben, még az első interjú előtt, az máshol sem lesz soha sikeres, ilyen emberekkel sajnos Dunát lehet rekeszteni. Aki viszont egy ilyen családias -persze a multi az multi – helyen lelkes, kitartó, az sikeres lehet, és a későbbiekben is nagyobb eséllyel lesznek meg a továbblépési lehetőségei itt, vagy más cégnél.
Nem csak a terméket kell tudni eladni, magadat is, a szopás meg adottság mindenhol, ahol az ember alkalmazott.
A kommentekből egyébként nagyon jól látszanak bizonyos dolgok, ki-mennyi és milyen minőségű tapasztalat birtokában, hogyan értékeli ezt az ajánlatot, stb… 6 évvel ezelőtt én simán jelentkeztem volna.

bélus

epl: kitartok amellett, hogy mindkét verzió működik, az élő nyelvben napi rendszerességgel használjuk mindkettőt.

Nem csak (be)járatos lehet valaki, járatos is lehet egy témában, ahogyan jártas is. Az én fülemnek egyébként a jártas tűnik neccesebbnek, de ettől még mindkettő ok.

klarky

@Mindegy: Oké! A sárga csekkre majd hónap elején pedig ráírom, hogy ‘T. Szolgáltató! Tetszik tudni én még most szerelemből dolgozok, amint elismert tagja leszek a társadalomnak pótlom a mulasztásom, addig tessék engem megérteni!’

Ez hülyeség.

Vki írta fentebb, hogy kint sem fenékig tejfel az élet. Ez így van, sokat beszélgettem erről kinti ismerősökkel. DE! Kint ha elvégzed a melód (és tényleg mindegy, h mi az) annyit keresel, hogy megéllj belöle, ne számolgasd az utolsó filléreket és még maradjon is valamennyi.

Megint csak azt tudom ismételni, h ahol én most laktam kint (átlag magyar emberek átlag kinti magyar munkával, amit általában fiatalok csinálnak) több kocsi volt a ház előtt, mint péntek délután egy Tesco parkolóban nálunk. Konkrétan mindenkinek saját autója volt. Magyarázd meg, hogy ha kint nem lehet megélni, miből van pénz lakásbérlésre, kajára, autóra, utazásra, ruhára, szórakozásra, telefonra stb.-stb., plusz max. félévente hazajönnek.

Még valami. Bementünk a városba azzal, h nézzük meg a We will Rock You musicalt. Egy rendes jegy 66 font. Én nem vagyok egy fillérb@szó csóringer gyerek, ami kell azt még életemben mindig megvettem az én szintemen, de úgy jöttem ki a pénztárból, mint akit űznek. Ők meg megkérdezték, h mi bajom, ez itt ennyi…

Moncsi007

Ugy látom, hogy itt a hozzászólók nagy többségét tényleg a pénz érdekli, pedig egy jó értékesítő a jutalékkal meg tud annyit keresni mint az alap fizetése , de ehhez kell a tréning illetve kell egy értékesítői hozzáállás ami nem csak az hogy ” van munkám jaj de jó” és kéne egy értékesítői véna ami idővel elsajátítható. De a legfontosabb az, hogy ne mint jutaléként nézz a betérő vevőre hanem emberként és légy vele őszinte és nyílt. A személyes kontaktus mindent elárul egy hangsúly, a mimika a köszönés a beszéd stílus ez mindent visz és a közvetlenség (mosoly). És felejtsétek el a tukmálást mert az sosem fog működni.
Ahogy szokták mondani a jó értékesítő az aki az eszkimóknak a havat is eladja. Én 5 évig csináltam és imádtam lehetek nagyképű nagyon jó voltam benne X mobilszolgáltatónál dolgoztam és világversenyekben vettünk rész, jó helyezéssel zártam mindig. (15.000 főből az első 20-ban benne , nekem az jó volt)
Én szeretnék jelentkezni de az első rostán kibuknék mert nem beszélek angolul.

Szabbácsi

Tűnjetek ki a tömegből, küldjetek videóönéletrajzot. + könnyítsétek meg Handrás dolgát, mert már az angol tudásotokat is meg tudjátok vele mutatni.

Istii

epl, bélus: naná, hisz már nagyon járaotataotaosaosak vagytok, izé, na….körüljártátok a témát :-D

Emmm

joey: Az Appleblog hozta a szokásos retardált formáját és átváltották a kinti USD fizetést forintba. Grat nekik. Az USA-ban az évi 25k gyakorlatilag majdhogynem a fizetési ráta legalját képviseli.

Istii

Emm: Ők próbálkoztak vásárlóerő paritással számolni, a retardált formát én vittem be azzal, hogy iPadban, meg AIR-ban váltottam forintra a dollárt, nyilván nem komolyan :-)

nokiN

Persze, hogy nem magánál vásárol, hisz kint ócsóbb minden! A nők szebbek és még az idő is jobb…

epl

Istii:
köszönjük : )
Ha már itt ez a blog az univerzális igényességről meg Apple-féle perfekcionista szemléletről szól…

Amúgy a fizetéssel semmi gond, csak ezért senki se várjon el rajongást meg 0-24-ben mosolygós beosztottakat.

Cafetériaként meg szúrd ki a beosztottak szemét céllövöldözéssel :)

http://www.youtube.com/watch?v=c0gX3jf7X4g

Golo

Handrás!
A blogodban /nem csak a tiédben, hanem aki egy megadott WP verziót használ/ van egy súlyos biztonsági rés. [A MySQL hozzáférési adatok nyilvánosan elérhetőek :) ] (Egy file kitörlésével megszüntethető!).
Vedd fel velem a kapcsolatot a kommentben megadott mailcímen!

Mindegy

@Klarky

Te kiragadtál pár mondatot a kommentemből. Nem élek álom világba nem feltétlenül gondolom, hogy azért menjen valaki dolgozni, mert imádja az Apple-t. Nyilván nem egy álom meló, de tudtommal Angliába (és egyéb országokba) is el kell valahol kezdeni. Ne gondold azt feltétlenül, hogy 80-t kapsz fixen. Azt akartam pont kiemelni, hogy jutalékkal többet is kereshetsz 80nál és akkor a sárga csekkre semmit nem kell írnod. Ráadásul ez nem ilyen piramisrendszeres meló, hogy a lényeg, hogy b*ssz át mindenkit. Magyarországon sajnos ilyen a jelenlegi helyzet. Egy jó ideig nem is fog változni. Nem mondtam egy szóval se, hogy kint nem lehet megélni nekem is rengeteg ismerősöm van külföldön (Anglia és Német és Kanada). Van aki csak pár hónapra megy ki összeszedi magát pénzügyileg aztán hazajön és itt éli tovább életét. De az, hogy Magyarországi fizetéseket külföldihez hasonlítani az abszurd. Ebben az országban folyton ez megy csak statisztika kinek mije van. Melyik országba mi a jó. Itt, hogy csökkentek a fizetések milyen adók vannak. Ezzel van a gond 10-20 éve csak számolgatunk nem haladunk előre közbe a bársonyszékes politikusok pedig bármit megtehetnek. Anglia és Magyarország között az a különbség, hogy ott élet van és lehetőségek. Nem ragadnak le a múlton. Egyszer remélem Magyarország is eljut arra a szintre, hogy előre haladjon. Addig meg maradnak ezek a munkák ilyen fizetéssel. Valaki elfogadja és örömmel elvállalja. Lehet elbukja lehet lesznek rossz hónapjai. De valahol el kell kezdeni.

brinkman

Én elvállalnám a munkát, ha Debrecenben lenne.
SAP is használok, ügyfél forgalmi tapasztalatom is van.
Apple termékeket is kedvelem, bár még nem engedhetem meg magamnak, hogy vegyek és ezzel szerintem sok honfitársam van így. Ebből következik szerintem hogy a vásárlók nagy része külföldi. Mindenhol nehéz boldogulni, pláne ha az ember nem is akar dolgozni. Szerintem a fizetés annyira nem rossz, találkoztam már sokkal rosszabbal is. A munkahely és a kollégák sokat tudnak javítani a munkakedven :-)

dvs

A Fidesz 1 millió munkahelyet ígért!

Csak az a baj hogy nemsokára tényleg csak ennyi lesz.

daniel

Handras: mi a hatarido? Augusztus vegen koltozom vissza Magyarorszagra amcsibol. gondolom addig nem varsz :)

HaDes007

“Ferrarid nem lesz belőle”
az handrásnak lesz belőle :)

László

Látszik , hogy sok ember nem jut túl a fizetés témán és hát ez Magyarországon rendben is van , de mire is elég ez a fizetés? Ha már mindenki fiatal emberekről beszél hogy majd ők éljenek meg ebből stb .. tehát a 18-19-20-21 évesek? akik már leérettségiztek és még valószínűleg otthon élnek?Mit is csinálnék az ő helyükben? Mivel otthon élnek ezért túl sokat nem kell gondolom hazaadni pont annyit hogy rezsibe beleadnak meg kajába talán HA nem tanulnak főiskolán vagy bárhol máshol tanfolyamon , és ha nem tanulnak akkor én a helyükben beiratkoznék még most levelezőre kereskedelem és marketingra valamelyik pesti főiskolára , a havi 80+jutalékból , ha anyuci apuci nem fizeti a tandíjat akkor 30-40 -t havonta elkell rakni a tandíjra marad még durván 50 ezer abból 20 elmegy mondjuk ruhára és szórakozásra , 15-15-t meg kajára és rezsire odaadunk a szüleinknek azalatt a 3-4 év alatt amíg megcsináljuk a sulit .Mindezt úgy hogy nem támogatnak a szüleink a tandíjba és szinte mindent magunk veszünk meg és akkor csak 10 ezres jutalékkal számoltam … és 3 -4 év alatt levelezőn elvégezzük a sulit , lesz egy diplománk és 3-4 évnyi értékesítői tapasztalat ami egy ker-markos diploma mellé hát .. igazán adu ász, és hát megint mit ad még ez pluszba? Ja hogy XMS vagyis egy apple boltba van az a 3-4 év tapasztalat és ami még fontosabb sok helyen már nagyon nagy előny a SAP ISMERET!!! tehát 3 -4 év suli plusz munka , lehet nem lesz sok szabadidőd de viszont utána oda mész dolgozni a diplomáddal Magyarországon ahova akarsz.

Handras mennyire értesz egyet a gondolat menetemmel?

László

ja szóval a lényeg hogy a fiatalok akik még otthon élnek azok kicsit gondolkozzanak mit lehet kihozni a 80+jutalékból és igenis meglehet köszönni ezt a munkát …

Jozsi

“1200 fontos fizetés Londonban? Ki az a hülye, aki annyiért elmegy dolgozni?”

Londonban az atlagfizetes 1000 font (netto). 1200 font mar atlag feletti. Ha mar nettorol beszelunk, nem tudom te mirol?

“800 fontos lakás? Elárulom, h nagyon kevés magyar fiatal bérel teljesen egyedül lakást kint.”

800 font a lakas berleti dija (lehet), talan egy kisebbe :-) de meg van 110 font council tax, 150 rezsi, stb.

“Akikkel most beszéltem, minimum 1900 fontot keresnek és nem agysebészek, sőt. (Vasalnak, takarítanak, gyerekekre vigyáznak, autót javítanak, kutyát sétáltatnak, egy hotel bárjában felszolgálnak).”

Gratulalok, hogy kutyasetaltatassal megkeresnek 1900 fontot. Konkretan egyik ismerosom logisztikai munkatarskent keres a DHL-nel 1250 fontot. Most vettek fel. Ja ha estenkent takarit ugy meg osszejon 500. Csak akkor hajnali 6-tol este 11-ig semmi szabadidod nincs. Birom amikor mindenki a nagyotmondas bajnoka. Tenyeket irj B+!

“Lakás? Az egyik társaság (6an vannak egy 2 szintes házban, mindenkinek külön szoba) 200-at fizetnek fejenként, a másik egy barátnőjével és egy 3ik emberrel lakik, és 3an fizetnek 900at.”

A single bedroom (ami kb. 2 meter szeles es 2-3 meter hosszu) az 250 font, a double bedroom 2.5×3.5 m mar 400 font. Ha egy szobaban tobben laknak ahhoz csak gratulalni tudok! Javaslom lakjanak hatan szobankent ugy meg olcsobb. Onnan tudom, hogy lakaskiadassal foglalkozom. 3 szobaert 1200 fontot fizetnek, 3 fo. 200 per fo az vicc. HAHAHA

“Ha vkinek van egy rendes diplomája és ért is a melójához a 3000-5000 fontos simán behúzza, de lehet, h többet.”

pl.: http://www.cityjobs.com/jobs/london

Ja mert mindenki csak ugy siman Group Financial Controller lesz ugye? Te viccelsz? Megint bruttot kevered a nettoval? A fizeteseket bruttoban adjak meg abbol magasabb fizetesi kategoriaban lejon 40% ado!!!! 5000 font mar executive fizetes nem is menedzseri, es bruttoban!. Diplomas emberek karrieruk csucsan keresnek 3500 fontot netto, de ekkor mar legtobbszor van csalad is es gyerek. A 90%-a elmegy ennek a fizunak a csaladra es a megelhetesre. Ovoda gyerekenkent 1000 font. Ha nincs nemzetkozi tapasztalatod Group Financial Controllernek es hasonlo allasokra szerinted a magyar 18 eves balfaszokat veszik fel????

“Abból már lehet saját lakást bérelni és taxival járni a reptérre. (reptérre taxival? minek, amikor 100 féle képpen lehet kijutni pikk-pakk???)”

Elmentem magyar buliba, 90%-uk el volt ajulva, hogy sajat szakmamban dolgozom (penzugy). A legtobb diplomas magyar felszolgalokent, takaritokent, koltoztetokent es bebiszitterkent dolgozik. 200 magyarbol 1 volt programozo.

En is hallottam valakirol akinek kiskunfelegyhazan rolls-royce gyujtemenye van pedig disznokat tenyeszt de a 10 millio magyar tobbsege nyomorban el. Ugyanigy van Angliaval. Igen par fo 5000 fontot keres (talan, bar szerintem ez brutto, 3000 fontra ami netto, pedig nem lennek olyan buszke), de a tulnyomo tobbseg 1000 fontot keres havonta. Angliaban nem arrol hiresek, hogy a penzt ket kezzel osztogatjak. A takarito berekbol se vonjatok le kovetkeztetest. Csak azert mert egy takarito 1000 fontot keres az irodai munkatars nem fog 4000 keresni, hanem kb. 1250-1500-at. Mert itt az alapfizu nagyon magas es 1-2 font pluszert kemenyen meg kell dolgozni.

A tobbseg alberlet (300-400 font), utazas (300 font), elelmiszer (200-300 font), hetvegen buli (mert a magyarok a bulizasert elnek 200 font), utan a NAGY SEMMIT TESZI FELRE.

Bocs, ha Handras programozokat keresett, programozoi fizetesekrol nem tudok nyilatkozni, de azok magyarorszagon sem 80-at keresnek.

Balogh Gábor

Épp aktuális ez a London dolog angliàban töltöm a nyarat otthon még tanulok. Pár nap utan tisztan latszik itt sincs kolbaszbol a kerites valoban as eletszinvonal magasabb tisztabbak az utcak a tomegkozlekedesrol nem is beszelve (wifi van a vonaton) …. De itt 106 merfoldes vonat ut kerult 55 fontba mig otthon diakjegy intercity debrencenbe 2500 bar a minoseg mas de az tiszta sor jol kell csinalnod amit csinalsz hogy Jo pénzt keress meg Azzal viszont vitatkoznék ha valamit jól csinálsz otthon is kapsz munkát pl. Jelenleg az építőiparban különösen nehéz a helyzet

brinkman

Egyet értek az előttem szólóval. Itthon nehéz elhelyezkedni. Nekem két diplomám van, és nem a szakmámban dolgozom. Tapasztalatom az hogy pár év gyakorlatot elvárnak még ha kezdők is jelentkezhetnek, azért legyen valami tapasztalatod. A nyelvtudás meg alap dolog, csak a tudás szint változik van ahol a felső fok a minimum van ahol elég ha csevegni tud az ember.
Véleményem szerint az XMS-ben lévő állás nagyon jó lehetőség. Gondolom bejelentett is, és élni kell a lehetőséggel nem vissza élni. :-)

reconka

Jozsi: big like neked
annyira a szivembol beszelsz.. es igen gyerekek amit Jozsi ir az az IGAZSAG…

2 eve elek angliaba, es en is meg tudom erositeni Jozsi postjat..

Xero

Ha pár évvel fiatalabb lennék és nem most készülnék külföldre költözni, simán jelentkeznék. :)
Egyetem mellett teljesen jó lehet a dolog.

Cimbye

Szerintem nemrossz ajánlat! Sok helyen ennyit se adnak, és ha olyan ember dolgozik ott aki szereti is az Apple cuccokat annak gyakorlatilag a hobbija lehet a munkája, ami valljuk be kevés embernek adatik meg :)

Én is szívesen jelentkeznék, ha munkanélküli lennék, de én itt jól megvagyok a jelenlegi helyemen és szeretem is amit most csinálok :)

Ja és nem kell fújolni, hogy mér csak 80, azért ott van mellett a jutalék amivel sokkal több is lehet. Melózni is kell ott, nem csak fasztverni és netezni egész nap.

OpenEye

1) Egy jó salesesnek nem az alapfizetése a magas.
2) Ha neked igen akkor valamit rosszul/rossz helyen csinálsz. Természetesen tegyünk különbséget egy eladó és egy értékesítő között, nem feltétlen ugyanazt a vonalat képviseli.
3) Ha valaki annyira MO-ra panaszkodik mennyen kicsit keletebbre, akár fél vagy harmad fizetésért utána panaszkodjon.
4) Ha már letettél valamit az asztalra utána lehet tárgyalni a fizetésről. Gyanítom a srácok és Noémi az XMS-nél sem feltétlenül a 80e alapot kapja.

Ha jelenleg megszűnne az állásom ahol messze többet keresek, még így is csábító ajánlat a munkanélküliség helyett.

brinkman

Azért 80 ezer nem olyan rossz. Nem a napon vagy a fagyban kell lapátolni :-)

MaverickM1

Vedd fel Chuck Norris-t. Üresre eladna mindent a boltból nap mint nap.
Ha meg bemegy a szóval baszogató érdeklődő, az megkapja a Roundhouse kick-et, és annyi. :)

Amúgy András nem árulja el, de nekik van olyanjuk, mint a Men in Black-ben a J Agent-nek. Bemész, felteszel egy kérdést:Tessék mondani, van ez az Apple termék olyan jó, mint a €£¥¥€€£¥ nevű droidos? Erre jól pofánvillantanak a piros lámpával, és az töröl mindent az agyadból, ami nem alma, vagy Ferrari. :D (nagyon helyesen persze)
Én is bementem anno a 4-es Touch-ért személyesen, azóta nonstop veszem a cuccokat, most épp 1 autó árán vettem egy 27-es rettenetet….

pudva

Handras, szerintem mar van egy rakat cv-d, posztolj valami ujat lecci. mondjuuuuuk, valami Mountain Lion dolgot, azt mar varom.

Handras

Nincs idom postot irni, napi 15-16 ora melo mellett eleg nehez bloggolni :(

Meg a tobb mint 1000 CV-t is at kell nezni a heten…

klarky

@Józsi: Te nagyon sarkítasz!

Én csak akkor hazudok, ha nekem is hazudnak. Nem magamtól találom ki, amiket írtam.

Nagyon elkanyarodtunk már a témától, de azért adok néhány reakciót a London dologra.

1., “Londonban az atlagfizetes 1000 font (netto). 1200 font mar atlag feletti. Ha mar nettorol beszelunk, nem tudom te mirol?”

Szerinted, meg esetleg a pakisztáni barátaid szerint, akik északon pakolnak a hűtőházban. Az egyik ismerősöm vasalásért, takarításért, macskaszitterkedésért kap 10 fontot óránként. Ha ott van 8 órát, akkor kap 80-at. Ok, ez lehet, h bruttó, de magánvállalkozóként dolgozik, év végén adózik és elmondásuk szerint úgy, hogy bizonyos összeg felett csak, tehát sávosan.
A másik ismerősöm egy szálloda bárjában van: felszolgál, rendes bejelentett meló. 1900-at kap készhez. Akkor ki kap 1000-et? Ugyan már, ne ferdíts!

2., A 800 fontos lakást nem én írtam. Én azt mondtam, h ahol 6an bérelnek lakást, ott fizetnek fejenként 200-250-et. Mindenkinek van külön szobája (az egyik pár kettőt is bérel, így van hálójuk és nappalijuk is, a másik egy szobát (jó hogy aki a párjával van egy szobában van, miért ne?, aki egyedül, az egyedül van 1 szobába.)
A másik példában azt mondtam, hogy 3an bérelnek 1 lakást 900-ért. Ott az egyik van egyedül 1 szobában, a másikban 2en vannak a barátnőjével.

Én sehol nem írtam azt, hogy idegen emberek vannak összerakva egy szobába.

Nem tudom, te hol adsz ki lakásokat, de nem kell feltétlenül metróvonal felett vagy a belvárosban lakni. Ahol ők laknak egy rendes kisvárosi rész, vonattal 30 perc és a Waterloo-n vannak. Bőven jó, én sem mennék beljebb lakni vagyonokért.

3., A DHL-es felvetésedre lásd fentebb a választ. Az kevés, nézzen körül a haverod, lesz jobb.

4., Ki mondta, h 18 éves “balfaszokról” van szó az általam linkelt állásokban??? Mert én ugyan nem. Én azt mondtam – olvass vissza -, hogy akinek van rendes diplomája és ért is a szakmájához. Ne nézz már olyan hülyének, h azt hiszem, h a City-ben érettségizett magyar bevándorlók dolgoznak! Ott tapasztalattal rendelkező, diplomás, a nyelvet jól beszélők dolgoznak. Ha megnézed a linket és bele is olvasol – vagdalkozás helyett – láthatod, hogy ez a City álláskereső oldala. Egy szóval nem mondtam, h herpeszes Pistike Ózdról a szakmunkás bizonyítványával kimegy és a Lloyds-nál lesz főfő kockázatkezelő 100 ezres fizuért.

5. “A tobbseg alberlet (300-400 font), utazas (300 font), elelmiszer (200-300 font), hetvegen buli (mert a magyarok a bulizasert elnek 200 font), utan a NAGY SEMMIT TESZI FELRE.”

Érdekes, akkor az én ismerőseim pénzügyi zsenik vagy megint csak hazudnak. Ha annyira nem megy nem tudom miből van a kocsi megvéve, fenntartva, plusz lakás, élet, stb. és – kapaszkodj meg – ha tudnak haza is küldenek a szüleiknek. Mondom, nem kell elhinni ha nem akarod, de ilyen is van!

És még valami. Való igaz, hogy kint sok magyar nem a szakmájában dolgozik. Nekem is van élelmiszermérnök ismerősöm, aki gyerekekre vigyáz. Egyrészt nem bánja, mert ebből is megél, másrészt szereti, harmadrészt lehet, hogy fel se vennék kint élelmiszermérnöknek. De van egy sokkal fontosabb dolog. Aki kimegy számol azzal, hogy egy ideig jó, ha behúzza fülét farkát és megpróbál beilleszkedni, megtanulni a nyelvet profin. Olyankor lehet mérnökként, közgazdászként is trógerolni, mert az kvázi egy befektetés. De ha ez megvan plusz van egy jó iskolája, tudása, amivel tud érvényesülni és mégis ebben a közegben ragad, az meg is érdemli. Akkor inkább jöjjön haza, mert azért, hogy hónap végén nullára kigyere sehol nem érdemes melózni.

Az egyik kollégám szokta mondani, hogy azért nem dolgozunk, h elfáradjunk.

Na de hagyjuk is, mert ez már nagyon nem az a téma, amit handras felvetett. Aki akar megy, aki akar hazajön, aki meg nem akar menni az itthon marad. Ennyi. Szerencsére szabad világban élünk.

pudva

Andras, legyen ugyes HR-es, 1-2 ora alatt ki tudod szedni az a 20 cv-t, ami igeretes lehet, aztan meg egy ora kivalasztani azt a 10 embert, akit elso korben behivsz interjura.
BTW, telon kidob az alkalmazasod. elindul, akciok, mit vegyek mennek, blog meg bejon, de mikor erre kattintok, 2 mp gondolkodas, aztan alaphelyzet. telo kibekapcs, ugyanez. itt a gond vagy ott?

pirate

@epl: A járatos is megfelelő megfogalmazás, nem tudom mi a pöcsnek kell belekötnöd mindenbe. Ha meg nem fogod fel, legalább a hülyeségedet ne erőltesd ránk, inkább ülj a sarokba, fogd be a pofádat és verd rá a szinonima szótárra. Kösz.

pudva

klarky: en itt elek (London), es az imenti hosszu bejegyzesedben van sok csirasag, de vannak igaz dolgok is. en meg mindig azt mondom, hogy aki nincs ott ahol, de NEKI VANNAK OTT HAVERJAI, az legyen kicsit ovatosabb a vitatkozasban. :)

Handras

Nincs nekunk HR-esunk. Sracokkal mindet megnezzuk, kivalogatjuk, csomo interju, tobb napi melo. Csinaltunk mar ilyet, tudom milyen, de hat ez van.

A handras app egy fos, most nincs idom vele foglalkozni, az uj blogdesign kurta szet sajnos.

klarky

@pudva: rávilágítanál a “csiraságra”???

Ha ott élsz szívesen meghallgatom, hogy szerinted hogy mennek a dolgok. Most már őszintén érdekel, mert ezek szerint itt valaki nem mond igazat.

Mit csinálsz? Hol laksz? Kb. mennyi jön össze, stb.-stb. Úgyis név nélkül vagyunk, gondolom nem jelent problémát ha mesélsz kicsit.

Joee

Klarky:
Szerinted, meg esetleg a pakisztáni barátaid szerint, akik északon pakolnak a hűtőházban. Az egyik ismerősöm vasalásért, takarításért, macskaszitterkedésért kap 10 fontot óránként.
es szerinted a pakik mashogy dolgoznak? bost belinkelek egy oldalt ahol megnezheted a Londoni fizeteseket
http://www.gumtree.com/housekeeping-cleaning-jobs/london
ebbol neked ajanlom ezt:
http://www.gumtree.com/p/jobs/gay-male-needs-help-with-dogs-and-house-in-brighton-free-accom/105457380
es meg albit sem kell fizetned :)

4, kedves gyoker fiam, majd biztos magyarisztanbol szarmazo es diplomazott embereket keresnek komoly (pl banki) pozicioba, egy olyan orszagba ahol az emberek nagy resze nem is tudja hol van magyarorszag.. elmondhatom neked, a fantasztikus magyar diplomaddal kitorolheted, mivel 1000 meg egy angol ember jelentkezik ilyen melokra, es biztosan nem magyarokat fognak valasztani

5, ebbe igazad adok

klarky

@Joee: A második linkért és a “gyökérért” pofán vernélek ha itt lennél előttem, pedig elég nyugodt természetű ember vagyok…

Egyébként hozzád tudtommal nem szóltam.

pudva

itt most asszem 6.39 brutto korul mozog a minimalber. en mikor jottem, mosogatokent kezdtem (akkor asszem 6.08 volt), 2 ev alatt lettem sous chef, most keresek 8 fontot bruttoban. mivel oraber, nyilvan fugg az orak szamatol, havi szinten 1200-1400 font jon be, zsebbe tisztan. a felesegem egy fine dining etteremben chef de rang (ha csipobol nem tudod mik ezek a poziciok, google megmondja), o 1500-1600 korul tisztan. oszinten szolva azert is jottunk ki, mert otthon honaprol honapra eltunk, fizu, hitelek, tankolas, vasarlas, kassza ures, varni elsejet, es elolrol kezdodik… ezert haza kell dobnunk minden honapban 200-250 ezret (Ft, termeszetesen) az otthoni kiadasokra (arfolyamtol fuggoen, mind a chf-huf, mind a gbp-huf hullamoztatja a vegosszeget honaprol honapra). mi del londonban lakunk, egy 4 szobas lakasban (2 dubla, 2 single), a mi dubla szobank fix 500 font havonta, szamlakkal, minden benne van. nagy konyha-lounge, kert, ez tenyleg jo hely. juli vegen koltoznunk kell, ket lehetoseg volt: 1., kulon studio csak kettonknek, 2., ugyanilyen szitu, mint most. a studiok, amik mar megfelelo meretuek is, 800-1000 font havonta, plusz mindent Te fizetsz, az 1 haloszobas lakasok pluszban 2-300 font siman, ha nem leprafeszekbe akarsz koltozni. mi kajara elverunk havonta 100-150 fontot, de 200-ban mar pizza, mekdonaldsz, kebab, kola is benne van. az utazas max heti 20 font. a belvarostol mindez 40 perc tomegkozlekedesre (hozzateszem, londont atszelni meg metroval is 4 oras ut, szeletol szeleig). ezek mellett mi siman elteszunk 500 fontot ugy, hogy nem nagyon kell nezni a szupermarketben, hogy a legolcsobbat vegyem le a polcrol, a legtobb esetben megveszem, ami megtetszik. ezek mellett mindkettonknek 4S (store-bol, nem szerzodessel) iPad2, MB air, en a mult heten csereltem le a 2011late iMacemet Retina prora, es egyik sem belepo szintu cucc ezek kozul. LED tv, xbox, live-val, csak eredeti jatekok, az asztalomon 4 TB kulso tarhely, az pedig mar nem is emlitem, hogy ha kell egy cipo, farmer, pulcsi, kabat, akkor egy dolgot kell csak kitalalni a vasarlashoz: mikor van idom elmenni a boltba? ezeket nem dicsekvesbol irtam le, hanem azert, mert idaig itt el lehet jutni GOND NELKUL rovid ido alatt. mi 1-1 borond ruhaval jottunk, es egy olyan szobaban kezdtuk, ami alig nagyobb volt, mint a benne levo dupla agy. elotte 1 honapig tanultunk angolul, ezert henez volt elkezdeni, en mosogattam, a felesegem szallodaban takaritott, de mara mar feljebb leptunk. termeszetesen vannak olyanok, akik jo angollal es/vagy hasznalhato tapasztalattal jonnek, nyilvan beloluk sincs keves, de en ugy latom, hogy ok a kisebb hanyad. ez az en sztorim.

1., a mcskaszitterkedesert, vasalasert kapott 10 fonthoz vagy isteni csoda kell, vagy ha ennyi, az zsebbe megy feketen. ilyenkor vagy nem fizet NI-t, tax-ot, vagy ha fizet, akkor a 10 font self-employed-kent mar kozel sem 10 font.
az felszolgalokent 1900-at kereso ismerosod, ha ez tenyleg nem brutto (bruttonak iman jo), es nincs benne a jatt sem, akkor reggel este imadkozzon, hogy ne veszitse el az allasat, mert en sosem hallottam meg ilyen fizetesrol ilyen allasban. a banki szemelyi befektetesi tanacsado keres kezbe 2000-2200 fontot.
2., ha a fentieket nezzuk, akkor en is 250-et fizetek lakasert
5., a 300 fontos utazas nagyon tulzas. aki ennyit utazna, annak mar koltozni kell, ha van esze. aki (rendszeresen) 200-at elnyom bulizni, az nem is fog felretenni semmit, az tuti.
ezekre mondtam, hogy vannak benne igazsagok is, a csirasagot pedig azert hasznaltam, mert nekem a Te stilusodban eloadva, hogy nem is vagy itt, kicsit fura volt. ha a barataid irjak, talan ok, de Te otthonrol igy leirva… :)
es meg egy nagyon fontos dolog. az en helyzetem itt teljesen alaphelyzet. ez az, amivel lehet itt kint szamolni. ha nem a specialis eseteket nezem, akkor ha valakinek szerencseje van, akkor penzugyileg az enyemtol 10-20-30-40% tobbletet is el lehet erni, de ehhez szerencse kell. pl tavaly elott egy magyar srac hazament, az ITV-nel dolgozott studioban, 3000 font korul keresett, es neki (es nagyon sok ilyen van) szoltak, hogy ha van ismerose, aki vinne tovabb a melot, akkor ajanlja be, mert egy megbizhato ember ajalnalsaban itt jobban biznak (ezt mar en is tapasztaltam sokszor a sajat boromon), mint egy akarmilyen interjuban-probaidoben. egy kozos ismeroson keresztul keresett meg (akiben en megbizok, abban Te is megbizhatsz:) ) egyetlen egy dologhoz kellett volna erteni, final cut-hoz, de akkor meg azt sem tudtam mi az (most sem tudom :) ) ugyhogy aki elkap egy ilyet, az megintcsak jol jar, ha ugyes, akkor onnan feljebb is visz az ut. de ezek nem altalanos helyzetek, aki ilyenbe kerul, az ovatosan peldalozzon a sajat tapasztalataival.
mar nem tudom hol tartok, mire valaszoltam, mire nem, ha gondolod, kerdezz, szivesen irok meg :)

pudva

tobb konkretumot nem irok, mert a vegen meg valaki felismer, akivel esetleg van kozos ismerosunk a tavkozlesi iparbol :D szepen mosolygok? :)

WTF

Handras: nem gondoltam, hogy erre a postra illetve a kommentekre reagálni akarnék, de a metrós hozzászólásod miatt mégis megteszem. Látszik, hogy elfelejtetted, hogy honnan jöttél, pénz van, empátia nincs. Tudod miért olyan az emberek arca? Miért olyan búvalbaszottak? mert a nagy részük 80-100 ft-ért kimelózza a belét is, sokuk műszakban, pl. takarítóként, és közben nem tud hol lakni, nem tud enni, nem tudja a családját eltartani, mert ennyi pénz lófaszra nem elég, nemhogy arra, hogy megélj belőle. Kurvára nem igaz, hogy az emberek nem akarnak dolgozni, minden ismerősöm diplomás, tesco-ban pénztárosok, meg takarítanak, ennyi munkalehetőség van. Multikhoz ismerős útján lehet bejutni, vagy ordas mák kell hozzá, kisebb cégek inkább leépítenek, minthogy munkát teremtenének. De a multik közül is sok csomagol össze, és húz a francba a környező országokba, ahol jobbak az adófeltételek. Hiába ragozod, hogy miért foglalkozik mindenki a pénzzel, azért bakker, mert arra adnak kaját a boltban. És pont te mondod, aki állandóan azt ragozza, hogy épp milyen új cuccot VETT. Ezen a blogon 90%-ban pénzről van szó, csak tárgyak formájában, amit abból vettél. Kissé visszás leugatni embereket, akik nem millás fényképezőgép vázat akarnak venni, csak zabálni meg lakni szeretnének valahol a keresett pénzükből.

Zsolti

Csak érdekességképen…

Egy jó barátom :) évi £200e-t+(bónusz+private health care) keres Londonban. Kensington-ban bérel lakást a családjával heti £300 council tax+rezsi.
Ekkora összeg mellet az adó 60%, lépcsős.

Vagyis:
Ebböl az összegböl havonta £9544-ot kap míg az NI kb. £2100.
A többi elmegy adóra!

Egyébként
A minimálbér 35GBP/év

MrPityesz

@Pudva:

Szep, hosszu story csak tele van hibakkal. Eloszor is, nem akarom szetoffolni az egeszet, de a minimalbert nemreg emeltek 6.08-ra.. Tudom mivel annyit kerestem regebben. 2 eve meg siman 6 korul mozgott.
En West Silvertown-ban lakom, nem messze Canary Wharf-tol es az O2-tol, nem csunya helyen az ablakbol latom a cable car epiteset.. En havi szinten 368-at fizetek, de csak azert mert ismerem a letting agency egyik munkatarsat, ( o is itt lakik) es o intezte el nekem.

Olcso helyen lakhattok, itt egy egyszobas lakas havi berleti dija 1700. Az utazas is erdekes, en 3. Zonaban lakom, es 1-esben dolgozom (Regent Street), es az oyster 131/ho. Nemtudom mivel jarsz melozni, de egyetlen utazas underground-dal azt hiszem £2,6. A heti berlet pedig 31 ha jol emlekszem.. Szoval erdekesen olcson nyomod.
A kajarol annyit, hogy ma voltam vasarolni (iceland) es elkoltottem 22 fontot, ami csak az itthoni kajamat fedezi, par napra egymagam reszere.. Bennt a munkahelyemen ebedszunetben is eszem, szoval a heti 40-50 font egyedul elmegy. Ha elmentek etterembe kb 20-30 per alkalom..Nemtudom ti ketten miket esztek.. A kommented tobbi reszere inkabb semmit sem irnek, mert akarhogyan matekozom nekem nem jon ki semmi…
En nem irom le mennyit keresek, de jarok szorakozni, e honapban elszorakoztam tobb mint 100 fontot kollegakkal, baratokkal.. Igen ezek mellett felre lehet tenni penzt!

Bocsanat az OFF-ert, de erre mar valaszolnom kellett.

pudva

en roehamptonban lakom, es a putney bridge-hez jarok dolgozni, abban a szerencses helyzetben vagyok, hogy egy busszal el tudom intezni, ugyhogy nekem eleg a pay as you go. felesegemnek mar at kell szallni kensingthonhoz, neki mar kell a heti buszberlet. amig a tate modern mellett dolgoztam, addig nekem is be kellett jarnom vagy putneybol waterloo-hoz vonattal vagy putney bridge-ig busszal, onnan tube a mansion house-ig, az tenyleg dragabb volt. erre is mondtam, hogy kinek milyen szerencseje van. most direkt megneztem egy 2 evvel ezelotti payslipemet, mea culpa, tenyleg nem minimalberen kezdtem (br 6.35-tel tomtek a zsebem), lehet ezert nem emlekeztem jol. hidd el, egy szot nem kamuztam. ketten a mekiben kijovunk 12-15 fontbol, eddig itt ketszer voltam normalis etteremben, mindketszer joval tobbet fizettem, mint amit peldanak felhoztal. de a kedvencem a putney station melletti kebabos, 5 fontert akkora adag chicken donert kapsz, hogy hazavinni nem birod, nemhogy megenni. bar harmas zonaban lakom en is, de eddig ha kellett mindig 1-2 berletet vettem, mert busszal siman elertem barmikor a 2-es hatarahoz. roehampton, putney, a mi kornyekunk nem olcso hely, csak nagyon korul kell jarni, ha keresel. nalunk bele lehet szamolni, hogy etteremben dolgozunk, igy ha nem is ajulasig esszuk magunkat, de heti 50 fontbol a sajat cuccainkat fel tudjuk tolteni. amugy igen, iceland, poundland a mifeleknek lett kitalalva. :) en bulizni nem jarok, nekem a buli az egy 3 fontos alu grill, par adag hus, 1 uveg tekila, mindez a kertben a haverokkal. latod, ezekre mondtam, hogy aki itt van, latja, hogy kurvasok aprosagnak kell passzolni ahhoz, hogy 100 fontokban lehessen merni a kulonbsegeket. ezert is szurja a szemem, ha valaki ugy okos, hogy nem ebben el…
lehet par szamot rosszul irtam, de ami fix az az, hogy mennyit keresunk, mennyit kuldunk haza, mennyit rakunk el, a tobbibol pedig repulojegyeket veszunk, elverjuk kajara, utazasra, es minden olyan dologra, amire semmi szuksegunk nincsen.

pudva

amugy ha jol latom, alig egy honapja erkeztel… hidd el, 1 ev mulva mar jobban atlatsz mindent :)

pudva

Handras, gondoltad volna, hogy hova jutnak a kommentek a posztodon? :)

ITEM

OFF:
Egy kis érdekesség:

http://www.sg.hu/cikkek/90536/dragabb_hotelszobakat_ajanlanak_a_mac_hasznaloknak

“Az Orbitz amerikai szállásfoglalási portál üzemeltetői rájöttek, hogy a Macintosh számítógéppel rendelkező felhasználók hajlandók több pénzt fizetni a szállásaikért, mint a PC-tulajdonosok.”

ON

Amelyik cég,most munkát ajánl azt dicsérni kell,nem pedig azzal foglalkozni,mennyit fizetnek az kezdetben.
A 0 Ft vagy a 80k + jutalékból lehet jobban megélni ? Szerintem egyértelmű a válasz.

klarky

@pudva: “a csirasagot pedig azert hasznaltam, mert nekem a Te stilusodban eloadva, hogy nem is vagy itt, kicsit fura volt. ha a barataid irjak, talan ok, de Te otthonrol igy leirva…”

Az elmúlt időszakban 3x voltam kint az ismerőseimnél és ők is rendszeresen járnak haza. Sokat beszélgetünk ezekről a dolgokról, hisz sajna manapság a munka és a pénzkeresés a legfontosabb kérdés az emberek életében.

Igen, én írtam le, de azt, amit tőlük hallottam. Nem tudom, h miért gondolod, hogy nem mondtak igazat? Miért hazudnának nekem?

A 10 fonthoz: Elmentem az egyik lánnyal a házhoz, ahonnan elhoztuk a vasalni valót. Olyan helyen jártunk, ahol már az utcába sem lehet bemenni,mert magánút és sorompóval van lezárva. Olyan környék, hogy a Született Feleségek Lilaakác köze hozzá képest garniszálló. Szerinted egy olyan ember, aki ott lakik mit törődik óránként 10 fonttal? Elárulom: semmit. Olyan helyeken dolgozik, ahol a papának Aston Martinja van, és az volt a múltkor a legnagyobb problémája, h a hülye fia nem állt be éjjel a Ferrarival a garázsba. Gondolom nem hiszed, ugye? Szerinted egy magyar takarítónő, csak 6 fontért gürizhet valami pökhendi vénasszonynál, ugye?

És ezek az emberek kézről kézre adják az ismerősömet. Miért olyan hihetetlen az, hogy van, aki becsületesen dolgozik és ezért elismerik, szeretik és családtagként kezelik? És ő ilyen helyeken van, most azt mondták neki az egyik helyen, h van a Kanári szigeteken egy nyaralójuk, ha van kedve odaadják a kulcsot, menjen le nyugodtan egy hétre, odaadják.

De gondolom, h ezt sem hiszitek el és nyilván megint át vagyok verve.

Tudom, h nem csak ilyen van és van akinek nem jön be. A hűtőházas dolgot azért is írtam, mert volt olyan ismerősöm is, aki kiment egy olyan üzembe és alig várta, h lelépjen, jött haza. Mondjuk most sincs itthon, Németországban dolgozik. Ilyen is van, nem tagadom.

De olyan is, amit az előzőekben írtam. Hidd el és igen, az élethez kell szerencse is. Van akinek bejön.

pudva

klarky: nem nem! ha igy ertetted, akkor rosszul fogalmaztam, vagy csak feluletesen. tudom, hogy vannak kivetelek, es tudom milyenek az ilyen kornyekek, a felesegem 5 percnyire dolgozik london leggazdagabb utcajatol, es olyan embereket szokott kiszolgalni, mint pl dustin hoffman (akinek szinten azon a kornyeken van haza), david cameron felesege. tegnap a bbc vezerigazgatoja vacsorazott naluk, akik hoztak a sajat recepciosukat, hogy az fogadja oket az etteremben, a felesegemnek pedig megmondtak, hogy mennyit beszelhet hozzajuk, en pedig latom, hogy a mi kornyekunkon is, ami csak JO kornyek, nem hudegazdag, vasarnaponkent milyen kocsikkal furikaznak, par hete az ettermem melletti etterem kertjeben eddie jordan evett a barataival, szoval latom, hogy otthon csak azt mondom, hogy “gazdagsag”, itt pedig mar azt kell mondani, hogy nem tudjatok elkepzelni, hogy mennyi ember van, akinek nem szamit a penz. tudom, hogy milyen az az utca, amit irtal (nem konkretan, hanem lattam mar rengeteg olyan utcat).
a csirasagert elnezest, tenyleg nem neked szolt, dehat nekem is van egy bunko stilusom, es inkabb elobb kimondom, amit gondolok, mint gondolkodom sokszor. de a nagy resze akkor sem a lila akac kozben 10 fontert vasal, hanem kevesebbert, es gurizik. gürizik. :)
en otthon irodaban dolgoztam, jo volt a fizetesem, es szerencsere magam dontottem, hogy kijovok. olyan volt a valtozas, hogy egy honap alatt 12 kilot fogytam, mert nem voltam hozzaszokva a fizikai munkahoz, de ma mar azt mondom, hogy megerte. itt is meg kell dolgozni a penzert, van benne sok jo es sok rossz is, de osszessegeben egy szinttel feljebb elunk, mint otthon volt.
erre a helyzetre nem lehet sablont huzni, ezert is bosszantott, amikor valaki azt irta, hogy kint ez van meg az van, mert a posztok ugy hangzottak, mintha altalanos helyzetet irnanak le.

pudva

hidd el klarky, ha jobban belegondolsz, akar eletvitel szeruen is tudnal itt elni. :)

Mcs

@Emmm: egy nehany soros irast sem tudsz elolvasni, amibol kiderulne, hogy pont az ellenkezoje van annak, amit allitasz. Es meg te nevezel mast retardaltnak.

Wilzon

Pudva: jó volt olvasni a sztoridat, az én fejembe is sokszor megfordult hogy bele kellene vágni az ottani munkavállalásba, de eddig nemvolt hozzá merszem. Pedig jopár ismerősöm kintvan, tudok olyanrol aki érettségi nélkül ! vállal kint munkát és jol érzi magát. Legtöbb ismerősöm kulonosebb szaktudás nélkül ment ki, ennek ellenére ha nem is olyan színvonalon mint te de elvannak.

Valojában ez a nagy kulonbség ha itthon nincs szaktudásod akkor nem tudsz sehogysem megélni, kint viszont talán ha szerencséd van igen.

OMG

WTF: sirjal csak. nem akarlak megbantani, de az ilyen sirogepeknek mint te vannak olyan haverjai, aki diplomaskent tesco penztarosok. a tesco penztarosok droidok .
azert vannak ott ahol,mert
1) nem tudnak nyelvet beszelni (nem facebookozni kellett volna,partizni,meg logni nyarankent hanem angol nyelvet taulni gimi alatt)
2) normalis, nem bufeszakot kellett volna valasztani
3) gamezes facebookozas helyett, illetve kocsmazas helyett, talan normalis tarsasagba kellett volna jarni, ahol nem a hanyas a legofobb tema, meg a meno sztori, hanem mondjuk tervezgetes,milyen uzletbe vagjatok, kreativitas, hogyan tovabb, uzleti tervek, stb. nem kotelezo konzerv cipot sem venni 22 ezerert, amikor 1k-t er, ehet rendelni ebayrol elegensabb cipot, olcsobban.
4) kishitu vagy, abbol latszik milyennek latod a helzetet. kb minden nagyobb cegnel munkaerohiany van, olyan emberekbol, amilyen te nem vagy:
ambiciozus, optimista, energikus, es nem siros. aki a kemenyebb helyezetekben sem sir, hanem megoldja, talpraesetten.
Andrasnak szerintem bar nem ismerem, nem hinnem h az olebe pottyant a siker. kemenyen kuzdott erte.
azthiszed te csinalnal ilyen blogot melo mellett mint o? szarnal bele, azt,ondanad ez a sok troll nem erdemli, es feladnad 10na utan. nulla vagy ember nula. konstans nulla.

OMG

javitva:”Andrasnak szerintem bar nem ismerem, nem hinnem h az olebe pottyant a siker. kemenyen kuzdott erte.
azthiszed te csinalnal ilyen blogot melo mellett mint o? szarnal bele, azt mndanad ez a sok troll nem erdemli, es feladnad 10np utan. nulla vagy ember nula. konstans nulla!.” ja es meg valami, a nok is utaljak az ilyn ferfiakat,ergo nem lehet egy boldog eleted. sirogep.

pudva

nagyon osszetett a dolog, ha kicsi szaktudas es kicsi nyelvismerettel jon valaki, akkor vallalnia kell, hogy az elso hat honap nem lesz kellemes, de talan az elso ev sem. persze ha emellett kemenyen dolgozik. munkahelyen is, nyelvtanulas-ugyileg is. de ketsegtelen, hogy jobbak a perspektivak, mint otthon. persze megint az atlagrol beszelek. otthon is vannak kivetelek, itt is, nem is keves egyik helyen sem, de a nagy resze az embereknek a fsz rossz oldalan all. kint tobb esely van ra felkapaszkodni, en igy erzem. a gyerekemnek viszont semmikepp nem kivanom, hogy Mo-ra szulessen, akarmennyire szar is ezt kimondani. hogy valaki ki akar-e jonni, bele akar-e vagni ebbe, azt mindenkinek maganak kell tudnia. nekem is nagyon hianyoznak a barataim, a pecazasok, a kozos programok, ezeket mind be kell aldozni, ha valaki lapot huz 19-re (ez kiraly volt, mi?). viszont itt is lehet kapni rengeteg elmenyt, amit otthon nem. van jo is, rossz is a kinti eletben. a legfontosabb szerintem, hogy csak olyan ember vagjon bele, akinek van egy adag optimizmusa, kulonben konnyen rosszul elsulhet a dolog.

IT-s

Jól látom, hogy 80k fizetésről megy az eszmecsere? Huhh…Ez durva!! Ennek a 3x-osa lenne az, amire azt mondanám, hogy kezdő fizetésnek, ha tényleg nincs más, akkor legyen….de 80??? basszus, egy takarító , egy multi-szalagmunkás többet keres..

pudva

80+mellekes. up to 200. asszem ilyesmirol volt szo. de mar reg Londonnal tartunk. :)

dani

Handras bmeg könnyű neked itt oltogatni, hogy “pénz pénz pénz jajjj mindenki csak a pénzzel foglalkozik”… Hát bazd meg! Adsz az alkalmazottaidnak havi 90ezret (akik feltételezem, többet is dolgoznak mint te, és keményebb munkát végeznek) te meg zsebre teszel sokkal többet, nézz csak magadra! Miben, mivel jársz, hol laksz, hova utazol stb.
Szóval nagyon újra kéne gondolnod a “fizetés politikádat”! A sok Handras ajnározóról meg annyit, hogy gondoljatok már bele kicsit! Kedves András, ne vedd nagyon a szívedre, de ha annó nem lett volna nagy mázlid, az Apple nélkül egy szardarab se lennél! Nincs semmid az Apple-ön kívül…

A 2 hónapról meg annyit, hogy az Apple eladók többsége szinte semmit nem tud az Apple termékekről, rengetek user sokkal többet tud….

Bocsi ha durva volt, de azért gondolkodj el.

dani

egyébként milyen lehetőségről, kihívásról beszéltek basszus???? Akik ott dolgoznak nála 5 éve, változott velük valami? Egy rakat szerencsétlenségek, bolti eladók! Inkább tanuljatok mint hogy Handrasnak robotoljatok.

Ezt a 80k-t meg tényleg dugd fel magadnak.

OMG

dani: semmit nem ertesz a gazdasaghoz es az uzlethez. ha nyitsz egy boltot es penzt kockaztatsz akkor az a jogos,ha ennek aranyaban tobbet teszel zsebre. ha valaki beszellna 10milkaval vagy megtobbel gondolom andras is emelne a fizut, viszont benne van a pakliban a bukas is.
egyik.
masik: WTF fele sirogep vagy te is, ha van egy munka amit valaki ugyanannyi penzert kb ugyan ugy el tud vegezni, de jo neki a 80k +pre.mis miert az istenert vegye fel andras a dragabb munkaerot?

viszont azzal egyetertek,hgy ez a tanfolyamozos dolog, elegge faszsag. en akar ikor hivtam fel az CMSt fogalmatlanok voltak, vagy kitero sablonos valaszt adtak. szoval en is betudnek ugy allni az uzletbe,hogy nem cigizni de egy hetre is otthagyhatnanak egy valtoemberrel persze, meg meglepeset is okoznek az eladasokban, mivel marketinges vagyok.mvisszaterve dani sitasara, te is egy magyar birka vagy, aki kivulrol varja a csodat, ahelyett,hogy letenne valamit az asztalra.

krapulax

OMG: kérlek ne bántsd dani-t lúzerekre mindig nagy szükség van :) )))))

dani

krapulax: és -55532,64 intelligenciával és hangyafarok méretű aggyal rendelkezőkre is, mint pl. amilyen te vagy :D

László

1. amit már leírtam kb 60 kommentel ezelőtt megkéne köszönni ezt az 1 munkalehetőséget is azt a 80+jutalékot , fiatalok számára jó lehetőség levelező fősuli mellett.
2. azért lehet hogy Handras nagy pénzt tesz félre stb meg saját pénzét kockáztatja stb.. de anno amikor elkezdte akkor azért kíváncsi lennék az a bizonyos “első pár millió ” honnan volt :D nem hiszem hogy a bolti eladói meg a gyármunkából , ja és ha jól tudom még most is egy másik úriember a többségi tulajdonos valószínűleg ő adta a pénz nagyobbik részét. (persze ez csak találgatás részemről).

krapulax

dani a lúzer : te irsz intelligenciáról pubi ? Olvasd már vissza milyen stilusban irtál !

Handras

Laszlo: nem volt elso par millio, par szazezer volt, amit kemeny munkaval kerestem meg. Hitelek voltak es vannak.

Dani: ulj be a helyemre, egy hetig se birnad garantalom. Tudod az alkalmazottakat akkor is kifizettem, amikor havi 3-4 milla veszteseg volt, es tudod egy ilyen bizniszben minden a tulajdonos felelossege. Csak ezen a ket dolgon gondolkozz el.
Kb egy 20 oldalas valaszt kene irnom, hogy kapizsgald mekkora hulyeseget irtal, de nem teszem meg, mar csak azert sem mert minosithetetlen stilusban szoltal be.

pudva

jaja, akarkinek akarmi is a velemenye, a stilus azert neha kemeny…

László

akkor én kérek elnézést Handras! azt hittem sokkal több tőkének kell lenni egy apple bolt alapításhoz. mármint boltba lévő árukészlet stb gondolom most meghaladja a több tíz milliót :)

epl

@pudva:
azt hiszem, minden ez iránt érdeklődő nevében köszi az infókat!
Akkor nem bántad meg, hogy kimentetek, az esetleges (munkabeli) presztízsveszteséget?
Angliában is sok embert bocsátanak el mostanában? Milyen munkakörökben látsz potenciált,
milyen szaktudással érdemes nekivágni – illetve kint is megszerezhető valamilyen szaktudás?

krapulax

László : persze ha nulláról akarsz összehozni egy APR-t rengeteg pénz kell ,de Handrás sem a plázában lévő bolttal kezdte a vállakozást .

Handras

Ha most igy a nullarol akarnal nyitni, akkor 100 millio. Lehet aprankent is ahogy csinaltam en is 15 ev alatt, akkor is szaz milla, csak aprankent megy bele ennyi :)

László

Handras lesz majd nálatok olyan , hogy az Ipadet is lehet venni 0%-s hitelre, mint a macbookokat?

illetve még egy kulisszatitkot árulj már el lédszi :D télleg van olyan az apple boltokban hogy a macbookoknak a kijelzője direkt rossz szögben van , mármint a vásárló odamegy a demógéphez és bekell állítani hogy a kijelző normális szögbe legyen és akkor már úgymond otthon érzi magát a betévedt vásárló ?
jó hülyén fogalmaztam meg de érted szerintem mire gondolok :D

Redbaron

Sziasztok,

en ezt nem ertem. Adott egy ajanlat X fizuval. Tetszik megpalyazod, nem tetszik nem palyazod meg. Ennyi. Mit kell ezt szetfikazni? Akit erdekel kuld majd CVt azt ertem, azt viszont nem hogy akit nem meg tobbre hivatott meg akarmi az miert morog??? En sem kuldom be a CVmet a mekibe es morgok hogy hat ez nem 3000 EUR… Most tenyleg ennyire hulyek vagytok szetkommentelok? Eszem faszom megall toletek, tiszta kompenzalos ovisarok…. aaaaaaaaaa

Handras

Akciokat nem tudok elore megmondani, nem rajtam mulik.

En is tudok errol a 70 fokos szogrol, de nem megyunk ra ilyesmire. A plazagyerekek 2 percenket szetturjak a gepeket, lehetetlen allandoan korbe korbe jarni es igazgatni oket. Teny, hogy ha megigazitjuk oket, akkor oldalrol jol neznek ki a gepek, a betero erdeklodok, meg lehajtjak oket :)

pudva

nem bantam meg semmit. az en kornyezetembol 2 fele ember tavozott eddig: 1., aki osszerugott a felettesevel (es itt nemegyszer hallottam, amikor a beosztott “fuck you” koszontessel zarta a beszelgetest a feljebbvalojaval:) ) 2., aki lustan es/vagy szarul dolgozott. amugy nem nagyon rugtak ki korulottem mas miatt senkit, pedig sok emberrel dolgoztam egyutt. en csak konyhan dolgoztam, ugyhogy hogy miben van potencial, azt nehez megmondani. de itt tenyleg minden szarbol meg lehet elni. hogy szaktudas mennyire kell, azt henez megmondani. nekem anno voltak kulonbozo oneletrajzaim, mindegyikben azt hazudtam, amire epp elkuldtem. az oneletrajz ahhoz kell, hogy eljuss interjura, onnan meg mar ugyis rovid uton kiderul, hogy hogyan tovabb. it eleg jol mukodik a munkakeresesi rendszer, aki eloszor jon, az sok esetben egy job centerben talalja magat, ahol segitenek munkat keresni, vannak terminalok, amiken te is tudsz allasokat keresni, ami tetszik, kinyomtatod magadnak, onnan ingyen lehet telefonalgatniaz allasokra, eleg rendezett a dolog. sokszor ismerosok is segitenek. vagy ha ugy erzi az ember, hogy nekivag magatol, akkor legyart egy alap cv-t, utana irany a gumtree (www.gumtree.com) most epp 30000 allas van fent hirdetesben. ebbol azert el lehet inditani egy szonyegbombazast, ha 4-5 napon keresztul kuldi az ember az oneletrajzat, akkor 2-3 heten belul beakad jopar interju, de szinte biztosan egy allas is. azt mondjak, hogy az elejen mindent el kell vallani (es ez azoknak szol, akik nem celiranyosan jonnek penzugyi, mernoki, orvosi, stb “profi” allasra, hanem azoknak, akik gondolkodnak azon, hogy szerencset probaljanak). az a lenyeg, hogy legyen bejovo penzed, mert amellett meg mindig tudsz tovabb keresgelni, ha nem a neked tetszot talaltad meg. a masik pedig, hogy ha 1-2 ev alatt elersz egy olyan szintre, hogy magabiztosan csinalod, amit csinalsz, akkor ha valtani akarsz, nagy eselyed van ra, hogy 2-3 heten belul talasz masik allast, es lehet uj tapasztalatokat szerezni.

ITEM

OMG:

Azért te is visszavehetnél az arcodból ám. Akinek így jött össze az élet,hogy tesco pénztáros,vagy egy raktárban dolgozik,vagy szalagon,esetleg pék,vagy szabó,vagy sima melós az kevesebbet ér mint te ? Te marketingesek gyöngye… Hihetetlen egoizmus és butaság árad a hozzászólásaidból. Embere válogatja,de ebből is látszik,hogy a “nagy marketingesek és csillió papírral rendelkező diplomások között sokkal több a tapló ember,mint a kevésbé sikeres és szinte éhbérért dolgozók között. Én nem sírok,mielőtt nekem is ezt a szöveget nyomnád. Nem lehet mindenki bankár,meg mérnök,meg cégigazgató. Az olyan emberek nélkül éhen is halnál. Nem lenne aki megtermelné a kaját és az egyéb fogyasztási cikkeket és olyan aki ezt leszállítaná az üzletekbe és értékesíteni a számodra és mindenki másnak is. Jól néznénk ki,ha ilyen emberekből állna csak a világ,mint amilyen te is lehetsz.

pudva

Handras, nyitsz nekem egy kulon posztot a Londoni dolgokrol? :D

László

na ha már ilyen sok hozzáértő van a külföldi munkavállalással kapcsolatban :D akkor megkérdezném , hogy egy pénzügyi diplomával mennyire lehet elhelyezkedni kint? akár anglia.. mennyire nézik le a magyar diplomát ? ofc angol folyékonyan stb..

pudva

egyszer a playboyban ugyanezt kerdeztek a kovacs kristoftol (fabri so producere, stb), hogy ha most abbahagyna mindent, mennyi ideig tudna megtartani azt az eletszinvonalat, amit jelenleg el? azt mondta, hogy 20-25 evig… es ez jo par eve volt.

dvs

Jó lenne már valami vidámabb poszt is, az előző Ferrari-s tiszta felüdülés volt. Úgyértem olyan posztok ahol nem a “milyenkurvaszarittminden”-ről beszélünk már az 50-60. komment tájékán. De tényleg, éppen hogy elmúlt a “miafaszbólvegyekretinamekbukprót” mizéria, most meg erre megint ez.

Jöjjön már az a Mountain Lion végre.

:)

pudva

diplomas ember akkor jon ki jol angliaba, ha otthonrol csip meg egy itteni allast a diplomaja alapjan. amugy tul sokat nem fog erni a diploma, ha kijon valaki, es itt arra alapozva akar jobb allast keresni. en azt mondom, hogy aki szerzett egy diplomat, es folyekonyan beszel angolul, az akkor jar a legjobban, ha kijon, a folyekony angoljaval mar eselyesebb egy jobb allasra (de nem a diploma miatt!), es itt gyujtoget kicsit, es beiratkozik (a tengernyi sok kozul) az egyik egyetemre. azzal a diplomaval mar lehet kezdeni valamit. de ez sok eves folyamat.

Redbaron

Martyn, mennyi penz van most a szamladon? :D remelem vagod… nincs harag… De ne kerdezz vissza, nem szeretem ha a zsbemben vajkalnak, btw uriemberek penzrol nem beszelnek…

Martyn

Handrás. Nálatok ugyanazok az árak mint az Apple Store-ban. Csak ott vannak Product termékek meg egyebek. Ha jól tudom… De én majd ha meglesz a pénzem benézek hozzád és megnézem az iPad-et. Nagyon szeretnék egyet. Csak olyan új tokot szeretnék rá amit a WWDC-n mutattak be, de pirosban. Szóval lehet, hogy nálatok veszem meg a gépet, de megrendelem a tokot a Store-ból.
-És kb. meddig lenne elég a pénz ha eladnád?

Chino

En 5 eve vagyok Londonban, aki akar dolgozni az itt biztos talal munkat. Azert azzal vitatkoznek hogy az 1200 font az otthoni 150ezernek felel meg. Magambol kiindulva 400 font a szoba (2 szobas lakas 2en lakunk, fasza nagy szoba) mivel csak aludni jarok haza boven megfelel, utazas 100, kaja se sokkal tobb bar nem zabalok annyit mint egy allat. Legyen akkor egyutt 700. Szoval az 1200-bol mindig maradt 500 amit fellohetek elihatok, akarmi. Ha ezt 150-bol otthon megoldja valaki annak benyalok. De amugy sok ertelme nincs osszehasonlitgatni mert ok hogy dragabb az utazas pl., de azert szolgaltatast kapok. Nem lofaszt esti fenynel mint amit a bkv nyujt. Kaja meg abszolut nem dragabb annyivel ha egyaltalan dragabb. De nem is ezert irtam, hanem mert a kepen balrol a 2. kiscsajert meg vagyok halva :D DD Mar az iphone launch videot is miatta neztem meg 1228-szor. Andras valami infot legyszives…:)

Balogh Gábor

Sziasztok vki segítsen kulfoldon vagyok és mind az iMessage mind a FaceTime teljesen felmondta a szolgálatot restorra semmit nem reagált iphonnal ugyanúgy bekekekul az uzenet ikon mindha működne de nem küldi el szerintetek mit csinaljak egy itteni SIM és egy uj iphonekent létrehozni megoldja a problemat?

pudva

mar 5 oraja megy gepem akksirol, egymas melletti ablakokban megy a web es a vlc, megneztem egy filmet, a fennmarado idoszakban pedig zene, wifi ezerrel, most vagyok 31%-on. aszongya, hogy 1:24 van hatra. szerintem ez fajin.
ja, megprobaltam telepiteni a win8at kivantsisagbol, de a letoltes utan foyton kiirta, hogy a pc-mel problema van, es ujraindult. megint kiirta, megint urjaindult (marmint a parallels). szar MBP.

OMG

ITEM drága, nem erdemled,hogy reagaljak rad, komolyabban 2 fokkal intelligensebb vagy mint a dani gyerek,meg a WTF gyerek, de a hiszti ott van nalad is ami a kisebbsegi komplexusban leledzik. ami belolem jon,az nem ego,ill onteltseg, hanem hatarozottsag es tajekozottsag, ezt sok birka magyar egyebkent onteltsegnek ertelmezi, mert nyúl szegeny. egyebkent ne halnek ehen a tescos nelkul, hidd el megoldanam.

pudva

Handras, kellene valami oldatordelo algoritmus, annyi mar a komment, hogy zsibbad az ujjam, mire legorgetem a lap aljara.

kukulec

OMG az arroganciád miatt azt a kategóriát képviseled, akitől az ember akkor is elhatárolódik, ha egyetért vele. az információkat köszi pudva, bár személyes tapasztalatom azt mondatja, hogy 1200 font egy kicsit kevés, kívánom, hogy legyen egyre több. egyébként igen, 80 + jutalék kevés, de végre valaki munkát ajánl, és ez ma kurva nagy dolog. tessék elmenni a diplomás munkanélküli központba, lesznek meglepetések…

Chino

Jaja kozbe meg 2-szer bezar a safari a handras appba meg nem is jon be a blog. Szoval minden bomba:D

László

pudva minek oldaltördelő algoritmus? én ctrl +r vagyis frissítem az oldalt és egyből leugrik ahol abbahagytam a mozizást az utolsó kommenthez amit olvastam , aztán jöhet a többi :)

OMG

kukulec: a vezetoknek sosem az a celja,mint a celebeknek, a demagog negedeskedes, es az hogy nepszeruek legyenek. nem leszek alszent es nyalom ismeretlenek hatso felet. megha ez oly nagy divat is magyarorszagon. engem csak az kedvel a valo eletben is akivel szivesen beszelgetek. ennsi nekem pont eleg. kimaradok anhazug tarsadalmi illemekbol,csak idopatarlas, a felnottek meseje. dr.house, puzser robert tokeletesen egy hullamhosszon van velem egyebkent. bunko, egyenes. es kesz. a tobbi mar gyerekes hiszti, amit reagalnak ra. imadom az embereket a valo eletben is darabokra szedni, termeszetesen csak a hazugsag reszuket, tkpen szeretek tukrot tartani az emberek ele. nyilvan te is ezt tetted most felem, es en egyet is ertek. hivhatjuk arrogancianak. de ettol meg tani, es WTF idiotambirka marad (mr elnezest de aki egy apple bolt tulajat fikazza, az megis mit kepzel?)

OMG

javitva

kukulec: a vezetoknek sosem az a celja,mint a celebeknek, a demagog negedeskedes, es az hogy nepszeruek legyenek. nem leszek alszent es nyalom ismeretlenek hatso felet. megha ez oly nagy divat is magyarorszagon. engem csak az kedvel a valo eletben is akivel szivesen beszelgetek. ennyi nekem pont eleg. kimaradok a hazug tarsadalmi illemekbol,csak idopazarlas, a felnottek meseje.
dr.house, puzser robert tokeletesen egy hullamhosszon van velem egyebkent. bunko, egyenes. es kesz. a tobbi mar gyerekes hiszti, amit reagalnak ra.
imadom az embereket a valo eletben is darabokra szedni, termeszetesen csak a hazugsag reszuket, tkpen szeretek tukrot tartani az emberek ele. nyilvan te is ezt tetted most felem, es en egyet is ertek. hivhatjuk arrogancianak. de ettol meg dani vagy ki, es WTF, item birkacska marad (mr elnezest de aki egy apple bolt tulajat fikazza, az megis mit kepzel?)

csótány

Ha van munka az a baj, ha nincs meg az.. hogy mennyiért az másodlagos kérdés, hiszen az említett összeg valakinek kevés, valakinek pedig sok, minden relatív. Innen elméletben csak felfelé vezethet az út, és lehet, hogy később 3x annyit fogsz keresni, de azért tenned is kell. Én ennél jóval jobb ajánlattal helyezkedtem el egy cégnél, viszont ahelyett hogy 1 év után több lett volna a fizetésem folyamatosan csökkentették.. így végül összepakolva Londonba jöttem, és igen itt sincs kolbászból a kerítés, viszont itt csak az marad aki akar dolgozni, itt nagyon sok munkában minimálbérnél kezdődnek a dolgok, viszont kitartással, szorgalommal adott a feljebbjutás lehetősége, persze itt sem minden cégnél, viszont azt ott is kell hagyni, sajnos Magyarországon én pont ezt nem láttam, lehetsz te a legjobb munkaerő, ha olyan a főnökség akkor vért izzadhatsz sem fognak többre értékelni… reméljük Handrás ezt másképp látja, és nála ténylegesen van előrelépési lehetőség. (az a baj, hogy mindenki csak a sült galambot várja, tegyél azért hogy jó (legjobb?) legyél abban amit csinálsz, hiszen mi van, ha egyik nap új üzletet nyit és téged téged nevez ki üzletvezetőnek etc… a másik meg, hogy ha keveslitek a fizut, akkor azért a kormányt kell okolni, közel 50%-a a fizetésednek elmegy adóba, itt MAX 20%, azért nem mindegy.. a másik pedig, hogy akár lehet utána csinálni, mindenki előtt ott áll a vállalkozás lehetősége.. kifogások keresésében pedig a magyarok az élen járnak ;) )

Mindegy

Kinyúlok ezeken a kommenteken. Hatalmas, ha Handrasnak anno segítettek is (bár beismerte hogy nem) akkor is semmi, de semmi közötök nincs hozzá. Igazi Magyarra vall, hogy mások pénztárcáját nézegetjük. Hozzáteszem ki nem szarja le, hogy miből építette fel Handrás a “birodalmát”? De komolyan?! Kibaszott jól csinálja és ez a lényeg! Ha rosszul csinálná már rég bedőlt volna az egész üzlet. Munkát ajánlott és kész. Valakit fel is fog venni, de olyat aki meg is becsüli azt a munkát. Handrás hosszú távra veszi fel azt az embert így nyilván ki is fogja segíteni (nem pénzre gondolok, tapasztalat, tudás stb.) , mert nem csak az alkalmazott érdeke, hogy bent maradjon. Fizetésileg pedig persze, hogy a saját érdekeit nézi. Azt nézi mi a jó a cégnek. Ha ez 80e Ft akkor az. Lesz több is, de ahhoz bizonyítani kell!

Egy-két kommentet pedig jó volt olvasni. Jó volt látni a külföldi helyzetet. Már azért megérte tovább olvasni.

inreallife

@ITEM

Csak jelezni szeretném, hogy 2020-ra ez euban lévő állások 30%-át diplomához kötik. Az szalag meletti munkahelyeket az apple már most kezdi el robotokkal kiváltani. Ugyanis ezt a legkönnyebb, majd jönnek az összetettebb feladatok, pl a szőlőmetszédre célgépet fejleszteni. 1 metszőolló, kamera, pár érzékelő, jópár fogásra, kötözésre alaklmas karok, és kész is. nem vagyunk már ettől sem messze. Egy évtized alatt akkorát fog fordulni szép fokozatosan a világ, hogy csak lesünk. És a tanulásnak nincs alternatívája. Én jelenleg azon gondolkozom, hogy a munka, család, fusi melett hogyan tudnám belezsúfolni, hogy beleférjen az iskola és mégtovább tudjam képezni magam.

Ezt már neked, csak a london témához írom.
A minmálbér itt 6.08 bruttó, nettóban se sokkal kevesebb, mint valaki fentebb írta is. Ha nem valami mosogató stb helyen dolgozol, hanem ledolgozod a heti 37,5(!) órádat, akkor még adózás után is megmarad 800 fontod. Külső kerületekben olyan 70-80 fontért tudsz szobát bérelni hetente, az olyan 350 egy hónap. Magyarul a többiből kell megélned, az viszont bőven elég mindenre. Ha a belső kerületekben találsz melót, az már biztosan nem minimálbért fizet, viszont akkor beugrik egy raklapnyi utazási idő, és egy zone1-2 bérlet havi 110 fontért. Az árak nem vészesek, kb minden +10%, kivétel a kivételek, majd írok még róla.

Hogy érdemes-e kijönni? Az attól függ, mit akarsz vele elérni. A szobabérlés nem hangzik gonoszul, csak abba gondolj bele, hogy beengednél a saját lakásodba egy idegent, vagy mondjuk 3-at. Én úgy látom, azok akik kijönnek és észreveszik, hogy itt máshogy kell nézni a félig telt poharat, anak megéri, mert fogja vinni valamire. Ugyanis villámgyorsan degradálja az igényeit, bőven a magyarországon megszokott szint alá, és onnantól van mire építeni. Itt az angolok azt mondják, hogy nem tudják, hogyan jöjjenek ki havi 1500 fontból egyedül. Kb ugyanazok a problémáik, mint amik otthon elhangzanak, hogy a kormány direkt úgy alakítja a törvényeket, hogy nwe lehessen megélni egyedül és rákényszerítsék az embereket, hogy társat keressenek maguknak. (értsd családalapítás)

Namármost ennyi pénzből egy magyar család két iskolás gyerekkel ki tud jönni szűkösen havonta. Mondjuk az itt megszokott, hogy naponta 3x kajálnak étteremben (20 font), egy doboz cigi kb 5,5 font, és drága az alkohol minden formája, szórakozóhelyenken pedig egy magyar ha meglátja a belépő és főleg az italárakat, rászokik a jágcsapok nyalogatására. Ésszel viszont ki lehet jönni. Ami drága az a lakásbérlés (London), közlekedés (szintén London), orvosi ellátás. Ha nem Londonba jöttél, akkor máris nyert helyzetben vagy, bár munkát találni nehezebb egy kisebb városban a méretből fakadóan. Az utazáson rengeteg időt és pénzt tudsz spórolni, ha a munkahelyed közelében laksz, vagy bringázol. Ésszel élve sokat el lehet itt érni, nem úgy, mint otthon. Például érdemes azt az előnyünket kihasználni, hogy magyarországon mindenki otthon főz és eszik. Tartsuk meg ezt a jó szokánsukat itt is, nagyon kamatozni fog.

Viszont ami nélkülözhetetlen az a nyelvismeret. Alapfok nélkül elindulni nagy bátorság, még a cv-det se tudod beadni sehova, azt se tudod megkérdezni, hogy itt van-e a főnök, pláne ha ha csak egy telefonszámot nyomnak a kezedbe, mert nem érted mit beszélnek. Így ne is gyere, még az utcaseprőtől is fluent englisht kérnek. A középfokú papír már jobb, de az is kevés, ha nemigazán tudsz egy angol filmet felirat nélkül megérteni. Annyival egyszerűbb a szitud, hogy a tudás java már megvan, csak bele kell lendülni. Itt 2-3 hónap alatt egy nyelviskolában felhoznak a normális szintre. Innentől nyílik meg a minimálbér feletti piac. Mondjuk lehetsz portás 7 fontért óránként, ha szakmád is van, akkor a szinttől függően 8-tól akár 15 fontig is eljuthatsz. Tehát elsősorban a nyelvismeret kell, kb 2500 font indulópénz, alázat és nem árt egy szakma.

És igen, vannak itt is rosszul élő magyarok. Több év munka melett sincs alapfokú nyelvtudásuk, mert lengyelekkel és ukránokkal dolgoznak, a takarítói, mosogatói munka mellett nem is nagyon lesz jobb. Ráadásul ezek a munkák kicsit hektikusak, van amikor egyik héten csak 20 órát kell bemenni dolgozni, az meg csúnyán kiütheti a cash-flowt. Olyan is van, hogy valaki diplomával mosogat. Itt sincs másképp, aki otthon nem tudott magának kikönyökölni egy jobb munkahelyet, az itt sem fog, sőt! Bár én is mosolyogtam rajta, amikor otthon olvastam, hogy a magyarokat kerülni kell, sajnos ez nagyon igaz. Nem tudom miért, de valahogy az életképtelen magyar egyedek egymásra találnak, begettósodnak, de annyira, hogy szobánként 2-3-an laknak, egymást lehúzzák, szivatják, szídnak mindent és mindenkit, és utálják a világot. Amúgy naponta hallok magyar beszédet az utcán, nem vicc.

Anglia jó hely, bárki megtalálhatja a számítását, minden területre kell a munkaerő. Anglia nagyon előnyös helyzetben van, évente többszázezer ember vándorol be, nekik komplett infrastruktúrát kell kiépíteni, házakat, éttermeket stb. Nem beszélve arról, hogy otthon pénzt váltanak, itt elköltik, és utána vagy maradnak, vagy visszamennek. És ugye az agyelszívás, angliában a képzett emberek játrnak igazán jól. A vérszegény magyar oktatás vastagon übereli az itteni szintet, természetesen a világhírű egyetemek kivételt képeznek. És az nagyon nagy pénz, hogy idejön valaki diplomával a kezében 20-40 évesen, és ennek az államnak 1 fontjába sem kerültél, majd itt termeled ávekig a gdp-t. Mire itt angliában kinevelnek 1 diplomás embert el tudod képzelni, mennyit költenek rá. Ha gyereket is hozol magaddal, vagy neadj isten itt tervezed a családalapítást, az lottó ötös az államnak.

A lényeg, ha ki akarsz jönni, tanulj és képezd magad, majd legyél alázatos és beilleszkedő, egyszóval gondolkodj! Ennyi. És bocs az offért.

rézfán fütyülő rézfaszú bagoly

mi van itt :)
egy szimpla álláslehetőségtől is dől a fos itt, hihetetlen.. jól írták, ha nincs munka az a baj, ha van akkor meg az.. komolyan, hogy lehetnek az országban ekkora ökör emberek? ha kék sapka az a baj, ha nem kék hanem sárga akkor meg az

az viszont biztos, hogy akit felvesznek, ezerszer jobb arc mint az itt károgó barmok

joey

Emmm: Nem az volt szerintem a cikkben a lényeg, hogy mennyi HUF a fizu átszámolva, hanem, hogy az kb mennyire sok vagy kevés a hasonló munkakörhöz viszonyítva. itthon se annyi legyen az alapbére egy xms-ben az eladónak, mint egy ruhaboltban, hanem azért magasabb. Mondjuk a 120 + jutalék már egészen korrekt lenne.

korum

“Srácok, nem akarok offolni, de tegnap titeket is érintő showt rittyentett a google:”
Jó volt, jól lehett látni mennyire másképpen gondolkodik a Google mint az Apple.

AppleDNS

Érdekes vita van itt . :D Engem csak az érdekelne, hogy mikor lesz eredmény? (Álláslehetőség az XMS-ben)

dooky

80K-t en is kifizetek balrol a masodiknak, ha sikerrel veszi a trainingeket, amiket kiirok neki;-)

outsider

atfutottam post-ot es a hsz-kat is.
Szomoru. 1998-99 korul amikor bekerultem az Apple kozossegbe teljesen mas hangulat uralkodott es az emberek sokkal toleransabbak voltak egymashoz. Az Apple boltoknal/boltokban pedig gyakran osszefutottunk (talan a legjobb talalkozok a 1999es moszkvai es londoni Hotline talalkozok voltak) ahol a kulonbozo teruleteken (DTP, Film/video, animacio, stb) tevekenykedo emberek talalkoztak es beszelgettek.
A boltokon kivul az Apple forumok is vidamabbak es baratsagosabbak voltak es sok, hozzank hasonlo, szinten a creative vonalon tevekenykedo sok profi embert lehetett megtalalni.

Az iPhone megjelenesevel minden megvaltozott es rengeteg arrogans, elfojtott kisebbsegi komplexusat draga jatekokkal kulvilag fele leplezni vagyo, vagy egyszeruen mutans emberrel higult fel a MI kozossegunk. Sokan felrevonoltunk, es en is peldaul titokban kikerulom ezeket az Apple fan-ket es ha tudom hogy valamilyen talalkozon/rendezvenyen osszefuthatok nehany Apple fan/mutanssal/fetisiztaval, meg mas markaju telefont is veszek magamhoz, nehogy veletlenul felkeltsem az erdeklodesuket es azt gondoljak hogy valamilyen szinten (akar erdeklodesben) kozejuk tartozom. Pedig oktato vagyok es komoly tervek lebonyolitasaban is reszt vettem (pl Eurovision) /veszek. Es az Apple Pro osztalyat es annak mukodeset is regota ismerem.
Bar minden megvaltozott (pl az Apple Pro vonal is gyakorlatilag felszivodott, es a marka felhasznaloi korenek szinvonala is hatalmasat zuhant), tovabbra is sok sikert kivanok az OSSZES Apple channel-esnek (kereskedok, oktatokozpontok, stb) es azok meglevo (+jovobeli munkatarsainak). Mert az Apple altal kepviselt (es a channel-ek fele diktalt) szinvonal meg mindig magas. Biztos vagyok abban, hogy barmennyire is egezsegtelen “uram-batyam” viszonyok uralkodnak otthon, a hivatalos boltok tovabbra is kepviselik a minoseget. Es a palyakezdo munkavallalok szamara is- elsajatitva ezt a szinvonalat, jo ugrodeszka lehet ez a jovoben. Szoval sok sikert ! :)

neved (kotelezo)

valaki leirna tetelesen, hogy 80-100-bol, hogy lehet megelni segitseg nelkul?

pauger

@Handras:
Szomorúan hallom, hogy egy pesti Saturnban minimálbérért dolgoznak, 5 éve békécsabai Media Marktban vagyok, de itt azért annál mindig jócskán magasabb volt a bér…

kukulec

ITEM: minden multi így működik. a tőke tulajdonosai egy idő után aránytalanul kevés munkával többszörösét kapják a munkából élőkének. a mekibe anno kaját kellett vinnem ebédhez és 350 forintot kerestem óránként.

pudva

kezd leulni a forum. Andras, schmittelj ossze egy mountain lion posztot, aztan majd azon fojtatjuk. :)

márk

jaj — de kemény ez gyerekek….. van végzettségem, dolgoztam is benne , angol megy , mindenem az alma – használom, érdekel a “magja” meg ami körülötte van ..stb stb , de akkor inkább maradok VIDÉKEN egy multinál ! nem messze BP-től , 12 órás műszakban, (4nap meló- 4-5nap pihi) benti kajatámogatással (pár 100ftért kifogástalan menü!!!!), az összeszerelő sor mellett “meo-s” munkakörben, lényegesen!!!! több alap haviért + havi prémiumokért…..
Nem azon “izgulva” hogy ma hányan jönnek be félmillával vagy (többel) a zsebükben egy laptopért…….meglesz e a jutalék vagy sem a minimál mellé…..

bocs -de egy kicsit meglepődtem….

Buday Gergely

Kedves András!

Érdeklődni szeretnék, hogy megváltozott munkaképességűként is jelentkezhetem-e a meghírdetett állásra?

Válaszodat előre is köszönöm szépen!

Gergő

pudva

ezt en sem ertem, hogy lehet rabeszelni valakit, hogy elkoltson fel millat. ha van neki, es meg akarja venni, azert megy be, hogy megvegye. nincs vele melo. ha nincs neki es/vagy nem akarja megvenni, akkor meg is szakadhat az elado.

epl

@pudva:

vezetsz esetleg saját blogot, illetve van valamilyen elérhetőséged? Nagyon szimpatikus a hozzáállásod és érdekelne még, hogy hogy látod a dolgokat a kinti lehetőségekről!

OpenEye

A fenti londonos levezetések alapján, itthon is bérelj, 5-ödmagaddal lakást, járj biciklivel és akkor a 80+jutalák bőven elég. Nem értem miért hasonlítgatjátok a londoni minimum életmódot egy itthoni átlaghoz. Mert amit felvázoltatok, az az élet ott sem sokkal jobb.

Ha Handrásnál jó értékesítő leszel keseresel 200-at, 10 bérletre (vagy ha bringa akkor 0), 15 lakásra (meg 2-5 bérlőtárs, tiszta buli), 30 kajára és marad 145e-ed bármi másra… király életed lesz… :D

Rischard

Ment itt a vita hogy jaj de drága a retina és sokan minimálbérből nem tudják megvenni. Hát kérem, aki sokat keres az sem tudja megvenni mert NINCS. :D

tygryss

én azért vitatkoznék Handrás bérezési politikájával, nyilván van egy keretszám amiből gazdálkodhat, tehát az nem megoldás, hogy fizessen többet a saját kárára, és ha rossz hónap van amikor alig van bevétel neki akkor is ki kell fizetnie a bért, erre a jobb hónapokban képez tartalékot.

viszont azt is látni kell, hogy ma Budapesten 80e kevés ahhoz, hogy biztonsággal megéljen az ember. (tudom van jutalék, de most pont a rossz hónapokról beszélek, amikor ez nincs, mert nem vesz senki semmit, mert a vásárlóknak sincs pénze), ha ez téli hónapokban jön, amikor sokkal magasabbak az ember kiadásai, akkor hozhatja nehéz helyzetbe a dolgozót.
Aki akkor azon kezd el gondolkozni, hogy mit eszem, miből fizetem ki a számlát, ami a munka rovására megy, és mivel gáz van, Handrás sem mondhatja, hogy jó most adok mégis valamennyi jutalékot, mert a semmiből ő sem tud.

lehet jobb lenne, ha kicsit magasabb lenne az alapbér mondjuk kézhez egy 100-as és a jutalék rendszert úgy átalakítani, hogy kicsit kevesebb.

mondjuk az sem volt megmondva, hogy a 80+jutalék bruttó, vagy nettó, vagy legalábbis elkerülte a figyelmemet. ha nettó, akkor nem nagy átfarigcsálás az amire gondoltam, de ha bruttó, akkor a 200 bruttó ugyan jól hangzik, de az kb az az összeg amiből ma biztonsággal (odafigyelve, nem pedig pazarolva, étterembe járva, meg miegymás) meg lehet élni.

tudom mindenhol így van, a haverom is hasonló rendszerben dolgozik, látom a buktatóit.

ahogy előttem leírták már páran, tanulni, tanulni, tanulni és gyakorolni ezerrel. valamint az sem árt, ha valami műszaki irányba megy el az ember.
Egy embert nem csak egy dolog érdekel, érdemes olyat választani, ami piacképes is. Hiába szereti az ember a Tibet szakot, ha szarra sem megy vele.
bölcsészek szakok között is van piacképes, félreértés ne essék, pl szociológusokat (nem alap ba-s hanem minimum ma-sokat) veszik fel tömegesen bankokhoz, normális fizetéssel, és még van példa ilyenre bőven, csak körültekintően kell választani.
az ilyen munkák amit Handrás is postolt arra jók, hogy ellegyél egyetem mellett.

mindig akkor keresel a legjobban, ha nagy a hozzáadott érték. tipikusan a gyárban melósként sosem keresel annyit, mint a mérnök aki megtervezi a cuccot. hogy Apple példával jöjjek, nézd meg mennyi a bevétele az Apple-nek, és mennyi a gyárnak, valamint kicsi kontinensünkön egyre drágább a munkaerő, ezért a munkaerő igényes feladatok mennek keletre. itthon maradnak a robotok, aminek kezeléséhez/felügyeletéhez, sokkal kevesebb ember is elég, és nem a szakmunkás bizonyítványt kérik.

tapasztalat, hogy annál érdekesebb és jobban fizető dolgokkal foglalkozhatsz, minél magasabb a végzettséged.

amúgy Handrás követelményei teljesen rendben vannak, teljesen alátámasztják azt amiről írtam.

Emmm

Mondjuk igen, ez a jutalékos rendszer egy műszaki boltban elég érdekes, hiszen az eladások nagy része a webshopról jön, ahogy maga Handrás is mondta az egyik interjúban. Nem túl gyakori, hogy csak úgy bemennek, aztán rábeszéled őket, amiért kvázi a jutalékot kapnád. Azaz az első hónapokban úgyis valamelyik tapasztalt kolléga fog odamenni, miközben te ugyanúgy termeled a forgalmat (ahogy írtam, nem a “rábeszélős” üzletből jön a forgalom nagy része) de nem kapsz jutalékot.

Egy normális fizut kéne adni inkább, mert ennyiért fluent english-t meg műszaki hozzáértést (kell hozzá ugyanis) elvárni röhejes. A jutalékos rendszer max egy luxusautókat értékesítő céghez illik, nem az Apple (vagy úgy egyáltalán az IT) világába.

nicholasfux

A hozzászólások 70-80%-át olvastam csak el, de tegnap óta követem az eseményeket.

Szerintem fölösleges az itthoni meg külföldi dolgokat összehasonlítani. Kint is lehet szar, meg itthon is. Itt most egy itthoni melót említett handras így nem kell angliát felhozni. Mindenhol van valami gáz. Amcsiban pl az EÜ. Nálunk az adók baromi magasak amit igen, a bérezett is megszopja. Ahhoz, hogy ne a rossz végén állj a szaláminak tenni kell. Felépíteni egy vállalkozást nem fél év, bárki belevághat. Ami biztosan látszik: a diplomások nagy része nem akar dolgozni kevés (átlag alatti) pénzért, az alulképzettek nem kapnak munkát, aki pedig középen van és dolgozni szeretne az most szembesül, hogy ahol eddig a technikusi munkás elég volt oda már mérnököt keresnek ugyan annyi pénzért.
Angolról annyit, hogy egy nagyobb multiban is illik legalább annyit beszélni angolul ha jobban akarsz keresni, hogy el tudd mondani, hogy mi hol mennyiért van illetve miért érdemes azt választani.
Senki nem várja el az “angol beszéd” alatt, hogy úgy prezentálj mint ahogyan a “mester” tette.
Handras, sok mindenre nem reagálnék helyedben, a kevesebb néha több -Think Different-.

klarky

@pudva: szerintem írj blogot, engem tuti érdekelne a téma.

más:

Már sokadszor jön elő a kommentekben, hogy “az ilyen munkák amit Handrás is postolt arra jók, hogy ellegyél egyetem mellett”.

Ezt nem értem. Handrás megmondta, hogy ez nem diákmeló, ide nem délelőtt vagy délután kell bejárni, hanem rendesen, mint alkalmazott. Hogy jön ide az egyetem?

Nem akarsz bejárni az egyire egyáltalán? Na az max. a büfészakon megy, de egy idő után onnan is kiraknak, ha nem vagy bent eleget. Egyáltalán: jogilag ha vki teljes állásban van foglalkoztatva nem is hiszem, hogy járhat nappali, államilag finanszírozott képzésre. Ha levelező, vagy fizetős, akkor megint ott vagyunk, ahol a part szakad és a dilemma kezdődött: miből? Mert ebből a pénzből nem.

Azt már meg sem említem, h le lett írva, hogy sokat kell dolgozni, amit nem hiszem, h handrás úgy képzelt, h a pénztárgép mellé odateszed a könyvedet és napközben olvasgatsz. Akkor hogy jön ide az egyetem?

Azt hiszem, h páran félre értik itt a dolgot.

tygryss

az egyetem úgy jön ide, hogy:
- képezned kell magad, ha nem minimálbért akarsz.
- nem csak nappalin lehet végezni az egyetemet. lehet estin, vagy levelezőn. ami arra van kitalálva, hogy meló mellett tanulhassál.

levelező-nél max pár pénteket kell kivenned, az esti meg azt jelenti, hogy este kell ott lenni, este 5-6 körültől. nyilván Handrás részéről is igényel ez némi rugalmasságot, de ezek jól tervezhetők fél évre előre. ez persze nem könnyű, senki nem mondta, hogy az, de valamit valamiért.

deep

aki esti tagozat mellett akar boltban dolgozni az kb egybol el is felejtheti a dolgot, kb egyetlen uzletvezeto se lesz ennyire rugalmas (nem is kell nekik az lenni), hogy majd allandoan megszervezi a valtast, plane mivel plaza bolt 8 ig vannak nyitva.
Levelezonel meg nem olyan keves penteki alkalom van mikor letoljak az eloadast, es altalaban szombat vagy elore megbeszelt hetkoznap van a zh, vizsga. Bar ez jobban elkepzelheto, de itt is a szabadsagokbol kell gazdalkodni es betegseg vagy egyebre mar nem is marad.
Szal jol lett ez kiirva, hogy nem diakmelo…

klarky

Arról nem is beszélve, h levelező esetében olyan is van, amikor összetolják a péntekeket és szombatokat és úgy tartják az órákat, h egy héten megy le az összes előadás, azaz havi egy hét máris kiesett.

Na azt old meg munka mellett.

Pepinke

Jogilag miért ne lehetne nappali tagozatra járni, államilag finanszírozott képzésben?
:)
Legfeljebb nem bírja az illető, és sok órára nem tud bejárni. De jogilag nincs akadálya.

Én egyébként személy szerint nem sírnék amiatt, hogy “csak” 80 plussz jutalék. Én tanárként 90 alatt lennék nettóban (ha lenne szeptembertől tanári állásom). Tömeges tanár-halálokról meg nem hallottam. Tudom, ez a fizetés szégyen, de azért el kéne gondolkodni, hogy az aranyközépút az XMS-ben kb 150 lehet, ami azért nem éhbér.
Addig kell nyújtózkodni, amíg a kibaszott takaró ér!

László

Látszik hogy sokan értelmező olvasás hiányába vannak itt , levelező mellett ami 2 hetente lenne péntek és szombat legrosszabb esetbe , akkor vagy kivesz szabadnapot az illető vagy pedig úgy rakja a munkaidejét kollégákkal megbeszélve hogy jó legyen neki , mivel handras leírta hogy heti 4 napot kell dolgozni ha még jól emlékszek , 2 hetente 2 nap suli meg a heti 4 nap munka szerintem összeegyeztethető… ismerek olyat aki már nem fiatal hanem családja van és középiskolába tanított (heti 5 nap) és mellette elvégezte a jogi egyetemet , jól gazdálkodott a szabadnapjaival.
és aki írta hogy ebből nem lehet fizetni a tandíjat félévente ami átlagosan 180-200 ezer akkor számoljon utána , mert igenis lehet annak aki még otthon él.
Csak a legtöbb fiatal aki otthon ücsörög addig jut el gondolkodásban hogy a megkeresett pénzt majd piára , cigire , drogra költi el ami sztem simán megvan a havi 30 ezer és akkor már ott vagyunk hogy a tandíj pénz is megvan szinte..

brinkman

Én az egyik diplomámat levelezőn csináltam, szerintem nem ad olyan tudást mint ha nappali.
Arról nem is beszélve hogy hiába csináltam meg nem tudok a szakmámban elhelyezkedni.
Szóval aki nem a leendő szakmájában dolgozik suli mellett, az nehezen fog találni munkát a végzés után.
Mai világban meg kell ragadni minden lehetőséget.

Emmm

László: Nyilván lehet _valahogy_ csinálni, de az a 2 heti bejárás csak minimális szintű előadás (vagy számonkérés), attól még ugyanolyan keményen kell (kéne) tanulni, mintha nappalin lennél, mert ugye nem látogatod rendesen az előadásokat. Komolyabb szakot azért így elvégezni necces; egy BME/BMF/ELTE szintű hely magában is sokakat kicsinál, nemhogy rendes, reggeltől-estig tartó munka mellett, gondolj bele.

Jutalék nélkül vagy minimális jutalék mellett talán össze lehet szedni 6 hónapra a 200k-t, bár nagyon necces.

László

100 kommenttel ezelőtt levezettem, meg lehet csinálni úgy hogy senki se támogat szülők és senki.. de viszont otthon élhetsz és mindenbe beleadsz és még a tandíj is kijön a fizetésből, ha meg nem akkor ottvan a 2% kamatos diákhitel , igen azt is fel lehet venni nem szégyen , ha már az emberek feltudják venni a lakásra a hitelt vagy a kocsira akkor szerintem tanulásra is fel lehet venni… és igen ezért írtam a kereskedelem és marketinget levelezőre emellé az értékesítő munkakör mellé igen jó .. és hát az első 1,5 év után már nem olyan vészes amikor már csak szakirányos tárgyak vannak.

pudva

holnaputan megyek haza Orbaniaba ket hetre, majd tartunk egy kozonsegtalalkozot. sztarvendeg: Andras es a nativ retinak!
ezen a blog dolgon gondolkodom mostmar. sose csinaltam meg ilyet, assetom hogy kell, de a google biztosan megmondja. jovo heten talan el is kezdem, az epp aktualis poszt forumjaban jelentkezem, ha van erdemi eredmeny.

MacPablo

Hmm, szeretem az Apple termekeket, munkaado vagyok …
Idaig elismertem Handras tevekenyseget, es azt hogy mit es hogyan tesz meg a sajat vallalkozasaert, de voltak olyan erzeseim, hogy sok minden nem passzolna bennunk emberileg, egy esetleges kozelebni ismeretsegben.

Viszont a munkavallalokhoz, es a munkaadashoz valo hozzaallasa meggyozott…

Sok baratommal vitatkozunk nap mint nap arrol, hogy mennyire elkenyelmesedett a magyar, es hogy csak az elvaras van, a fizetes, a munkaido, a juttatasok stb …

Es hogy a munkaado bizonyitson eloszor, es majd azutan …

Hat nem, Handrasnak van igaza, ennyi …
Aki meg ugy erzi, hogy tobbre hivatott, annak hajra, a palya nyitva …

PS: nem vagyok se haver, se alkalmazott, se ismeros ,

MacPablo

Ja, es Handras :) a blog pentek hajnalban is csak a csutortokre mukodik :)

klarky

@brinkman: Nekem épp eltérő a tapasztalatom. A másodikat én is levelezőn csináltam és sokkal keményebb volt, mint az első, pedig az első műszaki volt, amit közismerten nem adnak ingyen sehol, pláne nem 10-15 évvel ezelőtt, amikor még nem volt nullára züllesztve a hazai felsőoktatás.

@pudva: használd a blog.hu -t! Nagyon egyszerű, pillanatok alatt megvan, minden kézre áll. Van jó szupport, de ha elakadnál kérdezhetsz tőlem is, ha tudok segítek.

pudva

klarky: mar megcsinaltam tegnap a regisztraciot, de amig nem lesz erdemi anyag rajta, addig nem rakom publikusra. szombattol 2 het szabi, ha lesz idom, kormolok (körmölök :) ) csak hat ossze kell szednem a gondolataimat is, hogy kb idorendbe, ertelmesen legyen leirva, de ebben majd talan segit a tekila es a dzsintonik a balaton parjan ucsurogve, amig varom, hogy mozduljon a kapasjezo. :)

Mylo

Visszatérve az eredeti témához!

Hogy halad a kiválasztás?

Megvannak már a jelöltek?

Ferrer

Szia Handrás, engem inkább az érdekelne, hogy hogy lehetnék én is APR saját bolttal, mik szükségesek ehhez? Mert szeretnék én is BMW-vel járni meg fasza laptopokat birtokolni, stb stb.

Rajmik

Nem tudom min vagytok fenn akadva én elküldtem a cv-t es nem a penz miatt hanem mert télleg az álmom válna valora ha almák eladásával foglalkozhatnék minden kritérium megvan amit kértek szoval nagyon reménykedek benne hogy behivnak mert tényleg az álmom válna valóra es ugye handrassal dolgozhatnék aki nekem ugymond “példaképem” is:) üdvözlettel Rajmi

Rebeka

Nem bírtam, hogy ne kommenteljek ide egy csúnyát, de az a komment, hogy azért nem lett ide lové írva, mert mindenkit a pénz érdekel. Vicces, hogy pont olyan mondja, aki nem fog éhen halni. Igazából, azért kellene egy álláshirdetésbe beleírni az irányárat, mert lehet az ember nem húzná az idejét, ha megtudja, hogy még arra sem lesz pénze, hogy kb. az alapvető szükségleteit ki tudja fizetni.

Értem én, hogy van jutalék, de akkor azt illik odaírni és nem kommentbe írogatni. Vered itt a nyálad állandóan, hogy te merre jártál külföldön, de távol vagy az európai szintű gondolkodástól még egy normális álláshirdetést sem tudsz kiírni. Kicsinyes dolog itt azzal jönni, hogy a Satrunban meg a ki tudja hol mennyit fizetnek A googlnál meg havi 1 millánál kezdődik a fizetés. Akkor ilyet is írjál ki. Ha nagy pályás akarsz lenni, viselkedj is úgy.

Wilzon

Már ki lettek küldve e-mailen a behívók? vagy elmentek a telefonok?

Rebeka

Valamit félreolvastál. Senki nem kérdezte vagy írta, hogy mennyit keresel.

” pl a blogom alapjan eleve tudjak, hogy mire szamithatnak, olyanokat, akik tudjak, hogy ha jo munkat vegeznek, akkor halas leszek erte, es meglesz a megfelelo jutalmazas”

Handras hálás. :) Majd erről a fényképes beszámolót légyszi.

Rebeka

valóban hagyjuk. úgysem jutunk közös nevezőre. amúgy tényleg nem olvasom a blogod sűrűn. ezt a bejegyzést elolvastam és nem tetszett. de hát van ilyen.

iB279

Szia Handrás!
Csak ma láttam a posztot és a kérdésem, hogy lehet-e még jelentkezni?
Köszi
Üdv

Bundika

Jelentkeznék, ha nem lenne munkám, pedig én lennék a legalkalmasabb erre :D

Mennyi a nettó? Mert ha jó akkor váltok

Megkommenteltem Jól! :D

Aryo

És a csajokat is adjátok a melóhellyel? Mert akkor felmondok itt és megyek… :D

u.i.: haver baromira örül a hétfőn vett MacBook Air-nek. :) )) Üzeni, mintha megvette volna a számítógépek Ferrariját.
Pedig ugye még csak nem is a legerősebb Apple terméket vette meg…

ValleyGirl

Az interjúk utáni “eredményhirdetés” mikor várható? :)

redd

Handras: A világért se szeretném a sértődöttet játszani, de őszintén nagyon kíváncsi lennék, hogy mik a kiválasztási szempontok. Eddig ahányszor meghirdetted a lehetőséget, mindig jelentkeztem. Most épp van egy remek munkahelyem, de kíváncsiságból ismét elküldtem az önéletrajzom, hátha változott valami, persze hiába.
30 alatti vagyok, értek az Apple gépekhez és van is pár belőlük itthon, értékesítési tapasztalatom van és három nyelven képes vagyok folyékonyan kommunikálni. Mit kellett volna még felvonultatnom ahhoz, hogy interjúra érdemes legyek? Akárhányszor olvasom újra a hirdetést, mindig arra jutok, hogy az összes elvárásnak maradéktalanul megfelelek vagy túlteljesítem őket, szóval jó lenne tudni, hol tévedtem ekkorát :)

redd

Ha a végére értetek, térjünk vissza rá, addig nem akarnám befolyásolni a dolgot, főleg így, hogy éppen van munkám, csak gondoltam érdemes lehet váltani olyasmire, amit igazán szeretnék, még kevesebb pénzért is.
Egyébként tényleg nem durciból kérdezem, csak gondoltam megragadom az alkalmat, hogy a döntéshozótól meg lehet tudni valamit, mert gyakran előfordult velem az elmúlt évek során, hogy teljesen rám szabott állásra be sem hívtak interjúra, pedig az ég világon minden feltételnek eleget tettem és az előnyként felsorolt képességekkel, képzettségekkel is rendelkeztem. Visszajelzés persze általában nincs, most meg talán kiderülhet, hogy esetleg a 27 év túl sok vagy túl sok féle helyen dolgoztam, esetleg nem szimpatikus formátumban írtam a CV-t stb.
Majd figyelem itt a fejleményeket és ha nem járok sikerrel, akkor jöhetnek a konkrétumok.

Handras

redd: nalunk sokszor fejre nezzuk az embereket, kinek van saleses feje alapon, illetve lehet, hogy el sem jutunk sok emberrel az interjukig, ha kozben megtalaljuk akit keresunk. Az elso rosta utan maradt 46 oneletrajz, ezekbol elkezdjuk behivni a legszimpatikusabb arcokat, ha ugy erezzuk a harmadiknal, hogy tokeletesen megfelel mindenben, akkor azonnal fel is vesszuk masnapi kezdessel, es nem hivjuk be a tobbi 40 embert.

Borzaszto ez az egesz egyebkent, egyreszt mert megerzesek alapjan kell valogatni, masreszt elore tudom, hogy egy csomo embernek nemleges valaszt kell irjunk, pedig eyebkent semmi baj veluk, csak kb nem volt szerencsejuk, es valaki mas emailje feljebb volt a listan.

Az elso rosta viszonylag egyszerubb, kiszorjuk akinek az oneletrajza tele van helyesirasi hibaval, hulyesegeket irt, vagy pl 10 oldalas CV-t kuld, vagy pl be van irva 1 evre 10 kulonbozo munkahely, meg ilyenek, az interjunk meg azt veszem fel, akinel mar az elso 3 percben tudom, hogy igen o jo fej, alkalmas a melora.

redd

Koszi a gyors valaszokat. Nagyjabol en is erre tippeltem sajnos. Ahova legutobb jelentkeztem es sikerrel jartam, oda iden 1900-an adtak be a jelentkezesuket, mikozben a korabbi evekben 2-300 volt az atlag. Itt pont szerencsem volt, mert volt penz es kapacitas, tehat mindenkit leteszteltek, hogy tuti a legjobbat talaljak meg, de altalaban szerintem az en levelemig vagy oneletrajzomig el sem jutnak vagy eleve alkalmaznak egy olyan megoldast, hogy csak minden tizediket nezik meg es meg igy is talalnak boven alkalmas jeloltet. Az utobbi evek aldasos tevekenysege jol latszik ezen a teruleten is.

VVik

Kedves Handrás!

Azt szeretném kérdezni, hogy érdemes még várni a hívásodat, vagy esetleg már értesítetted, aki elnyerte végül a tetszésedet az állásra? Előre is köszönöm a válaszodat :)

David

@pudva: Végigolvastam az összes kommentet (kivéve az értelmetlen féléket) és számomra igen értékes és érdekes információval rendelkezel: külföldi munkavállalással. Remélem jót nyaraltál, volt kapás is no meg persze elkészült a blog amin olvashatjuk az észrevételeidet. Tudasd velünk mindenképpen! Szívesen fogadnék pár használható tippet, hol éri meg munkát keresni online. Persze, csak ha lehet. Köszönöm.

Amúgy nagyon jó volt a szópárbajotok is Klarky-val vagy MrPittyesszel, érdekes olvasni, hogy az éremnek két oldala van, nem mindenhol 10 fontból van a kerítés. Főleg nem óránként!

mazsi1911

nemazert, de egy ilyen kep lattan ki nem akarna ott dolgozni?:d

Adam

Hello!

Nekem lenne egy olyan problémám,hogy citromailes e-mail címről küldtem az önéletrajzom és amit feltöltöttem mellé kísérő levelet azt nem küldte el.Nagy gond lenne ha még egyszer elküldeném egy g-mail-es e-mail címről?

Adam

Mindegy elküldtem még egyszer g-mail-ről.
Amúgy látom,hogy sokak keveslik a 80k+jutalékot fizetés gyanánt.
Szerintem elég korrekt fizetés és ez még jó munkának is mondható(legalábbis azt feltételezem),na meg mérföldekkel jobb mint mondjuk árkot ásni napi 8-10 órában 40 fokban a tűző napon éhbérért.Ha valaki dolgozik akkor lehet több a fizetése és ezért is tartom korrektnek a jutalék rendszert,ráadásul a Magyarországi viszonyok mellett az ember összeteheti a két kezét,ha felveszik valahova,pláne ha még egy ilyen helyre veszik fel.
Valaki említette,hogy tanulni kellett volna,de az a baj,hogy ha az ember tanult is akkor se nagyon akarják felvenni sehova ha nincs hátszele.Én tavaly fejeztem be a szakközépiskolát,idén pedig megszereztem a technikusit ami 4-es lett,tudok valamennyire angolul(nem tudom mennyire,az érettségim ötös lett 2 és fél éve),nyelvvizsgám nincs mert nem volt rá vagy pénzem vagy időm és mégse dobálnak ám állásajánlatokkal és azt se lehet mondani,hogy nem keresek munkát mert 2 hónap alatt majdnem 40 helyre jelentkeztem és eddig egy helyre hívtak be interjúra,szóval elég sokat nyom a latban a szerencse faktor,na meg,hogy ki mennyire szimpatikus.Szerintem engem már akkor nem engednek át a rostán ha meglátják az önéletrajzomban a képet(ismerőseim szerint úgy nézek ki mint Freddy Krüger).

Sulyci

Adam

Én is így vagyok vele… Nagyon sok helyre jelentkeztem kb január óta, kb nem is tudom hányezer állást néztem át a szakmámban (webprogramozó), de mindenhova min 5 referenciát meg 2-3 év tapasztalatot várnak el, kb 15 helyen láttam, hogy pályakezdőket keresnek (az ország területén és én csak Pesten tudnék állást foglalni)
Olyan 8an írtak vissza a nem is tudom 100-150 jelentkezésből, hogy csináljak meg tesztet meg ilyenek. Egy munkahely jött össze egy cégnél, mondták, h okés vagyok és menjek be hétfőn. Du hívtak, h egy darabig nem kell menni, mert ügyfelekkel tárgyalgatnak, és mondták, hogy majd küldenek azért munkát. Ez egy hónapja…
A pályakezdőknek nagyon nehéz, de azt vettem észre, hogy igazából, csak tudnod kell azt, amit kérnek és ha azt nagyon faszán tudod tuti fölvesznek, csak itt jön az, hogy sokan vannak azok, akiknek nehezen megy az, hogy 100%osan tudják…

Marci

Hello, ha esetleg egyszer szervizt is nyitsz, én mennék, megvan minden vizsgám hozzá, stb.
Üdv:
Marci AP-ból.

Erik

Szia András, látom h 1000 éves poszt, de érdeklődnék, hogy van-e még munkalehetőség. Sajnos a sors úgy hozta, hogy haza kellett jönnöm az Államokból hirtelen és EZ a lehetőség érdekelne :) Ha még aktuális, küldöm az önéletrajzot.
Üdv.:
Erik

Kadosa

Kedves Handrás!
Egy tiszteletteljes kérdéssel fordulok hozzád: Van diákmunka?