iPad 3 – Retina Dispay! Összefoglaló.
Eljött végre ez a nap is, ma bemutatta az Apple az új iPad-et. Tim Cook vezette a bemutatót, aminek az elején a post-PC korszak fontosságáról beszélt, illetve megtekinthettük a szoksásos szám- és chartdömpinget.
Bejelentették a Store-ban a 1080p-s filmeket, és természetesen ezzel együtt megjelent az új Apple TV is, az ára nem változott, viszont örömteli, hogy végre 1920-szor 1080-ban tölthetjük le a filmeket illetve a sorozatokat.
Durva számok érkeztek: tavaly több iPad-et adott el az Apple, mint ahány PC-t a HP, illetve felmérések alapján az emberek a legjobban az iPad-jüket szeretik az eszközeik közül.
És természetesen megérkezett az új iPad, Retina Display-el! Resolutionary RETINA DISPLAY!!!
Végül A5X processzort kapott, négymagos grafikus vezérlővel, erre szükség is lesz a 3.1 milliónyi pixel meghajtásához, egészen elképesztő lesz 9.7 inchen a 2048×1536-os felbontást tartani a kezünkben. Az A5X négyszer gyorsabb a sima A5-nél. 5 megapixeles hátlapi kamera is került az új iPad-be, ami 1080p Full-HD videórögzitésre képes, szoftveres stabilizátorral. Diktálás funkció (magyarul sajnos nem tudom minek fordítsam), illetve 4G LTE, aminek itthon még sok haszna nincs, bár a T-nek már van 4G hálózata, ezért sokan örülhetnek ennek a fejlesztésnek is. Maradt a 10 óra akkumulátoridő az új funkciók dacára, 9,4 mm vékonyságú, és az árak és kapacitások is maradtak, tehát ugyan az a design lesz, ugyanazon az áron. Megjelenés: március 16. USA, Magyarország március 23, természetesen a hazai rajtról szólni fogok időben, hosszu sorokat vizionálok az XMS elé. Az iPad 2 16 GB-os iPad is forgalomban marad 400 dolláros áron, hamarosan pontos hazai árakat is tudni fogok.
Ezután különböző appok demói jöttek, játékok, stb, lesz új Infinity Blade Dungeon, ezzel biztosan fogunk játszani, de persze szeretettel várjuk az eddigi kedvenc játékaink Retina Display-re optimalizált változatait is.
Szoftver téren bemutatták az új iOS-es iWork-öt, illetve a továbbfejlesztett GarageBand-et. iPhoto for iPad: új gesztusok, új effektek, multi-touch szerkesztés és eszközök közti képmegosztás. Akár 19 megapixeles képeket is támogat. Az iPhoto bemutatása azt is jelenti, hogy mostantól az egész aktuális iLife csomag elérhető iOS-en is. Bónuszként mától elérhető az iOS 5.1-is.
Nyertek azok, akik arra tippeltek, hogy megmarad az iPad 2 a kínálatban: az Apple továbbra is árulni fogja a 16GB-os Wi-Fi modellt, 100 dollárral csökkentett áron.
Dióhéjban ennyi a lényeg, szerintem az új iPad egyértelműen INSTANT GET. Én azt gondolom, hogy ezekkel a fejlesztésekkel az új iPad, de hívhatjuk iPad 3-nak is TÖKÉLETES LETT! Bármiben lefogadom, hogy az eddig is sikeres első két generációt, magasan fogja felülmúlni az iPad 3, már az első negyedéves eladási statisztikák is igazolni fogják ezen állításomat. Retina iPadet mindenkinek!
Comment: “Egy valamit nagyon hiányolok a poszt végéről, de azt a valamit nagyon. Egy mondatot… “Az Apple nem szarral gurigázik.”
”
Íme, most már itt van: Az Apple nem szarral gurigázik!
Update: Jó kis összehasonlitó fotó az iPad 2, és az új iPad kijelzője közti minőségi ugrásról:
https://tctechcrunch2011.files.wordpress.com/2012/03/ipad_compare.jpg
Update 2: Az Apple feltöltötte a keynote-ról készült videót, lehet nézni ezerrel: klikk ide.
Update 3: Az iOS 5.1 megjelenésével egy időben tölthető az iPhoto, a Garageband és az iMovie appok hármasa is iPadre. Természetesen az iOS-t frissíteni kell a telepítésük előtt. Az iPhoto appot megnéztem, félelmetesen jó app lett.











handras, kiegeszithetned a postot az IOS5.1 rol, mivel kb ez az ami mindenkinek szamit, amindeki alatt ertem azokat akik hanyni tudnanak a 4S akksi idejetol.
nagyon zsir lett!
ISNTANT GET!
odavág, a többi hozzá képest ipari hulladák, hajrá APPLE!!!!
)
bazz még mennyit kell várni..
Jön a pörgős időszak handrás.. Nem sok alvás lesz..
)
jó volt a live show
“16GB-os Wi-Wi modellt” ?
Ehh??
Amúgy tényleg nagyon jó lett az új iPad.
Megnyugodtam, ezek tükrében megtartom az iPad 2-t. Bár tartok tőle mi lesz, ha előben meglatom a kijelzot!
Elégedett vagyok az új iPad-el, nem is tudom most hirtelen mi kéne még bele
Handras szerintem be vagy rúgva
Nem Wi-Wi, hanem wifi.
Sorry a kötözködésért
A keynote kezdete óta csak 10USD-vel esett az Apple részvénye, aminek nagyon örülök!!! >_<
ezek utan csak azt nem ertem hogy az 13-as airbe vagy a 13-as macproba – ugye mindegyik display-e joval nagyobb mint az ipade – miert nincs valami tisztesseges kijelzo?
@janusz: szerintem a következő modell frissítésnél belerakják a retina display-t
Hogy meg vedd a kovetkezo air-t
miért nem változtattak vmit a dizájnon, faszom, a többi fícsőrt leszarom
Köszönjük ezt a klassz közvetítést!
Eddig amit észre vettem még… picit vastag lesz.. iPad 2 0,34 új: 0,37 aksi is nagyobb 25w régi új 42,5w súlyba is picit nehezebb
ISNTANT GET!
128GB
No mind1, lesz 64-es… Mindenesetre ez lesz a kovetkezo fejlesztesuk, mert ahol 19MP-es kepeket lehet szerkesztgetni, es fullHD mozgokepet felvenni, no meg brutal minosegu filmeket nezni, ott KELL az orias HD
iOS 5.1 elérhető!
persze jól csinálják h kifacsarnak annyit amennyit tudnak a szifonból meg az ájpedből ezzel a dizájnnal.. lehet kövezni, de én várom a KÖVETKEZŐ ájpedet és szifont
szerintem hanndrás nem ivott sok whisky.t kólával
brutál lett…. semmit nem hagytak ki belőle, tökéletes!
Egy valamit nagyon hiányolok a poszt végéről, de azt a valamit nagyon. Egy mondatot… “Az Apple nem szarral gurigázik.”
http://www.viddler.com/v/4f21b1a4
ipad 3 hands on viedóóóóó
Az apple tv-ről nem nagyon írtál, csak, hogy nagyobb felbontása lesz. Mi újat kaphatunk benne, illetve mik az iOS 5.1 főbb újdonságai?
Amikor a The new iPad lesz a kifutó típus, mint most az iPad 2, akkor érdekes lesz az elnevezés. A következő esetleg lehetne newnew.
Tényleg érthetetlen, hogy mi a faszért nem tudták elnevezni.. az Apple oldalán jól mutat, de webshopokban pl.? Gáz.
fele akkora mérettel nagyobb a felbontása, mint egy 21’5-ös FullHD monitornak. Amazing. Alig várom, hogy egy boltban megnézhessem előben.
Kár hogy maradt dual core-os es “csak” a grafikus mag quad, bár lehet hogy nem sok értelme lenne a játék a lényeg.
Handris: Regi Apple TV akcio varhato?
Nem iPad 3, hanem The new iPad.
http://www.apple.com/ipad/compare/
Nekem is csak 99%. az a franya 128GB nagyon kellene! Nekem a 64 GB most is keves. Allandoan azon kell agyalnom mit deleteljek, hogy le tudjam tolteni az evo, a T3 vagy a Wired uj 0,5GB-os szamat …
Persze mindig van megoldas, de rossz erzes egy-egy uveggolyocskatol megvalni (torolni valami dogos hatekot meg ha honapokkal ezelott is volt alkalmam vele utoljara jatszani) …
Talan a Cloud egy kis vigaszt nyujt, de ott meg komolyan zsebbe kell nyulni.
Persze ismet ott leszek a sorban
Brrr
Dejo nekem, már szar a szemem és valojában én nem igazán látom a különbséget az ipad és az uj retinas iphone között. Én szvsz kicsit csirkének tartom csupán felbontást upgradelni egy ilyen eszköznél. Egy beépített SD olvasónak szerintem baromi sokan örülnének, illetve a fent említett 128GB-os tarhelynek. A hang szakmában dolgozom ahol már egy ideje fejlesztenek ipad/phone -ra softwareket és elértünk oda hogy 8 sávos felvételt tudunk készíteni profi negyed milkás “hangkártyával” . Csak egy ok a sokból amiért hasznos volna több hely. A 4G okos dolog mert már itt kopogtat az ajtón.
Pbando: milyen quad? Mar az ipad2-ben apple prci eledezik A5 neven
ebben pedig meg gyorsabb A5x
Azért sz sem semmi, hogy alig lett vastagabb és az aksi 25 wh helyett 42wh-s lett.
Lehet, hogy úgy frissítik majd mint a Számítógpeket és ezért marad a számozás? A kinézet is évekig marad? Nem mintha egy tablet oly sok féle képen tudna kinézni.
Remélem iPhonnál nem ezt alkalmazzák majd.
Egyébként az a jó meg a termék frissítésükben, hogy nem érzed egy év után elavult vacaknak a készüléked.
Most komolyan, SD olvasó? Mire van a Camera Kit?
Handras, pár kedves olvasód egy ilyet kreatívkodott össze ma a keynote elött
http://instagr.am/p/H4kSP3wTjV/ (ez az eredeti, lehet már láttad ^^ http://handras.tumblr.com/page/2 )
Ugyanekkora, semmivel sem nagyobb fejlődést kérek MBP vonalon. Király kijelző, nagyobb akku, SSD (+HDD) és persze az ODD mehet a levesbe. Ha a váz marad, de ezek megvalósulnak, akkor Instantget.
Nem a világot kell megváltani minden egyes fejlesztéssel, hanem azt kell elérni, hogy a meglévő felhasználók ne váltsanak, illetve ezek mellé újak érkezzenek.
Fönt van a keynote, Tim Cook jól végzi a dolgát.
Handrás, csak a 4G-sben lesz GPS, vagy a Wifi-sben is?
Köszi!
Tech Spec-ben megtaláltam: csak a 4G-esben lesz GPS.
Én azért sajnálom,hogy ilyen “hamar” lesz a launch, mert szerettem volna ott lenni, de nagyon úgy néz ki,hogy addigra nem lesz meg a rávalóm, szóval majd a következő adagból kell hogy rendeljek…:(
https://tctechcrunch2011.files.wordpress.com/2012/03/ipad_compare.jpg
Instant Get.
Nem látom túl sok értelmét ennek a mindenáron felbontás-növelésnek. A new ipad (de hülye név, édes istenem!) felbontása majdnem akkora, mint az iMac-emé, pedig ez 27 hüvelykes, és grafikai-videós munkára használom – még erre is bőségesen megfelel nekem ez a pixelsűrűség. A tablet viszont csak játékszer, ami tökéletes olvasgatni, netezgetni, Youtube-videókat nézegetni (meg geocachinh-túrák során navigálni turistautak.hu térképekkel) de ezekre bőven elég az eddigi felbontás is.
Az új proci erejének jelentős része arra megy majd el, hogy ezt a fölöslegesen sok pixelt megfelelő sebességgel ki tudja rajzolni a vas, a nagyobb kapacitású akksi pedig mindössze annyit tesz lehetővé, hogy ne csökkenjen az üzemidő az iPad 2-höz képest.
Ebben a formában az iPad 3 inkább epic fail, mintsem instant get… Legalábbis én sokkal többet vártam.
bakker, a 24-e szombat most munkanap lesz… uh, ebből akkor 2 nap szabi lesz…
malvoisen: Ha sokat használja az ember és nem csak az asztalon van a tábla stb… könnyen letörhető… Jó persze vigyázni kell rá meg minden de akkor is lehelletnyi az a kis csati
Nem az a neve hogy New iPad hanem egyszeruen csak iPad. Es ugyanugy ahogy a MBP-nal vagy az iPodnal ha valaki nem a jelenlegi modellrol beszel akkor referenciakent hozza lehet tenni hogy 3. generacios iPad vagy negyedik (mondjuk 2014-ben). Ez igy korrekt es nem is meglepo az Apple logikajaval.
Jól benyaltátok ezt a négy magos dolgot!
Maradt ugyan úgy két processzormagos, csak kitalálták, hogy vezessük félre a népet adjuk neki quad core graphic nevet úgyis a quad core marad meg az emberekbe és azt hiszik húúú négymagos…
Egyértelmű, hogy ha tablet, akkor csakis iPad. Király! DE!!! Milyen név már az, hogy “The new iPad”? Mi a szarért nem iPad3?
Komolyan nem értem.
Gery Greyhound:
Az 1024 keves mar. Ponotsan azota keves amiota megjelent az iPhone 4, es az ember rajott, hogy tueles betuket jobb olvasni mint receseket.
Abban igazad van, hogy igazabol felesleges ekkora felbontas egy 10 inches kijelzore, csakhogy az Apple gondol a fragmentaciora is. Azert duplazzak a felbontast, hogy a meglevo 200 000 alkalmazas ne nezzen ki szarabbul, es ez a megoldas nagyon is bevalt nekik, ez mar bebizonyosodott az iPhone 4 megjelenesekor.
En szemely szerint iszonyu ideges lettem volna ha ezt nem lepi meg az Apple. Mar az iPad 2-nel is nagyon akartuk a retina felbontast, de 1 eve meg nem volt vas ami meghajtotta volna. Most mar szerencsere ez nem problema, es vegre meg tudtak lepni.
Az iPhone 4S keynote eleg langyos volt, es csalodaskelto, ennel az iPad 3-nal viszont azt erzem, hogy mindent belepakoltak amit csak lehetett.
nekem már csak 1 megjegyzésem van:
jó-jó, de MIRE VALÓ???
így a 3. generációnál már megmondhatná valaki, merthogy ezen sem lehet gépelni, az biztos. Növeltük a felbontást. Ezt nevezik resolutionary-nak. (Azt persze nem mondják, hogy a sok zombi ígyis, úgyis veszi, és akkor minek is fejlesztenénk???)
D. Andras: Letöröd, amit épp nem használsz??? LOL
gonzo510: most kezdtem el gondolkozni rajta, hogy veszek, mert:
1. tényleg tűéles lesz a képe
2. iBook2 szerint alacsony textbook árak jönnek (ez Mo-n annyira nem játszik, de mindenhol máshol, ahol létezik az angol nyelv, ott IGEN)
3. egyes helyekre nem kell telefont vinni… ott a tab, szóval én döntöm el, hogy kivel kommunikálok… (persze a Viber és társai ezt is behatárolják)
nos. vartam a bemutatot. az ipad 2-n tenyleg kicsit karcos a felbontas, ha kifejezetten azt figyelem. ha HASZNALOM, akkor kozben nem veszem eszre, nem ezt figyelem. egy iPhone 4S-n masok az aranyok, de ott a retina az 326 ppi, na az tenyleg eles. szoval van egy hasznalhato meretu, sebessegu ipad es egy iphone, ami tudja az 1080p videot, a kamera nem 5 mpx hanem 8. akinek ez a ketto egyutt megvan, az vszleg nem gondolkodik a komolyan a dolgon, csak erdekesseg szinten nezi az ujat. aki most fog venni ilyesmit, annak biztosan szep lesz, de engem nem gyozott meg. biztosan van, aki tableten szerkeszt videot, zenet, erre szerintem tenyleg asztali, de legalabb laptop valo. szoval kicsit vegyesek a gondolataim, alma-fan leven nyilvan tetszik a dolog, de valami nem az igazi…
de a legfontosabb vszleg az egeszben (mert aki alma cuccot vesz, az igyis-ugyis megveszi, pixelek, felbontasok ide vagy oda), hogy az uj specifikaciotol, de legfokepp a felbontastol nagyon kemenyen fognak izzadni a piac tobbi szereploi.
Most akkor 4G vagy LTE? Mert ugye a 4G az nem LTE. Az LTE-Advanced a 4G. T-Mobile csak sima LTE-t ad. Ami 3,9G!
Na meg az apple.com-on azt írják, hogy 700 és 2100MHz-en tudja az LTE-t. T-Mobile 1800MHz-en szolgáltatja. Azaz ez azonnal bukta
“There’s a lot to look forward to”
Erre nem nagyon figyel fel senki, vagy igen? Elég sokat sejtet.
http://www.blogcdn.com/www.engadget.com/media/2012/03/apple-ipad-3-ipad-hd-liveblog-3127.jpg
Handras: mikortól lehet előrendelni az eszközt nálad?
Észrevettem pár apró upgradet az 5.1-ben amiről eddig nem esett szó, de nagyon örültem nekik.
1. SAJÁT ALBUMOK kezelése a Fényképekben. Sajnos a PCrol szinkronizált mappákon továbbra sem lehet módosítani.
2. Mikor jön a notification egy iMessage-ben küldött képről a jobb oldalán van a notification-nek egy kicsi betekinto. SZÉP.
Apple megint nem szarral gurigazik. Mindig hirtelen tudjuk meg az adott termek parametereit, de nagyban karpotol bennuneket.
Na ez az iPad az, amire vártam! A 2-t skippeltem, mert hiányoltam az RD-t. Most végre benne van, nagyobb is alig lett tőle, szóval nekem is INSTANT GET! Kösz a tudósítást Handrás!
Nagyon tetszik, örülök neki, hogy tényleg megcsinálták a Retina Display-t.
Most egy hónapig nem eszek és akkor talán hónap végén tudok is egyet venni (persze csak akkor ha nem lesz több hónapig hiánycikk).
Ismét iSight kamera, a kamera. Fasza 5-ös lett az új iPad!
Imadom mindig ezeket az anti Apple okostonikat, amikor nekikezdik a “minek a…” meg a “teljesen fölösleges…” “senki nem fogja…” mondataikat
olyan kis aranyosak:)
dehát képtelenek a jövöbetekinteni, és vagy a kezükbevenni!
amikor megjelent telefonok a színeskijelzö, hasonlòkat mondhattak….
minek szines kijelzo egy telefonra, az telefonalasra valo?
teljesen folosleges a szines kijelzo, de a sok hulyenek ez kell….
ez hiba volt senki nem fog szines kijelzot venni….
nézzétek meg sg.hu -n mennyi zseniális hozzaszòlás van….valaki rakja már rendbe öket nekem nincs sg accountom!
Pepinke: “There’s a lot to look forward to”
Erre nem nagyon figyel fel senki, vagy igen? Elég sokat sejtet.
A válasz igen, engem pl jobban “foglalkoztat” mint ez a nyú ájpad. Az igazi fejlesztések majd még csak most fognak következni, hiába mindent beleraktak az iPadba…
Fogunk mi még itt kamillázni a látottak miatt.
Wilzor:
Eddig nem enlékszem, hogy hasonló utalásokat tettek volna. Ez is változik.
Mert mi más jöhet, mint iPhone (szám, betü nélkül), na meg az igazi AppleTV.
Az én iPhone jóslatom: dupla felbontás, nagyobb képernyőméreten (1920X1080) és/vagy 4G, esetleg NFC képesség. Mindezt egy vékonyabb designban.
Ez az akku ido nem sokat valtozott en ugy veszem eszre.. :/
Küföldön élek, megrendeltem, hamarosan kézbe is kapom! “Szerencsére” a régi iPadom leesett egy párszor, így van okom újat venni..
DDD
versiontől hallhatnánk egy véleményt az új termékről? komolyan érdeklene:)
Version: jonnek az uj windows 8 tabletek 2szer ekkora felbontassal 18 inches kijelzovel, az Applenek vege, kipukkadt a lufi, mar nem tudnak semmi ujat lerakni az asztalra.
“There’s a lot to look forward to”
Steve is mindig elmondta ev elejen, hogy csodalatos termekek erkeznek meg az adott evben, nincs ebben semmi kulonos.
“Handras: mikortól lehet előrendelni az eszközt nálad?”
Hamarosan
Imi: Miért érdekel egyáltalán? Minden terméknél leírja, hogy jön a Windows 8 és az új tabletek meg telefonok és az Apple-nek vége. És ezt úgy 2 éve fújja.. okos srác.
Imi: version öngyilkos lett amikor meglátta hogy mekkora égbekiáltó használhatatlan fos a windows 8
:D:D
Handras: version nem használ vesszőt, mindig minden “gondolatát” ömlesztve írja. Amúgy nice try, de nem az igazi, gyakorolj még
fontos: nem tavaly, hanem a Q4-ben kelt el több ipad mint HP PC!!
Itt már szerepelnek árak:
http://www.ijoe.hu/ipad/
16Gb wifi bruttó 143
iJoe-nak majd jol elveszik az AR statuszat, aztan nezhet… Tilos itthon a boltoknak arakat postolni, erre o meg kirakja. No komment.
Mennyivel nagyobb lesz egy app mérete retinán? Vacilálok 16/32 között, viszont iphonen simán elég nekem a 16.
Az iPad 3 immáron Retina _Displayjel_ rendelkezik. Ez esetben egy -vel ragot kapcsolunk hozzá, a teljes hasonulást írásban jelöljük.
Hogy őszinte legyek, nem vagyok igazi nyelvtannáci, mert a kötőjel nem zavart, csak a nem létező “-el” rag. Persze mondhatjuk, hogy az iPad 3 már Retina Displayel, de az iPad 2 még nem Retina Displayelt, de ez ostobán hangzik.
http://hu.wikisource.org/wiki/A_magyar_helyes%C3%ADr%C3%A1s_szab%C3%A1lyai/Az_idegen_k%C3%B6zszavak_%C3%A9s_tulajdonnevek_%C3%ADr%C3%A1sa#215.
Legalább tudjuk, hogy maradnak a 2-es árak a New Ipadnél.
hulyen nez ki mindenhogy, de tessek megoldottam
Gergoke: nem tudjuk. Amig nem kaptuk meg a hivatalos arazast, addig nem tudjuk. Nyilvan hasonlo lesz az arazas, vagy akar ugyanaz mint volt, de egyelore nem tudjuk.
a New Ipad röviden: NI
Úgy látszik az Apple-nél vannak azok a lovagok, akik azt mondják NI!
http://www.youtube.com/watch?v=aw0-NC05H90
“Handras: mikortól lehet előrendelni az eszközt nálad?”
“Hamarosan ”
Mimimimimimicsodaaaa?
Nem úgy lesz mint az iPad2-vel, hogy launch, meg sorbanállás, meg stb?
“Nem úgy lesz mint az iPad2-vel, hogy launch, meg sorbanállás, meg stb?”
Hamarosan mindent tudni fogtok
Remélem az ár is jó lesz…A német oldalon már kinn az ár 479€ a 16Gb Wifi verzió. Remélem itthon is megáll bruttó 143.000 Forintból.
Handras:
wáááááááááááááá
))
version: te nem tudom hogy miről beszélsz! Az ipad1 megjelenése óta használom az “eszközt”, soha egyszer nem éreztem hiányát ceruzának…ez nem papír, hanem egy innovációs eszköz
Hasonló a véleményem, ha szerkeszteni akarok arra ott az asztali gép, ha meg csak szimplán szórakozni (ceruza nélkül), akkor arra ott a the New Ipad.
De legalább van hova fejlődni
Nem tudom mit kínlódtok ezzel a névvel. Nem new iPad a neve, hanem iPad. Mint ahogy a macbooknál sincs macbook 5 vagy nem tudom hány féle jött ki eddig.
“emailhez nem birsz egy pdf-et csatolni, ipadon” – Kedvenc appommal a GoodReaderrel pl. lehet, nem csak pdf-et, hanem bármit…
Ja bocs, ehhez lehet letölteni appokat is, az megvan már?
Nincs Siri, Nincs instant get… Semmi extra ez az egész…
Szeretnék sorszámot kérni a “hamarosan”-hoz.
Jo lehet az a Lenovo yoga cucc is, de nem egy arban van az iPad-del (iPaddel? iPad-el? iPad-vel?) Talan nem is egy kategoria, de ezt manapsag nehez eldonteni. Majd ha lesz vegleges Win8 es meg lehet vasarolni a Lenovo-t, akkor pontosabban meg lehet majd itelni. Az iPad-et viszont mar 16-an hozza a postas..
Én azt már eddig is tudtam hogy ami nem APPLE az szar de ez most nagyon odavág
Nekem alavetően tetszik, csak még mindig az a gondom az iPaddel, hogy amire tényleg kihasználnám, arra elég egy laptop, a kényelem, amit nyújt meg nem ér annyit, amibe kerül.
Amire meg igazán kell egy hasonló eszköz, arra meg nem elég az iPad, tehát mindenképp kell a laptop. Szóval luxus termék, de annak nem rossz.
,-))
Az eddig tökéletesnek tűnő iPad2-m tegnap óta egyre pixelesebb…
Na, igy talan mar lesz ertelme ipad2-t venni…
iOS 5.1
Ez a frissítés többek közt a következő javításokat és hibajavításokat tartalmazza:
• Japán nyelvi támogatás a Sirihez (az elérhetőség korlátozott lehet a bevezetés során)
• A fotók most már törölhetők a Fotóadatfolyamból
• A kamera hivatkozása mostantól mindig látható az iPhone 4S, az iPhone 4, az iPhone 3GS és az iPod touch (4. generációs) zárolási képernyőjén
• A kamera arcfelismerése kiemeli az összes felismert arcot
• Újratervezett Kamera alkalmazás iPadhoz
• Genius mixek és Genius játéklisták az iTunes Match előfizetői számára
• A tv-műsorok és filmek hangjának optimalizálása iPadon a hangosabb és tisztább hangzás érdekében
• Podcast-vezérlők a lejátszási sebességhez és 30 másodperces visszatekeréshez iPadon
• Frissített AT&T-hálózatjelző
• Megoldja az akkumulátor élettartamával kapcsolatos hibákat
• Kijavít egy problémát, amely néha a kimenő hívások hangjának megszűnését okozta
Ennek a frissítésnek a biztonsági tartalmával kapcsolatos tudnivalókért kérjük, hogy látogasson el a következő webhelyre:
http://support.apple.com/kb/HT1222
“A kamera arcfelismerése kiemeli az összes felismert arcot”
ez hogyan működik?
amúgy aranyos lett az új lock screen a kamerával, ugrik egyet amikor rábökök és felfele kell elhúzni
eyecandy
Haxplore: iPaddel
instant izé. De már mindenkinek tele a szekrénye ipad-del.
Cím!
)
Ehh. Az összes kütyüm közül az iPad2-t szeretem a legkevésbé. Panasonic és Acer noti, Galaxy S teló, vízforraló, mikrohullámű sütő, páraelszívó, hajszárító a többi).
A lányom is megunta az iPad játékokat, csak néhány rajzfilmet néznek ezen, mert ez köthető össze a legkönnyebben a régi tévével (a méregrdága AV kábel segítségével).
Ja, és nehéz rendesen, kényelmesen megfogni.
Szóval nem akkora szám ez a kütyü.
raczgabor ez oylanmintha azt mondtad volna, nem olyan nagyszám az ecset, és a ceruza sem.
érzed amit át akarok adni ezzel?
Az acer egy ronda fos szerintem.
Zoltan,
csak erre reflektáltam:
“illetve felmérések alapján az emberek a legjobban az iPad-jüket szeretik az eszközeik közül.” én meg nem.
A ceruzát használom, mert alap eszköz. Az iPad-et meg nem, mert nem olyan könnyen használható, meg nélkülözhetetlen mint egy ceruza (vagy egy telefon).
De nyugi, _vettem_ Apple cuccokat jó pénzért, szóval a lehetőségeimhez képest hozzájárultam a részvényárfolyam növekedéshez.
Igazából a Retina Displayen kívűl nincsen sok újítás “az új iPad”-ben. Gondolom, több RAM, ugye a gyorsabb A5X processzor és a nagyobb akkumlátor. De ahogyan az Apple eddigi termékeit ismerem nem is gond, hogy nem négy magos az új iPad mert az Apple termékeket sosem az befolyásolta, hogy milyen alakatrészek alkották – azon kívűl, hogy minőségileg,bár a DVD írokhoz lenne egy két szavam… – szerintem hasítani fog az új iPad és az Apple újabb eladási rekordokat fog vele dönteni. Azonban a mint írtam a RetinaDisplayen kívűl nincs sok újítás, a Retina Displayt még a Jobs alatti Applenél “fedezték fel”… Ezek után fog eldőlni, hogy mire képes az Apple Jobs utá.