6 évnyi bloggolás után…

Nem kell parázni, nem hagyom abba 🙂

Ma rápillantottam itt a blogomon bal oldalt az arhívumra, és azt láttam, hogy 2006 januári az első post. Eddig is tudtam ezt persze, de valahogy csak most realizálódott bennem, hogy ez rengeteg idő. Hihetetlen, hogy ennyi év eltelt mióta elkezdtem. Rengeteget tanultam ennyi idő alatt, a kommentekből is, a visszajelzésekből, de saját magamamat is tanulságos visszaolvasni néha. Vicces az is amikor a Google-ben keresek valamit, es az első oldalon ott van a listaban a handras.hu. 🙂 Sokszor úgy éreztem, hogy elég volt, abbahagyom, de aztán sosem jutottam el idáig, pár nap elteltével hiányzott az írás. Ennek eredménye 2006 óta:

1426 post
75,699 komment
1,123,251 egyedi látogató
6,845,001 látogatás
12,315,687 oldalletöltés
177 országból érkeztek olvasók, sok olyan országból is, amiknek a nevét sem hallottam soha.

Ha egy post megírására fél órát számolok, akkor teljes 30 napig tartana megírni ennyi postot. 0-24-ben. A kommentek elolvasását bele se számoltam, pedig mind a 75 000-et elolvastam. 🙂

Lehetne még boncolgatni a Google Analitycs statisztikáit, de igazából lényegtelen, a fő számok épp eleget mondanak. Ami a lényeg: tolni kell a kontentot!
A blog 10 éves szülinapját pedig keményen megünnepeljük, akár közösen veletek kedves olvasóim, bár még nem tudom hova fog beférni 1 millió ember 🙂