Windows Phone bejelentés

Megérkeztem a Corinthina Grand hotelbe, hogy részese lehessek a mai Microsoft eseménynek, ahol fellibbentik a fátylat az új Windows Phone képességekről.

Sokan most biztosan értetlenkedve néznek, hogy mit keresek én egy Microsoft rendezvényen, de nem kell aggódni, csak kíváncsi vagyok mit fog tudni az új MS mobil oprendszer, meg egyébként sem volt mára semmi halaszthatatlan dolgom. Nyilván jobban érdekel a kevesebb mint két hét múlva bemutatásra kerülő iOS 5, de egyrészt jó tudni hol tart a konkurencia, másrészt jó összehasonlítási alap lesz az iOS 5 mellé.

Ha lesz valami érdekesség, frissítem a postot, egyelőre tolok egy kávét, mert leragadnak a szemeim.

20110524-025919.jpg

Négykor kezdődik az esemény, de közben MS embereknél láttam már működő multitaskot, kellemes lapozgatós fajta.

Mindenféle win7 telefon prototípusok rohangálnak a teremben, fotót persze tilos csinálni róluk, de nem rosszak.

20110524-035152.jpg

Magyar nyelv is biztos már, benne lesz a végleges verzióban.

Nah, mindenki bejött a terembe, nemsokára kezdenek. Steve Jobsot, és Ballmert nem látom sehol, biztos késnek. Nem baj Greg, Angelday és én, az első sorból kozvetítünk. 🙂

20110524-040103.jpg

Elkezdődött. Gyakorlatilag az egész világon egyszerre kezdődik a Mango kodnéven futó új oprendszer bejelentése. Kapunk egy videót a Mangoról, az összes új fícsör szerepel majd a videóban.

Böngésző sebességet mutogatnak, egy iPhone, egy Androidos teló és egy Blackberry ellenében, természetesen a Winphone győz. Viszont az iPhone néz ki a legjobban 🙂

20110524-041225.jpg

Multitask demó. Lehet váltani az appok közt. Semmi extra, lehet lapozgatni az alkalmazások közt.
Összevonható mailboxok. Létrehozhatunk csoportokat például csinálhatunk külön csoportot a haverjainknak. Bármilyen social alkalmazásban ha online a haverunk, írhatunk neki üzenetet, függetlenül attól, hogy facebookon msn-en vagy akár az Xbox-on loggolt be. Ez a fícsör nagyon bejövős egyébként.

20110524-042024.jpg

Live demó következik.
Drm, link, mindenféle vállalati kommunikációhoz szükséges csomag belekerül a Mangóba. Ismét megmutatták a csoportokban rejlő lehetőségeket, kéne. Mármint a csoport funkció 🙂

Fejlesztői cuccokról lesz most szó. A fejlesztők a mai naptól elérhetik az új fejlesztői eszközöket, le lehet tölteni az SDK-t. Mostantól lehet lokalizálva fejleszteni, lehet Magyarországról is mostantól regisztrálni fejlesztőknek.

20110524-044333.jpg

Új API-król van szó, semmi extra, nyílvan megkapnak minden szükséges dolgot a fejlesztők, talán az egyik legfontosabb ami elhangzott, hogy mostantól 7 havonta szeretnék frissíteni a win phone-t. 60 MB a fejlesztői környezet, mától lehet letölteni. Ingyen.

Érdekesség: a corporate reklámfilmeket Magyarországon forgatták. Íme:

20110524-045147.jpg

Közben nagyon jó kis Mango szimulátort mutatnak, lehet benne rázni a virtuális telefont, vagy akár térképen lehet mozgatni, mintha a városban mászkálnánk éppen, így lehet könnyedén tesztelni a navigációra épülő alkalmazásokat.

Visual search: képes azonosítani helyeket, mozikat, szórakozóhelyeket, konyvborítót, ezekről live információkat képes adni. Elég cool fícsör. Bingről szedi egyébként az adatokat.

Új előadó, valamilyen meglepi következik, csak hosszú a bevezető, már zsong is egy kicsit az agyam…
Az biztos, hogy eléggé komoly jövőkép van a Microsoft fejében, meglátjuk mennyire tudják majd megvalósítani.

Semmi extra, fejlesztők beszélnek lelkesen a fejlesztésekről, de már elhangzott, hogy siessenek mert kajálni kéne. 🙂

Ha minden igaz tudok majd videót prezentálni a Mangóról. A bemutatónak vége, jöhet a kaja, illetve lehet nyomkodni az új oprendszert.

Bemutató videó a Mangóról:

Összefoglalás: mindenképp nagyon pozitív az irány amerre a Windows Phone fejlődik. Látszik, hogy a Microsoft nagyon kitalálta a koncepciót, pontosan tudják, hogy kinek szánják a Windows Phone rendszerrel épített telefonokat. Ha továbbra is tartják ezt az irányt, akkor lassan de biztosan megfogják majd azokat a potenciális vásárlókat akiket célba vettek. Látszik, hogy nem versenyeznek az iPhone ellen, illetve direktben az Android usereket sem próbálják megkaparintani, egyszerűen megcsinálták a saját kis platformjukat, amire majd innen onnan összejön szépen a megfelelő számú felhasználói bázis, aztán ha már sikerült összekaparni mondjuk 50-100 millió usert, már nem lesz nehéz megtartani ezt a bázist, illetve akár könnyedén növelhetik is majd. Bizotos vagyok benne, hogy amint megérkeznek a Nokia Windows-os telefonjai, és megjelenik a ma bemutatott Mango, elkezdenek szárnyalni az eladások. Nagyjából azt fogják tudni megcsinálni mint a konzolpiacon, csak most nem erőből mint ahogyan azt az Xboxal tették, hanem ügyesen, jól átgondolt, és jól felépített technológiával.

Hogy vennék e az iPhone helyett? Én nyilván nem, de ha választanom kellene az Androidos illetve a Windowsos telefonok közül, akkor biztosan a Windows Phone-ok közül választanék, főleg azok után, hogy láttam a Mangót működés közben. Ráadásul van még sok száz millió emberke szerte a világban aki még választás előtt áll, könnyen lehet, hogy ősszel sokan választják majd a Microsoft oprendszerével szerelt telefonjait.

Természetesen azért érdemes megvárni a június 6-án esedékes iOS 5 bemutatót, és majd utána dönteni, szerintem az Apple sem dőlt hátra az iOS 4 megjelenése óta, hanem gőzerővel fejlesztenek, tuti, hogy tartogatnak finomságokat a tarsolyukban.