Leteszteltem az új MacBook Prókat

66 komment

Elmentem a vegasi Apple store-ba, mert kíváncsi voltam mit tudnak az új MacBook Prók. Szerencsére az összes modell volt a boltban, a 17-es gépet nem teszteltem, mivel ugyanaz a konfiguráció, mint a 15-ös nagyobbik modell. Lefuttattam a szokásos Cinebench tesztet, ami szerintem a legjobb tesztprogi arra, hogy tényleges képet kapjunk arról, hogy mennyit gyorsultak a gépek.

Először nézzük a videókártyák sebességét:

A 13-as gépeknél látható (első három oszlop), hogy az integrált videókártya nem teljesít túl fényesen. Az i5-ös 13-as még lassabb is kicsivel, mint az előző modellben lévő Nvidia, az i7-es 13-as meg kicsit gyorsabb. Nem olyan nagy probléma ez egyébként, mert tapasztalataim szerint a 13-as MacBook Prókat nem fotósok veszik és nem is játékra használják a vásárlók, ergo nem a legfontosabb szempont, hogy mennyire gyors a VGA ezekben a gépekben. Ettől függetlenül egy fekete pont az Intel GPU-nak.

Lássuk, ami sokkal inkább érdekelt, hiszen én is ilyen gépet használok, a 15-ös gépek videókártyáit:

Legelőször a 2.0-as gépet teszteltem (piros oszlop), amiben egy Radeon 6490-es lapka dolgozik. Már ez is gyorsabb volt, mint a jelenlegi gépemben (utolsó kék oszlop) lévő Nvidia 330M, de aztán dobtam egy hátast miután az új csúcsgépen is lefuttattam a Cinebench tesztet. Ebben a 15-ös MacBook Próban egy 2.2 GHz-es i7 proci, plusz egy Radeon 6750 videókártya dolgozott és 36.79 fps-t produkált, amivel konkrétan kétszer gyorsabb, mint a jelenlegi gépem.
Már itt el is dőlt a kérdés, hogy milyen lesz az új gépem, mert az Aperture és a Final Cut igencsak kihasználja a videókártyát munkavégzés közben, pedig itt még nem is tudtam, hogy CPU-ban mennyire erős ez a gép.

Lessük is meg a CPU chartokat:

CPU fronton már jelentősen jobban teljesítenek az új 13-as gépek, mint a Core 2-es elődjeik. A kék oszlop a régi 2.4 GHz-es gép, a zöld és a piros oszlopok pedig az újak. Azt gondolom a kétszeres sebességnövekedés nem rossz.

Nade! A 15-ös gépeknél gondoltam, hogy jó hát eddig is i7-es laptopom volt és hiába négy magosak az új procik, alacsonyabb órajelen kicsit gyorsabbak lesznek, mint a jelenlegi 2.66 GHz-es i7-es gépem.
Tévedtem. Kétszer gyorsabbak lettek az új i7-es négymagos procik és amikor kétszeres szorzókról beszélünk, az már ténylegesen érezhető sebességnövekedést jelent a munkavégzésben, videóexport, vagy fotóexport esetében.

Konklúzió: a 13-as gépek nem nyűgöztek le, de a 15-ös gépek közül az alapmodell alázza az eddigi csúcsmodellt, a 2.2-es modell pedig egész egyszerűen INSTANT GET (már szóltam is a kollégámnak, hogy tegyenek félre nekem egyet, ha érkezik az első szállítmány).

66 komment

sogormarci

Hát ez nájsz.Már kaparom a falat, hogy mikor jönnek!

ch4

fekete pont az intel gpunak?miér mert töredék energiából hozza ugyanazt a teljesítményt?

Misi

Jók az eredmények, csak az ár … 650 000 Ft elég húzós :-) És ha beruház az ember és 1 év múlva kihozzák az SSD kombós megoldást akkor harakirit követ el tuti ;-) Amúgy tényleg nagyon jók az eredmények.

Abel

Én például nagyon szívesen játszanék a 13-as MBP-n és emiatt kifejezetten sajnálom, hogy intel GPU van benne. Mac-em van most is. Imádom, szeretem, de sajnos emiatt váltok vissza. Az alap 13-as MBP árából találok a 15-ös csúcsmodell szintjén lévő, szintén 13-as gépet :( :(

Marci

Abel: Ez a gép nem játékra való és nem csak a hardvere miatt. Amúgy is, hány normális Mac-es játék van? Egy kezemen meg tudom számolni. Felejtsétek már el ezt a témát.

Kain576

Misi: Szerintem az SSD annyira nem mérvadó. Tény, hogy nagyon gyorsak, de jelenleg még nincs azon a szinten, hogy sokáig elálljon, ugyanis köztudott, hogy az SSD-k élettartama nem valami hosszú. Ha pedig ez baj, akkor ajánlom, hogy vegyél egy hibrid vinyót a gépbe (sokkal olcsóbban megúszod és némileg gyorsabb is lesz).

ePtOn

Kain576
Az SSD nem befőtt! Nem az a lényege, hogy “elálljon”!
Csak egy kis ideiglenes tárhely egyenlőre, viszont nem csak gyors, de mechanika nélküli, könnyebb, kevesebbet eszik, stb – ergo laptopban kötelező! Külső vinyóra, vagy netre meg lehet menteni.

Janika

Mikor megláttam az első teszteket bejelentés után 1 nappal (http://www.youtube.com/watch?v=uSqifuILQQQ),már akkor nagyot néztem,és másnap már Call of Duty 4 et tolták szaggatás mentesen ! Akkor tudtam pöpec kis gép ez !
Nekem egy 2008 as első alu macbook prom van Geekbench & Speedtest eredményem : 2700 vicces , ahhoz képest,hogy ssd van benne . de hát a világ változik jönnek az újabbnál ujjab gépek ! Ősszel tuti frissítik a Mac pro családot ,hisz most aláz mindent Macbook pro !
Tervezem én is ,hogy lecserélem,de amíg nem használom,ki teljes erővel videó kártyát meg a cpu addig tudok várni ..

Néztem Vegas Encore-t jópofa lett főleg 50 mp nél nevettem egy jót ! :)
J.

danger

fotoexportnal tobb magot hasznal? mert gondolom ez multithread teszt.
es az hogy feketepont az intel gpunak az tenyleg eros, cpuba integralt gpu hozza az elozo nvidia dedikalt gpu sebesseget, kisebb fogyasztassal konkretan.

vikos

nahh végre…

egy éve pont azért vettem Dell-t mert abban már volt quad core i7…. de most dell kuka ….
tudom.. tudom ebben már a 2. generációs core i procik vannak… de plusz 2 mag az brutális előny…

viszont rászokhatna az Apple 15″-on a fullHD-re…

norbi

Kain576:
mennyi az a köztudott élettartam amig egy SSD eláll? Ugyan kiszámoltad már? :) mire az SSD-d élettartamának vége eljön már rég 5ször akkora SSD-d lesz, vagy épp más technologiával készült háttértárad… szóval ez az SSD-k élettartama dolog hülyeség, két éve még igaz volt, ma már nem nagyon.

d

Misi: miert harakirizne? Legalabb evente (eddig inkabb evente ketszer) kihoznak egy uj modellt, hulyeseg varni arra, hogy a kovetkezo majd twice as amazing lesz, mert minden kovetkezo jobb lesz –> ordogi kor. :) SSD-t meg barmikor vehet az ember.

Marci: lehet ra Windowst telepiteni, ill. Macre is rengeteg normalis jatek van mar, csak Steamen 23 jatekom van, keves hozza az egy kez, hogy megszamoljam… :)

Kain576: Lionban mar van TRIM, igy ott mar nem fog belassulni az ido teltevel, ha erre gondoltal.

ePtOn: SSD nem fogyaszt kevesebbet.

Roku

Marci:
olyan nóném játékok jönnek ki rá, mint Team Fortress 2, Counter Strike, Half Life 2, Left 4 Dead, Civilization 5, Portal 2, Assassins Creed 2,.
Csak hogy pár példát írjak…
De wine megoldással szinte minden játék “kijön” rá.

Ettől teljesen függetlenül miért ne lehetne az elvárás, hogy ha valamiből kijön egy újabb generáció, akkor az ugyan ne legyen már semmiben se rosszabb, mint az elődje?

comp

Én nem örülök a 13-as videokártyájának, mert most gondolkodom hogy végre kipróbálnám a mac-eket, de pályakezdő építészként (archicad stb.) nagyobbra nem lenne pénzem.

Marci

Kain576: Amire ténylegesen kimúlik egy SSD, addigra már vagy 3X lecserélte a gépét egy átlagember, talán nem is lesz már a hagyomány értelemben vett számítógép a hétköznapokban, ki tudja. Itt nem hetekről beszélünk, tehát élettartam miatt negatív kritikát adni egy SSD-nek elég erős. Ma már elérhető áron vannak, nem kell belőle a legnagyobb (sőt) és többet gyorsít egy gépen, mint bármi más.

Roku: Ettől függetlenül tartom magam ehhez. Lehet elvárás és nem is rosszabb. Az az 1 FPS sehol sem mérvadó.

Peter

Én rendeltem egy kicsi 13-ast de ezek után erősen gondolkodom, hogy lemondom. Oké, hogy nem jobbvalami de egy 2x+++ gyorsabb procival is lassabb???!!!

Lvs

“CPU fronton már jelentősen jobban teljesítenek az új 13-as gépek, mint a Core 2-es elődjeik. A kék oszlop a régi 2.4 GHz-es gép, a zöld és a piros oszlopok pedig az újak. Azt gondolom a kétszeres sebességnövekedés nem rossz.

wilmos

A 15″/2.2-re az INSTANT GET abszolút helytálló.
Azt hiszem, ezek után van egy használtan eladó MBP-m: 15.4/C2D/2.66/4/640.
2009 áprilisi szüret volt… és az idén még nem akartam lecserélni. De ez döbbenet.

máté

Handras nemtudod mikor érkeznek meg a boltba az uj mbp-k mert rendeltem egy 17 es modellt és már nagyon várom??

lvs

én csak egyet sajnálok. hogy a 11es MBA c2d cpuval van.
ez miatt még mindig gondolkodok.

meg megkell várnom a holnapi launchot. hogy egyáltalán kell e cseréljem az ipadem a 2nd genre :D

Egeristi

Biztos fura a kérdés, de miért nem veszel magadnak kint egyet?

esfrost

Csak tippelek… Lehet, hogy mert angol a billentyűzet a kinti gépeken. Egyszerűbb itt megvennie magyar billel.

máté

Ez az Ö dolga engem csak az érdekel mikor jön meg a gép:D

tpeti

Handras!

teljesen offtopik, de megkérdezhetem h hol szálltatok meg a Yosemite nemzeti parkban? Köszi

Amati

ebből is látszik mennyire le voltak már maradva a régi gépek…

Lvs

Handras. Mentek a yerba buenaba holnap??????

EGYNAPOTKELLMARCSAKALUDNI OMG
Bekene nyugtatozni magam hogy tudjak rendesen aludni, mert igy biztos nemfogok. :D

Retinadisplayt akarok :D

Mr. Byu

Arról tudni valamit, hogy a kijelzőpanel változott-e? Mert össze lehet hasonlítani akármelyik Air-rel, a régi Pro-nak egyenesen fakó, élettelen a képe az Air-éhez képest, és nem a kisebb felbontás miatt.

Lvs

Egyertelmu h nem lesz retina :s :s
De akkora a titkolozas hogy itt valami ezmar a jovo tortenet lesz!!!!!!!!

:D :D

Lvs

Sot, en ugy sejtem hogy attol fuggetlenul hogy mindenki tudja mindenki irasba adna hogy nem lesz retina.

Es talan pont ezert lesz :D . Robbantani kell. Instantget kell. Priceless kell. Nem szabad szarral gurigazni.

Holnap hidrogenbomba fog robbani az it szektorba

Vagy nem xd

Mr. Byu

Lvs, a Macbook Prok lájtos, szinte kötelező jellegű frissítése után szerintem nem lehet bízni ebben a robbantásban. :)

Bár az iPad annyiban más, hogy nyilván abban most sokkal nagyobb és dinamikusabb üzletet lát az Apple, mint a macbookokban.

tygryss

szerintem meg Apple most irtora elszurt valamit.
nekem is be volt tervezve egy 13-as macbookpro, de igy felejtos. Pont arra kellett volna nekem a cucc, hogy egyetemi dolgokra hasznaljam. es a GPU elegge kelett volna, es csakis Nvidia.
igy jartam, ami onmagaban nem tragedia, az Apple-nek nem az a celja, hogy nekem jo legyen :)
mivel a Cuda joval fejlettebb mint az osszes tobbi rendszer, ezert OpenCV -vel valo trukkozesekhez jo lett volna, meghat nemi maya, CORE, nuke fejlesztgeteshez, es szorakozashoz kellett volna.
tudom vegyek nagyobbat. de a nagyobban meg AMD szarja van. az meg nem jatszik.
es nekem pont a hordozhatosaga miatt kellett volna a 13.
ja es hogy 2011-ben nincs 3g a cuccban az egyszeruen botrany.

Valamint kirugni Nvidiat nem igazan volt jo 5let.
Kivancsi leszek hogy megy az iPhone fejlesztesekkel az Nvidia utan az Apple.
eshat azt megneznem, hogy ezutan meg szoba alljanak vele.
egy olyan fejlesztesi potenciallal ellatott ceget. igy kirugni… ize…
egyik a mobil platform. meg ott is kaphatnak par pofont.
a masik , hogy pont az Apple szorgalmazta, hogy altalanosabb feladatokat atadni gpu-nak (erre volt az OpenCL 5lete). nah most ebben a jatekban a legerosebb szereplo, aki partneruk volt kirugni… elegge erthetetlen.

attol, hogy en meg nem latom, hogy ez mennyire jo volt az Apple-nek, attol meg lehet zsenialis huzas. de akkor azt magyarazza el mar valaki.

Joee

Nem nyűgöztek le a 13-as gépek? Konkrétan egy az egyben ugyanakkora teljesítménye van mint a mostani csúcs 15-ös i7-es gépednek ami 600 000 ft volt még múlt héten, ez meg 350 000 ft.
Viszont sokan inkább Macbook Airt vettek most a 13-as pro helyett mert teljesítményben hasonlók voltak. Hát most már 2,5-szer alázza a Pro az Airt, úgyhogy már nem éri meg az Air.

NYC :)

MBP ugyeben 1 dolgot nem ertek! A 13as AIR-ben ott van a 1440 by 900-es kijelzo, de a MBP-ban meg mindig a 1280 by 800 megy. Kar!
Most 15-ost veszek :) 1680 by 1050 :) +100usd

Joee

Főleg ha ssd-t rakok a Pro-ba, mert még akkor is 1 árban lennének.

Lvs

Ipad 70deka
MBA 11es 1kilo. Es nekem ez a lenyeg a 13as mbp ket kilo, azmeg mar sok
Mba nal zavar a c2d viszont ssd az cszar

Az hogy az ipadet eladom e, holnap kiderul :D
Iphone4 ipad (esetleg 2) es egy 11mba az visz mindent nalam :D

Meg egy appletv n gondolkodok de a 720p miatt nem tetszik.
Mondjuk usb movies tv t vettem :D majd rakotom az mbat :d

Mr. Byu

Az Air és a Pro teljesen más rétegnek készült. Az Air bizonyos csoportnak most is sokkal jobban megéri, mint a Pro (akár a 13-as).
i5 proci ide vagy oda, aki egy könnyű, vékony, gyönyörű gépet szeretne, ami az alapvető műveleteket (netezés, HD filmek nézése, stb.) villámgyorsan végzi el az SSD-nek hála (bizonyos dolgokban az Air így is sokkal gyorsabb az ssd-vel, mint a pro a lassú 5400 rpm-es winyóval), és mindezt egy jóval szebb és nagyobb felbontású kijelzőn jeleníti meg, annak most is az Air a tökéletes választás.

Akit nem zavar a gyengébb minőségű kijelző, se a nagy tömeg és méret, és netán van pénze SSD-re, viszont nagy számítási teljesítményt akar, mert renderel, konvertál,m stúdiózik, stb., annak jó a 13-as Pro. De csak akkor, ha nem idegesíti nagyon, hogy hardveresen még sokkal jobb tudású egyéb gép (pl. Acer, 500 giga winyóval és brutál 1 GB-os Radeon kártyával) bruttó 200 ezer Ft. És most ne gyertek azzal, hogy az Acer szar. Persze hogy gagyinak tűnik a Macbookok mellett, és OSX sincs rá (ezek döntő érvek lehetnek), de azért bosszantó, hogy fizetsz egy valag pénzt, és cserébe a híres Apple minőség mellett gyengébb hardvert kapsz.

Nem akarom h flame legyen, mert én abszolút megértem, akit ezek nem érdekelnek, és megéri nekik a Pro ennyi pénzért, már csak az OSX miatt is.

Egy szónak száz a vége: mivel én egyetemista vagyok, és sokkal fontosabb nekem a hordozhatóság, teljes hangtalanság, villámgyors működés és szép kijelző, nálam maradt az Air a befutó.

Aki más cipőben jár mint én, annak a Pro lehet jó választás. Embere válogatja.

Mr. Byu

UI.: az egy szónak száz a vége vicc akart lenni, mielőtt valaki belekötne :D

version

azert jo ha tudjatok hogy ezek a videokartyak a legocskabbak a piacon , nincs benne semmi wao
az nvidia csucs mobil grafikus chipjei a quaddro nevvel vannak ellatva, teny hogy nem olcsok , a csucsmodell ezer dollar

az intel meg hat amugy is lol :XD

Joee

Azért az lenne az igazi, ha következő air-be beleraknának új i3-ast, ami szerintem sanszos.

Lvs

Jo de mikor lesz air frissites?! :d mert ha nyaron lesz akkor megvarom :d

Joee

Hát októberben jelent meg. Nyáron lesz Lion, Iphone. Egyszerre nem biztos, hogy még több terméket frissítenek, úgyhogy szerintem nem érdemes várni, ha most kell a gép, mert lehet h csak megint októberben frissül, az meg még nagyon soká lesz. Ez most vadi új cucc.

Peter

Miért van eggyel kevesebb billentyű az USA kiosztáson?? Melyik hiányzik??

Barney

Vajon ezek a gépek mennyire lesznek sistergősek? Mert most a Mini (2009-es) eléggé halk, szinte néma. Remélem, nem zajosodnak be, ha erőforrásigény van. Valamint a melegedésre is kíváncsi lennék, hogy mennyit javult. Amúgy nagyon tetszenek, durvajó gépeknek tűnnek.

Ayanlish

Mr. Byu! Én nem akarom leszólni az Acert – hiszen nekem is ilyen márkájú gépem van – de azért annyit megjegyeznék, hogy az Acer nem sokat tesz hozzá a felhasználói élményhez, sőt, még pont, hogy ront is rajta. Például a rengeteg “ajándékszoftverrel”, amelyek csak lassítják a gépet, valamint jellemző még, hogy a magasabb ár csupán a gép alapjaiban hoz változást, az egyéb dolgokat, mint például a hangszórók, mikrofon, kijelző mélyen le*ják . Azért fordulhatott elő az, hogy a 2008-ban vásárolt 160ezer Ft-os Acer gépemben jobb hangszóró, webkamera, mikrofon volt, mint a mostaniban, amelyhez nagyságrendekkel magasabb áron jutottam hozzá. Mondjuk azért annyit hozzátennék, hogy az agyonistenített Sony se nagyon képes 300ezer Ft alatt aránylag kompromisszummentes géped kiadni.

A Macbook-ok felbontásáról pedig annyit, hogy még ez is több, mint amit a többi gyártó csinál. Az átlagos 15 colos kijelzők olyan felbontással bírnak, mint a Macbook Air a maga 11 coljával. Ráadásul a LED feliratot jól kiemelik a specifikációban, mely technológia ezeknél a relatíve olcsóbb gépeknél csak még jobban ront a helyzeten (tapasztalataim szerint feltünőbbek a pixelek, kevésbé élénkek a színek). LED háttérvilágításról van szó ugyanis és nem teljes LED technologiáról.

GeneticHUN

” ….durvajó gépeknek tűnnek…. ”

Monja már el valaki mitől ?? Kiváncsiságból letöltöttem és lefutttatam ezt a cinebench programot az általatok emberszámba se vett i3-as 3.06- os pcmre. CPU ra jött 3.66 pont VGA ra 50.22 frame. jah és már lassan fél éves a gép.
Most akkor mitől ilyen nagy számok ezek ?? De tényleg…

GeneticHUN

Na ..reggel van… Szóval.. CPU : 3.66 pont, VGA: 50.22 frame.

Barney

A mostani Minimhez képest mindenképp durvajó..:) Csak még mindig nem tudom a melegedési, és zajosodási mutatókat. Mert a Mini azzal nem panaszkodhat.

diumdisum

Legközelebb írd már oda, hogy a nagyobb vagy a kissebb oszlop a jobb. Idegesitö kibogózni h mi a jobb hogy ha alacsony vagy ha magas az oszlop

Dr. Lakatos Winnetou

Handras!

Nem tennel fel OpenCL benchmarkokat is? Ugy erdekelne!
Koszi!

Andrs

Lehet hülye kérdés, de honnan veszed, hogy az Aperture, meg a Final Cut használja a GPU-t? Én úgy tudom pár filter és effekt valóban beizzítja a videókártyát, de általánosságban nem, pont ezért a GPUnak csak 3D-s feladatoknál van értelme, én egy egészestés filmet simán összerakhatok integrált GPU-val is, ha épp nem Mátrix-szerű effektekkel dolgozok…

embargo

Sziasztok!
Óriási dilemmában vagyok. Eddig egy dell precision m90-es laptopom volt 3,5 éves, ami javíthatatlanul tönkre ment. Elhatároztam, hogy akkor most áttérek a mac-re, mert mindig is szerettem volna kipróbálni. Én irodaépületeket, városnegyedeket modellezek autocadben (renderelés már nem az én feladatom), van egy elég komoly asztali pc-m ehhez, de mivel szeretek mobil lenni kell a notebook is alkalmi modellezési feladatokra. Én a kisebbik 2.0 Ghz-s 15-ös macbookot néztem ki magamnak, de nagyon félek a 256MB-os ati-tól. A nagyobbat már nem akarom megvenniaz ára miatt. A nagy gépemben is ati van, de az 1Gb-os. Mondja már meg valaki, elég lesz ez nekem??? A proci, és a memória tuti elég, főleg ha tudok belőle 8-at is csinálni, de a kártyától félek. A dell gépemben egy nvidia quadro fx2500m volt, azt legalább tudnia kellene. Tud valaki segíteni?