Bréking! Itt van az új BMW i3s!

Egy ideje már lehetett hallani az új i3-ról, most meg is érkeztek az első képek és adatok. 2013 óta ez az első ráncfelvarrás amikor a külső is változik, az aksi ugyebár tavaly lett 50 százalékkal nagyobb. Idén nem változott a hatótáv, viszont lett egy sportosabb i3, az i3s. 170-ról 184-re nőtt a lóerők száma, a nyomaték pedig 250-ről 270 NM-re. Az i3s-t kicsit le is ültették, ami véleményem szerint kellett is, szélesebb gumikat is kapott, illetve kicsit szélesebb nyomtávot is. Pici változásoknak tűnnek, de vezetési élményben rengeteget fog ez számítani. Nem mintha most nem lenne egy igazi kis vadmacska az i3, de azért tempósabb kanyarokban könnyen ki lehetett billenteni a komfortzónájából. Az ültetés, a szélesebb nyomtáv és a 195-ös gumik, sokat segítenek majd a vezetési élményen.

Az i3s 6.8 másodperc alatt gyorsul 0-100-ra, az alapmodell továbbra is 7.2 alatt éri el ezt a sebességet.

Külsőre elég sok minden változott, a vesék vékonyabbak lettek, az első lökhárító pedig sokkal agresszívebb, köszönhetően az új formáknak. Hátul csak kisebb változások történtek. Nekem bejönnek a lendületesebb formák, és sokat faragtak a sokak által kicsit bumburnyáknak nevezett “arcon”. Ja és ez a fekete-piros színösszeállítás igencsak Instant Get!

Az utastér is kapott új színeket, új Navit, Apple CarPlay-t (végremár!!!), csempés menüt, illetve fejlettebb asszisztenseket is ha minden igaz, bevallom ezeket csak átfutottam.

Ezek a legfontosabbak, nézzétek meg inkább a képeket, árakról még nincs indformáció.

Természetesen, amint lesz itthon i3s, jól letesztelem. Addig is nézzétek az eddigi BMW i3 videókat, és szoktassátok magatokat a gondolathoz, hogy pár tíz éven belül csak elektromos autók közlekednek majd az utakon.