Grr!

Handras.hu
és macskája

Ultimate Steve Jobs Collection

22 komment

Nem tudom nektek mennyire jönnek be Steve Jobs interjúi vagy prezentációi, de azért gyanítom, hogy velem együtt nagyon sokan, többek közt Steve Jobs meggyőző ereje miatt váltottak Mac-re, iPhone-ra, iPadre, stb. Persze azért is váltottunk, mert jók az Apple termékek, de nyilván Jobs nélkül már maga a cég sem létezne, tehát nyilván egy nagyon fontos tényezőről beszélünk Jobs személyében, sőt azt is egyértelműen kijelenthetjük, az IT világ történelmének egyik legfontosabb alakjáról beszélünk.

Az alábbi oldalon összegyűjtötték, illetve folyamatosan gyűjtik az összes létező videóanyagot amiben Jobs szerepel, szerintem érdemes betenni a kedvencek közé, aztán ha egy kis inspirációra vágyunk érdemes rákattintani az oldalra és megnézni egy-egy videót. Nem titok, hogy nekem sok mindenben példaképem Jobs, és mindegy hányszor nézem meg a róla készült felvételeket, mindig kapok egy kis plusz inspirációt tőle. Nem egyszer segített át egy-egy holtponton, vagy nehéz helyzeten az amit Jobstól láttam-tanultam, igazából teljesen megváltoztatta az életemet, attól a pillanattól kezdve, hogy megnéztem a Power Mac bemutatásáról készült videót 9 évvel ezelőtt.

Szerintem sokan tudjátok, hogy mire gondolok, aki viszont nem érti, az mindenképp kattintson a linkre, és kezdje el nézni a videókat. Különösen ajánlom az iPhone bemutatását, a Stanfordi videót, de akár az egyik utolsót is, amiben a városi tanácsnak mutatja be a készülő anyahajó terveit.

Klikk ide, http://chill.com/scott/collection/the-ultimate-steve-jobs-collection#!

Tavaly ilyenkor…

23 komment

Egész februárban azt érzem, hogy nem történik semmi, unalmas napok ismétlődnek egymás után. Megnéztem a blogom arhívumában, hogy tavaly miről postolgattam, és egyből megvilágosodtam. Pontosan egy évvel ezelőtt, február 15-én indultam Vegasba és ott is maradtam egy hónapig. Hát ez hiányzik. Ez volt az első képem Vegas felé:

A kép pirkadatkor készült, becsekkolás előtt, úgy nézett ki, mintha ufók szállnának le éppen.

Ma reggel a postok nagy részét végig is olvastam, de ettől nem lett jobb, méginkább mennék vissza a nyugati partra, de sajnos ez most egy ideig biztosan nem fog megvalósulni, pedig bőven lenne még hely amit szívesen megnéznék. Ha valaki nagyon unatkozik, és lemaradt ezekről a postokról, akkor ide kattintva lehet olvasgatni az egy havi élménybeszámolőt, meg lehet szép képeket is nézegetni.

PS: jó lenne, ha legalább az Apple felpörgetné kicsit az innovációs dobozkáját, mert borzasztóan unalmas ez a langyos víz. Az iPhone 4S óta semmilyen újdonság nem volt, csak a kis ráncfelvarrás a MacBook Prókon. Rengeteg pletykát olvasni a közelgő termékfrissítésekről, én személy szerint annak is örülnék ha legalább a fele megvalósulna ezeknek a pletykáknak, csak legyen már végre valami. Vagy legyen tavasz zöld fákkal, mert ez a szutyok szürke tél is unalmas már.

500 dollár felett az Apple

63 komment

Csütörtökön írtam az Apple részvenyekről, már akkor közel volt az 500 dollár, mára pedig meg is lett az 500-álomhatár, ennyiért lehet ma venni egyetlen Apple részvényt. És veszik is…

Csak ennyit akartam mondani.

Kiürült a hűtőszekrény

41 komment

Tegnap három szülinapot is ünnepeltünk, Laci, Tornádó, és én is egy évvel öregebbek lettünk. Készült egy rakás vállalhatatlan fotó illetve videó az este folyamán, mindössze két képet találtam ami nem okoz retinakárosodást, és jól elmeséli az estét.

Ez délután 6-kor készült:

Ez pedig hajnal 3-kor:

PS: remélem Tamás és Bari akik ma dolgoznak a boltban túlélilk a mai napot. Ha arra jártok, csöndesen kérdezzétek őket. :)

Közel az 500 dolcsi

32 komment

Már reggel majdnem kipostoltam, hogy mennyire durván hasít felfele az Apple részvények ára, de gondoltam megvárom az estét.
Ez volt reggel, már ez is durva volt:

Most este pedig átlépte a 490 dolláros határt, 493 dollárt ér egyetlen Apple részvény per pillanat, innen már nagyon közel az 500 dollár:

Azt mondanom sem kell, hogy most már egy hónapja a világ legnagyobb vállalata az Apple, 59 millard dollárral előzi az eddigi vezető Exxont. (Piaci kapitalizáció alapján)

Sokszor írtam már, de amikor Apple-re váltottam 13 dollár körül volt egy részvény, aztán felment 200-ra, ott volt egy felezés, tehát olyan mintha most 1000 dollár lenne az ára egy részvénynek. Elképesztő.

Nikon vagy Canon

63 komment

Az örök kérdés. Most, hogy kijött a Nikon D800 és a D800E, előnybe került a Nikon a Canonnal szemben, aki most akar csúcskategóriás fotómasinát vásárolni, az most biztosan a Nikon mellett döntene. Specifikációk itt. Én természetesen maradok a Canonnál, biztosan nem fogom lecserélni az objektíveket, márpedig ha Nikonra váltanék ez elkerülhetetlen lenne. Ráadásul a D800 lesz itthon 900 000 ft, az 5D-m meg négy éve 500 e. volt. Én szép türelmesen megvárom az új 5D MKIII-at, nyilván a Canon sem ül ölbe tett kézzel, és ütős cucc lesz az új 5D. Feke kollégám már totál rápörgött a D800-ra, de hamar rájött, hogy valszeg a komplett objektívparkját is le kellene cserélnie, hogy kiszolgálja a 36,3 megapixeles vázat, ezen cserék meg több milliós költséggel járnak, emiatt nem egyszerű ezt meglépni.

Én személy szerint örülök, hogy a Nikon átlépte a 30 megapixelt, ezzel a lépéssel a Canon is belekényszerül majd, hogy legalább ekkora, vagy még magasabb felbontásra képes vázakat gyártson a jövőben. Kíváncsian várom mit lép a Canon, egyelőre sakkot kaptak, de még van idejük tologatni a királynőjüket.

Az alábbi D800-al készült videó eléggé meggyőző, de ne felejtsük el megnézni a stáblistát, jól látszik, hogy egy seregnyi ember dolgozott ezen a videón.

Mondjuk ki: A D800 Instant get (ha Nikonos vagy). Nikonosok: vesztek?