Archive for January, 2008

Egymillió kikódolt iPhone

A becsülténél is több, közel egymillió kártyafüggetlen iPhone van forgalomban a világon. Ezek sokkal kevesebb pénzt hoznak az Apple-nek, mint feltöretlen társaik.

Az iPhone-ok 27 százaléka kikódolva működik egy új tanulmány szerint. Ez nagyjából egymillió készüléket jelent, írta meg a Register. A feltört mobilok jelentős része olyan országokban landolt, amelyekben még nem is forgalmazzák a készüléket, mondta el a Bernstein Research elemzője, Toni Sacconaghi. A kikódolt mobilok többségét az Egyesült ?llamokban adták el, köszönhetően annak, hogy ott a legolcsóbb az iPhone.

Hiány

Az AT&T jelentése szerint eddig kétmillióan regisztráltak be a hálózatba a telefonnal 2007 végéig, az Apple azonban azt jelezte, hogy 3,75 millió iPhone-t értékesített ugyanebben az időszakban. A kettő közti különbözetet kiadhatnák az európai eladások, de nem adják: a kontinensen az előzetes várakozásokkal ellentétben csak 315 ezer iPhone-t adtak el (Németországban például a tervezett 200 ezer helyett alig 80 ezret), úgyhogy még így is van egy legalább 1,45 milliós lyuk. Na de hova tűntek ezek a telefonok?

Nagyjából 480 ezer készülék megvan: ezeket épp kiszállítják, kamionokban, raktárakban, logisztikai központokban vannak, egymillió készülék viszont még mindig nincs meg. Pontosabban ezek is megvannak, kikódolva szerte a világban. A korábban becsült 750 ezer készüléknél tehát lényegesen többről van szó.

A jelenség meglehetősen kellemetlen az Apple-nek: a kikódolt telefonok után a szolgáltatóktól nem kap pénzt az amerikai gyártó, ami 300-400 dolláros bevételkiesést, és a szokásosnál 75 százalékkal alacsonyabb profitot jelent. A Register szerint egymillió kártyafüggetlen iPhone négyszázmillió dolláros kiesést jelent a vállalatnak. Ha a 2008-ban eladni tervezett tízmillió készülék harmada kikódolt lesz, akkor az jelentősen kihat majd az Apple bevételeire, nyereségére, meg a részvényeinek az értékére.

forrás: Index.hu

Ismét elmondom kedves Apple. Majd ha nem akarjátok magatokat gejre keresni, akkor gondoljátok át a dolgot és:
1. a szolgáltatóhoz kötött telefonok legyenek még olcsóbbak
2. legyen minden országban megvásárolható! Igen, itt a balkánon is!
3. LEGYEN MEGV?S?ROLHATÓ FÜGGETLENÜL!

Ha ez mind adott, akkor nyugodtan lehet pattogni a feltört telefonok miatt, és szivatni a vásárlókat az updatekkel.

Update: a Joy of tech is ráment a témára.

Posted by Handras  January 29th, 2008

BMW M3 Unleashed

Klikk a képre!

Posted by Handras  January 28th, 2008

Jó és rossz hírek

Melyikkel kezdjem? Ok legyen a rossz elsőként:

Megvan a Macbook Air hivatalos ára, pont annyi amennyit saccoltam, nem történt csoda. 381 400 +áfa azaz bruttó 457 000 Ft.

A jó hír: lesz itthon is Pink iPod nano 8GB-os modell.

Posted by Handras  January 25th, 2008

Canon keynote

Nem késtünk el :) Persze a sajtótájékoztató késik szokás szerint, és Steve Jobs sincs itt, meg persze már tudja mindenki, hogy mit fognak bemuatni (450D, és a két új tele). Természetesen lesz még csomó minden más is, HD kamerákra is kiváncsi vagyok, meg persze a többi rizsára is. Ha mondanak érdekeset updatelem a postot jól.

-Rakás új nyomtató, új fotó papírok
-Új pigment tinták, lézer minőség tintasugaras nyomtatóval
EOS (az előadó “eosz” -nak ejti…)
-Canon HD kamerák részesedése az EU piacon 19%
-HD tapasztalotok: full HD felbontásra képes CMOS szenzorok, saját objektívek
-Flash memóriára esküdnek
- DV kamera hegyekben, bár épp az előbb mondták, hogy céljuk 2008-ra a piacvezető pozíció a HD kamerák piacán. Oké de akkor miért a DV-t erőletik még mindig?
- DVD felvevős kamerák, amik persze semmire nem jók, mert nem vágható az anyag..
-HV20 fekete színben. Zsir uj LCD, új design. INSTANT GET!
-Új IXUS bye bye életlenség. IS arcfelismerés, kép térköz, bla bla bla
- NAPLEMENTE üzemmód az Ixusban Fuck me sideways! :)
EoSZ 450D. Minden fotósnak..!? Magyar menüvel :) 12 Mpixel, CMOS, sensor cleaning, Live view, nagy LCD hátul. Hátsó tárcsa továbbra sincs
Az új 200-as és 800-as telékről egy szót sem ejtettek… No komment.
Mehetünk kajálni.

Posted by Handras  January 24th, 2008

Hogyan bukjunk

egy nap alatt 16 milliard! dollart? ?gy:

Asszem nagyon beszívta az Apple, hogy pont a napokban zajló tőzsdeválság idején jelentette be a következő negyed évre várható eredményeit. Kevesebb mint egy hónap alatt a maival együtt 64 dollárt zuhant az árfolyamuk. Mondjuk én ezt nem bánom mert az utóbbi egy évben igencsak túl volt értékelve az Apple emiatt el is tespedtek egy kicsit, talán most újra belehúznak egy kicsit, mert azért lehetne min javítani a közeljövőben.

Az is várható, hogy ha tovább gyengül a forint köszönhetően az USA recessziónak, szépen drágulni fognak itthon az Apple termékek , meg persze minden más import termék. Már azt is csodálom, hogy már most nem tartunk 270 feletti eurós árfolyamnál. Valami érthetetlen okból egy éve tartja magát relatíve erősen a forint. Közgazdászok kommentjeit várom a postal kapcsolatban. Pl hány metró 16 milliárd dollár (5-6? itthoni vagy Madridi áron számoljunk?), mi történik ha tovább zuhannak a tőzsdék stb.

Update: további -3%

Posted by Handras  January 23rd, 2008

Agyam eldobom

Még csak negyed három, de már lesokkolt két vásárlónk.

No 1.: Vásároltak egy Harman Kardon Go and Play iPod kihangosító cuccot (bruttó 97 000 Ft) Fél órával később felhívnak, hogy hol van a dobozból az iPod (merthogy a doboz hátán lévő termékfotón rajta van egy iPod is)?? Mondjuk neki, hogy kicsi az esélye, hogy egy 97 000 forintos termék mellé jár ajándékba egy 84 000 forintos iPod… De hát ők azt hitték hogy jár hozzá így nem kell, vegyük vissza. Ok visszavesszük, de azért jót mosolyogtam a dolgon.

No 2.: Nagyon rövid a story: Telefonban megkérdezték, hogy beszámítunk e egy magyar kiosztású USB-s Alu keyboardba egy Japán kiosztású Apple keyboardot… Itt már hangosan felnevettünk…

Ez most nem vevőfika post, csak gondoltam ezt a két esetet mindenképp érdemes megosztanom. Vagy csak nekem furcsa a két eset?

Posted by Handras  January 23rd, 2008

Marslakó

Tele a net a Nasa fotójával amin felfedeztek egy marslakót. Szerintem kamu az egész. Alaposan tanulmányoztam az eredeti fotót(40 MB) és rájöttem ki van a képen.
Ez Oszama Bin Laden aki a marson bújkál, és épp egy kacsát akar megfogni amit megehet. ?me:

Posted by Handras  January 23rd, 2008

Canon bejelentések holnap

Hivatalos vagyok a holnapi Canon sajtótájékoztatóra ahol a világpremierrel együtt bejelentik a Canon új fejlesztéseit és termékeit. Mivel a jobb oldalon lévő szavazógépen is látszik, hogy mennyi Canon user olvas, ezért megpróbálok majd itt a blogomon tudósítani az eseményekről. Személy szerint nagyon várom az újdonságokat, jól jönne egy frissített 24-70L obi amire egyre nagyobb szükségem van, viszont azért nem vettem meg mert elég rég nem frissítették, hátha most lesz belőle egy F2 1DS-re optimalizált változat. Az esemény holnap 11:30 körül kezdődik.

Posted by Handras  January 23rd, 2008