Archive for October, 2007
Leopárd dobozok
Megjöttek a Leopárdok, igaz közel se jött annyi mint amit rendeltünk, de legalább akik előrendelték meg tudják ma kapni a világpremierrel egy időben, itteni idő szerint este 6 óra 1 perc után. XMS-re ki se raktam, hogy ma este Leopard, mert teljesen felesleges lett volna száz embert idecsődíteni feleslegesen. Apple megint ügyes volt ezzel a kemény 10 darabbal amit tudtak küldeni… Este érdemes lesz még a Plastikot figyelni mert Plastik Józsi vetkőzni fog cserébe, hogy megkapja ma a holo grafikás dobozos Leopárdját.
Klikk a videóra! (A fejemért sorry, tegnap sikerült hajnal háromig melózni.)
PS: Dezső féltékenyen ül a háttérben
Ezek normálisak szerintetek?
Igyekeztem nem rugdosni a HDSYS-t, mert szerintem nem illik se a konkurenciát, se olyan céget cseszegetni, akivel üzleti kapcsolatban állok, de most már kezd a tököm tele lenni velük.
Megpróbálom egyszerűen megfogalmazni a problémát (az egyik problémát).
Van egy online rendszer (Maconomy), ami közel sem tökéletes (minden nap 4-kor megfagy), de legalább meg tudom rendelni a termékeket. Kiválasztom miből mennyit szeretnék, megnyomom az order gombot, és meg is van rendelve. Idáig minden rendben, aztán totális gáz.
Megrendelés után semmiféle várható időpontot nem kapunk, a tényleges beérkezésről sincs információnk, és folyamatosan nézegetni kell, érkezett-e valami a raktárba.
Mondjuk, hogy úgy 1-2 hónapos várakozás után egyszer csak látom, hogy megérkezett a termék. Tudni kell, hogy a kamion elvileg minden héten hétfőn érkezik, de mire bevételezik a termékeket, és ez látszik is a webshopban, az általában kedd délután. Úgy látszik, nincs elég ember. Ó, hogy is lenne, hiszen ez csak egy bérelt raktár (Schenker), itt ugyanazok az emberek vételezik be a Macbook Prot, mint akik a Wrigley’s Spearmint rágógumit. Gondolom lehetne gyorsabb és közelebb lévő raktárat is találni, de hát az sokba kerülne a HDSYS-nek..
Ezzel még nincs vége. Szóval bejött a termék, látom is a Maconomyban. Ekkor fogom a kis ujjaimat, és elkezdem kimásolgatni a termékeket, amikre szükségem van, egy mailbe. Egyesével szépen (akkor is, ha 50 terméket akarok kihozatni a szállítóval), mert nincs olyan funkció a rendszerben, hogy a termékeket kiválasztva beikszelgessem, hogy mit akarok kihozni a raktárból. Tehát hétfőn érkezett az áru, kedden nem lehet menni a raktárba, mert még el vannak havazva a bevételezéssel, így már szerdát írunk, éppen szerda reggelt. Szóval bemásoltam a mailbe a termékeket, és elküldtem Évának, akinek az a feladata, hogy számlázzon és kiküldje a szállítólevelet a raktárba, ahol kiadják az árut.
Ezután ismét várakozás következik, mert a HDSYS-nél a lányoknak pont délben van az ebédszünet, egyébként is sok a munka, nem érnek rá pár milliós rendeléseket azonnal kiküldeni a raktárba. Ha nagyon nem kapok visszajelzést, akkor telefonálok, hogy kedves XY kiküldtétek a papírokat a raktárba, mennénk az áruért. Itt jegyezném meg, hogy a raktár hétköznap délután 1 órától 4 óráig tart nyitva, nem ám reggel 8-tól este 6-ig, ahogy egy nagykernél szokás.
Tehát nagy nehezen megkapom dél és egy óra közt a visszajelzést, hogy mehetünk a raktárba.
Ekkor felhívom a szállítónkat, hogy menjen el a raktárba (persze lediktálom neki, hogy mit kell elhozni, mert néha előfordul, hogy nem adnak oda valami fontos cuccot, de persze kiszámlázzák). A szállító elmegy a raktárba, ahol sokszor kiderül, hogy még nincs kinn a szállítólevél. Ilyenkor a szállítóm felhív, hogy már egy órája vár, de nincs papír. Oké. Felhívom a HDSYS-t, hogy legyenek szívesek, küldjék ki a papírt. Ekkor többnyire sikerül kiküldeni, ellenben ha épp le van halva a rendszerük, akkor még másfél-két óra szobrozás szegény szállítónknak.
Szerda délután van, az áru jó esetben megérkezik 3-4 óra közt, néha később, ilyenkor már ritkán tudnak jönni a vevők a gépekért, ezért legkorábban csütörtökön tudunk eladásokat produkálni, ergo a kurva hétfő-kedd-szerda úgy telik el, hogy ülünk a boltban, malmozunk, és nem tudjuk kiszolgálni a vevőket.
És még mindig nincs vége! A legszebb az egészben, hogy a logisztikán engem csesznek le, hogy én vagyok a hülye, mert miért nem tudom 1 nappal korábban jelezni, mit akarok kihozni a raktárból, az nekik mennyivel jobb lenne, és különben is miért nem kérek automatikus kiszállítást, igaz az meg plusz egy nap csúszást jelentene.
Erre a telefonban elmondtam, hogyan működik egy nagyker, illetve egy kisker. Kezdjük a kiskerrel: Bejön a vásárló és közli, hogy azonnal kellene egy Mac Pro 30-as Cinema, mert befutott egy meló és dolgozni kellene. Ha ez este 6 után történik, akkor honnan a fenéből tudjam előre, hogy majd szerdán ez a gép fog kelleni a raktárból. Ha meg csütörtökön jön csak ki a cucc, a vásárló nem tud dolgozni, ergo pénzt veszek ki a zsebéből teljesen feleslegesen. A HDSYS-nél láthatóan fogalmuk sincs, hogyan működik egy bolt.
Elmondtam nekik, hogyan működik egy nagyker: Reggel vagy akármikor, ha kell 20 winchester vagy monitor, belépek a webshopjukba (van nekik…), megrendelem, kollegám beül az autóba, odamegy, egyik ablaknál kezébe nyomják az átutalásos számlát, a következő ablaknál kiadják az árut. Ennyi. Semmi emailezés vagy telefonálás. Megrendeljük, odamegyünk, megvesszük, de többnyire 1-2 órán belül házhoz szállítják a kért termékeket, ugyanis a sokat vásárló vevőket a nagykerek is szeretik. Úgy látszik, a HDSYS-nél nem vagyunk nagy szám a 300 milliós forgalmunkkal, mert nem igazán törekednek a gördülékeny kiszállításra.
A legszebb az egészben, hogy a főnök két hónapja nem veszi fel a telefont, ha hívom, nem válaszol emailre, se sms-re, a logisztikán meg lecsesznek, hogy én vagyok a béna, tartsak több árut. Hogyan tartsak bazmeg, ha egyszer sosincs elég a raktárban??? Elég türelmes ember vagyok, az se baj, ha ilyen bonyolultan működik a rendszer, de legalább annyit elvárnék, hogy normálisan kommunikáljanak velem.
Az már csak hab a tortán, hogy a szerződésem szerint, ha beérkezik valami a raktárba, 2 hetem van elhozni. Ehhez képest, ha épp nincs árujuk, simán átfoglalják másnak akár 3 nap után is a gépeket, mi meg égünk az ügyfél előtt, akit már felhívtunk, és megbeszéltük, hogy következő héten jöhet a gépéért.
Szerintetek normális, hogy így működik egy nagyker? Hátha tényleg csak hülye vagyok, és ez tök természetes.
A képen a Maconomy rendszer látható. Érdemes megfigyelni a rendelések dátumait, mellette meg a beérkezett nullás darabszámokat. Arról álmodom, hogy a Picked sor (ami a raktáron állást jelzi) egyszer teljesen tele lesz…
http://handras.hu/stuff/maconomythumb.jpg
Az XMS.hu MacBook Pro termékoldala.
Találós kérdés
Mitől lett jó az alábbi kép? Aki megmondja kap egy pirospontot.
Segítség a tippekhez:
- modell
- világítás
- objektív
- váz
- smink
- a fotós
- Photoshop
Természetesen nem életem legjobb képe, de mégis tetszik. Holnap megmondom miért.
Játékajánlat
Eddig valahogy kimaradt számomra a Guitar Hero sorozat, pedig szerintem az egyik legjobb játék jelenleg a piacon. Gyakorlatilag minden plattformon elérhető, és tökéletes szórakozást nyújt még azoknak is akik nem kifejezetten a rock zene kedvelői. Az alábbi videón látható kissrác (kedvencem a kiscsávó!) Expertben nyomja a Dead című számot, érdemes megnézni hátha valaki kedvet kap, főleg, hogy heteken belül megjelenik a harmadik rész is. Csekkoljátok:
Ez is kötelezö darab, érdemes végignézni:
Apple nyereség - XMS veszteség
Az Apple közzétette negyedik negyedéves pénzügyi eredményét
Ismét rekordértékű Mac eladások; több mint egymillió iPhone
Cupertino, 2007. október 22.
Az Apple közzétette a 2007. pénzügyi év 2007. szeptember 29.-én záródó, negyedik
negyedévének eredményeit. A negyedévben az Apple 904 millió USD - azaz
részvényenként 1 Dollár 01 cent nyereséget - ért el, szemben az előző pénzügyi
év azonos időszakának 542 millió USD - azaz részvényenként 62 cent -
nyereségével. A most lezárult negyedév teljes forgalma 6,22 milliárd USD volt,
mely szintén jelentős növekedést mutat az előző pénzügyi év azonos időszakában
elért 4,84 milliárd USD forgalomhoz képest. A bruttó árrés 33,6 %-ra növekedett,
az előző pénzügyi év azonos idôszakában elért 29,2 %-ról. A nemzetközi piacokon
történô értékesítések a teljes forgalom 40 %-át tették ki.
Az Apple a negyedévben 2.164.000 Mac számítógépet és 10.200.000 iPod készüléket értékesített, mely a számítógépek területén 34 %-os, az MP3-lejátszók területén 17 %-os növekedést jelent az előző pénzügyi év azonos időszakához viszonyítva. A negyedik pénzügyi negyedévben az Apple 1.119.000 iPhone készüléket értékesített, a teljes pénzügyi évben összesen 1.389.000 darabot.
“Nagy örömmel tölt el, hogy a teljes pénzügyi évünk 24 milliárd USD forgalma
mellett 3,5 milliárd USD nyereséget könyvelhettünk el, mondta Steve Jobs, az
Apple elnök-igazgatója. “A következô negyedévre is kiemelkedô eredményeket
várunk, ugyanis az ünnepi szezont minden idők legjobb Apple termékskálájával
várjuk.
Hát kedves Steve apu, gratulálok, hogy végre sikerült több mint 2 millió Macet ertékesíteni, de ennek fényében elvárnám, hogy végre tudjatok küldeni magyarországra is pár ezer Macintosht, ugyanis az elmúlt közel két hónapban a tökünket vakartuk, illetve az ügyfeleinknek magyarázkodtunk, hogy miért is nem tudnak megvásárolni fél millió forintos számítógépeket….
Nem is álmodok róla, hogy 26-án megkapjuk a Leopárdokat, (végül is kit érdekel, csak egy oprendszer ami eladja a Mac-et), de azért jó lenne ha legalább iMac Macbook Pro és Macbook lenne raktáron. Arrol nem is merek említést tenni, hogy az igen régen bemutatott iPod Touch még mindig nem kapható, mert egyetlen darabot sikerült küldeni… De azért örülök az Apple sikereinek. Tényleg.
Az XMS.hu iMac termékoldala.
Az XMS.hu MacBook Pro termékoldala.
Unom
Nem tudom ki hogy van vele, de én már nagyon unom ezt.
Októberi Apple lányunk
Nem szükségesek a szavak, a képek magukért beszélnek, ha akarátok lehet diggelni. Ha lesz még vállalkozó kedvű leányzó, akkor lesznek még ilyen képek is.
PS: fogadjunk hogy ha csajos post, akkor rekord méretű nézettséget produkál.
Hülye Apple
Mondtam, hogy előbb utóbb megszívják. Múlt héten egy Californiai emberke perelte be az Apple-t, most itt egy másik per potom 800 millió dollárért, kartelezés és egyebek miatt az iPhone kapcsán. Ha esetleg elveszítik ezt a pert Steve-ék, akkor az Apple bukott egy negyed éves nyereséget, illetve számolhatunk úgy is, hogy pár millió iPhone nyereség nélkül kel majd el. Nagyon szeretem az Apple termékeket Steve-et is apunak hívom meg minden, de azt mondom ezt a 800 milla buktát nagyon megérdemelnék. Nincs még egy cég a földön akik ilyen konokul ragaszkodnának egy eltervezett üzleti modellhez miszerint majd ők megmutatják, hogy lehet telefont úgy eladni, hogy csontra szolgáltatóhoz kötik, és nem lehet megvásárolni kártyafüggetlenül. Hát majd rájönnek mi erről az emberek véleménye…










