Xbox One X gyorsteszt

Már nem is tudom hány éve van Xbox-om és már azt sem tudom hanyadikat vettem meg ma reggel. Csak azt tudtam, hogy végre 4K HDR-ben játszhatok mostantól a Forzával. Meg minden mással persze. Na de vajon mennyire lehet észrevenni a különbséget?

Idén korábban jött el a karácsony, már reggel úgy keltem fel, mint a kisgyerek aki várja az esti csomagbontogatást. Én estig se vártam, reggel 10-kor elmentem a konzolvilágba, és megvettem a Microsoft új konzolját. Vagyis csak félig új, ez is egy Xbox One, csak erősebb, mint az Xbox One. Ezért Xbox One X lett a neve. Nem tíz, mint az iPhone X, hanem iksz. Olyasmi mint az iPhone 8. Az is egy iPhone 7 csak kétszer erősebb, meg másfélszer drágább. Vajon ugyanazok az emberek számolnak xls-ben? Na mindegy.

6 teraflops, 12 GB GDDR5 grafikus memória, ha ezekre gerjed valaki, nekem semmit nem jelentenek, max annyit, hogy gyors mint a fene.

A lényeg, hogy az új Xbox One X végre 4K-ban HDR-ben 60 képkocka per másodperc sebességgel futtatja a most is kapható Xbox játékokat. Már amelyiket megírták rá persze. De egyébként elég sokat megírtak, én viszont csak a Forzával játszom, ezért a Forzával is készült a videó, amiben elmondom az új Xboxról az első benyomásaimat, tapasztalatokat.

Apple keynote – ÉLŐ KÖZVETÍTÉS

Végre egy újabb Apple eseményhez érkeztünk, ma este 6 órás kezdéssel indul az Apple “Let us loop you in” keynote-ja, melyet természetesen a szokásos módon közvetítünk mi is a USTREAM segítségével. A mit várunk kérdésre a válaszok itt.

Közvetítőtársam Sasa barátom lesz, vele fogjuk megszakérteni az újdonságokat.

Tehát a lényeg: Ma 18:00, élő videós közvetítés itt a handras.hu-n és az iMagazin.hu-n. Csatoljátok be az öveiteket, 17:30-tól már kezdünk.

marcius-21-LIVE-cover

És ez így megy minden nap…

Tegnap Lacival egy El Capitan bemutató videót csináltunk az iMagazinra. Ez önmagában is elég szívás. Csomót kell készülni rá, ki kell próbálni az új fícsöröket, értelmesen kell beszélni 20 percig, aztán meg kell vágni a felvett anyagokat több kameraállásból, külön a hangot hozzászinkronizálni, stb. Szóval nem egyszerű meló.

Tegnap elsőre teljesen jól felvettünk 25 percnyi anyagot, mindent sikerült bemutatni és elmondani. Még örültünk is, hogy minden milyen flottul ment.

Aztán amikor megállítottuk volna a képernyőfelvételt, kiderült, hogy valahol félúton megfagyott a felvétel. Nem tudtuk, hogy sírjunk-e vagy nevessünk. Inkább kínunkban röhögtünk. Ráadásul a screen capture vette a hangot is… Csak néztük a pörgő strandlabdát a Quicktime felvétel stop gombján. BTW: az El Capitanban új designt kapott a Spinning Beachball…

Ennél a pontnál 20 perc elment azzal, hogy megtaláljuk a Quicktime temp könyvtárát a rendszerfájlok közt, hogy legalább a fele anyagot megmentsük. Ez szerencsére sikerült, viszont még kétszer szívtuk meg, és vesztettük el a felvett anyagot, mire rájöttünk, hogy a Safari új, “mute tab” funkciója fagyasztja szét a felvételt.

Nagyjából egy órát szántunk a felvételre, és egy órát a vágásra. Végül két és fél óra ment el a felvételre, és újabb két és fél óra, hogy valahogy összevágjam a több részletben felvett anyagot. Az alábbi videón megnézhetitek az arcunkat, amikor éppen rájövünk, hogy egy csomó munka ment a levesbe. Szerencsére az iPhone, ami a külső felvételeket vette, megörökítette az egész “mókát”:

A végül nagy nehezen elkészült teljes videót itt nézheted meg, ha lemaradtál róla.

BMW i8 – teaser

Biztosan várjátok már a BMW i8 videót, de még várnotok kell, ugyanis rengeteg anyagot vettünk fel a múlt hétvégén. A 42BIT srácok segítettek, akik a iSTYLE Corvin megnyitóról készült videónkat is készítették, és voltak olyan jófejek, hogy egy külföldi melójuk előtt egész nap vették fel nekem az i8 anyagokat, majd konkrétan az utolsó pillanatban, az i8 mellől indultak Szlovákiába forgatni. Arra sem volt időnk, hogy a laptopomra átmásoljuk a felvett anyagot, tekintve, hogy több GoPro, 5D, 6D, Sony FS700 kamera, és a drone kártyáit kellett volna lementeni, erre pedig már nem volt időnk. Arról nem is beszélve, hogy még AlieN barátommal is vettünk fel egy csomó belső felvételt, azokat sem sikerült még felmarnom.

Szóval az én videómra még várnotok kell, de addig is itt egy teaser a 42BIT fiúktól. #jolesz

BMW i8 | 42bit.hu from 42BIT on Vimeo

10929180_1611629329080265_8215267851805396706_o

 

 

Milyen lenne az Apple Watch kezelőfelülete iPhone-on? Ilyen!

Amikor először megláttam az (egyébként fél percenként megálló) Apple keynote-on az Apple Watch kezelőfelületétől dobtam egy hátast. Na mondom magamban ez az állat Jony Ive már megint megcsinálta. Vagy legalábbis a csapatával együtt megcsinálták A GUI-t ujjnyi kijelzőre. Aztán a közvetítésünk után még éjjel megnéztem felvételről a keynote-ot, meg az Watch videókat, közben azon gondolkoztam, hogy vajon mennyire menő lenne ha az iPhone is valahogyan megkapná majd az Apple Watch kezelőfelületét, vagy legalábbis valami nagyon hasonlót. Addig addig csesztette a gondolat az agyamat, míg végül fogtam a Final Cut X-et, és megcsináltam, hogy könnyebb legyen elképzelni a dolgot. Íme:

Bár csak az Apple Watch videóból szedegettem ki animációkat, már így is elég cool, mindössze egy komoly probléma merült fel, amire Laci egyből rávilágított: ha nincsenek névvel ellátott ikonok, akkor viszonylag nehéz tájékozódni köztük, ha meg szöveget tennénk az ikonokra vagy az ikonok alá, akkor elég bénán nézne ki ugyanaz, ami az órán telesen jól működik majd. Ne felejtsük el, hogy az órán elvileg jóval kevesebb alkalmazást fogunk majd használni, mint a telefonon. Az is kérdés, hogy ha beraknánk egy háttérképet a kerek kis ikonok mögé, akkor mennyire maradnának felismerhetőek.

Mindenesetre kíváncsi lennék, hogy az Apple kísérletezik-e valami hasonló módszerrel, mondjuk az iOS 10-re.

iWatch_OS_On_iPhone

Palvin Barbi nem nyilatkozhatott az iPhone 6-ról…

csak fotózkodni lehetett vele, de szerencsére megtették ezt nekünk sokan a Szigeten a VIP részlegben. (fun fact: a Szigeten a VIP-ben szinte mindenkinek iPhone-ja volt)

Natehát, a bulvárcím után térjünk a lényegre. Elég rég posztoltam, de ezt a videót mindenképp érdemes megnézni, pár perce élesítettem az iMagazinon. Egy iPhone 6 dummyt adtunk az emberek kezébe, és megkérdeztük a véleményüket, hogy mit szólnának hozzá ha ilyen lenne az iPhone 6. Elég vegyes reakciókat kaptunk, de nem is vártunk mást. Az is érdekes, hogy mennyire megváltozott a megkérdezettek véleménye pár perc tapogatás után… Kíváncsi lennék mi lett volna, ha egy valódi iPhone 6-ot adunk a kezükbe, de ezt majd csak a bemutató után próbálhatjuk ki. De inkább nem szaporítom a szót, nézzétek meg a videót:

Vennél iPhone 6-ot ha így nézne ki? from iSTYLE TV on Vimeo.

PS: Palvin Barbi ha ezt olvasod, légyszi intézzünk már el egy Apple-ös videót. Tudjuk, hogy nem egyszerű, de azt is tudjuk, hogy nagy Apple fan vagy,  nálunk vásárolsz meg minden, szóval légysziii! 🙂