Csillagfotózás
Gondolom nem vagyok egyedül, más is szereti nézegetni tiszta időben a csillagokat, próbálva elképzelni, hogy a fénylő kis pontok sok millió fényévre vannak tőlünk, a fény meg 299 792 kilométert tesz meg másodpercenként, tehát tényleg felfoghatatlan távolságokról beszélünk. Aztán ha valaki picit nézegeti a különböző ismeretterjesztő filmeket, akkor hamar rájön, hogy a csillagok amiket szabad szemmel látunk, csak a mi galaxisunk csillagai, a galaxisunk pedig csak egy a világegyetemben létező sok sok milliárdnyi galaxis közül. Ráadásul ez az egész folyamatosan gyorsuló sebességgel tágul és kb 5 milliárd év múlva atomjaira fog szakadni ha így folytatódik, mert valami ismeretlen erő gyorsít fel minket, amit még a tudósok sem értenek. Durva. Nem is ragozom tovább, mert erről könyveket lehet írni, nem postokat, a lényeg, hogy a világűr és a benne rejlő dolgok rendesen meg tudják babonázni az embert.
Én sem vagyok kivétel, oda vagyok a témáért, egy dolog hiányzott eddig: lefotózni.
Egyik kedves ügyfelünkkel beszélgettem még nyáron a témáról, és kiderült, hogy hát neki van távcsöve, hobbi szinten szokta nézegetni ő is az éjszakai égboltot. Huhh, milyen távcső? 2500 milliméteres cucc, jött a válasz. Természetesen totál beindultam a témára, mert ezek már mind profi cuccok, motorokkal követik halál pontosan az égi objektumokat, és ami a legfontosabb, hogy rá lehet akasztani a végére az 5D fotómasinát!
Abban maradtunk, hogy majd valamikor elmegyek hozzájuk vidékre, és jól kipróbáljuk, de aztán úgy alakult, hogy a fiatalember Pestre költözött, a “kukker” meg hozzám a teraszra. Most az van, hogy ha tiszta az ég, akkor összeszereljük a cuccot, és fotózgatjuk amit érünk. Persze nem egyszer fordult elő az utóbbi hetekben, hogy mire összeraktunk mindent, addigra totál beborult az ég, mi meg cseszhettük az esténket. Pedig az ember azt hinné, hogy ez ilyen nyugis stresszmentes hobbi mint a horgászat, csak ül az ember, és nyomkodja az expo gombot 5 percenként. Hát nem…
Ha a cucc nincs lebetonozva (nálam nyilván nem lehet fixen lerakni), akkor minden este össze kell rakni, vízszintezni. Aztán a beépített GPS belövi, hogy hol vagyunk, megkeresi az égtájakat, beállítja az óráját. Ha ez megvan, akkor kér pár csillagot, amit referenciapontként tud használni ahhoz, hogy pontosan tudja mennyit kell mozdulnia ahhoz, hogy kompenzálja a Föld elmozdulását, hogy ne mozduljanak el a csillagok a hosszan tartó expozíciós idők közben. Ez az egész művelet kb egy órát vesz igénybe, nem egyszer borult be ezen idő alatt az ég, mi meg rágtuk a kefét, és pakolhattunk el.
Tételezzük fel, hogy minden klappol, jöhet a fotózás. iPadre van egy Star Walk app, ez kötelező darab. Ennek hiányában lehet mindenféle csillagtérképekkel szenvedni, ha szeretnénk tudni, hogy merre van az Andromeda galaxis. (nyilván a profik csak rámutatnak, de mi nem vagyunk profi csillagászok) iPaden van kereső, egy pillanat alatt kiválaszthatjuk a minket érdeklő objektumot, majd az iPadet ráirányítva az égre, szépen lehet látni, hogy mit merre találunk, köszönhetően a beépített iránytűnek illetve az accelerometernek. Ami nagyon jó még ebben az iPades cuccban, az a sok információ amit megmutat az adott objektumról. Milyen távolságra van, mekkora, mi van körülötte stb. Ami számunkra a legfontosabb, hogy mekkora fényt bocsájt ki, ezt magnitúdóban mérik, a távcső amit használunk +17-ig lát, tehát ami ennél halványabb (a nagyobb szám halványabb objektumot jelent), azt nem érdemes próbálgatni, úgysem fogunk látni belőle semmit, érdemesebb tehát elsőként a +8 körüli, vagy az alatti objektumokkal próbálkozni, a többi marad a Hubble-re. Ha kiválasztottuk, hogy mit szeretnénk nézni akkor már csak be kell pötyögni a távcső számítógépébe, hogy M31, ő pedig pár másodpercen belül rá is áll. Ezek után nincs más dolgunk, mint a megfelelő ideig exponálni.
Természetesen maga a fotózás sem ennyire egyszerű. (baromi hosszú post lesz ez 🙂 )
Először is szükségünk lesz egy szűrőre, ami kiszűri a fényszennyezést. Sokan mondták, hogy Pesten nem fogunk tudni ilyeneket fotózni, mert túl nagy a fényszennyezés, vagyis a város fénye elnyomja a csillagok fényét a fotókon. Ez igaz is, de van rá megoldás. Létezik direkt erre szűrő 30 000 forintos ár magasságában meg lehet vásárolni, ezt berakva a fényképezőgép elé, ki lehet szűrni a város fényének nagy részét. Bal oldali kép szűrő nélkül, a jobb oldali pedig a szűrővel készült, jól látható mennyit segít a szűrő. Mindkét képet ISO 1600, 1 perces expo idővel készítettem.
Szükség lenne még R G B szűrőkre, de ott még nem tartunk, erről majd egy másik postban. Kell még egy laptop amivel tudjuk vezérelni a gépet, anélkül hogy hozzá kéne nyúlnunk. Mondanom sem kell, hogy már az is bemozgatja a szerkezetet ha szomszéd lép kettőt a teraszán, tehát a gépet is célszerű USB kapcsolaton keresztül elsütni, ennek a módszernek az az előnye is megvan, hogy egyből látjuk az elkészült képeket, így könnyen ki lehet találni a megfelelő ISO/expozíciós idő értékeket. Ha már tudjuk, hogy mi az optimális, akkor már tényleg csak lőni kell x percenként a képeket, lehetőleg minél többet, hogy a lehető legtöbb részletet kapjuk meg majd a végleges képen.
Ha készen vannak a képek, akkor valamilyen csillagászati szoftverrel (esetünkben macen ez a PixInsight ) benyitjuk a fotókat, a program felismeri a képeken látható csillagokat, ha szükséges egymásra igazítja őket, színcsatornánként összeadja az információt, eltávolítja a zajt, és már készen is van életünk első képe egy szétrobbant csillag maradványáról:
A fenti képen egy nebula látható 1360 fényév távolságra tőlünk. Fényessége +7.5 magnitúdó. A távcsőben szabad szemmel csak egy alig látható szürkés folt, de fényképezve már sokkal több részlet és a színek is láthatóak. Hatalmas élmény volt amikor az első képen megláttam ilyen részletességgel valamit, ami szabad szemmel egy kis semmiség volt.
Vagy itt van ez a halom csillag (két gömhalmaz, +5 – +7 magnitúdó) amit sosem fogunk szabad szemmel látni, lefényképezve azonban gyönyörű látvány tárul elénk:
Ezek életem első képei a világűr mélyéről, természetesen egyáltalán nem kiemelkedőek, sőt kifejezetten rossz minőségű képek, de kezdésnek illetve tanulásnak már jónak mondhatók. Alig pár képből lettek összerakva, ha szép lesz az idő, akkor ennél sokkal jobbakat lehet majd csinálni, színcsatornánként külön fotózva, a lehető legprecízebb utómunkával, összesen 6-8 óra expo idővel.
Az biztos, hogy csillagokat fotózni nagyon jó kis hobbi, ha valakit megfog a téma, és olyan világba enged betekintést amiről még nagyon nagyon keveset tud az emberiség.
Folyt köv.